Olaszország (I) 6/b

 BARANGOLÁS ITÁLIÁBAN 1988-BAN I. RÉSZ

Milánó (2)

Az impozáns temetőben sok híres ember síremlékét látogattuk meg vezetőnk irányításával.

A szent Ambrus templom ősi épületének legrégibb falai még a IV. századból származnak, amikor Milánó volt a Nyugat-római császárság székhelye. Túlélték a város földig rombolását, majd a legnanói csatát, ahol a lombardiai városok szövetsége verte meg 1176-ban a császár hadait. Közben néhányszor átépítették. Alacsonyabb harangtornya még a VIII., a magasasbbik a XI. századbeli formájában áll. Az idő tájt nagy udvarán tömeg várt és szállt meg, amíg sorra került, hogy szent Ambrus megkeresztelje.

A kolostor.

 

A Sforza vár egy hatalmas parkban álló 200 méter hosszú, négyszög alakú téglavár. A várat körülvevő árkon középen vezet át a főbejárat hídja. A bejárat felett egy 70 méter magas, alul zömök, felfelé egyre karcsúsodó gótikus torony. De mit tudunk a Sforza családról? Egy romagnai parasztgyerek, a későbbi Sforza zsoldosnak állt. Vitézsége, könyörtelen célratörése folytán zsoldosvezér lett. Fia, Francesco 1450-ben foglalta el a hercegi trónt. 16 évi uralkodása alatt keményen és okosan gazdálkodott. Örökösén összeesküvők ölték meg. Utódai hívták be a franciákat segítőül, XII. Lajos azután elkergette az utódot, Morot miután zsoldosai elárulták. Moro segítéségért kapkodva még a török szultánt is segítségül hívta. A franciák fogságában halt meg.

A főkapun belépve a várudvarba jutunk, ahonnan jobbra oldalkapu vezet ki a várból. Fölötte kecses erkélyt építettek.

Mielőtt elbúcsúzunk ettől a csodálatos várostól, a Dóm tér lépcsőin pihenőt tartunk.

A programban szerepelt, hogy meglátogatjuk Verdi sírját, ez azonban már nem jött ki a szűkre szabott időből. Elmondták, hogy az agg mester a vagyona jelentős részét arra az otthonra hagyta, melyet maga alapított. Az ő kívánsága volt, hogy itt temessék el öreg művésztársai között feleségével, Giuseppina Strepponival együtt.

Azzal búcsúzunk el a várostól, a ragyogó Itáliától, hogy a következő esztendőben visszajövünk, és a velencei lagúnázás mellett elmegyünk Rómába, a Vatikánba, hisz azt tartja a mondás, minden út Rómába vezet. Köszönöm, hogy velem tartottak ezen a hosszú és fáradságos úton, ám úgy gondolom, nem volt hiábavaló!