Moszkva 1.

IRÁNY MOSZKVA! (1960)

Repülünk

A MALÉV társaság gépkocsija 60 kilométeres sebességgel robogott  Budapesten a Ferihegyi repülőtér felé. Úgy látszik, a végsebessége is csak ennyi volt, mert a kopott jószág motorjának óriási zaja, mérhetetlen rázása és időnkénti rángatása is erre engedett következtetni. Hogy őszinte legyek, mindig arra gondoltam, hogy a repülő elegáns utazását igénybe vevő és megfizető utasokat nagyon kényelmes jármű hozza-viszi a reptérre, és ennek a járműnek sem kell szégyenkeznie, ha a légikikötőben a közlekedés exkluzív királya mellé áll, hogy utasait átszállítsa. Úgy látszik, tévedtem... avagy talán orvosi előírás is lehet, hogy éppen az ország legócskább gépkocsija szállítsa a repülőtérre a hosszú útra induló utasokat, és a gyengébb gyomrúakat már időben felkavarja... Ilyesféle gondolatok foglalkoztattak, s miután már ez az autókázás is "rossz hatással" volt a közérzetünkre, még fokozottabb lett a várakozó és vágyakozó félelmünk, mikor a repülőtéren megpillantottam a Deutsche Lufthansa egyik gépét, amint éppen a levegőbe emelkedett. A vámvizsgálatig még bőven volt időnk, és addig is nézegettük a már bent álló, óriási gépmadarakat, amint a hatalmas tartálykocsik benzinjét percek alatt kiszippantották. Maradék filléreinken (pénzünket a vámvizsgálatkor le kellett adnunk) megittunk egy feketét, amellyel leöblítettük jó barátom által hozott "tengeribetegség elleni" tablettákat, és most már bátran szálltunk be egy négymotoros IL-18 mintájú óriásgépbe.

A gép belülről olyan volt, mint egy szép, nagy, tiszta szoba dönthető támlájú fotelokkal, olyan kis kerek ablakokkal, mint aminőket a hajók kajütjein lehet látni.

Azzal a reménnyel, hogy majd a tájat nézegetjük, a szárnyak felett, ablakhoz ültünk.

Hamarosan erős zúgással megindultak a propellerek. Egy szolgálatban levő bekapcsolta a rögzítő öveinket, eloltatta a cigarettákat, és felhívta a figyelmünket az előttünk levő ülés támlájának a felénk eső részén egy cipzárral nyitható tasakra, melyben megfelelő nagyságú papírzacskó található a gyomortartalmunk esetleges regurgitálására. Hogyan éreztük magunkat? Amint megindult a gép, kitekintettem az ablakon, fordult a gyomrom nekem is, pedig még a földön futunk. Szomszédom is hányingerre panaszkodik, a sors iróniája, hogy hányingerét a hányáscsillapító okozta, amit még most is a torkában érzett, nem volt elég a kávé, hogy rendesen lenyelje. Hátrapillantottam, útitársam levegő után kapkodott, olyan fehér volt az arca, mint Pálos barátomnak megboldogult egyetemista koromban, mikor krétát evett a szigorlat előtt, hogy a vizsgáját elhalaszthassa. Szomszédja csak röhögi az egészet... Bármennyire is restellem, a dolgot, meg kell gyónnom, hogy Wicky röhögése ránk is átragadt, amikor körülnéztünk az útitársak között. Voltak, akik a papírtasakot használták, voltak, akiknek már arra sem volt idejük, de még többen ültek, akik krétafehér arccal kapkodták a levegőt, hogy csillapítsák émelygésüket. Persze mindez az első órában lezajlott, mert amikor hozták a bőséges ebédet az étkező asztalkák felszerelése után, valamennyien a legjobb étvággyal fogyasztottuk el a változatos és ízletes menüt Közben a csinos stewardessek cukorkával és csokoládéval kínálgattak bennünket. Hiába verekedtük ablakhoz magunkat, mert 9 ezer méter magasban repültünk, és csak az óriási felhőtengert láttuk alattunk. Egy gombnyomással hátrahajtottam tehát az ülésem támláját, és aludni akartam, de odajött az utaskísérő, és figyelmeztetett, hogy ne aludjak el, mert a felébredéskor majd fájni fog a fülem.

Még három óra sem telt el, kivilágosodott a figyelmeztető felirat: Öveket bekapcsolni, dohányozni tilos! Alább ereszkedtünk áttörve a felhőtömeget, egy hatalmas erdőség jelent meg alattunk, majd megpillantottuk Moszkvát a várost kettészelő Moszkva folyóval.

A város a repülőről.

Egy magyarul beszélő orosz hölgy nagyon kedvesen fogad bennünket, majd bekísér a várócsarnokba. Itt időzünk, míg megkezdődik a vámvizsgálat és a többi ügyintézés folyik. Letelepszem egy padra, és elnézem a szemben lévő padon üldögélő, sárga arcú kínaiakat. Szenvtelen arccal beszélgetnek. Érdekesek khakiszínű katonaszabású zakóikban, széles szárú nadrágjaikban. Olyan, mintha egyenruhában lennének. A sok-sok európain kívül négerek és koreaiak is jönnek-mennek szép számmal. Olyannyira forgalmas ez a repülőtér, mint nálunk egy nagy forgalmú ez a repülőtér, mint nálunk egy komoly pályaudvar.

Volt, aki már a repülőtéren vásárolt grúz sapkát. Az asztalokra különböző nyelvű, képekkel tarkított prospektusok tömege van kirakva, szinte kínálva a turistáknak a szebbnél szebb orosz városokat és tájakat, de megtalálhatók itt a külföldi repülőtársaságok tájékoztatói is. Mindenekelőtt csoportunk hölgytagjai rohanták meg, és percek alatt "lelegelték" a csomó nyomtatványt. Mosolyogva hozott helyettük másikakat a csinos, egyenruhás, orosz hölgy.