2014. február 17., hétfő

Románia II/4

Szubjektív útinapló Romániából (1959)
Nagyszeben 





Itt már olyan vidék következett, hogy nem nagyon értünk rá beszélgetni, hanem csak mindenki az ablakra meredt, hogy szemeivel lázasan fotografálhassa a vadregényes tájat. A városban az első kellemes meglepetést az szerezte, hogy ha nem is fényűző, de nagyon kényelmes szállodában nyertünk elhelyezést.




A várost II. Géza idejében a Rajna-vidékről és Luxemburgból idetelepített németek, a szászok alapították. A német városokra jellemzően ipara és kereskedelme hamarosan felvirágzott, stabil vára pedig a legsúlyosabb időkben is biztos menedéket nyújtott.





A város mindig teljes erejével támogatta a Habsburg uralkodókat, s így bármikor, ha a magyar nép le akarta rázni a nyakáról az osztrák igát, fel merészelt kelni "Isten kegyelméből" uralkodó idegen diktátora ellen, a császár őfensége azonnal áthelyezte Erdély székhelyét a magyar Kolozsvárról a német Szebenbe - például Rákóczi vagy Kossuth idejében. 




A városban valóban nem élhet több mint 3 ezer magyar, a megszokottnál sokkal kevesebb magyar szót hallottam, viszont mindenki kiválóan beszél németül! A várnak régi bástyái még ma is annak erősségét hirdetik.





Sok középkori, a Thüringiában látottakra emlékeztető, tipikus német házat láttunk.





És ugyanezen korból származó árkádokban gyönyörködhettünk.





A XIV. századból származó evangélikus templom gótikus stílben, a XVIII. században épült Bruckenthal palota nagyon szép látványt nyújtanak. A Bruckenthal palotában a báró magángyűjteménye van, ez ma állami múzeum. Régiségek, rendkívül értékes festmények, majd Erdélyország népviseletei fogadják a látogatót. Sajnos sok időt eltöltöttem az ókori leletek nézegetésével, és végtelenül sajnáltam, hogy a képtárat, mely oly sok szép és értékes darabot tartalmazott csak futtában tudtam megnézni. Található ugyanitt egy-egy berendezett szoba Erdély különböző vidékeiről a különböző nemzetiségű lakosainak jellemző bútoraival.





A katolikus templomuk
Hiányos lenne a visszaemlékezésem, ha kihagynám az állatkerti kirándulásunkat, ahol a háziállatokon kívül néhány Erdélyben található vadállat is látható, például róka, farkas és valóban ritka példányként egy csaknem két mázsára meghízott vaddisznó, amint jóízűen, a legszelídebb házisertésre jellemző módon tekintve ránk falta a vályúban elé tett kukoricadarát.





Városháza
Az állatkert mellett elhelyezkedő gyönyörű tó minden fáradságunkért kárpótolt, amikor visszatükrözte a lebukó nap bíborvörös korongját!






Várfal-részlet
Este a vacsoránál a kedves és humoros gyógyszerész-kisasszony, Ancika észrevette Leót a szomszéd asztalnál. Leó most is megszokott hanyag fölényével, mitsem törődve másokkal, egyedül ülve egy asztalnál fogyasztotta kimért lassúsággal rutinszerűen az ételét. Miután Kálmán barátomat nyugdíjazta Kökörcsin és most már ő is az asztalunknál ült, elhatároztuk, hogy bármibe is kerüljön, de Ancikának megszerezzük Leót! Sajnos ezen az estén sehogyan sem sikerült vele e tárgyban összeköttetésbe lépni, mert Leó a vacsora végeztével egyszerűen felállt, és rideg fölénnyel végigmérve bennünket távozott.





Kissé meglepődtem, hogy a szállóban az első emeleten fiatal fiúk, lányok voltak elhelyezve, akik melegítőben járkáltak mellükön valamilyen sportegyesület jelvényével - no de nem ez volt a meglepő, hanem az, hogy több fiú klottgatyában, de valamennyien mezítláb járkáltak a folyosókon.

Meg kell hagyni, igazán jót aludtam a Fogarasi havasok tövében!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése