2013. április 22., hétfő

A sertés csülökbetegségei I.


A SERTÉS CSÜLÖKBETEGSÉGEI (LÁBVÉGBETEGSÉGEI) I.
A csülökbetegségeket ismertető sorozatunk során – előbbi lapszámainkban – megismertük a szarvasmarha, juh és kecske csülökbetegségei által okozott súlyos gazdasági veszteségeket, a bántalmak tüneteit, orvoslásukat és a megelőzés lehetőségeit. Azt is megjegyeztük, hogy a csülökbetegségek megelőzése megfelelő odafigyeléssel megvalósítható nagyon fontos feladat.
Ezúttal a sertések lábvégbetegségeiről fogunk szót ejteni, melyek ugyancsak a nagyon gyakori bántalmak közé tartoznak és igen érzékeny gazdasági veszteséget idéznek elő. A sántikáló, étvágytalan, takarmányt rosszul értékesítő hízónál elhúzódik a hizlalási idő, megdrágul a hizlalás, a tenyészkoca kevéssé törődik a malacaival, csökken vagy elapad a tej, az állat idő előtt selejtezésre kerül stb. A továbbiakban minderről részletesebben fogunk beszélni és ismertetjük a sertések csülökbetegségeit, valamint azok tüneteit, az orvoslás és megelőzés lehetőségeit.
MI IDÉZHETI ELŐ A SERTÉSEK OLYKOR TÖMEGES LÁBVÉGBETEGSÉGEIT?
Előre kell bocsátani, hogy a sertések oly nagy gyakorisággal előforduló lábvégbetegségeit (csülökbetegségeit) elsősorban a nem megfelelő tartási és elhelyezési körülmények váltják ki, de annak súlyosságában és elterjedtségében jelentős szerepet játszanak a higiéniás körülmények, a takarmányozási viszonyok, az anyagforgalmi zavarok, és nem utolsósorban a sertés lábainak a tartással és örökléssel kapcsolatos szerkezeti szilárdsága is.
A betegség kialakulásának egyik nagyon gyakori oka az alom nélküli, kemény, érdes, rugalmatlan, egyenetlen felületű padozat, mely csülökbetegségekre, a lábvégeken folytonossági hiányok, sérülések, zúzódások keletkezésére vezet. Ugyancsak fontos prediszponáló körülmény a csülök ápolásának az elhanyagolása.
A klinikailag beteg vagy éppenséggel tünetmentes, de baktériumokkal fertőzött úgynevezett baktériumgazdákból származó bélsár, vizelet, orrváladék vagy a feltört tályogokból szivárgó genny a padozat hézagaiban, repedéseiben összegyűlik, és különösen kedvező körülmények teremtődnek azok elszaporodásához. Ezek főként gennyesztő csírák (corynebakteriumok, streptococcusok, staphylococcusok stb.), melyek nemcsak helyi gyulladásos gennyes folyamatok kialakulásához vezetnek, de a későbbiek során a legkülönfélébb szervekbe is eljuthatnak, és ott megtelepedve gennyes áttéteket idézhetnek elő.
MIBŐL ADÓDIK A GAZDASÁGI VESZTESÉG?
1. A bántalom következtében romlik a hízók takarmányértékesítése, elhúzódik a hizlalási idő, megdrágul a hizlalás.
2. A tenyészkocák tejtermelése csökken vagy elapad, a fájdalom miatt nyugtalan kocák ráfekszenek és megnyomják a malacaikat.
3. A tenyészkocák idő előtt selejtezésre kerülnek.
4. A kanok elveszítik a fedezőkedvüket.
5. Az étvágyuk csökkenése következtében a fájós lábú állatok általános állapota leromlik.
6. A végtagbetegség miatt nem egyszer az állat kényszervágása válik szükségessé, a gyakori gennyes elváltozások miatt pedig a hús legtöbbször kobzásra kerül.
7. Az alom nélküli érdes vagy kitöredezett padozat káros hatása már szopós malacokon jelentkezik. A malacok a szopás alkalmával fekvő helyzetben a lábtőre támaszkodnak, amikor a padozattal érintkező bőrfelületük erősen súrlódik, ami horzsolásokra, karcolásokra, olykor kórokozókkal történő fertőzésekre vezet.
SAJÁT TAPASZTALATOK A GYAKORLATBÓL
Annak idején B. KOVÁCS professzor ajánlása és útmutatása szerint másfél évig gyűjtöttük a kocák és hízók selejtezésének okait és a gazdasági veszteségeket különös tekintettel a végtagbetegségekre az évente 6000 hízókibocsátású, általam ellátott m-i komplex sertéstelepen.
Azt tapasztaltuk, hogy a legsúlyosabb veszteség a tenyészkocák selejtezéséből, kényszervágásából és elhullásából adódott. AZ értékelt másfél év alatt a 89 kényszervágott tenyészkoca közül 53 esetben (84,3%) a végtagbetegség vagy ennek szövődménye volt a kényszervágás oka, de a fenti időszakban selejtezésre került 109 tenyészkoca közül is mintegy 22 egyedet (20%) a végtagbetegség miatt kellett kizárni a tenyésztésből.
A hízóállományban a veszteséget elsősorban nem a kényszervágások vagy elhullások magas számában kell keresni, hanem az étvágy csökkenésében és a gyengébb takarmányértékesülésben, az egy kg élősúly előállításához szükséges takarmány emelkedéséből és a hizlalási idő meghosszabodásából adódó veszteségekben.
Amíg az egészséges hízók napi súlygyarapodása a telepen általában 500 gramm körül mozgott, addig a végtagbetegséggel terhelt hízóállományban ez 479 gramm. A nagyszámú végtagbetegség esetén a szokásos 3,96 helyett 4,67 kg-ra emelkedett az egy kg élősúly előállításához feletetésre került sertéstáp mennyisége, nőtt a fel nem hizlalható egyedek száma.
Az Olvasóink ugyancsak gyakran kérnek tanácsot azzal a panasszal, hogy a hízók vagy főként más előrehaladottan vemhes kocák sántítanak, „fáj a lábuk”, elveszítették az étvágyukat, csak pazarolják a takarmányt. Legtöbbször valamiféle „hiányra” vagy csontlágyulásra gondolnak, megváltoztatják a takarmányt, azt vitaminokkal, ásványi sókkal is kiegészítik, de nincsen javulás. Bizony legtöbbször kiderül, hogy a csülökszaru megbetegedése okozta a bajt.
MELYEK A LEGGYAKORIBB CSÜLÖKBETEGSÉGEK?
A GAZDA TEENDŐI
Amikor a sertés sántítani kezd, nagyon alaposan nézzük meg a csülökszarut, hogy nincs-e rajta repedés, nézzük meg a csülökszaru kopását, és a sarokvánkosokat is. Vizsgáljuk meg, hogy nem duzzadt-e a pártaszél vagy megnyomáskor nem jelez-e fájdalmat az állat (panaritium stb.), végül pedig hogy nem duzzadtak, fájdalmasak-e a csülökízületek. Ez azért is fontos, mert a szarurepedés vagy panaritium következtében kórokozók juthatnak be az ízületek üregébe, ahol gyulladásos gennyes folyamatokat indíthatnak meg.
A CSÜLÖKSZARU REPEDÉSE
A szarurepedés klinikai tünetei helyi elváltozásokból és mozgászavarból tevődnek össze. A bántalomra az hívja fel a figyelmet, hogy a sertés állás közben behajlított ízületekkel pihenteti a beteg végtagját, és kötött a mozgása. Állás közben sokat tipeg, sokat fekszik, és gyakran lábtőre ereszkedve fogyasztja el a takarmányát. Az étvágya csökken és a beteg általános állapota, kondíciója mindinkább romlik.
Amikor a lábvéget alaposan szemügyre vesszük, a helyi tünetek jól felismerhetők. A hegy-, az oldal- vagy éppenséggel a sarokfalon különböző hosszúságú sima vagy egyenetlen szélű folytonossághiány (repedés) látható. Nyomásra az egymás melletti repedési szélek elmozdulnak, és ekkor az állat fájdalmat jelez.
Olykor a repedésből vér, savó vagy genny ürül, és a repedés szomszédságában a pártaszél kis fokban duzzadt, meleg és fájdalmas lehet. Gyakori szövődmény a heveny savós vagy gennyes irhagyulladás, de nem egyszer szövődményként akár panaritium is kialakulhat.
MI OKOZZA?
1. A leggyakoribb ok a szarutok kiszáradása. Ilyenkor a szarutok merevebb, rövidebb, keskenyebb lesz, elveszíti a rugalmasságát, és hajlamossá válik a megrepedésre. Ehhez tudni kell, hogy normális körülmények között a sertés csülökszaruja 18% vizet tartalmaz és ehhez még kb. 15%-nyit tud magába szívni. Ilyenkor éri el a szaru a legkedvezőbb rugalmasságát. Érdekes megfigyelés, hogy a száraz, csapadék nélküli időjárás esetén növekszik a csülökszaru repedésében szenvedő sertések száma.
2. Amikor a csülökszaru kopása nincs arányban a növekedésével, és annak hegyfali része túlnő, gyakran bekövetkezik a szarurepedés.
3. A kemény és érdes padozat által fokozottan koptatott, elvékonyodott szarufal szintén könnyen reped.
4. A hajlamosító tényezők közé sorolható a nagyobb testsúly is. A súlyosabb, jó kondícióban lévő tenyészállatokon gyakoribb a szarurepedés, mint a gyengén tápláltakon illetve a süldőkön.
A kezdetben hajszálvékony és szabad szemmel nem is látható repedések később mélyebbekké, hosszabbakká és szélesebbekké, s ezzel jól láthatókká válnak.
MEGELŐZÉS, ORVOSLÁS
A szarurepedés megelőzhető, ha a sertéseket a higiénia általános szabályainak megfelelően tartják, és a csülkeiket ápolják, szabályozzák.
A megelőzést és a gyógyítást szolgálja, ha az állatokat megfelelő padozatú helyen tartjuk, és a szaru túlzott kiszáradását locsolással megakadályozzuk.
A csülökszaru vízfelvevő képessége sokkal nagyobb fokú és gyorsabb. mint a vízleadása. A 6-7 nap alatt elveszített vízmennyiséget szobahőmérsékleten áztatással már egy nap alatt pótolni lehet. A csülökszaru víztartalma és rugalmassága az időjárástól és a talajviszonyoktól függően rendszeres fürösztéssel biztosítható. Erre a célra a betonozott fürdő (úsztató) medence szolgál, amelyet az állategészségügyi követelmények figyelembevételével úgy kell megépíteni, hogy vizét szükség szerint cserélni lehessen, továbbá hogy a medence le- és feljáró lejtési szöge a 15-20 fokot ne haladja meg. Ugyancsak fontos követelmény, hogy a medence le- és feljárójánál az állatok csúszását gátló rovátkák 2-3 cm magasak és lekerekítettek legyenek. Száraz meleg nyári napokon az állatok számára legalább fél-egy óra fürdést biztosítsunk.
Az elmondottakból következik, hogy a tartósan magas hőmérséklet és a száraz padozat csaknem olyan káros lehet, mint amikor állandóan sárban és trágyában van az állat.
Utóbbi esetben azonban a csülökszaru túlzottan felpuhul, a csülök közötti bőr kipállik, a pártaszél bőrének ellenálló képessége csökken, a külső traumákkal és a baktériumokkal szemben.
A csülökszaru kellő víztartalma és rugalmassága az időjárástól és a talajviszonyoktól függően rendszeres fürösztéssel, locsolással megfelelő szinten tartható.
A bántalom megelőzésére ugyancsak fontos a csülökszaru megfelelő szabályozása. A tenyészállatok jártatása, mozgatása nemcsak a természetes szarukopással, hanem a szaru rugalmasságának a növelésével is hozzájárul a baj megelőzéséhez.
Értékes tenyészállatokon a súlyos szövődményes eseteket megfelelő műtéti eljárással lehet gyógyítani, ez azonban már állatorvosi feladat.
A CSÜLÖKSZARU HIÁNYOS KOPÁSA
A rendellenesség nemcsak a nagyüzemi, hanem a kisgazdaságokban is nagyon gyakran előfordul, mely a nem megfelelő tartási viszonyokra, olykor tenyésztési hibákra vezethető vissza. Különös kórtani jelentősége van az istállópadozat minőségének.
Főként ott fordul elő, ahol a tenyészállatoknak nincs megfelelő mozgásterük, mozgatásuk, jártatásuk hiányos vagy az istálló padozata nem megfelelő minőségű, de amint már említettük, a tenyésztési hibák is hajlamosító okként szerepelhetnek.
A túlnőtt, hiányosan kopott csülökszaru olykor jelentős hosszúságot érhet el. Ilyenkor:
1. A csülök felhajlik, papucsszerűvé válik.
2. A kétoldali túlnőtt csülkök ollószárak módjára keresztezhetik egymást.
3. A túlnőtt szaru letörhet.
4. A túlnövés miatt az ujj állása megváltozik, az ujjízületek rendellenesen terhelődnek, a talpi felületen a súlyt elsősorban a kevéssé ellenálló sarokvánkos viseli.
5. Mindezek a rendellenességek pedig elősegítik ízületi bántalmak és szeptikus folyamatok kialakulását.
Amint erről már szó esett, a túlnövés miatt az ujj állása megváltozik, az ujjízületek rendellenesen terhelődnek, és a talpi felületen a súlyt elsősorban a kevéssé ellenálló sarokvánkos viseli.
MEGELŐZÉS – ORVOSLÁS
A csülökszaru túlnövésének megelőzése a sertések rendszeres jártatásával lehetséges. A tenyészsertések homokos talajon, zárt jártatópályán való tervszerű aktív mozgatásával mindazok a kedvező feltételek megvalósíthatók, amelyektől éppen a zárt tartási rendszer fosztotta meg azokat. (TAMÁS)
A nagy fokban túlnőtt szarut egyedi kezeléssel kell szabályozni, mégpedig minél előbb, megelőzve így a bántalomra utaló (sántaság stb.) vagy a kóros szövődmények kialakulását.


Hegyfalon és oldalfalon szövődményes szarurepedés (a szarut bőséges, gennyes váladék szennyezi)


Érdes padozat által okozott sérülések szopós malacon 


Túlnőtt csülök, felhajlott a talpszaru, sérült


Feltűnő mértékben túlnőtt csülökszaru

(A cikk meglenet dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2013-ban.) 
Folytatjuk a sertés csülökbetegségeit:
A sertés csülökbetegségei II. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése