Sz. János salgótarjáni Olvasónktól kaptam a levelet: „Tisztelt Doktor úr! A napokban hallottam a televízióban, hogy Szlovákiában megállapították a sertések egy veszélyes betegségét, a sertéspestist. Tegnap már arról kaptunk hírt, hogy a bántalom már Romániában is fellépett.

Sajnos a tüneteket nem ismertették. Bár 9 éve a Kistermelők Lapja rendszeres olvasója vagyok és össze is gyűjtöm az újságokat, de erről a betegségről nem találtam leírást.

Ha lehetséges azt kérném, legyen szíves megírni a bántalom tüneteit és hogy az emberre vagy más háziállatokra is veszélyes-e ez a betegség…”

Szívesen teszek eleget Olvasónk kérésének, mert a sertéspestis a sertések egyik nagyon veszedelmes és rendkívül ragadós, súlyos gazdasági kárt okozó betegsége, mely valóban két szomszédos országban is felütötte a fejét, ami számunkra is bizonyos veszélyeztetettséget jelent.

Elöljáróban csak annyit, hogy a betegség világszerte előfordul és jelentős gazdasági veszteségeket okoz, de iránta csak a házisertés és a vaddisznó fogékony. A kórokozó az emberre és a háziállatainkra veszélytelen.

A SERTÉSPESTIS

A házi és vadon élő sertés lázas, általános tünetekkel, a hátulsó testfél gyengeségével és testszerte vérzésekkel járó, nagy fertőzőképességű betegsége. A sertéspestis a bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző állatbetegségek közé tartozik, tehát a gazda a betegséget, vagy annak gyanúját észlelve, azt azonnal köteles az illetékes állatorvosnak bejelenteni.

TÖRTÉNET

A betegséget első ízben két évszázaddal ezelőtt az Amerikai Egyesült Államokban írták le, majd innen hamarosan átjutott a Skandináv államokba, majd Európa többi államába is. Ausztrián keresztül hurcolták be Magyarországra 1895-ben, és nagyon súlyos veszteségeket okozott a hazai sertésállományokban.

Már a bántalom hazai megjelenését követő két esztendő után, az 1897-ben Bornemissza Zoltán állatorvos által kiadott magyar nyelvű „ÁLLATGYÓGYÁSZAT” című könyv a sertésvészt (a mai meghatározás szerint sertéspestist) a hazai sertésállomány egyik legveszedelmesebb fertőző betegségeként említi meg. Azt írja, hogy sokat kipusztított az ország sertésállományából, és ahol megjelent a vész, az állatok 30-50%-a elhullott.

A szakkönyv már akkor utalt az 1888.-ik évi törvényben előírt bejelentési kötelezettségre, valamint a beteg vagy betegségre gyanús állatok leölését előíró rendeletre, mely során az előbbiekért 50, az utóbbiakért pedig a becsérték 80%-át fizette kártérítésként az államkincstár.

Ugyancsak előírta a szigorú zárlatot és a forgalomkorlátozást, valamint a hatósági állatorvos által ellenőrzött alapos fertőtlenítést is.

Az iparilag fejlett országok többségében az 1970-es évek elejére, nálunk pedig 1972-re sikerült megszabadulni a fertőzéstől. A sertésállományok létszámának és sűrűségének a növekedésével, valamint egyéb okok miatt az 1980-as évektől kezdődően Közép-Európa országaiban ismét megjelent a kór.

Nyugat-Európa országaiban jelentős költségekkel ugyan, de sikerült felszámolni az újabb és újabb behurcolásokat is. Az utóbbi esztendőkben minden hazánkkal szomszédos országban előfordult a betegség és számos országban a vaddisznók is fertőződtek (VARGA J.).

EGY TANULSÁGOS HAZAI ESET

Igaz hogy hazánk 1972-től mentes a sertéspestistől, néhány esztendővel ezelőtt (1992) azonban felütötte a fejét a kór endémiásan, a román határ mentén Békés megyében, három gazdaságban.

Hivatalosan nem sikerült ugyan az Állategészségügyi Hatóságnak megállapítani a kórokozó vírus behurcolásának az útját, de az ismert volt, hogy a szomszédos Romániában már előbb is fellépett a sertéspestis vagy akár más fertőző betegség (baromfipestis) is, amit az ottani hatóság nem deklarált. Az pedig tény, hogy a kóranyag többféle módon is bejuthat egy szomszédos országba (vaddisznók, zöldhatár stb.).

Ez esetben a járványvédelmi szabályok szerint 5258 fertőzött vagy fertőzésre gyanús sertést leöltek, és belőlük az Állati Takarmányokat Feldolgozó Vállalat húslisztet készített, mely során a kóranyag megsemmisült.

És vajon mi történt azzal az 1529 egészséges sertéssel, amelyek nem voltak egy légtérben a közvetlenül fertőzött állománnyal? Ezeket elkülönítetten levágták egy közeli vágóhídon, és biztonsági okokból konzervet készítettek belőlük. Ily módon tehát még ezek húsa is csak főtt állapotban kerülhetett közfogyasztásra.

És mit jelentett a védőkörzet? Ahol a betegséget észlelik, védőkörzetet kell kialakítani, ahonnan a további intézkedésig tilos sertéshúst vagy húskészítményt kivinni, a sertésállomány pedig fokozott állatorvosi ellenőrzés alá kerül.

És hogyan alakult a károsultak kártérítése? A károsultak kaptak kártérítést, mely összege a megsemmisített állatállomány forgalmi értékének 80%-a, érvényes termékértékesítési szerződés esetén pedig 90%-a volt. Ez kifizetésre is került. A járványvédelmi intézkedések sikeresnek is bizonyultak, mert a betegség megszűnt, a járvány nem terjedt tovább.

A KÓROKOZÓ

A rendkívül ragadós és a sertés számára nagyon veszedelmes betegséget egy parányi kórokozó, a TOGAVIRIADE család PESTIVIRUS genusának tagja okozza.

Járványtani szempontból nagyon fontos, hogy a vírus a környezeti hatásokkal szemben nagyon ellenálló. A húsban és a vérben hűtőhőmérsékleten legalább 30 napig, de fagyasztva akár fél évig is fertőzőképes marad. A pácolásnak és a füstölésnek ugyancsak fél esztendeig ellenáll. A 60°C feletti hőmérsékleten fél óra, 80°C-on 5 perc alatt biztosan elpusztul. Bélsárban és vizeletben 7 nap alatt, rothadó hullában pedig már 1-2 nap alatt inaktiválódik.

Az elmondottak ismeretének nagyon fontos gyakorlati jelentősége van! Ezzel kapcsolatban elmondok egy tanulságos esetet, mely annak idején egy az általam ellátott községben történt.

A fellépett sertéspestist nagyon komoly áldozatokkal sikerült megszüntetni és a környék fertőzéstől mentessé vált. Alig telt el azonban vagy két hónap, amikor az egyik tenyésztő udvarában újból megállapításra került a betegség. A baj okának megállapítására irányuló vizsgálat során kiderült, hogy a járvány idején a gazda levágott két olyan sertést, melyek teljesen egészségesnek látszottak, és a húst lefagyasztotta. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy a sertés a fertőzés után már 24 órával is ürítheti a vírust, noha az állat még semmiféle betegségre utaló tünetet nem mutat, esetleg csak a hőmérőzése kelthet gyanút.

Nos a baj akkor lépett fel, amikor a fagyasztott hús fogyasztásra került, és a hulladékot tartalmazó moslék megfertőzte a sertéseket. Az eset nagy bajt okozott a tenyésztőnek! De nem azzal, hogy az elfogyasztók közül bárki is megbetegedett volna – hisz a kórokozó az embert vagy a sertéstől eltérő fajú háziállatokat nem tudja megbetegíteni, mert amint az előbbiekben is olvashattuk, az csak a házisertésre és az európai vaddisznóra veszélyes - hanem oly módon, hogy a moslékba került hulladék, mely a hűtőládában elhelyezett húsban átvészelt kórokozót tartalmazza megbetegítette a gazda sertéseit.

A fertőzött, fertőzésre gyanús (lázas) állat levágása, konzerválása tehát ilyen veszéllyel járhat. Nem volt hiábavaló az intézkedés, amikor járványveszély során a levágás előtt meg kellett mérni minden vágósertés belső hőmérsékletét. A néhány perces és semmiféle költséget nem jelentő „fáradozás”, amint az elmondott eset is bizonyítja, egyáltalán nem hiábavaló. Megjegyzem, hogy a sertés normális belső hőmérséklete a végbélben mérve 38-40°C.

A KÓROKOZÓ ELPUSZTÍTÁSA

A vírus a hőhatásra érzékeny! Ez azt jelenti, hogy a 80°C-os hőmérséklet megöli a kórokozót, de csak akkor, ha a sütés vagy a főzés során a 75-82°C hőmérséklet legalább 5 percig a húskészítmény belsejében is érvényesül.

Mivel a vírus a lúgos vegyhatás iránt különösen érzékeny, az ilyen fertőtlenítőszerek a leghatásosabbak. A fertőtlenítő anyagok közül hamarosan elpusztítja az 1-2%-os nátron vagy kálilúg. A 25 százalékos fahamulúg különösen akkor hatékony, ha melegen alkalmazzák.

Ugyancsak jól bevált fertőtlenítésre a 3 százalékos klórlúg és a 3 százalékos formalin is. A korszerű fertőtlenítőszerek közül hatékony a MULTICIDE 150. 1:200-as higításban, mely hideg vízben is oldható, oldat formában is stabil, és minden hőmérsékleten hatékony.

A FERTŐZŐDÉS

A fertőzés a beteg állat nyálával, vizeletével, szem- és hörgőváladékában, esetleg a bélsárban jelen lévő bélsárban jelen lévő kórokozó vírussal történik. A fertőző anyag közvetítése számos formában történhet.

1. A sertéspestist terjesztheti a beteg, vagy lappangási állapotban lévő élő, fertőzött sertés közvetlen érintkezéssel vagy a váladékok útján szállításkor, piacokon, vásáron történt eladáskor stb.

2. Ragályfogó tárgyak, eszközök, járművek, takarmány stb. útján.

3. Az ember kezén, ruházatán, lábbelijén behurcolt kóranyaggal vagy akár az oltások útján.

4. Nyers sertéshús, sertés eredetű termékekkel (fagyasztott hús, sonka, kolbász stb.), illetve ezek nyers hulladékával (vágóhídi, konyhai hulladékok, moslék) közvetítésével.

5. Vaddisznók útján, vagy közvetlen érintkezés során házisertéssel, vagy a kilőtt vaddisznó húsa, bőre, zsigerei által.

6. A környező országokból a magánforgalomban ellenőrizetlenül bejutó nyers sertéshús vagy az ilyenekből származó termékek árusítása során.

7. De nemcsak a hús- és húskészítmények juthatnak be ellenőrzés nélkül az országba, de akár a zöldhatáron át, élő állatokkal is bekerülhetnek.

KÓRFEJLŐDÉS

A többnyire szájon át felvett vírus főként a mandulákban szaporodik el, és a fertőzést követő 24 órán belül már megjelenik a vérben és a keringő lymphocytákban (=nyiroksejtekben) is szaporodik.

A vérrel a vírus eljut a szervekbe, ahol a lépben, a nyirokcsomókban, az izomzatban és a kisebb erek falában szaporodik el. Ezzel magyarázhatók a szervi elváltozások és a vérzések.

Vemhes kocákban a vírus bejuthat a magzatokba is. A vemhesség első felében történt fertőzést követően vetélés, életképtelen vagy gyenge, esetenként látszólag alig károsodott, de vírusürítő malacok születhetnek.

A vemhesség második felében fertőződött magzatok kevésbé károsodnak, és bennük már ellenanyagok képződnek.

A sertéspestis átvészelése tartós, évekre szóló immunitás (=védettség) kialakulásával jár. Igaz, hogy az átvészelt állatok túlnyomó többsége a fertőzéstől megszabadul, egy részük azonban tartós vírusürítő marad.

TÜNETEK

A betegség klinikai képe és lefolyása jórészt attól függ, hogy mennyire virulens vírustörzsek idézték elő a bajt, valamint hogy milyen volt a megtámadott szervezet ellenálló-képessége.

Az elmondottakra jellemző, hogy egészen kezdő állatorvos koromban az ötvenes években olyan járvány kellős közepébe cseppentem bele, ahol galoppozó terjedéssel, nagyszámú elhullással, jellemző bőrvérzésekkel, emésztőszervi és idegrendszeri tünetekkel tipikus formában jelentkezett a baj.

Néhány évtizeddel később a működési területemen, egyik gazdaságban ugyancsak fellépett a sertéspestis, de teljesen eltérő képben manifesztálódott. Ezúttal csak a bágyadtság, étvágytalanság, köhécselés, a csillapíthatatlan hasmenés és az antibiotikumokkal nem befolyásolható lázas állapot jellemezte a kórképet. Csupán szórványosan voltak elhullások.

A betegség lappangási ideje 8-22 nap között változik, esetenként azonban ennél hosszabb is lehet. Az állatok étvágytalanok, lázasak (40,5-41°C között), a bőr kipirult, a füleken, a has alján, a combok belső felületén, a gáttájon és a nyálkahártyákon is pontszerű vérzések jelenhetnek meg.

Az állatok nem szívesen mozognak, ha azokat felzavarjuk, hátulsó testfelükkel bizonytalanul, imbolyogva mozognak, csánkjaikat „összefenik”. A betegek sokszor hánynak, a kezdeti bélsárpangást hasmenés váltja fel. A bélsárhoz, vizelethez és az orrváladékhoz vércsíkok keveredhetnek. Olykor görcsös tünetek is kialakulhatnak. A nyálkahártyák kipirultak, a szemrésből nyálkás váladék szivárog.

A megbetegedés aránya általában magas, az elhullási arány 10-30% között változik. A beteg sertések többnyire 1-2 hétig tartó betegeskedés után pusztulnak el.

A vemhes kocákban vetélés, koraellés következhet be, a malacok megszületésükkor gyengék, reszketnek, lábuk szétcsúszik, jelentős részük élete első hetében elhullik.

Gyenge virulenciájú törzsekkel történt fertőződést követően azonban akár tünetmentesen is átvészelhetik az állatok a bajt, és csak a vérvizsgálat utal a fertőzöttségükre.

A betegség idült alakja ritkán fordul elő, mely a vékonyabb bőrrészeken pörkösebb felrakódásokban, a fejlődésben visszamaradásban, a hasmenésben, lesoványodásban nyilvánul meg.

KÓRBONCTAN

Túlheveny esetekben a bonclelet akár negatív lehet, de ilyenkor vannak apró vérzések a savóshártyák alatt és a vesén.

Heveny lefolyás esetén testszerte vérzésekkel találkozni, a nyirokcsomókban is. A lépben elhalások képződhetnek.

Elhúzódós esetekben a vastagbélben ún. butonok alakulhatnak ki, melyek jellemzőek a sertéspestisre. Ezek a nyiroktüszőkből kialakult, kiemelkedő, jól felismerhető, koncentrikus rajzolatú diphteroid bélgombok.

Egyes hullákban vérzéses jellegű, kruppos (fibrines) tüdőgyulladás észlelhető.

HATÓSÁGI RENDSZABÁLYOK

A betegség megállapítása és a rendszabályok foganatosítása az Állategészségügyi Hatóság feladata.

A bántalom megelőzését illetően a legfontosabb feladat a fertőzés megelőzése, amint erről az előbbiek során részletesen olvashattunk.

Amikor a sertéspestis megállapításra kerül, a Hatóság elrendeli:

1. A fertőzött államányok leölését.

2. A helyi és községi zárlatot és kijelöli a védőkörzetet.

3. Előírja és ellenőrzi a megfelelő fertőtlenítéseket.

4. Szabályozza a sertéskereskedelmet (vásárok, piacok stb.).

5. Amennyiben szükségesnek látja, elrendeli a vakcinás védőoltást.

(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2005. szeptemberében.)