ÚJABB HATÉKONY ELJÁRÁS A SZARVASMARHÁK KOKCIDIÓZISÁNAK
LEKÜZDÉSÉHEZ
A kokcidiumok, ezek a parányi kórokozók számos állatfaj nagyon
súlyos megbetegedését, sőt elhullását, valójában nagyfokú
gazdasági veszteséget okozhatnak. A csirkéknél, valamint a
házinyúl- és sertésállományokban okozott megbetegedésekről,
az okozott veszteségekről, a betegség oktanáról, a
gyógykezelésekről, valamint a bántalom megelőzési
lehetőségeiről a Kistermelők Lapja régebbi számaiban már
részletesen beszámoltunk.
Nem szóltunk azonban ez ideig a szarvasmarhák, főleg pedig a
borjak kokcidiumos fertőzöttségéről, pedig a bántalom a
borjakban is nagyfokú veszteségeket okozhat. Ez súlyos klinikai
tünetekkel, csillapíthatatlan, sokszor véres hasmenéssel,
étvágytalansággal és a fejlődésben visszamaradottsággal jár.
A betegség gyakoriságára utal, hogy egy hazai felmérés során,
amikor egy véletlenszerűen kiválasztott hazai szarvasmarha-telepen
vizsgálatokat végeztek a kokcidiózisos fertőzöttség
megállapítására, a telepek 74%-ában találtak Eimeria
oocisztákat. A patogén Eimeria bovis és Eimeria zuernii fajok
közül legalább egy jelen volt minden vizsgált telepen, és 118
(48,2%) állat bélsarában voltak kimutathatók.
A bántalom nemcsak hazánkban, de világszerte előfordul.
Jelentőségére utal, hogy már több mint két évtizeddel ezelőtt
világszerte 700 millió dollárra becsülték a gazdasági
veszteséget (FITZGERALD, 1980), de napjainkban a kokcidiózis
kártétele feltehetően jelentősen meghaladja a fenti értékeket.
Ezt bizonyítja a közelmúltban lezajlott eset is, amikor egy
csaknem másfél ezer egyedből álló hazai
szarvasmarha-állományban, annak felismeréséig és a hatékony
gyógyszer gyógyító és megelőző alkalmazásáig súlyos
gazdasági veszteséget okozott a fertőzöttség. A borjak a
fejlődésben elmaradtak, étvágytalanná váltak és súlyos
hasmenés lépett fel az állományban.
Tudni kell, hogy többféle egyéb betegség is okozhat hasonló
tüneteket a borjak között, melyeket baktériumok – és itt
mindenekelőtt meg kell említeni az Esherichia coli okozta hasmenést
– vagy éppenséggel vírusok idéznek elő. Az elmondott tünetek
észlelésekor mindenekelőtt ezekre a nagyon gyakran előforduló
bántalmakra szoktunk gondolni, és legkevésbé a kokcidiózisra,
pedig amint látjuk ez a parazita is hasonlóan súlyos veszteségeket
okozhat.
Miután az említett gazdaságban az antibiotikumok hatástalannak
bizonyultak, a kezelő állatorvos elvégeztette a kokcidiumos
fertőzöttség megállapítására irányuló laboratóriumi
vizsgálatot. Ennek során derült ki, hogy a fiatal borjak között
fellépett súlyos gazdasági veszteséget, sőt elhullásokat is
okozó bántalmat a patogén kokcidiumok által okozott fertőzés
idézte elő.
A kezelő állatorvos az egész állományt megkezelte egy újabban
forgalmazásra került hatékony gyógyszerrel (Baycox), mellyel
nemcsak azt érte el, hogy a klinikai tüneteket mutató állatok
meggyógyultak, de megszűnt az elhullás, és ami gazdasági
szempontból ugyancsak rendkívül fontos, a súlygyarapodás is az
elvárható, kívánt mértékűre emelkedett. A kolléga szóbeli
közlése szerint az előny 163g / nap volt a súlygyarapodást
illetően – a gyógyszerelés után – és elmondta, hogy egy
borjú kezelési költsége átlagosan 1939 forintot tett ki.
MIT KELL TUDNI A KOKCIDIUMOKRÓL?
A kokcidiumok apró, spórás véglények, melyek a háziállatok
belének, epeutainak és veséjének hámjában élnek. A kokcidiumos
fertőzöttség igen gyakori, alig van juh, sertés, szarvasmarha,
házi- és vadnyúl vagy baromfi, amelynek bélsarában –
legalábbis elvétve – ne lehetne néhány oocisztát találni.
Súlyosabb megbetegedések leginkább csak fiatal állatok között
és bizonyos segítő körülmények behatására jelentkeznek.
A kokcidiumok fejlődésében az ivaros és az ivartalan szaporodás
váltakozik. A bélsárral kiürült oocisztákban („peték”)
elegendő meleg, nedvesség és oxigén jelenlétében sporociszták,
majd ezek hasadása után sporozoiták fejlődnek.
Ha az ilyen módon sporulált oociszta takarmánnyal vagy ivóvízzel
a gazdaállat emésztőcsövébe jut, az oociszta burka felnyílik, a
kiszabadult sporozoiták behatolnak a bél nyálkahártyájának a
hámsejtjeibe, ahol kerekded képletekké, schizontákká
alakulnak.
A schizonta csakhamar több, esetleg sok száz apró részre,
merozoitára hasad, amelyek kirajzanak a közben tönkrement
hámsejtekből a bél üregébe. Ez az ivartalan szaporodás vagyis
schizogonia, mely az Eimeria fajokkal történt fertőzés
esetén gyors, ugyanis az első schizogonia időtartama 24-60 óra.
A merozoiták behatolnak a szomszédos nyálkahártyarészek
hámsejtjeibe, ahol belőlük újra schizonta, ebből pedig ismét
számos merozoita keletkezik. Az egész schizogoniás folyamat több
napig is eltart, majd ez az ivartalan szaporodás néhány ízben
megismétlődik.
Ezután a merozoitáknak csak kis része folytatja a schizogoniát,
túlnyomó része ivaros egyeddé alakul. Egyesek nagy, kerekded
makrogametocitává, mások pedig jóval kisebb mikrogametocitává
alakulnak.
Ezekből lesz a makrogameta, a női gameta, ivarsejt, valamint
hasadás útján számos, a bél üregébe kirajzó mikrogameta, hím
gameta képződik. A makrogametából a mikrogametával való
megtermékenyülés után képződik az oociszta, mely a bélsárral
a külvilágra ürül.
A KÓROKOZÓ
A szarvasmarhákban talált Eimeria fajok közül a legnagyobb
kórokozó képességgel rendelkező legfontosabb fajok az Eimeria
zuernii és az Eimeria bovis, melyek legfőképpen a fiatal
szarvasmarhákat betegítik meg 3 hetestől 12 hónapos korig.
A parazita fertőzőképes alakja az oociszta, amely a beteg és a
fertőzést tünetmentesen hordozó szarvasmarhák bélsarával kerül
a külvilágra.
Az oociszta rendkívül nagy ellenálló-képességgel rendelkezik,
nedves és hűvös helyeken hosszú ideig is fertőzőképes
maradhat.
Amint arról már részletesebben is szó esett, miután a borjú
szájon át felvette az oocisztát, bélcsatornájában 3-5 nap alatt
sporozoiták szabadulnak fel, melyek azután behatolnak a gazdasejtbe
és számos alkalommal ivartalanul osztódnak. Eközben minden utód
egy másik bélhámsejtbe jut, majd ez a ciklus többször
megismétlődik. A parazita-stádiumok megsokszorozódása miatt
nagyszámú bélhámsejt elpusztul.
Mintegy 16 nap elteltével az ivartalan ciklus leáll, és a
vastagbélben kezdetét veszik a hím- és női ivarsejtek
keletkezése. Miután pedig a hímivarsejt megtermékenyíti a női
ivarsejtet, egy oociszta jön létre, amely néhány nap múlva
kiszabadul a felrepedő hámsejtből és a bélsárral a külvilágra
ürül.
Oociszták ezrei ürülhetnek egy fertőzött állat bélsarával,
melyek mindegyike érett állapotban 8 fertőzőképes sporozoitát
tartalmaz.
A praepatens időszak (= a nyilvánvaló válást megelőző
szakasz, vagyis az az időszak, amelyben az élősködők érése,
fejlődése folyik, és amely befejeztével a fertőzés, esetünkben
az oociszták kimutathatóvá válnak, majd a fertőzés patenssé,
vagyis nyílttá, nyilvánvalóvá alakul) az Eimeria bovis esetében
17-22 nap, az Eimeria zuernii fertőzés során pedig 16-19 nap.
Ennek a kezelések szempontjából is jelentősége van.
A FERTŐZŐDÉS
Az oocisztáknak az állatok környezetében való feldúsulásához
a mínusz 7 és plusz 37°C közötti hőmérséklet a kedvező.
Igaz, hogy sporulálatlan formában a kiszáradást nehezen tűrik,
de a sporulált oociszták megfelelő körülmények között akár
hónapokig is életképes, fertőzőképes állapotban maradhatnak.
A fogékony állatok a sporulált oocisztákkal szennyezett takarmány
vagy ivóvíz elfogyasztása során, vagy a borjúnevelők
berendezési tárgyainak nyaldosása folytán, esetleg legelés
közben fertőződhetnek.
Leginkább a nedvesebb, mélyebb helyeken való legeltetés során
következik be a fertőzés, vagy akkor, ha az állatok a legelő
mélyedéseiben összegyűlt vízből isznak.
Az istállófertőzés bekövetkezhet akár úgy is, hogy a
hasmenéses állatok mögött szétfröccsenő bélsár szennyezi az
almot, és a szomszédságban levő takarmányt, vagy akár ha a
trágyahordásra használt villával takarmányoznak.
TÜNETEK
Amint már említettük főként a fiatal szarvasmarhák betegszenek
meg 3 hetestől 12 hónapos korig. A kokcidiózis súlyossága több
tényezőtől is függ. Ezek közé tartozik a borjak által felvett
oociszták száma, az állat életkora, valamint hogy melyik
kokcidium faj támadta meg az állatot.
A bántalom tünetei: bágyadtság, étvágytalanság, fokozott
vízfogyasztás, lázas állapot. Nagyon gyakori a hasmenés, mely
súlyossága változó, nevezetesen a híg, vízszerű bélsár
ürítésétől a véres hasmenésig terjed. A hasmenés bűzös, a
bélsárban gyakran vércsíkos, véres-nyálkás cafatok ürülése
látható, amely szennyezi a farok és a far bőrét is.
A kokcidiózisban beteg állatok a vastagbél és a végbél
irritációja miatt gyakran görcsösen erőlködve próbálnak
bélsarat üríteni. A tenesmus (=erőlködés) következtében néha
végbélelőesés és elhullás is bekövetkezhet. Akár exszikkózis
(=kiszáradás) senyvesség is bekövetkezhet.
A túlélő állatok testsúlya egyéves kor után átlagosan akár
22-27 kg-mal is kisebb lehet.
A betegség rontja a felnőtt állatok későbbi reprodukciós
teljesítményét és tejhozamát is.
A kokcidiumok súlyos elváltozásokat idéznek elő a bél
nyálkahártyájában, a bélben előidézett károsodás pedig utat
nyitnak a másodlagos baktériumos fertőzések során a kórokozók
behatolására.
A kokcidiózis enyhe eseteiben jelentkező hasmenés csak enyhén
vagy egyáltalán nem véres. Az ilyen esetekben jelentkező
étvágytalanság kondícióromláshoz és növekedésbeli
visszamaradáshoz vezet.
MIT LÁTUNK A BONCOLÁSKOR?
A vastagbelekben és különösen a végbélben a tartalom híg,
esetleg habos, szürkésvörös vagy barnásvörös, máskor véres,
nyálkás nagyobb alvadékokkal. A béltatalom rendszerint igen
bűzös, sokszor eves szagú. A vastagbelek hátulsó szakaszában és
a végbélben a nyálkahártya duzzadt, kipirosodott.
A hurutostól a diphteroidig fokozódó súlyosságú bélgyulladás
(diphteroid = a fibrines gyulladás mélyre terjedő formája), a
nyálkahártya megvastagodása, eróziója (=kimaródás), gyakran
pontszerű, esetleg kiterjedt vérzések figyelhetők meg.
A nyálkahártya hám- és mirigysejtjei elhaltak, és a szövettani
vizsgálat során a kokcidiumok fejlődési alakjai (schizonták,
merozoiták, gamoniták, oociszták tűnnek szembe.
ORVOSLÁS – VÉDEKEZÉS
1. A BAYCOX BOVIS nevű készítmény 3 ml/ttkg mennyiségben szájon
át adagolva csökkenti az oociszták ürítését és a hasmenéses
gondokat. Megszakítja a kokcidiumok fejlődési ciklusát és
elősegíti a betegek felépülését.
2. A prepatens időszak alatt végzett kezelés meggátolja a
klinikai tünetek megjelenését.
3. Ajánlatos egy csoport minden egyes állatát egyidőben kezelni.
4. Nagyon fontos, hogy az állatok takarmányozási igényét
maradéktalanul kielégítsük, és gondot fordítsunk a megfelelő
vitaminellátásra.
5. A gyógyszeres kezelés mellett nagyon fontos a jó higiéniás
körülmények biztosítása (takarítás, fertőtlenítés stb.) és
a zsúfoltság megszüntetése.
6. Figyelemmel kell lenni az elősegítő tényezőkre, melyek a
betegség fellépésében szerepet játszhatnak (átcsoportosítás,
szállítás, takarmány-változtatás, időjárási tényezők
stb.).
7. A véres hasmenés csillapítására palliatív (=a betegségi
tüneteket enyhítő) kezelést is célszerű alkalmazni (adstringens
stb.).
MIKOR KELL GONDOLNI A KOKCIDIUMOS FERTŐZÖTTSÉGRE?
1. Amikor az előbbiekben leírt klinikai tünetek mutatkoznak,
főként a fogékony korcsoportban.
2. A bántalom antibiotikumos gyógykezelésre nem reagál.
3. Gyenge a súlygyarapodás, száraz, durva az állatok szőrzete.
A kórokozó kokcidiumok kimutatása a bélsárból történik, mely
során a végbélből állatonként legalább 1 dkg mennyiséget kell
a laboratóriumba küldeni.
A fertőzöttség megállapításával és a gyógyszerezéssel
kapcsolatban a kezelő állatorvos utasítása szerint kell eljárni.
A kokcidiózis súlyos gazdasági veszteséget okozhat, érdemes rá
odafigyelni!
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2007-ben.)