KERESZTÜL-KASUL MAROKKÓN (1997-BEN)
De nézzünk körül a Jemaa el Fna téren...
...hogy a feleségem is tudjon filmet forgatni. Megállunk egy sátor előtt, ahol éppen az utcai foghúzó működik a szabad ég alatt kezelt páciensek és az utcai szájtátók segédletével. Volt már részünk lélekemelőbb látványban is... A beteg a földre kuporodik, kitátja a száját, a mester pedig egy dugóhúzóra emlékeztető, gyanús műszerrel habozás nélkül megtámadja a fájós fogat. Szakavatott mozdulattal ráilleszti a műszert, és a fog már kint is van! Az érintett véreset köp, majd kijelenti kis idő múltával, hogy tökéletesen jól van.
Egy másik orvostudor a fejfájástól szabadítja meg a pácienst. Előbb puszta kézzel dolgozza meg alanya halántékait, majd izzó faparázsból kirántott vasrúdhoz érinti ujjait, s így folytatja a műveletet. Végezetül megnyomkodja a fájós helyet, és ünnepélyesen bejelenti a szép számú közönségnek, hogy honfitársa a fájdalomtól ezennel megszabadult.
Távolabb feszülten figyelő arabok körében az ősi arab és berber eposzok és szerelmi históriák öreg mesemondója ül és fabulázik. Egy másik körben az elbeszélő felszólítására a hallgatóság szüntelenül bizonyos sorokat ismételget ájtatosan összekulcsolt kézzel, mintha imádkoznának. De jó lenne, ha értenénk is a szöveget!
A pocakos palackjai mellett álló illatszerárus azzal próbálja vásárlásra csábítani a járókelőket, hogy kis gumilabdával ellátott szívócsővel bepermetezi a vállalkozó személy tenyerét. A hegyi lakók és az asszonyok nem győzik szagolgatni a bódító illatokat a kézfejükön. A keleti népek mindig bolondjai voltak a parfümöknek.
Amint látjuk, a tér zsúfolásig tele van marokkóiak tömegével: sétálnak, vásárolnak vagy a látványosságok köré csoportosulnak. Miközben mi is bámészkodunk, egyszer csak felcsendül mögöttünk egy kolomp.
Szinte egyszerre hátrapillantunk. Ki ez a kolompoló maskara? A vízárus! Nagy, szőrös kecskebőr tömlő van átvetve a vállán, a tömlők feketék és víztől csillogóak. Bár nagy a hőség, a torkunk kiszáradt, a tömlők mégsem csábítanak ivásra, pedig a víz állítólag kifogástalan - hivatalos vizsgálat ellenőrzi.
A legegzotikusabb látvány a kígyóbűvölés. Sajnos itt már fizetni kellett (volna) a fényképezésért, így pusztán elmondom, amit láttam. Az atyafi ünnepélyes szertartásossággal éppen most szórt ki a ledöngölt földre néhány álmos, hosszú, szürke kígyót. Kedvetlenül tekeregnek, majd mozdulatlanul elnyúlnak a talajon.
Gazdájuk ekkor egy kurtább, fekete hüllőt bocsát közéjük. Ez az előadás csillaga: egy gyönyörű kobra! Nyaklebenyének jellegzetes kiszélesedése csak akkor következik be, ha ingerlik. Egyelőre tehát nem sokban különbözik a többitől. De megkezdődik az előadás! A bűvölő eleinte csak a többi kígyóval játszik, majd kis dobot szed elő, és szaggatott dobpergésbe kezd. Sorra, mindegyik előtt. A hüllők már idegesek, de a bűvölő azzal fokozza tovább az ingerültségüket, hogy hosszú hajzatának kócos sörényét vadul dobálja hol az egyik, hogy a másik sziszegő feje előtt.
Közben a bűvölő körbenéz és ellenőrzi a kamerákat. Aki nem adott tiszteletdíjat, azzal a markos segítő legényei eltetetik a fotómasinákat, hiszen ezután jön a művelet fénypontja. A mester most már a kobrával kezd dolgozni, s jellegzetes hosszú sípjának mozgatásával igyekszik provokálni a kígyót, vékony ingerlő hangja pedig a közönségére hat. Az állat nyaklebernyege laposan megmerevedik és kiszélesedik, a nézők pedig feszülten figyelik.
Az atyafi egyre közelebb hajlik a kígyó fejéhez, és bozontos, hosszú haját dobálva ütemesen hajlong előre-hátra, míg végül megragadja a kígyót, élesen rákiált, majd ebben a pillanatban, amikor már mindketten elérték az önkívület tetőfokát, villámgyorsan az ágaskodó kobra kitátott száját feje fölé hajtja. A kobra sebesen öltögeti vékony nyelvét, de a legtöbb esetben nem támad. Az előadás az elejétől a végéig nagyon hatásos volt. Persze mindezt látni az igazi.
Egyébként a kígyóbűvölés az egész mohamedán világban elterjedt. Tévedés lenne azt hinni, hogy az állat méregfogait kitörték! A kígyóbűvölők komoly iskolává fejlődött ismereteinek évszázados hagyományai vannak. Errefelé a ritkás erdőségek felforrósodott kövei valósággal hemzsegnek a kígyóktól, "anyagban" tehát nincs hiány. Emberöltőről emberöltőre száll a kígyókkal való bánásmód és a kígyóméreg elleni védekezés tudománya.
Az is bizonyos, hogy mint minden ragadozóban, a kígyóban is tiszteletet ébreszt a bűvölők határozott fellépése, magabiztossága és az a tökéletes biztonság, kitapasztalt mozdulatok, amivel kezelik őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése