Hogyan támadnak embert és állatot a leptospirák? (1)

AZ OLVASÓ KÉRDEZ – AZ ÁLLATORVOS VÁLASZOL

HOGYAN TÁMADNAK EMBERT ÉS ÁLLATOT A LEPTOSPIRÁK? I.

A közelmúltban hivatalos közlemény jelent meg arról, hogy nagyobb számú munkás betegedett meg Leptospirózisban, egy állatról emberre terjedő betegségben azok közül, akik egy kukoricatáblában mezítláb dolgoztak. Többüknek olyan súlyos lett az állapota, hogy kórházi kezelésre szorult. A hírre reagálva több Olvasónk is kérte, hogy ismertessük a betegséget, nevezetesen hogy miként történhetett állatokról a fertőzés a mezőn, milyen tünetekkel jár ez a betegség, és mennyiben veszélyezteti a háziállatainkat is.

Nemcsak azért teszek szívesen eleget érdeklődő Olvasóink kérésének, mert Lapunk mindig is rendszeresen és gyorsan reagál az aktuális kérdésekre, de azért is, mert a Leptospirózis többek között egy igen gyakori és veszélyes zoonózis (állatról emberre terjedő betegség) is.

Hazánkban is meglehetősen elterjedt bántalom, amely főként a sertésállományokban, a kocák elvetélésével, koraellésével vagy életképtelen malacok születésével okoz súlyos gazdasági veszteséget.

Szarvasmarhák fertőzöttsége esetén borjúelhullásokkal, a tehenek tejének elapasztásával, olykor vetélésekkel kell számolni. A hasznos háziállatok közül a lovak, a juhok és a kecskék is megbetegedhetnek. Feltétlenül szólni kell társállataink, a kutyák gyakori fertőzöttségéről, és a patkányok, egerek stb. nagyon gyakori fertőzést közvetítő szerepéről is.

A leptospirák mindemellett az ember egészségére jelentenek súlyos veszélyt, amit valamilyen formában mindig az állatok közvetítenek.

MIT KELL TUDNI A LEPTOSPIRÁKRÓL?

A leptospirák a spirochaeták rendjébe tartozó apró, mindössze 6-20 um hosszú, igen vékony, sűrű csavarulatokkal bíró képletek, amelyek sötét látóteres mikroszkópban élénk mozgásukról ismerhetők fel. Az ember minden kórokozó típus iránt érzékeny!

A kórokozó leptospira törzsek – Észak-Európát nem számítva – kontinensünkön mindenütt előfordulnak. A fertőzést a leptospira-hordozó és vizeletükkel ürítő állatok közvetítik. Az előbb felsorolt háziállatokon kívül főképpen a vadon élő mezei rágcsálók jelentik a fertőzés forrását.

Igaz, hogy a leptospirák a külvilágban nem képesek szaporodni és beszáradáskor azonnal elpusztulnak, de csapadékos, nedves és kellően meleg időjárási viszonyok között hosszabb ideig életképes, vagyis fertőzőképes állapotban maradhatnak.

A leptospirák gazdaállatai gyakran tünetmentesek ugyan, de a veséjükben meghúzódott leptospirákat a vizeletükkel a külvilágra juttatva fertőzik társaikat és a környezetet. A sertés és a szarvasmarha a L.pomonát fél, ugyancsak a sertés a L.hyost egy, a kutya a L.canicolát három évig, a patkány pedig az emberre is olyan veszélyes L.icterohaemorrhagiaet akár élete végéig is ürítheti.

AZ EMBER LEPTOSPIRÓZISA

Az ember sárgasággal és vérzésekkel járó súlyos megbetegedését WEIL már 100 esztendővel ezelőtt, 1886-ban felismerte. Alig két évtizeddel később KLETT beszámolt egy bántalomról, amely a kutyák vérömléses bélgyulladásával és a száj nyálkahártyájának a kifekélyesedésével járt. Csak 1915-ben sikerült japán és német kutatóknak felismerni, hogy mindkét bántalmat leptospirák okozzák.

Az ember a kórokozó leptospirák valamennyi szerotípusa iránt fogékony, és mindig a leptospira-ürítő állatok vizeletével való érintkezés útján fertőződik, gyakran a sérült, nedves, fellazult bőrön keresztül.

A fertőzés sokféle formában bekövetkezhet, és sokszor tömeges megbetegedést okoz. Hazánkban is leírtak a fertőzött állóvízben vízgyűjtőben történt fertőzés után fellépett megbetegedéseket, vagy mezítlábas sertésgondozás (kanászkór) és akár mezei munkák végzése során (mezei vagy aratási láz) történt fertőzést is. A kutyatulajdonosok az ún. kanikola lázban betegedhetnek meg.

De ki vannak téve a fertőzésnek a bányában, csatornában dolgozók, a kikötőmunkások, a vágóhídi dolgozók, állattenyésztők, állatorvosok és mindazok is, akik fertőzött rágcsálók által megjárt élelmiszert, ételt fogyasztanak stb.

Példaként leírok egy hazai esetet: Az egyik vidéki kórház fertőző osztályára 31 éves fiatal nőbeteg került azzal a panasszal, hogy két nap óta magas láza van, kínzó tarkótáji fejfájás gyötri, majd fokozatosan kialakuló bódulat állapotáig mélyült tudatzavarba került.

A beteg a megyei vágócsarnok húsvizsgálati laboratóriumában dolgozott, és az állati szervekből a mintavétel volt a feladata. Foglalkozását ismerve az orvosokban felmerült valaminő zoonózis (állatról emberre történő fertőzés) lehetősége is.

A sokirányú alapos és gondos vizsgálat során valóban kiderült, hogy a beteg agyhártyagyulladását a Leptospira grippotyphosa nevű kórokozó idézte elő.

A beteget nagy adag penicillin beadásával és egyéb kiegészítő terápiával sikerült meggyógyítani (MIKOLA dr.).

MILYEN TÜNETEK MUTATKOZNAK?

Az ember valamennyi pathogen Leptospira-szerotípus iránt fogékony, de emberben a legsúlyosabb bántalmat a L. icterohaemorrhagiae okozza, mellyel az ember főként a patkányoktól fertőződik.

A lappangási idő 2-20, de általában 7-13 nap. Jellemzően kétfázisú betegség. 1. A leptospiraemiás fázis (amikor a vérpályába jut a kórokozó) hirtelen kezdődik fejfájással, heveny izomfájdalmakkal, borzongással, lázzal. Jellegzetes a kötőhártya alatti bevérzés, mely rendszerint a 3-4. napon alakul ki. Ez a fázis 4-9 napig tart, visszatérő borzongással, lázzal jár, ami gyakran 39°C fölé emelkedik.

2. A második immunfázis a betegség 6-12. napján, az antitestek (ellenanyagok) megjelenésekor kezdődik. A láz a korábbi tünetekkel együtt visszatér, és agyvelőgyulladás tünetei is kialakulhatnak (lásd a kórházi eset példáját).

Terhes nőkben a leptospirózis még a lábadozási szakban is okozhat vetélést.

A leptospirózis súlyosabb formája az ún. WEIL-syndroma, mely sárgasággal, általában azotaemiával (salakanyagok felhalmozódása a vérben), vérzésekkel, anaemiával (=vérfogyottság), tudatzavarral és lázzal jár. A máj és veseműködés zavarának a jelei 3-6. naptól észlelhetők. A sárgasággal járó folyamatok letalitása (halálozási arány) 5-10%, a 60 évesnél idősebbek esetén magasabb. A tünetek észlelésekor azonnal orvoshoz kell fordulni. A betegség – amint olvashattuk – általában lázzal, hidegrázással, hányingerrel, izomfájdalmakkal, levertséggel, olykor influenzaszerű tünetekkel kezdődik, melyek észlelésekor mielőbb orvoshoz kell fordulni, mert a bántalom pl. antibiotikumokkal stb. gyors beavatkozás esetén többnyire jól gyógyítható. Ez azonban már az orvos feladata.

A SERTÉS LEPTOSPIRÓZISA

A sertés leptospirózisa az intenzív sertéstenyésztéssel foglalkozó országokban világszerte előfordul, és magzatkárosító hatása révén halmozódó vetélésekhez és gyenge életképességű malacok születéséhez vezet. Hazánkban is igen nagy mértékű volt a sertésállományok fertőzöttsége. Az 1970-es évek végéig az intézeti adatok szerint az állami gazdaságokban 65-72%-os, a tsz állományokban 44-46%-os fertőzöttség mutatkozott, ugyanakkor a háztáji gazdaságokban alacsony 4-5%-os fertőzöttség fordult elő. Ez utóbbiak főként a fertőzött telepekről történt kihelyezésekkel voltak összefüggésbe hozhatók. Az időközben megindult mentesítési program eredményeként, egy évtizede a tenyészsertés-állományok 60%-a már mentes volt.

MI OKOZZA?

Hazai viszonyok között a sertésekben leggyakrabban a Leptospira pomona és a Leptospira tarassovi (hyos) okoz megbetegedést. Ennek a két szerotípusnak van gyakorlati jelentősége a betegség legkifejezettebb tünetének és kártételének, a vetélésnek az előidézésében.

A BETEGSÉG JÁRVÁNYTANA

Az eddig mentes állományok L. pomona fertőződését a sertésen kívül gyakorta más állatfajok (legtöbbször rágcsálók, ritkábban ló, kutya, szarvasmarha, juh) is közvetíthetik. L. tarassovi esetében a fertőzés kizárólag hordozó és ürítő sertések útján történhet. Az előbbieknek megfelelően az állományok fertőződése leptospira hordozó és ürítő sertésekkel, ritkábban ragályfogó tárgyakkal, valamint az utóbbi évek tapasztalata alapján a jelentősen megszaporodott rágcsáló populáció (vándorpatkány, mezei egér) közvetítésével történik. A szabadon élő rágcsálók egyes területeken a Leptospira pomona természetes gócai és ezek fenntartói a környezet esetleges ismételt fertőződésének.

A FERTŐZŐDÉS

A leptospirák leggyakrabban szájon át jutnak a fogékony állatba a fertőzött vizelettel szennyezett víz vagy takarmány elfogyasztásakor, de a kórokozó a bőr- és nyálkahártya sérüléseken át is behatolhat, bekerülhet a szervezetbe.

A felszedett leptospirák aktív mozgásuk révén hamarosan bejutnak a véráramba, majd a vérpályából a legkülönfélébb szervekbe kerülhetnek, de súlyosabb bajt és tetemes gazdasági veszteséget csak a méhbe került, a magzatokba bejutott kórokozók idéznek elő.

HOGYAN TERJED AZ ÁLLOMÁNYON BELÜL?

Állományon belül a fertőzés gyorsan terjed, és a sertések zöme rövid idő alatt szeropozitívvá válik. Milyen tényezők befolyásolják a leptospirózis állományon belüli terjedését?

1. Jelentősen befolyásolják a tartási viszonyok. Nevezetesen a járványvédelmi rendszabályok be nem tartása, a tenyészállatok rendszeres keveredése, a kocaszállások folyamatos üzemeltetése, a különböző vemhességi korú tenyészállatok és visszabúgó kocák együtt tartása, zsúfoltság, a termékenyítési nyilvántartások hiányosságai.

2. A kedvezőtlen higiéniás állapot ugyancsak kedvez a leptospirák terjedésének.

A trágya, trágyalé felhalmozódása (padozati hibák következtében a vizelet pangása), a hiányos takarítás, a nem kellő hatékonyságú fertőtlenítés, a kifutós tartás (a sáros, pocsolyás környezet) kedvez a leptospiráknak, mert azok ily módon hetekig, hónapokig fertőzőképes állapotban maradhatnak.

3. Bár a leptospirák ellenálló képessége csekély, a szokásos fertőtlenítőszerek percek alatt elpusztítják, azonban enyhén lúgos nedves közegben (hígtrágyában) sokáig fertőzőképesek maradnak.

Ily módon a fertőzést gyakorta a víz közvetíti, különösen ha abba vizelet, hígtrágya vagy szennyvíz jutott.

Jelentős szerepe lehet a leptospira terjesztésében a hígtrágyának valamint az ezzel vagy csatornavízzel öntözött legelőknek.

4. Lényeges az adott területen élő rágcsálópopuláció sűrűsége és fertőzöttségének mértéke (MOLNÁR T.).

TÜNETEK

A süldőkben és a felnőtt sertésekben a leptospirás fertőzés az esetek többségében tünetmentesen zajlik le. Tömeges fertőzéskor azonban pl. fogékony süldőcsoportnak fertőzött hizlaldába való beállításakor a betegség lázas állapotban és étvágytalanságban, ún. influenzaszerű tünetekben mutatkozhat.

A klinikailag legkifejezettebb és legnagyobb gazdasági veszteséget okozó tüneteket a vemhes kocák fertőződésekor észleljük. A leptospirózis okozta vetélés létrejöhet a vemhes koca fertőződésének heveny szakaszában, legtöbbször azonban a méhen keresztül fertőződött magzatok fokozatosan, fejlődésük különböző szakaszában pusztulnak el. Ilyenkor a koca az ellési időt megelőző egy-három héttel különféle stádiumokban elhalt magzatokat vetél.

A L. pomonával fertőzött kocáknak akár 30-60%-a rövid időn belül elvetélhet. A L. tarassovival történő fertőzéskor többnyire kevesebb koca vetél el, és a vetélések hosszabb időre elhúzódnak.

A leptospirák magzatkárosító hatására utalhat életgyenge malacok születése is. A fertőzötten született malacok gyengék, szőrük, bőrük sápadt vagy sárgás színű, és gyakran hasmenéses tünetek között akár 1-2 napos korukban elpusztulnak.

A MAGZATKÁROSODÁSRÓL

Amennyiben a koca a vemhesülése utáni 45 napon belül fertőződik a kórokozóval, nem történik baj. Ez azzal magyarázható, hogy a vemhesség kezdeti szakaszában a magzatok nem, vagy kevéssé érzékenyek a fertőződésre, következésképpen nem károsodnak, időközben pedig a koca szervezete áthangolódik, „védelmet nyer”, így a malacok már életképesen jönnek a világra.

Amikor a fertőződés a vemhesség 45-100 napja között következik be, akkor súlyos magzatkárosodással számolhatunk. A leptospirákkal fertőzött magzatok fokozatosan, a fejlődésük különböző szakaszaiban pusztulnak el. Ilyenkor a koca különböző stádiumokban elhalt magzatokat vetélhet. Ennek szavatossági szempontból nagyon fontos jelentősége van.

Akkor sem történik nagyobb baj, ha a fertőzés a vemhesség 100. napja után következik be, ugyanis ez esetben az ellésig nincs elegendő idő arra, hogy a magzatok károsodása bekövetkezzen.

ORVOSLÁS – VÉDEKEZÉS

A beteg és/vagy leptospirával fertőzött sertések különféle főleg a vesén keresztül nagy koncentrációban kiválasztódó antibiotikumokkal (így streptomycinnel, tetracyclinekkel, ampicillinnel, lincomycinnel) eredményesen gyógykezelhetők.

Vemhes állatok fertőződésekor az antibiotikumos terápia alkalmazásával a vetélés már nem előzhető meg, azonban a gyógykezelés az ilyen állatok leptospira ürítését, így a kórokozó terjedését jelentősen csökkentheti. Az előbbieknek megfelelően a leptospira okozta vetélések esetében a vetélt kocákat és falkatársaikat gyorsan felszívódó antibiotikum készítményekkel intramusculárisan (izomba adva) célszerű gyógykezelni.

MENTESÍTÉS

Tapasztalatok szerint egyes állományok fertőződésekor, korai diagnózis (főleg szerológiai pozitivitás) esetén a pozitív egyedek azonnali eltávolításával, a tenyészállatok antibiotikumos gyógykezelésével, majd ismételt, rövid időn belül elvégzett, állományszintű szerológiai ellenőrzéssel a mentes státus visszaállítható (MOLNÁR T.).

Az esetleges vakcinázásról, a szájon át vagy injekciós formában applikálható gyógyszerekről a kezelő állatorvos tájékoztatását kell kikérni.

(Folytatjuk!)