Olaszország (I) 5.

BARANGOLÁS ITÁLIÁBAN 1988-BAN I. RÉSZ

Pádua 

Utunk következő állomása a 200 ezer lakosú ősi egyetemi város a népszerű páduai szent Antallal. A város nevének hallatára Giottóra, a reneszánsz festészet ősére is gondolhatunk, Donatello nagyszerű Gattamelata lovasszobrára vagy Galileire, aki nyugodtan dolgozhatott itt a XVII. század elején, aki csak akkor került az inkvizíció karmaiba, amikor a nyugalmas Padovából a Mediciek firenzei udvarába költözött. A római császárság idején Itália második városa volt. A hunok és longobárdok dúlásai nyomán romhalmazzá vált, de a X. századig mégis magához tért átvészelve a magyarok kalandozásait is.

1222-ben alapították az egyetemét, melyet a felvilágosodás egyik korai előhírnöke, II. Frigyes császár 1238-ban széles keretekre fejlesztett. Egyeteme egyre nagyobb hírnévre tett szert. Európa minden részéből, különösen német, lengyel és magyar területről özönlöttek ide a diákok - elsősorban a római jog tanulmányozására. Ahogyan Bologna az orvosok Mekkája volt, úgy Padova a jogászoké.

Külvárosában az új házak között elszórtan többszázéves villák is akadnak, a néhai "nobilok" nyaralói. Egymást érik a konyhakertek és gyümölcsösök. Úgy mondják: ez Velence éléstára. Mindezek ellenére mi a pavilonban egyetlen szem gyümölcsöt sem tudtunk vásárolni, főként a turistáknak szánt emlék- és használati tárgyakkal volt tömve az üzlet.

Betérünk a szent Antal templomba, az idegenvezetőnk, Verzár István éppen összetereli a magyar csapatot.

A hatalmas arányú S. Antonio templom 7 kupolájával. És ki volt szent Antal? 1231-ben bekövetkezett halála után pár évvel már szentté avatták, és 1237-re elkészítették a nagy templom tervét. Falait két évszázadig emelték. A templom belsejét valaha freskók fedhették. Az 1749. évi tűzvész óta egyszerű falak magasodnak a sok gazdag emlékmű fölé, melyek közül első hely illeti szent Antal kápolnáját. Az oltár körül hátsó falai roskadoznak a sok fogadalmi ajándéktól.

Az épület előtti tágas téren áll Donatello nagyszerű műve, a reneszánsz plasztika egyik fő alkotása, Gattamelata lovasszobra. Ő azokban a háborúkban szerzett érdemeket, melyeket a köztársaság a venetói városokért vívott.

Igen hangulatos a templommal egybeépített kolostor csúcsíves, árkádos udvara. Az épület néhány Tiziano freskót őriz.

A régi városközpont zegzugos szűk utcáit árkádos ódon házak övezik, némelyik 6-800 éves. A múzeum mellett kanyargó patak hídján átkelve meglátogattuk a világ legrégibb, 1514-ben alapított botanikus kertjét, ahol büszkén mutogatták az 1585-ben ültetett pálmát, melyet már Goethe is megcsodált. Sok élménnyel gazdagodva folytattuk itáliai barangolásunkat, és ezúttal Milánóba vettük az irányt.