Mexikó III

A MEXIKÓI EGYESÜLT ÁLLAMOK A FÖLD LEGNÉPESEBB SPANYOL NYELVŰ ORSZÁGA
Teotihuacani Ceremoniális Központ 

A főváros centrumától 48 km távolságra fekszik a halott város, melyet hivatalosan Teotihuacani Ceremoniális Központnak neveznek. A jókora papi centrumban vannak a hatalmas kiterjedésű piramisok, melyek a legnagyobbak az amerikai kontinensen. A Nap- és a Hold-, valamint a Kígyópiramis. Paradicsomi békességben kormányozhattak itt a papkirályok, míg köröskörül, így a texcocói Nagy tó vidékén is bizonyosan ősállapotok uralkodtak.

A Nap piramisát kutatófúrással vizsgálták: rejt-e magában cellákat, folyosót, kincseket. De csak a legelső konstrukció maradványait tárták fel - itt méretes fatönköket találtak, mint építőanyagot. Az építőanyagok nagyobb része a napon szárított úgynevezett adobe-tégla volt. A felső réteget kövekkel s földdel borították be. Az egészet újból cementréteggel fedték, ezt vörösre festették. És hogy mekkora egy piramis? Újabb mérések szerint a amgassága 63 méter, s a maga egészében egy millió köbméter a térfogata.

A Holdpiramis alacsonyabb, mint mitológiai házastársának, a Napnak a temploma. Ez a legépebb, talán legszebben restaurált az itt elterülő struktúracsoportok közül. Ugyancsak magas lépcsőkön lehetett felmenni. Míg felfelé nem is volt olyan veszlyes (bár a magas lépcsőkön nem volt éppen könnyű), a lejövet során azonban - korlát hiányában - bizony előfordult, hogy a nadrágféket is igénybe kellett vennem. Ehhez hozzá kell tenni a mélységiszonyomat is, ami tovább nehezítette helyzetemet. Elmondták, hogy az indiánoknál hiányzik a szédülés érzése, ez a mélységiszony, ezért fogadnak az amerikai kontinensen indián építőmunkásokat, amikor a felhőkarcolókon a szereléseknél emberi munkára kerül sor.

Négy emelet magasságban futnak a dekorációk vagy szobrászati elemek. A kígyómotívum a legerősebb, a kígyófejek kiemelkednek, a kagyló-, virág- és csigamotívumok közül. Ezek itt a víz bőségének jelképei. A félelmetes száj és fogazat vörös volt, a berakott obszidiánkövek ábrázolták a szemeket. Amikor kezdetéhez kellett már közelednie a minden évben eljövő esős évszaknak, itt kérték a papok nagy ünnepélyességgel a Vizek Istenének pártfogását, hogy most is elinduljanak az ég csatornái. Az Esőisten (melyet a múzeum bejáratánál láttunk) jóindulatát kisdedek feláldozásával igyekeztek biztosítani. Már hetekkel előbb minden az áldozattevés célját szolgálta Tlatelolco gyermekpiacán. Maguk a papok is igyekeztek az esőszerző rítus szolgálatába állni. Éjszaka fürdőt vettek, s ilyenkor a vízimadarak hangját hallatták hangos rikácsolással.

Amikor az azték Nagykör az 52 éves periódus végéhez közeledett (52 éves periódusokra osztották be az időt), különös változás ment végbe az emberek külső és belső világában. Olyanféle rettegés töltötte el őket a közeledő világvégének a lehetősége miatt, mint Rómában az ezredik év küszöbén, amikor a próféciák szerint az évfordulónak el kellett volna volna hozni a világkatasztrófát. Hetekkel előbb Róma népe egyetlen halálérzésben élt, s csak a kor legjobb csillagászának számító Szilveszter pápa nem hitt a vak hiedelemben. A misén, amikor megkongatták a fatáblákat a Szent Péter templomban, az ő hangja tört át a jajveszékelésen. Elhangzott a második keresztény Millenium első Te Deumja (Passuth). Anahuac földjén is egyre erősödött a halálvárás. Minden lángot el kellett oltani a nagyciklust lezáró éjen, összetörték a cserépedényeket is. (Ez az ünnepi szokás lett a régészek szerencséjének melegágya, mert a töménytelen cserépdarabból össze tudták pontosan állítani utóbb rétegenként 52 évre számítva az egyes korszakok kronológiáját).

Az asszonyokat és gyermekeket bezárták a házakba, az állapotos nőket elbújtatták rendszerint a hatalmas kukoricatáblákba, különösen az arcukat kellett elrejteniük. A papok pedig készen álltak az obszidiánkéssel. Amikor épp pirkadni kezdett a kritikus "új periódus" hajnala, feláldoztak egyet, ahogy az első napsugár áttörte a horizont szegélyét. A már élettelen testen pedig meggyújtották az új periódus szent tüzét. Ebben a pillanatban kitört az életöröm a reszketőkből, merthogy a Nap nem szűnik meg sütni és éltetni az újabb félszázados periódus alatt sem. A hírvivők fáklyahordozókká válva rohantak az új lánggal városokon, falvakon át, mindenütt meggyújtva az előre elkészített farakásokat, szövétnekeket is. Gödörbe temették a széttördelt cserpeket, és vadonatúj edényeket vettek elő. Az életöröm felforrósodott: az emberek virágfüzérekkel felékesítve tódultak a processióra, táncba kezdtek, melynek szimbolikája a megújhodás örömét mutatta. Az egykori szertartás-sorozatnak ma is a templomtér a színtere. Nagypénteken indián klérusokból, szerzetesekből álló körmenet vonul végig, majd táncjátékok következnek a szent éjszakában - vallásos tartalommal nyilván a "régiekre" emlékeztető szimbolikával.

A Mexikói völgy politikai harmóniáját három tóparti városnak Tenochtitlán-tlatelolcónak, Texcocónak s Tlacopánnak szövetsége biztosította. A tenochtitláni dinasztia hatalma túltengése először elnyelte Tlacopánt, majd a két másik városállam királyi házai között - egy nemzedékkel Moctezuma előtt - családi viszály támadt. Ennek a történetnek az a magja, hogy a tenochtitláni királynak a lányát, Jade-ot első feleségként elvette Nezoualpilli, a texcocóiak fejedelme. A források szerint a gyönyörű hölgy nem érte be férjével, hanem udvarhölgyei és testőrei segítségével, míg ura a hadjáratokon vagy országjáráson volt, a legszebb ifjakat rendelte be ágyasházába, aztán még hajnalban megölette őket, ám mielőtt eltemették volna az ifjakat, előbb egy rendkívül ügyes szobrásszal elkészíttette azok életnagyságú szobrát. Az emlékművek csoportja egyre nőtt a királyné titkos szobájában... Egy nap a király észrevette, hogy az a ritka ékszer, melyet ő ajándékozott a feleségének, egy udvari ember mellét díszíti. Gyanút fogott, és egy este behatolt feleségének ágyasházába, ám az asszony helyett csak egy élethű bábut talált. Az igazi smaragdbábu (ha ennél a megnevezésnél maradunk) legutolsó kedvesével s kiszemelt áldozatával együtt egy félreeső szobában töltötte az éjszakát. A texcocói király komoly súlyú ítéletet hirdetett, melyre meghívta a szomszédos vidékek fejedelmeit, köztük apósát is, aki felettébb szerette a leányát. A nagyurak e nevezetes gyülekezete mondta ki az asszonyra a halált. Az ítéletet Texcoco piacán kötéllel hajtották végre. Ez a családi viszály volt az a mély árok, mely a továbbiakban szétválasztotta a két királyi házat. Történelem, krimi, tanulság: minden benne van ebben a réges-régi eseményben...