Csehszlovákia-Németország I/2b

  CSEHSZLOVÁKIAI ÉS NÉMETORSZÁGI ÚTIJEGYZETEIM (1958)
Nem volt szerencsém Prágában!

Még otthon kaptam egy ezüst 100 koronást, amit társaim nagy irígységére sikerült kihoznom. Az ezüstpénz 1949. évi kiadású volt, éppen úgy, mint a mi ma is forgalomban levő 5 forintosaink is.

Péter már nagyon szekált, hogy az ajándékpénzen igyunk meg legalább egy sört, így hát büszkén indultunk a komoly összeggel a zsebünkben. A két krigli sör jóízű felhajtása után büszkén fizetek a nagy pénzzel - hadd lássák ki vagyok! Arcomra fagy a fölény, mikor a pincér, aki nem tudott magyarul, de jól beszélt németül rettentő felháborodással hadarta, hogy ez a pénz már régen lejárt és mi be akartuk csapni...

A Nemzeti Színház

Alig tudtam visszakunyerálni tőle a 100 koronást, hogy legalább emlékbe hazahozhassam... Aztán persze benyúltunk a pénztárcánkba és kifizettük a korsókat. Szégyelltem magam, mert a pincér hangoskodása a többi vendég figyelmét is ránk, mint csalni akarókra irányította, ezért gyorsan elhúztunk onnan.

Azt mondják, a baj nem jár egyedül, ami igaz is lehet, mert Péter is elmaradt mellőlem, én meg úgy átsiettem néhány utcán, hogy eltévedtem!

Köztudomású, hogy Prágában sokan beszélnek németül, ezért először nem ijedtem meg. Megszólítok egy hölgyet, egy idősebbet, majd egy fiatalembert. Mindegyik az érthetetlen nyelvbotló cseh nyelven gajdol valamit a kérdésemre.

Közben kezdtem ideges lenni, mert az idő haladt és mindössze 10 percem volt a megbeszélt gyülekezőig.

Végül egy idősebb embert szólítok meg németül:

- Sprechen Sie Deutsch?

- Jawohl! - hangzik a boldogító válasz. Mivel nagyon rosszul beszélt a bácsi németül, nekem sem anyanyelvem, komoly nehézségekbe ütközött egymás megértése. Közben persze az idő haladt...

Az öreg tanácsház

Végre nagynehezen megértettem, hogy merre kell mennem, amikor megköszönöm a szíves útbaigazítását és elköszönök, megkérdezi, hogy honnan jöttem. Mondom, Budapestről! Erre megszólal tiszta magyarsággal, hogy ő perfekt beszéli a nyelvünket, valamikor Budapesten szolgált a közös hadseregben! Sajnos idő hiányában nem nyúlt hosszabbra a beszélgetésünk, mert rohannom kellett. Ez a sors iróniája?

Részlet a prágai várból

Nemcsak az utcákon hullámzott a kedélyes embertömeg, hanem tömve volt a sok szórakozóhely is. Hatalmas zöld neonreklám vibrálta: LUCERNA, ALHAMBRA...

Igaz, hogy nem volt sok pénz a zsebemben, de az Alhambrába még benéztem. Persze csak úgy, mintha keresnék valakit. Elegáns hely, minden asztalon telefon, így lehet táncra hívni valakit, a visszautasítás szégyenét sem kell itt a nagynyilvánosság előtt elviselni. Sikerült költekezés nélkül kisomfordálnom.

Miután a prágai Hotelok túlzsúfoltak, Prágától 21 kilométerre, a képen is látható Hotel Hubertusban nyertünk elhelyezést. A bőséges és ízletes vacsorát a vadászpuskákkal, akváriumokkal és dísznövényekkel gazdagon dekorált étteremben fogyasztottuk el. Farkasétvággyal ettem. Aztán egész éjjel verte az eső az ablakomat - végig kitartóan. Ezen felül mégcsak nem is monoton zajjal, hanem hol mélyebb, hol magasabb hangeffekttel, hol gyengébb, hol erősebb hangon horkolt Péter. Ám csak éppen tudomást vettem minderről, megfordultam a másik oldalamra és jóízűen aludtam tovább!