Olaszország (I) 1/a

BARANGOLÁS ITÁLIÁBAN 1988-BAN I. RÉSZ

Firenze a reneszánsz kor Athénje

Leonardo da Vinci még 10 esztendős sem lehetett, amikor a mindenre nyitott kiskamaszt apja beadta Verocchio firenzei műhelyébe. Az ifjú művészpalánta a tevékeny hetek, hónapok során gyakran dolgozott együtt, cserélt gondolatokat egy ugyancsak csendes, megfontolt fiúval, akit Botticellinek hívtak. S bár a kor (az 1400-1500-as évek) ontotta az itáliai tehetségeket, az elsősorban festőként és szobrászként számon tartott Vecchio inasai közül nem egy remek művésszé nőtte ki magát. Egészen elképesztő véletlennek tűnhet, hogy a reneszánsz korában éppen Firenzében, pontosabban az itáliai Toscanában született és élt majdnem egy időben annyi kivételes tehetségű ember, köztük Michelangelo, Donatello, Machiavelli, Bruneleschi és Galilei, a már említett Leonardóról és Botticelliről nem is beszélve. Nagy lökést adott a reneszánsz kibontakozásának és tündöklésének a gazdagok igényes fényűzése is. A magukra valamit is adó helyi urak, bankárok és kereskedők akkoriban ugyanis természetesnek tartották, hogy a kor művészeti alkotásait - akár egymással versengve - az udvarukba gyűjtsék. Amikor a város panorámáját nézem, első pillanatban ezek a gondolatok jutottak eszembe.

Egy sóhajtásnyi idő alatt észrevétlenül cseppenünk bele a reneszánsz korba annak sok-sok maradandó, csodálatos emlékével, melyekből a továbbiakban egy csipetnyi ízelítőt kapunk utunk során. De mit is kell még tudnunk dióhéjban Firenzéről? Firenzében fejlődött ki a kézműves manufaktúra, a tőkés jellegű termelés legkorábban, itt láttuk először az új osztályok öntudatának alakulását.

Lassan leszáll az este és mi még mindig elmélkedünk, miközben persze gyönyörködünk is a város esti látványában. A kézművesek, a műhelyek népe és az új közrendi kalmárok már korán politikai szerepet vittek a város életében, és már a XIII. században kivívták, hogy csak az új céhek tagjai tölthetnek be közfunkciókat. E város-köztársaság viszonylag széles demokratizmusa nyitott utat a gondolatok szabad fejlődésének, a felismert jelenségek kifejezésének a művészet eszközeivel.

Gyönyörű látvány az Arno folyó, mely alattunk hömpölyög és számos híd köti össze a házak sokaságával beépült két városrészt. A középkori Európa kibontakozni kezdő forgalmának bankári szolgálatát elsősorban Firenze látta el! A népeknek a keresztes háborúkkal kifejlődő kulturális és gazdasági kapcsolataiból Genova és Velence főként a tengeri szállítás és kereskedelmi útján vettek részt, Firenze bankárkodott és a meginduló pénzforgalmat bonyolította le.

Felmegyünk az Arno folyót áthidaló híres Ponte Vecchio hídra, melynek aranyműhelyei és pénzváltói a mai modern bankházak elődei voltak. A Strozzik és Medicik bankfiókjai behálózták egész Európát. Firenze liliomos érme aranyból a "florentinus" olyan nemzetközi fizetőeszközzé vált, mint az ókorban Athén baglyos pénzei.

De mikor is volt Firenze fénykora? A XIII. század vége körül indul, és a XVI. század első negyedéig tart. A kezdet a Tricento Dante, Giotto, Boccaccio kora. Utána a quattrocento nagy kibontakozása jön: a humanista filozófia, irodalom és a reneszánsz művészete, a nagy Mediciek százada. A cinquecento egyes nagy reneszánsz mesterei még Firenzéből indulnak, de már szétszélednek, felszívja őket Lombardia, Róma és a távolabbi Európa. A XVI. század a vallási viták és mozgalmak kora, a barokk művészet csapongó fantáziája, szenvedélyesen duzzadó formái, színpadias jellege már nem Firenze világa, nem az egyszerű vonalaké, a világos és mértéktartó gondolkozásé.

 

Amíg a csodálatos Dávid-szobrot nézik, folytatom a sort. Igaz, hogy rövid volt a mintegy két évszázados fénykor, mégis ennek sugarainál melegszünk sok értelemben még ma is. Firenze kutató, világos és a realitásokhoz ragaszkodó racionalizmusa nélkül nehezen képzelhető el a felvilágosodás kora; Dante, Bocaccio és Machiavelli nélkül a mai irodalom; a firenzei festészet, szobrászat nélkül a realizmus a művészetben.

Firenze nem színes, nem festői a szó olyan értelmében, mint Velence. Nem pompás és monumentális, mint Róma. Szürke és szerény, mértéktartó és racionális. Színe is szürke. Épületeinek alapanyaga a környék hegyei homokkövének szürke alapanyaga. Az épületek mértéktartók, nem csipke- és márványfantáziák, mint Velencében és nem barokkosan mozgalmasak, mint Rómában. Tiszta vonalúak és arányosak - ebben rejlik belső, klasszikus szépségük.