Jugoszlávia 7.

AUTÓS KÖRUTAZÁS JUGOSZLÁVIÁBAN (1968)

A Neretva 

 

Jablonicánál gyönyörű kékeszöld színű, hatalmas "tó" bukkan elő a sziklák között: a kiszélesedő Neretva. 

Talán most kárpótolni kívánja a természet ura a vándort az eddig millió veszélyt rejtő Neretva után a szemet nyugtató és fenséges látnivalót szolgáltató kedves, szelíd folyóval.

A rekkenő hőségben sehol nincsen víz! Az itt lakók is kannával járnak házról-házra egy kis vízért, mert (mint mondják) egyik-másik szomszédban így is sikerül azért vizet találni. Sajnos most nem sikerült, bár úgy éreztem, bármit odaadnék egy korty kristálytiszta hideg vízért.

A tó felett is hasonló atmoszférájú panoráma tárult elénk.

Aztán néhány kilométerrel odébb, ahol egyre magasodtak a hegyek, a sziklába erősített csapon - igaz, hogy csak cérnavékonyan, de mégiscsak - folydogál a krisztálytiszta, hideg forrásvíz! Persze itt is sorba kell állni érte. Nem tudom, ugyan a jámbor olvasó volt-e már olyan helyzetben, hogy a szomjúságtól ajkai kiszáradtak, nyelve alig forgott, a nyál elfogyott a szájában és íme néhány méterrel odébb csepeg a megváltó nedű, de megálljt parancsol az a néhány ember, akik előbb edényeiket teletöltik... s miután a víz csak igen vékonyan csordogál, és mindenkinek több edénye is van... várni kell... egy örökkévalóság... S micsoda jogtalan haragra is tud gyúlni az ember, amikor egy kedves előtte álló két esetleg három edényt is alárak a cérnafolyó alá. Könnyű neki, ő már tökéletesen szomjoltottan és teljes megelégedéssel türelmesen bámulva bele a semmibe csak várja az edények telítődését. (Persze amikor odaértem jómagam sem voltam, nem is lehettem különb.)

A kopár sziklatömböket erdők váltják fel, és ez határozottan barátságosabbá teszi a tájat.

Mosztár előtt mintegy 9 kilométerrel, meredek, sziklás hegy tövében, nagy szőlőtáblák közelében ebédeltem egy bokorsor árnyékában.

Summa summárum: festői völgyben csobog a Neretva!