Románia II/6a

Szubjektív útinapló Romániából (1959)

 Pojana egy gyönyörű kirándulóhely

Még a koradélutáni órákban befutottunk Brassóba. Már Erdélyben több helyen is hallottam, hogy egy gyönyörű kirándulóhely az ún. Pojana közvetlenül Brassó mellett, ahová érdemes elmenni. Ha már itt vagyok, felmegyek - gondoltam. Tervemhez társak is csatlakoztak, így hát a szállodai utasítás szerint egy fehér trolival kimentünk az "Ultama Statia"-ra. A trolin senki nem tudott magyarul, miért is kicsit problematikus volt az eligazodás, de azért valahogy ment a dolog. A végállomáson leszálltunk, néhány méterre állt egy ütött-kopott, kimustrált Wippon, melyről utasok szálltak le éppen. Itt már voltak, akik beszéltek magyarul. Kérdezősködésünkre elmondták, hogy ez az ingajárat Pojanára és a Wipponra mutattak.

Odafurakodtunk és megkérdeztük a vezetőt, aki jól tudott magyarul, hogy mikor indul. Nem kertelt sokat, hanem kijelentette, hogy ma már nem megy fel többet. Sétálgattunk tehát és kissé tájékozódtunk a téren. Egyszer csak odajön az ingajárat jegyszedője, hogy szálljunk fel, mégiscsak fordulnak majd egyet. Örömmel helyezkedtünk el a nyitott teherrész piszkos faülésein, s már ábrándoztunk a Pojanán ránkváró természeti szépségek gyönyörein, mikor álmodozásunkból a középkorú, svejcisapkás, olajos sofőr felébresztett, aki leugrott a kocsiról kezeit egy maszatos, olajos ruhával törölgetve éppen, és nem a legfinomabb hangon elordította magát:

- Leszállni! Nem megyek sehová!

Ezután zsebre dugta a kezét, és diadalmasan de parancsolóan tekintett felénk távozásunkat sürgetve. Eszembe jutott egy útleírás Mexikóról, melyben azt olvastam, hogy borravalóért akár a nyílt pályán is bármikor megállította a vonatot a masiniszta, de ha nem tetszett neki valami, csak borravalóval lehetett rávenni az indulásra. Ezzel analóg mindjárt az is beugrott, hogy Romániában minden fiók kétfelé nyílik. A tisztviselő kitolja a fiókot a kérelmező felé, mire az beleteszi az odaszánt voksot. Erre a hivatalnok kihúzza a fiókot most már maga felé és megnézi mennyit tettek bele. Ha megfelelő az összeg, elintézi az ügyet, ha kevesli, sajnálkozását fejezi ki és újból kitolja a fiókot a kérelmező felé. Az vagy kiveszi és továbbáll, vagy megtetézi az összeget.

Sajnos mi olyan kevés lejt kaptunk, hogy képtelenek lettünk volna a fuvaron kívül még borravalót is adni, így hát savanyú képpel inkább leszálltunk és a tér közelében megpillantottuk a csodaszép Miklós templomot, melynek csalogató kupolái felé vettünk irányt. Alighogy elindultunk, újból felszállást parancsol a meseautó nagytörvényű és -haragú, ellentmondást nem tűrő pilótája. Hogy a kedélyváltozásból vagy borravaló felajánlásától történt-e ezen változás, nem tudni. Egy bizonyos most már elindultunk!

Kisült, hogy ez egy rendszeres állami járat nem pedig magánvállalkozás, noha mind a kocsi állapota, mind a körülmények erre engedtek következtetni. Bosszúságomért bőven kárpótolt a táj szépsége. Az 1070 méter magasra egy hatalmas szakadék mellett haladtunk, majd óriási, égbenyúló gránitsziklák ugrottak elénk az istenien szép fenyvesek tömegéből. Elénk tárult egy monumentális sziklahegy, melynek meredek oldalában egy vájat, azon pedig ki tudja hogyan, turistaházat építettek - jellegzetesen román stílusban. Bizony itt fent már össze kellett húzni a kabátot, mert hűvös volt. A táj kéjesen gyönyörű, fenyvesek, hegyek, méretes sziklaormok. 

Miközben az idő rövidsége miatt gyorsan kattogtatjuk fényképezőgépeinket, a hátunk mögött megjegyzést hallok:

- Diese sind anglender! - Úgy látszik, angolnak néztek bennünket. A tetőn egy hatalmas, fából készült szálloda van és tiszta, egészséges levegőjű, mámoros táj! 

Hirtelen felébreszt álmodozásunkból egy gépfegyver ropogására emlékeztető robaj, hatalmas, kék füstfelhő, istentelenül rossz szén-dioxid szag. Nem történt más, csak begyújtották a meseautónkat. Mielőtt elindulna, gyorsan készítek egy képet a kocsiról, sőt a vezértől is barátságos arcot kérek (vesztemre), mert rám förmed durván:

- Ezért az 500 lejért havonta még modellt is álljak maguknak? - felugrik, mintha puskából lőtték volna ki. A kocsi előrefelé nem akar indulni, így előbb egy rückwerts következik, majd egy-két előre-hátra történő rándítás után vére felbőg a motor és köhögve, köpködve, rángatva, füstbe burkolózva megindul velünk lefelé...