Csehszlovákia-Németország III/5

 CSEHSZLOVÁKIAI ÉS NÉMETORSZÁGI ÚTIJEGYZETEIM (1958)

Weimar és Dachau 

A waimari tanácsháza

A sok-sok élményt még jóformán meg sem tudtuk emészteni, és máris megérkeztünk a következő nap délelőttjén Weimarba. A város a XVIII. században szerezte a hírnevét, mikor is a német szellemi élet központja lett. Előbb mindössze ötezer lakosú, jelentéktelen parasztvároska volt. A település szellemi fellendülését Károly Ágost hercegnek köszönheti, mert ő hívta meg Weimarba a német szellemi élet oly kiválóságait, mint Goethet, Herdert, Schillert és Wielandot. A német nép nemzeti nagyjainak emlékei, hatalmas levéltára, régi, óriási könyvtára stb. a németek nemzeti kulturális zarándokhelyévé teszik a helyet.

Előbb városnézésre mentünk. Útközben megálltunk a nevezetes színház előtt, melyet annak idején Goethe személyesen vezetett, a darabokat pedig Schiller rendezte. Itt nyert elismerést Goethe Faustja és Schiller Tell Vilmosa. Akkora sikerük volt, hogy a nagy költőknek személyesen is meg kellett jelenniök a színpadon. Az épület még Goethe idejében leégett, de hamarosan fel is építtette, noha ezután már Liszt Ferenc, az itt élő, világhírű magyar zeneszerző kápráztatta el műveivel a színházban a művészetekért rajongó közönséget. Liszt halála után pedig Strausst hívták meg e patinás városba. Az esőben nehezen és kissé hiányosan sikerült lefényképeznem Károly Ágost herceg lovasszobrát a parlament épülete előtt. Ő volt az első haladó szellemű herceg Németországban, aki szabad parlamentet alapít! Az általa védelmezett gondolatszabadság meglehetősen sok költőt vonzott ebbe a városba. A szobor mögött e haladó parlament épülete, baloldalt pedig sajnos csak egy kis része annak a híres könyvtárnak, melynek 570 ezer kötete van!

Elsétálunk innen a parkba, amit még Goethe építtetett. Itt áll Puskin mellszobra, mely arra emlékeztet, hogy Puskin megváltoztatta a Faust egyik jelenetét, mely úgy megtetszett Goethének, hogy a köszönőlevél mellett egy írótollat is küldött az orosz költőnek, és felállíttatta annak mellszobrát.

 

Neptun kút és mögötte a jellegzetes német házak

Sétánk közben Liszt Ferenc házához értünk, mely szintén műemlék. Az egyik kolleginánk leült a mester zongorájához, és játszott rajta. Senki nem szólt érte. A nagy zeneszerző halotti maszkján kívül láthattuk itt a magyar Liszt kitüntetéseit, okmányait is. Sajnos nagyon kevés volt közülük magyar nyelven, talán csak 3-4 kitüntetésé és útlevélé. Igaz, állítólag ő maga nem tudott magyarul. A Liszt-házból kijövet komoly vita kerekedett közöttünk, hogy magyarnak vallhatjuk-e Lisztet, aki nem ismerte anyanyelvét. Életének utolsó éveit töltött e helyütt a zeneszerző, ahol gyakran meglátogatta leánya és veje, Wagner.

A weimari Neptun kút

A weimari temetőben nagyon érdekes, hogy a különböző társadalmi rétegek külön-külön helyeken temetkeztek, sőt még külön-külön be is kerítették a különböző kasztok temetőit. Immár 70 éve nem temetkeznek ide, mert ez is műemlék. Goethe és Schiller a hercegi kriptában nyugosznak. A temetőben levő templomot még Goethe idejében építették olasz stílusban. Az előcsarnokban látható a két említett költőóriás életnagyságú szobra. Mindegyik halottnak külön szarkofágja van. Míg sétáltunk a városban, megjegyezte a vezetőnk, hogy e hetvenezres lakosú településen a II. világháborúban, majd utána is 3 esztendeig 28 ezer szovjet katona volt elszállásolva!

Goethe Ágost herceg miniszterelnöke volt, azonban nemcsak kiváló államférfi, hanem polihisztor, jogi doktor, költő és író, mindemellett foglalkozott még fizikával és geológiai kutatásokkal is. Goethére irodalmi munkásságában nagy hatással voltak szerelmei is (elég sok volt neki). Ezek közül is legkiemelkedőbb, legjelentősebb viszonya Lottéhoz, a herceg lovászának feleségéhez fűzte, akinek egyébként már 6 gyermeke volt. Ez a kapcsolat 10 esztendeig tartott. Lotte segített Goethe problémáiban és egy évtizedig volt a nagy költő vezérlő csillaga. A német irodalom legnehezebb levelei is azok, amelyeket Goethe Lotténak írt. 

A weimari Goethe-ház kertje

A temető után elsétáltunk a nagy költő házához, a Goethe-Hausba. Az első ún. Sárga teremben egész műgyűjteményt találtunk. Goethe műgyűjtő is volt! Tizian, Raffael mesterektől rengeteg alkotás, sok-sok szobor, köztük több antik szobormásolat, pl. a milói Venus is megtalálható. A gyűjtő egész vagyonokat adott képekért és szobrokért! Mintha egy szobrász és festűművész kiállításán járnánk: minden szoba tele van a művekkel.

A főurasan berendezett és díszített lakás után álmélkodva léptünk a dolgozószobába, mely a lehető legegyszerűbb volt - mint a képen is jól láthatjuk. A dolgozószobából nyílt egy hatalmas könyvtár, a sok tömött polc mellett létrák, mintha egy óriási antik könyvesboltban járnánk. Közben megnézhettük az izgalmas ásványgyűjteményét is. Innen jutottunk a hálószobába, ahol megjegyezte a vezetőnk, hogy a nagy költő ülve halt meg.

Sötét este volt, mikor Weimar felé utazva több tíz kilométeres távolságból egy világítótornyot mutatott vezetőnk. Nem messze a német szellemi élet központjától e hatalmas objektum a II. világháború barbarizmusának mementója! Elmentünk tehát megnézni a Weimartól nem messze fekvő dachaui haláltábort. Dachau egyébiránt egy iparvároska az egészségtelen mocsárvidéken. Persze a táborhoz, mely jóval kívül fekszik a városkán csak egy egyvágányú sín vezetett. Amit itt láttam, azt nem lehet leírni... Az egyik kollégám, akinek egész rokonsága itt halt meg, s ő maga is hosszabb időt töltött a táborban, sírógörcsöt kapott. Az itteni szenvedéseket annyian leírták már! De talán nem elégszer... Csak az itt látottakat fogom röviden felsorolni. 

A múzeumban több ezer pár gyermekcipő, barna-fekete-szőke ősz matrónahajjal kevert haj mázsaszám, a legnagyobb precizitással épült krematórium, majd egy helyiség, ahol a legnagyobb gondossággal és pontossággal nyúzták meg az emberi hullákat, hogy bőrükből lámpaernyőket és könyvtáblákat készítsenek. Láttunk is ilyen emberbőrből készült és különböző figurák rátetoválása útján díszített lámpaernyőket és díszes könyvtáblákat: a műveltség szimbóluma barbár kötésben. Volt egy helyiség, ahol a magasságmérés ürügyével lőtték agyon a foglyokat a mérce mögül, majd mindjárt egy sínpáron futó csillében el is szállították a krematóriumba. A vezetőnk azt mondta, hogy ezt a módszert csak eleinte alkalmazták, mert később már nagyon lassúnak bizonyult, és tömegesebb kivégzési technikákra tértek át. Szomorú szívvel néztük meg az egyik barakk hosszú folyosójáról kétoldalt nyíló kínzócellákat is, melyek egyszerű, de drasztikus kínzóeszközeivel a középkorra emlékeztettek.

Az áldozatok emlékére felállított hatalmas emlékmű előtt minden érdekelt állam szobrot emeltetett, a toronyban pedig egy soha nem látott nagyságú harang van. Az éjszakánként kivilágított, monumentális építménytől nem messze sírok és az azokat jelképező emléktáblácskák ezrei, tízezrei, mint a modern barbarizmus jóvátehetetlen, gyászos emlékei...

A dachaui haláltábort elhagyva szokatlanul csendes volt a társaság. Politikai állásfoglalástól és vallási meggyőződéstől függetlenül mindenkire nagy hatással voltak a látottak, és ezek eredményezték a gyászos, nyomott hangulatot.