Marokkó V/1

 KERESZTÜL-KASUL MAROKKÓN (1997-BEN)

Fez főváros volt

Amikor iszlámot mondok, elsősorban Fezre gondolok. Ez a város az iszlám ősi kultúráját és hagyományait jelképezi. Ez volt az ország ősi egyetemének székhelye, és egészen 1921-ig, vagyis az ország önállóságának az elvesztéséig Marokkó fővárosa, a birodalom harmadik legnagyobb városa.

Fez nem lázas iramú, modern nagyváros annak ellenére, hogy szűk utcáiban töméntelenül zsúfoltan él a lakosság. Fehér, rózsaszín és szürkés árnyalatú kis skatulyaházak tarka tengere, amelyből sűrűn törnek az égre a karcsú minaretek. Szinte hihetetlen, hogy ebben a völgykatlanban több százezer ember él. A házak egymás hegyén-hátán. A látvány egészében véve lenyűgöző, de teljes szépségét és nagyságát csak akkor fedezzük fel, ha behatolunk a falai közé, és elmerülünk a szűk kis utcák szövevényében.

Tudni kell, hogy Fezt, a város szívét a IX. század elején II. Idrisz alapította, aki arab apától és berber anyától származott. Az ifjú uralkodó mindössze 16 éves volt, amikor megvetette e fontos település alapjait. Ezután kimagasló szerep jutott Afrika mohamedánlakta területeinek az irányításában. Fez gyorsan virágzásnak indult. A környező berber törzsek közepette az iszlám kultúra erőteljes bástyájává vált.

Alighogy bementünk a díszes városkapun, máris gyerekek sereglettek körénk arra ajánlkozva, hogy elkalauzolnak bennünket a keskeny szukok labirintusába: a tekergős sikátorok útvesztőjében.

A földön a ház falának támaszkodva egymás mellett ülnek a falusi atyafiak, akik a baromfiakat árusítják. Óriási rikácsolást csapnak a pártfogoltjaik, amikor a vevők megfogják, és mustrálják az árut. Odébb megyünk, ahol a kávéház a szabad ég alatt van. A várfal tövében körbefutó, alacsony támaszfal előtt kis, kék asztalok állnak, a támaszfalon gyékények és apró, kerek bőrvánkosok hevernek. Ezek szolgálnak ülőhelyül. Itt nyoma sincs a kinti élet rohanásának. A felszolgáló nyugodtan, sietség nélkül teszi a vendég elé a pompás mentateát. A kávéházhoz tartozó kis bódéban az ember kedvére válogathat a marokkói nyalánkságokból. Nyugodtan üldögélnek és trécselnek, meg szívják a vízipipát az igazhitű atyafiak, hisz az asszonyok otthon csaknem minden munkát elvégeznek, amire a muszlim úr hazatér.

Másutt sűrű leveleseket kínálnak, a feldolgozott fa illata pedig az asztalosok közé csalogat, ahol valóban nagyon szép poharak és tarka menyasszonyi ládák készülnek az itt gyalult lemezekből.

Ránk se hederít az öreg muszlim, amikor megállunk, és nézzük, miként tekeri fel, majd feldolgozza a gyapjúfonalat.

A szőnyeg- és bőrdíszműárus mindent elkövet, hogy vételkötelezettség nélkül a portékái megtekintésére a boltba csalogassa a bámészkodókat. Honleányaink is megragadják az alkalmat...

Őszintén megörülünk, amikor a rekkenő hőségben kivergődünk a Boujeloid kertekbe. Itt buja növényzetet tápláló, üde források csörgedeznek, különösen a perzselő napsütésben valóban felbecsülhetetlen frissülést jelentve a látogatóknak.

Még útitársnőink sem kímélve a frizurájukat élvezettel lubickoltak a szökőkút vizének hűvös párájában.