A SZARVASMARHA MIKOPLAZMÓZISA (3)
A szarvasmarhák mikoplazmózisát többféle Micoplasma-faj idézi
elő. A legrégebben ismert mikoplazmás bántalom a ragadós
tüdőlob, mely fertőző természetét már 1784-ben megállapították
(CHABERT), majd 1848-ban a betegség kórokozóját is felfedezték
BORREL és munkatársai.
A MICOPLASMA MYCOIDES nevű kórokozó által kiváltott és
rendszerint idülten lefolyó kruppos tüdő- és
mellhártya-gyulladásban manifesztálódó ragadós tüdőlob
elnevezésű bántalom a múlt században nagyon széles körben
elterjedt volt, és Európa legtöbb országában, így hazánkban is
súlyos veszteségeket okozott a szarvasmarha-állományokban.
Ma már hazánk mentes a bántalomtól, mely mostanság főként
Afrikában, Indiában, Kínában és Mongóliában fordul elő. Bár
Európa a betegségtől nagyrészt mentes, a ragadós tüdőlobot
ismételten behurcolták Portugáliába és Olaszországba, de
esetenként megjelenik Spanyolországban és Franciaországban is.
Miután a bántalom hazánkat már régi idő
óta nem érint, a betegséggel részletesebben nem foglalkozunk.
A továbbiakban viszont szót ejtünk azon
mikoplazmák okozta betegségekről, melyek Európában és így
nálunk is a borjak, valamint a fiatal növendékek tüdő- és
ízület-gyulladásában,
a tehenek tőgygyulladásában és reprodukciós (=szaporodási)
zavaraiban manifesztálódnak.
A BORJAK ÉS FIATAL NÖVENDÉKEK MIKOPLAZMÓZISA
A borjakban és a fiatal növendékekben a tüdő- és
ízület-gyulladásban megjelenő szindrómát (= tünetegyüttest)
leggyakrabban a MICOPLASMA BOVIS, esetenként a M. DISPAR vagy a M.
BOVIRHINIS törzsek okozzák.
Ezek a mikoplazmák nagyon apró 0,1 – 0,25 µm átmérőjű,
változatos alakú, sejtfal nélküli, de a baktériumokhoz nagyon
hasonló tulajdonságú mikroorganizmusok. Gram-negatívan festődnek
– aminek főként a bántalom elleni gyógyszerek megválasztásában
van jelentősége – és általában fajspecifikusak.
Tudni kell, hogy a mikoplazmák ellenálló-képessége kicsi, 60
°C-on és a fertőtlenítő szerek hatására perceken belül
elpusztulnak. A napfény, a beszáradás ugyancsak elpusztítja őket,
nedves, nyálkás váladékokban azonban a külvilágon néhány
napig életben maradnak.
HOGYAN TÖRTÉNIK A FERTŐZŐDÉS?
A fiatal borjak intrauterinálisan (=méhen belül) vagy pedig az
élet első napjaiban anyjuktól vagy istállótársaiktól
fertőződnek.
Ezt bizonyítják azok a hazai megfigyelések (ROMVÁRY és mtsai),
melyek szerint az egyik hazai gazdaságban a fertőzött borjak
jelentős százaléka már 1-3 napos korban lázassá vált, az
újszülött kis állatok nehezítetten lélegeztek, ami arra utal,
hogy már az intrauterinális életükben, tehát méhen belül
fertőződhettek.
Megállapították, hogy a később megbetegedett borjak a fertőzött
tehenek tejétől, vagy a profikatóriumban (=a helyiség, ahol a
borjak 8-10 napos korukig tartózkodnak) és a borjúnevelőben a
beteg társaiktól fertőződtek.
Ami pedig a betegség elterjedtségét illeti, a jelzett gazdaságban
a két és fél éves megfigyelési idő alatt született 1100 borjú
közül pneumóniában (=tüdőgyulladásban) 206 (18,7%), míg
arthritisben (=ízületi gyulladás) 77 (7%) borjú betegedett meg.
TÜNETEK
A MYCOPLASMA BOVIS a borjakban már néhány napos vagy éppenséggel
idősebb korban heveny tüdőgyulladást okoz. Az állatok bágyadtak,
étvágytalanok, elesettek, lázasak, légzési nehézségeket
mutatnak, köhögnek, orrfolyásuk van.
Amikor a borjú bágyadtnak látszik, de még semmiféle klinikai
tünetet nem mutat, ajánlatos megmérni a belső hőmérsékletét,
mely az első jelzése a bántalom fellépésének. Tudni kell, hogy
az újszülött borjú normális belső hőmérséklete 39,5 – 40
°C, a fiatal szarvasmarha esetében 38,5 °C, idősebb szarvasmarhák
esetében pedig 37,5 – 39,5 °C értékeket mutat.
Az állatok ízületgyulladását – mely gyakran a légúti
bántalmazottságot követi – ugyancsak lázas állapot előzi meg.
A carpális és tarsális ízületek megduzzadnak, fájdalmasak, a
borjak nem szívesen mozognak. (2.KÉP)
Az egyik lábtő- vagy csánkízület,
esetleg több ízület
és környéke orsószerűen megduzzad. A kialakult heveny fájdalmas
ízület-
ínhüvely- és az ízületi
savóshártya-gyulladás miatt az állatok igyekeznek végtagjaikat
tehermentesíteni, sokat fekszenek, sántítanak.
Annak idején az általam ellátott
tehenészetben fellépett mikoplazmózis során is azt tapasztaltam,
hogy egyes borjak ízületeinek
a deformáltsága és a mozgászavar néhány nap alatt megszűnt,
másoknál a kórkép krónikus formába ment át. Ezek a borjak a
végtagterhelési és takarmány-felvételi nehézségek miatt
hetekkel, hónapokkal később csökötté váltak, elhullottak vagy
kényszervágásra kerültek. Eseteinkben elhullottak vagy
kényszervágásra kerültek azok az állatok is, melyeknél
másodlagos baktériumos fertőzések követték a borjak mikoplazmák
okozta tüdő- és ízületgyulladást.
A hazai tapasztalatok azt igazolják, hogy a Mikoplazma-törzsek mind
az ízületekben, mind pedig a felső légutakban is hosszabb ideig
perzisztálhatnak (=megmarad), emiatt az állomány fertőzöttsége
fogékony állatok behozatala nélkül is akár évekig is
fennmaradhat.
GYÓGYKEZELÉS
A klinikai tünetek legfeljebb csak a mikoplazmózis gyanúját
kelthetik fel! A biztos diagnózis megállapítása laboratóriumi
vizsgálattal történhet. A bántalom gyógyítására tilozint,
linkomicint, tiamulint stb. lehet igénybe venni. A bántalom
megállapítása és a gyógykezelése természetesen a kezelő
állatorvos feladata.
MIKOPLAZMÁS TŐGYGYULLADÁS
Amint az előbbiek során olvashattuk, a borjak mikoplazmás
fertőzöttsége a tehenek mikoplazmákkal fertőzött tejétől is
bekövetkezhet. A mikoplazmák tőgygyulladást előidéző
szerepéről elsőként már több mint négy évtizeddel ezelőtt
beszámoltak HALE és mtsai, a bántalmat úgy Amerikában, mint
Európa több államában, így hazánkban is diagnosztizálták.
Hazai tapasztalatok is igazolják, hogy a MICOPLASMA BOVIS törzsek a
tejelő tehenekben parenchymás (=a tőgy szöveteire is kiterjedő)
tőgygyulladást képesek előidézni.
A fertőzést követően 2-3 nap múlva előbb csak a termelés
csökkenése, majd rapid agalactia (a tej gyors elapasztása)
következik be. Bár általános tünetek, így láz, bágyadtság,
étvágytalanság többnyire nem észlelhetők, a fertőzött
tőgynegyedek mérsékelten megduzzadnak, tömött tapintatúvá
válnak és a környezetüknél melegebbek. Feltűnő, hogy a
fájdalmasság egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben
észlelhető.
Annál feltűnőbbek viszont a tej összetételében mutatkozó
elváltozások. A tej citromsárgára elszíneződik, kezdetben
savószerű, majd sűrűbbé, szinte kolosztrumszerűvé válik, és
rövid állás után csapadékos üledékre és felülúszóra válik
szét. Tej sejttartalma 4-8 órán belül több millióra emelkedik.
A fertőzés néhány nap múlva a többi
tőgynegyedre is átterjedhet, egyik tőgyfélről a másikra is
átjuthat. A kórokozók továbbterjedésében bizonyára a higiéniai
hiányosságok is szerepet játszanak.
A bántalom tisztázása laboratóriumi vizsgálattal történhet,
azonban megjegyzendő, hogy az egyéb eredetű parenchimás
tőgygyulladásokat kísérő általános tünetek hiánya a
mikoplazmás eredetű tőgygyulladás fellépésére hívja fel a
figyelmet. Úgy a betegség megállapítása, mint a gyógykezelés
előírása állatorvosi feladat.
MEDDŐSÉGET IS OKOZHAT
A mikoplazmás fertőzöttség kapcsán reprodukciós (=szaporodási)
zavarok is felléphetnek, melyek fokozatosan, lassan alakulnak ki.
Tehenekben ez méhhurutban, hüvelyfolyásban, a termékenyítési
index (=mutató) növekedésében, a visszaivarzások arányának
emelkedésében jelentkezik.
A bikák fertőzöttsége során romlik az ondó minősége! Úgy az
ondóval, mint a hüvelyváladékkal hosszabb-rövidebb ideig ürülnek
a mikoplazmák.
A klinikai tünetek legfeljebb csak a
mikoplazmózis gyanúját kelthetik fel, a kórisme biztos
megállapítása laboratóriumi vizsgálat útján történhet,
amikor a mikoplazmákat a váladékokból, szövetekből
kitenyésztik, vagy a vérsavóban megjelenő ellenanyagokat
kimutatják.
A M. Bovis okozta tőgygyulladásban beteg, illetve a tejükkel M.
Bovist ürítő teheneket ajánlatos kiselejtezni.
A JUHOK ÉS KECSKÉK MIKOPLAZMÁK OKOZTA ELAPASZTÁSA
A MICOPLASMA AGALACTIAE által okozott betegséget hazánkban egy
behurcolás során 1948-ban állapították meg, amit sikerült is
azonnal felszámolni, majd a bántalmat mintegy 50 esztendeig nem
állapították meg Magyarországon.
Ekkor azonban ismét behurcolták a fertőzést, és 1997. nyarán
egy kelet-magyarországi juh- és kecskeállományban a betegség
igen súlyosan manifesztálódó formában ismételten fellépett.
A kórokozó behurcolásának módjára egyértelműen nem sikerült
fényt deríteni, de a juh- és kecskeállomány heterogén
összetétele azt sejtette, hogy a farmon élénk állatkereskedelem
folyt. Azt is meg lehetett állapítani, hogy a gazdaságban több
olyan vendégmunkás is dolgozott, akiknek hazájában a fertőző
elapasztás előfordult.
A betegség által okozott súlyos veszteség, valamint az a tény,
hogy a fentiekben említett behurcolási lehetőség a továbbiakban
sem zárható ki, indokolttá teszi a mikoplazmás bántalom
ismertetését.
ELŐFORDULÁSA
A bántalmat, mely a kecskék és juhok tejelválasztási zavarában,
kóros szemelváltozásokban, az ízületek gyulladásában, olykor
elvetélésben nyilvánul meg, először két évszázaddal ezelőtt
Olaszországban állapították meg (METAXA, 1816), hamarosan
Svájcban is fellépett, majd a Földközi tenger partján elterülő
országokban és a Balkán félszigeten is, de Közép-Európában
bizonyos hegyvidékeken is megállapítást nyert.
A kórokozó iránti fogékonyságot sem az állat kora, sem pedig a
neme nem befolyásolja, mert nemcsak a tejelő állatok, hanem a
hímnemű, valamint a még nem ivarérett állatok is megbetegednek.
A FERTŐZŐDÉS
A betegség okozója juhban és kecskében egyaránt a MYCOPLASMA
AGALACTIAE, mely a bántalom heveny szakában különösen tömény
alakban a beteg állatok tejében található, de az összes
szövetnedvekben előfordul. A betegség leggyakrabban
állatról-állatra terjed, de jelentős szerepet játszhatnak
terjesztésében az állatokkal foglalkozó emberek, így a
pásztorok, fejők stb. A betegséget nem csak azokkal az állatokkal
lehet behurcolni, melyeken megjelentek a betegség tünetei, de
azokkal is, melyek már átestek a betegségen, és tünetmentesek
ugyan, de ürítik a kórokozót. A fertőzés terjedésének fő
útja a fertőzött állatok eladása, és a legeltetett állatok
találkozása.
A fertőződés többnyire szájon át következik be, de
előfordulhat, hogy a fejők fejés közben a tejjel szennyezett
kezükkel dörzsölik be a kórokozókat a csecsbimbó apró
sérüléseibe.
A kórokozó a fertőzés kapujából betör a véráramba, majd
elsősorban a parenchymás szervekben, a tőgyben, a szemben, és az
ízületekben telepszik meg, de olykor a bélcsatornában és a
légzőszervekben is keletkezhetnek gyulladásos elváltozások. A
betegség egy-egy állományon belül nagyon gyorsan terjed.
TÜNETEK
A tünetek főként az elsőbárányos anyákon kifejezettek.
1. A betegség első tünete az átlagosan 6-30 napig tartó
lappangás elteltével a lázas hőmérséklet-emelkedés. Tudni
kell, hogy a juh normális belő hőmérséklete 38,5-40 °C.
2. A lázas időszak elmúltával a tejelválasztás rohamosan
csökken. Ebből ered a betegség megnevezése is. Hamarosan feltűnő
lesz a tej elválasztása, mely savóssá, pelyhessé válik.
Megváltozik a tej összetétele is, mely sárgászöld savójában
fehér pelyhek és alvadékok úszkálnak. A tej keserű. A tőgy
sorvad, állománya lassanként dió nagyságúra zsugorodik, de
tapintásra nem fájdalmas.
3. Gyakran kialakul a súlyos sántasághoz vezető ízületi
gyulladás. A betegek feszesen járnak vagy kifejezetten sántítanak,
végtagjaik, lábaik ízületei megduzzadnak, fájdalmasak. Olykor a
betegek jellegzetes „térdeplő” testtartást vesznek fel, a
súlyos betegek elfekszenek, majd felkelni egyáltalán nem tudnak.
Ezek a tünetek a felnőtt állatokkal együtt tartott bárányokon
és gidákon is jelentkeznek.
4. A szemek megbetegedését könnyezés, majd fénykerülés vezeti
be, majd súlyos, általában mindkét szemen kialakuló
szaruhártyahomály, gyakran szaruhártyafekély, gennyes belső
szemgyulladás és akár teljes vakság következhet be.
5. A vemhes állatokban a betegség gyakran jár vetéléssel, mely
abban a szakaszban is bekövetkezhet, amikor az állatok már
gyógyultnak látszanak.
SÚLYOS VESZTESÉGET OKOZ
Amint arról már szó esett, a betegség állományon belül nagyon
gyorsan terjed, és nagyszámú állatot érint. Az említett hazai
gazdaságban, ahol 200 anyakecskét és 500 anyajuhot tartottak egy
hónap leforgása alatt, 150 állat betegedett meg és 22 elhullott,
vagy nagyon súlyos állapota miatt végleges elaltatásra került.
Az irodalmi adatok szerint az állatok 10-25%-a lesoványodva
elhullik, de megfelelő kezelésre nagy részük meggyógyul ugyan,
de Mycoplasma-hordozó marad. A betegség kiállása nem csökkenti a
fogékonyságot az újabb fertőzések iránt. A kecskék néhány
hónap alatt, akár többször is megbetegedhetnek.
GYÓGYKEZELÉS
A beteg állatok gyógyítására igénybe vehetők – az állatorvos
utasítása szerint – azok az antibiotikumok, melyek a mikoplazmák
ellen hatékonyak. Megjegyzem, hogy a betegek egyedi kezelése nagy
gondosságot igényel. A beteg állatok szemét ajánlatos bekötni,
azokat kézből etetni, itatni, mert nem vagy rosszul látnak, és
táplálkozás hiányában elpusztulnak.
VÉDEKEZÉS
Azokban az országokban, ahol a MICOPLASMA AGALACTIAE fertőzés nem
honos, zárlati intézkedésekkel és az állomány leölésével
számolják fel a bántalmat. Nagyon fontos a betegség minél előbbi
felismerése.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2004. júliusában.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése