2013. október 12., szombat

Rémtettek III.

Ó, mennyiféleképpen gyötörhet ember embert! (Van-e rá jogalapja?) Néhány "nagy", feledhetetlen, a történelem által is számon tartott kínzásról emlékezünk meg, ezúttal a rabszolgaság történetéből - a teljesség igénye nélkül a szerző képei és jegyzetei segítségével. Ha az ország, város nevére (mely minden esetben egy linket tartalmaz) klikkel, a teljes fejezet, melyben a fotó szerepel, megjelenik.
.
.
.
.
Egy tágas térre érkezünk, ahol a fekete rabszolgák mustrája, adásvétele történt. Akárcsak az állatvásárokon. Ámde itt egy embertelen embervásár folyt. Ez volt a rabszolgapiac! Kissé odébb egy hatalmas, ódon, sárga monstrum épülethez jutunk: a gyűjtőfogdához, ahová a hajók gyomrából kihajszolták az összebilincselt rabszolgákat fehér tulajdonosaik. Megilletődve állunk a tömör vastagfalú, "erődszerű" börtön előtt... és szinte halljuk a jajkiáltásukat, a bilincsek csörgését, a korbácsok csattogását és a hajcsárok ordítozásait. Igen, itt Kartagénában volt a legnagyobb rabszolgapiac! A feketéket Angolából hozták, ahonnan az erre tartó kedvező tengeráramlat megkönnyítette a vitorláshajók közlekedését, a tengeri utazást. Ezen a sok kínt és szenvedést látott helyen szennyes közömbösséggel szakították szét a családokat, úgy adták-vették darabszámra, majdhogynem súlyra az embereket, mint az élettelen tárgyakat. És a rabszolgaság további folytatása, a rabszolgák sorsa: éhség, ütlegelések, a végtelenségig megfeszített munka az ültetvényeken, majd végül a halál.
A rabszolgaság akkor kezdődött, amikor az állig felfegyverzett rablócsapat körülfogta és megtámadta a gyanútlanul alvó néger falvakat. Felgyújtották a bozótot és a tüzek fényénél ropogtak a puskák. Az embervadászok gondosan céloztak. Inkább csak asszonyt, gyereket érjen a halálos golyó, hiszen ők kevesebbet érnek! Az erőteljes férfiak viszont élve kellettek. Az öldöklés csak a megfélemlítéshez kellett az életerős emberanyag megszerzése céljából. A megriadt embereket azonban összefogdosták, majd megkezdődött a hosszú kínkeserves óceáni hajózás. A szerencsétlen foglyok összepréselve feküdtek a hajófenéken. Úgy megbilincselték őket, hogy még testi szükségletük elvégzésére sem mozdulhattak a helyükről. Szűkös étel, kevés víz, elégtelen, áporodott levegő - ezt kapták a zsúfolt hajófenékben. Mindemellett könnyen terjedtek itt a ragályos nyavalyák, melyek tovább tizedelték a rabokat. Reggelente a halottakról leverték a bilincset, a testüket pedig minden teketória nélkül a tengerbe vetették. A rakománynak csak a fele-harmada érkezett meg a kikötőbe élve, de a rabszolgakereskedők ezzel is számoltak, hisz az üzlet még így is busás jövedelmet hozott.
.
.
.
.
.
.
A Girarda torony a kelet építőművészetének köszönhette a létét, eredetileg ugyanis a nagymecset tövében épült minaret volt. Ez a torony is védelmi célokra készült. Az első platóig még lovakkal is fel lehetett menni valaha. A katedrálisban a főhajó 40 méter magas, a főoltár pedig a leghatalmasabb azok közül, amit ismer a kereszténység. Összesen 75 üvegablaka van. Itt nincs olyan sűrű félhomály, mint általában a gótikus templomok belsejében, mert több ablaküveg-festményt újabban pótoltak, és ezek jobban áteresztik a fényt. Ugye alig hiszik, pedig igaz, hogy 28 kápolna van a dómban. Az ezekben felhalmozott sok-sok műkincset szem és képzelet képtelen megőrizni. Itt megszámlálhatatlan kép, szobor és ötvösmunka található. Négy allegorikus bronzfigura Kolumbusz koporsóját viszi a vállán például. Itt vannak vajon a nagy utazó hamvai? Hogy pontosan hol vannak, nem tudni, hisz teteme többször is megjárta az utat az óceánon keresztül, mint maga a felfedező. Meg kell mondani, hogy a dómban levő síremléket tisztelik a spanyolok Kolumbusz végső nyughelyeként függetlenül a felmerült kételyektől. Amerika felfedezésének napján fényes ünnepséget rendeznek ehelyütt, a nagy felfedező tiszteletére, és erre az összes dél-amerikai állam nagykövetét is meghívják. Ízelítőt nyerhetünk Zurbaran, Goya és mások remekműveiből is itt. Kilépve a magasztos épületből, újra elgyönyörködünk a nagyszerű pillérekben, tornyocskákban, ívekben, kőszörnyekben és vízköpő figurákban. Az eddig elmondott kellemes, fenséges tények mellé arról is szólni kell, hogy valamikor itt, a katedrális előtti téren volt az arab piac, ahol bizonyos források szerint keresztény rabszolgákat is lehetett vásárolni.
.
.
.
.
.
.
Amíg csodáljuk az emberi hiúság és munka hátborzongató méretű alkotását, felvetődik a gondolat, hogy vajon mi módon is épülhettek anak idején ezek az óriási kőcsodák. A válasz kézenfekvő: bizonyára alapos mérnöki tudás és emberfeletti munka eredményeként. Egy-egy piramis a hozzávezető úttal együtt 30 esztendeig épült és 100 ezer ember dolgozott rajta úgy, hogy 3 havonként váltották egymást. Az építkezés irdatlan erőfeszítést és áldozatot követelt. Szünet nélkül botokkal és pálmavesszőkkel hajszolták a munkavezetők a munkásokat. Az ellenszegülőket megkötözték, a legközelebbi csatornához hurcolták, és állandó ütlegelések közepette fejüket a vízbe nyomták. Másoknak elrettentő például a fülét és orrát levágták. Az építkezés egy emberi hangyabolyhoz hasonlított. Ezer meg ezer munkás faekék segítségével a követ fejtette a Mokattam hegy szikláiból, azt szabályos kockává faragta, mások pedig a kőtömböket szállították a Níluson. Ismét mások emelőrudak és segédfalak igénybevételével húzták fel a hatalmas kőkockákat a nagy magasságba. És hogy mennyi követ kellett összecipelniök? Hát annyit, amennyinek az elszállításához 20 ezer olyan tehervonatra volna szükség, melyek mindegyike 30 vagonból áll!
.
.
.
.
.
.
Ugyancsak lenyűgöző a látványa az Episzkopi-öbölnek. Nagyon csendes a zöldes színben pompázó tenger. Ma szinte kopár e helyütt a part, de valaha még hatalmas erdőség terjeszkedett itt. A vizen hajókkal hozták a vadállatokat és a rabszolgákat, majd a gladiátorok is alagúton jutottak be a színházba. Itt kötött ki a szállítmány. Bizonyára elcsigázva érkeztek a tengerről ezen az alagúton át a rabszolgák annak idején, hogy megvívjanak a vadállatokkal...
.
.
.
Tunézia (1993.) 
.
.
.
Megilletődve állunk azon a helyen, ahol hét sornyi mélységben meggyilkolt gyermekhalottak nyugosznak.. Igen, a meggyilkolt gyermekhalottak temetőjében vagyunk... A nemesi családok elsőszülöttei ők, akiket korra és nemre való tekintet nélkül rituális szertartás mellett áldoztak fel Tanit istennőnek. Egyszerre 5-6 ezer gyermek életét ontották ki ezen a helyen az idesereglett ünneplő közönség szeme láttára. Kötelező rituális esemény volt. E helyütt állt az emelvény, melyre a főpap felhozta a gyermekeket, majd áldozati szövegeket mormolt, majd harsogott. Eközben a főpap is és a közönség is extázisba jutott. Ez volt a megfelelő pillanat, hogy lesújtson a gyilkos tőr vagy éppenséggel a főpap saját kezével egyszerűen megfojtsa áldozatát.
.
.
.
.
.
.
A ma már békésen sétáló atyafiak nem is gondolnak arra, hogy ezen a helyen is nagy rabszolgavásárok voltak annak idején. A vásár nyilvános volt, a rabszolgákat megszégyenítő közszemlére tették ki. A férfiakat hajósoknak vagy napszámosokként "használták fel", a fiatal fiúkat fajtalankodásra, az asszonyok és lányok pedig (főként ha fiatalok voltak) a háremekbe kerültek. A keresztény rabok iránt mindig nagy volt a kereslet és minden eszközzel igyekeztek rávenni őket, hogy térjenek át Mohamed hitére. Néhányan meg is tették, kiváltképp azért, hogy könnyítsenek a sorsukon.
.
.
.
.
.
.
Utunk következő állomása Meknes, az 550 méter magasan fekvő, több mint 300 ezer lakosú királyváros. Ismail szultán alapította. Sok kilométer hosszú városfal veszi körül. 30 ezer rabszolga és 3 ezer keresztény fogoly dolgozott szakadatlanul a raktárak, mecsetek, medreszek és újabb és újabb paloták építésén. A szultán mindenütt ott volt: minden műhelyt, építkezést személyesen ellenőrzött és irányított, a legkisebb hanyagságot kegyetlenül megbüntette. Amíg felépült ez a nagyszerű erődrendszer, legalább 36 ezer ember életébe került.
.
.
.
.
.
.
És hogyan kerültek a fekete rabszolgák Dél-Afrikába? Bizony virágozott a rabszolga-kereskedelem. Seregestül érkeztek naponta az eladásra hurcolt rabszolgák Afrika különböző tájairól. A csoportokat Quibukáknak nevezték és fegyveres őrök kísérték őket. Pontos leírást olvashatunk róluk többek között hazánkfia, a nagy Afrika-kutató Magyar László élménybeszámolójából is.
A felnőtt vagy izmos rabszolgákból 10-12 fő képezett egy csoportot. Nyakukon vaskarikák, melyeknek 2 fülén egy hosszú vaslánc van keresztülhúzva. Olyan módon vannak megbéklyózva, hogy közöttük mindössze "egy üres hely" marad. Minden ruha nélkül, egészen meztelenül kénytelenek a szerencsétlenek gyakran 120 nap járóföldet haladni éhségtől és szomjúságtól gyötrődve.
És mi történik az 5-6 éves gyerekekkel, akiket nem vásároltak meg, de a hosszas és fáradságos úton követték megbéklyózott anyjukat? Minden irgalom nélkül kiragadják őket jajgató anyjuk karjaiból, hogy visszajussanak az oly sok keserű könnytől öntözött úton belföldre. Sajnos még számos más kegyetlenkedéssel is ötvözték azt az embertelen embervérkereskedést.
.
.
.
.
.
.

A Rendőrkapitányság kazamatáiban sajnos nem volt szabad fényképezni. Odahurcolták messzi vidékről a rabszolgákat, és egy föld alatti folyosón onnan hajtották a tengerpartra, ahol elnyelte őket a hajók gyomra. Ablaktalan, zord, sötét helyiségek álltak egymás mellett sorjában hatalmas vasveretes ajtókkal. Lent a mezítelen fekete lábak által keményre döngölt földpadozat, oldalt penészes falak, bent dohos, nyomott levegő. Egy szűk folyosón bekötött szemmel, egyesével terelték be a nyakukon és lábukon egymáshoz bilincselt szerencsétlen rabszolgákat a zsúfolásig telt kamrákba. Csak a kamrában szabadultak meg átmenetileg a szemkendőtől és a nehéz nyakbilincsektől. Köröskörül a cellák, középen egy nyitott faépítmény, ahol a könnyű levest főzték a szerencsétleneknek. Egy hatalmas vasajtó nyílt a sötét föld alatti alagútba, mely egészen a tengerpartig vezetett. Ma már üresen, csupán mementóként áll a tengerparton a hatalmas erőd, mely sok-sok ezer rabszolga börtöne és elosztóhelye volt annak idején.
.
.
.
.
.
.
Bagamoyo városa 75 kilométerre fekszik a fővárostól. Itt minden épület a történelemről mesél... - a véres, szomorú históriáról. Idehurcolták messzi földről a rabszolgákat és itt zsúfolták hajókba őket. A város magyar jelentése: "hagyd itt a szívedet..." 
.
.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése