A szarvasmarha és a kiskérődzők leptospirózisa

AZ OLVASÓ KÉRDEZ – AZ ÁLLATORVOS VÁLASZOL

A SZARVASMARHA LEPTOSPIRÓZISA (2.)

Az egyik előbbi bejegyzésben olvashattuk, hogy a leptospirák, ezek a spirochaeták rendjébe tartozó, sűrű csavarulatokkal bíró, élénken mozgó, apró képletek milyen súlyosan megbetegítik az embert és számos állatfajt. Zoonózisok, tehát állatról emberre terjedő megbetegedést okoznak.

Megismertük az emberi fertőzés módját, az ember megbetegedésének tüneteit, a védekezés és gyógykezelés lehetőségeit.

Ugyancsak szót ejtettünk a sertések fertőződéséről, a bántalom okozta vetélésekről, az orvoslás, a védekezés, valamint az állományok betegségtől való mentesítésének lehetőségeiről.

A betegség értékmérő jelentőségére utal, hogy a sertésállományok minősítését jelző, úgynevezett négyes mentesség (brucellózis-leptospirózis-PRRS-Aujeszky-féle betegség) egyik feltételét képező, a fertőző sertésbetegségek között fontos szerepet játszik.

A következőkben ugyancsak egy komoly, sok veszteséget okozó bántalomról, a szarvasmarhák leptospirózisáról, a fertőzésről, a tünetekről, az orvoslás és védekezés lehetőségeiről fogunk ismertetést adni.

A SZARVASMARHA MEGBETEGEDÉSE

A szarvasmarha-leptospirózis világszerte előfordul mind extenzív, legelőtartási, mind pedig intenzív, istállózási viszonyok között. Nálunk az 1950-es évek eleje óta ismert. Az ország három keleti megyéjében 1983 és 1990 között a szarvasmarha-állományok 67 %-ában találtak egy vagy több Leptospira-szerotípus elleni szeropozitivitást, míg az állományok 33 %-ában minden minta negatív volt (VARGA).

A KÓROKOZÓ

Szarvasmarhában nálunk leggyakrabban a L.pomona, a L.grippotyphosa és az L.hardjo fordul elő, szórványosan azonban egyéb szerotípusok is megbetegíthetik a fogékony állatokat.

EGY ESET A GYAKORLATBÓL

Hosszas állatorvosi gyakorlatom során előfordult, hogy – főként a legelőre járó tehenek esetében – találkoztam a leptospirózisos fertőzöttséggel, amikor a tej minőségének a megváltozása vagy hirtelen elapadása, vagy gyakran a „véres” (vérfestéket tartalmazó) vizelet, olykor pedig a tehén elvetélése hívta fel a figyelmet a fertőzésre. Ilyen esetekről gyakran olvashatunk a hazai és világirodalomban.

A borjaknál a láz, sárgaság, elszíneződött vizelet többek között a jellegzetes tünet. Esetükben csak ritkán fordult elő, hogy a leptospirák által kiválasztott súlyosabb idegrendszeri, „agyi eredetű” tünetek uralták volna a kórképet – nagyon megnehezítve a bántalom diagnosztizálását.

Tanulságként egy ilyen esetemet fogom ismertetni, mely bizony nekem is tanulságul szolgált.

Egy gazda azzal a panasszal hívott, hogy a növendék üszője bágyadt, étvágytalan, nem kérődzik, kissé felfúvódott. A Dráva közelében levő legelőn nem követte a társait, elfeküdt. Talán valamit evett, ami megártott neki, mondta a gazda.

Már az istállóban volt az állat, amikor megvizsgáltam. Igaz, hogy bágyadt és étvágytalan volt, de lázas nem. Azonban a bendője atoniás volt. Más kórosnak tekinthető elváltozást nem láttam rajta. Bendőmozgatót adtam és írtam fel receptre (Ruminogen), és vitamin-injekciókat kapott az állat és istállózást javasoltam.

Két nap múlva – nem kis meglepetésemre – nagyon sürgősen hívott a tulajdonos azzal a panasszal, hogy jószága „besárgult, véreset vizel”, furcsa idegrendszeri tünetek látszanak rajta: „tántorog, majd elfekszik, olykor a fogait csikorgatja”.

Azonnal a helyszínre siettem. A gazda által elmondottakon kívül az állat láza is felszökött 41°C fölé. Ekkor már gyanakodtam a leptospirózisra, de lehetett akár valaminő mérgezés is, amit felszedett a legelőn. Már adtam az üszőnek antibiotikumot, nyugtatókat, szíverősítőt (természetesen infúzióban), tehát tüneti kezelést is alkalmaztam.

Sajnos az állat másnapra elhullott. Mivel a gazdának volt állatbiztosítása, mely kifizetésének feltétele a diagnózis megállapítása, az állatot felboncoltam, ezen felül küldtem vizsgálati anyagot az illetékes Állategészségügyi Intézetbe. Megállapították, hogy „az állat megbetegedését és elhullását a Leptospira pomona nevű kórokozó idézte elő. A kórokozó által előidézett agyburokgyulladás heveny esetben akár néhány nap alatt elhullásra vezethet.”

Sokáig kísértett a gondolat, hogy a baj azonnali felismerése és nyomban nagy adag antibiotikum applikálása talán megmenthette volna a beteget. Az eset tanulságos nemcsak nekem, de – úgy gondolom – tenyésztőtársaim számára is, ezért tartottam fontosnak közreadni.

JÁRVÁNYTAN

A szarvasmarha-leptospirózis terjedése évszakonként ingadozik.

1. A csapadékos, nyári meleg, az öntözött legelők használata kedvez a fertőzés terjedésének.

2. Gyakori fertőzési forrás a más fajú Leptospira-ürítő állatokkal való érintkezés. A szarvasmarhák a L.pomonával rendszerint a sertésektől fertőződnek. Nem egy helyen láttam, hogy szarvasmarhák és sertések is voltak azonos légtérben, egyazon istállóban elhelyezve.

3. Itt kell megemlíteni a sertések és szarvasmarhák közös legelőjének használatát.

4. A L.pomonát főként sertésekkel, a L.grippotophosát pedig mezei pockokkal való érintkezés, illetve azok vizeletével szennyezett takarmány és ivóvíz felvétele terjeszti. A víz gyakran játszik közvetítő szerepet akár pocsolyás itatók, akár olyan kisebb folyóvizek, amelyek fertőzött állatok vizeletével szennyeződnek. Ez a fertőzési mód azért is jelentősebb, mert fertőzött szarvasmarhák hónapokig is üríthetik vizeletükkel a leptospirákat.

5. A fertőzöttség megakadályozása céljából a szarvasmarháktól távol kell tartani a sertéseket, a kutyákat és a patkányokat is.

6. A rágcsálók, az egér, a patkány, a pocok, hörcsög stb. többféle Leptospira-fajjal is megfertőzhetik a szarvasmarhákat esős nyári időben a legelőn, ősszel pedig amikor a rágcsálók ellepik az istállókat vagy környéküket.

7., A L.hardjo természetes gazdája a szarvasmarha és a juh. Ez a szerotípus ezekben a fajokban önálló, más állatfajoktól független fertőzési ciklusban marad fenn.

KÓRFEJLŐDÉS

A fertőződés rendszerint szájon át a vizeletből, a vetéléskor ürülő váladékból vagy gyakrabban ivóvíz, esetleg takarmány felvételével történik, de bekövetkezhet a felázott vagy sérült bőrön át, sőt ritkán a természetes fedeztetés során is.

A leptospirák aktív mozgásul következtében gyorsan bejutnak a véráramba, majd szétszóródnak és megtelepednek a különböző szervekben. A fertőződést követő 8-10 nap között a leptospirák már tömegesen jelen vannak a vérpályában, majd ezt követően megtelepednek a májban, lépben, az agyburokban és más szervekben is. Mindennek következménye a vérfesték-vizelés, a sárgaság, a vérszegénység.

A fertőzést követő 7-8 naptól kezdődően a szervezet ellenanyagokat termel, mely során a leptospirák ezekről a helyekről eltűnnek ugyan, de életben maradnak az olyan helyeken, ahol az ellenanyagok nem érik el őket. Így például a vesék kanyarulatos csatornácskáiban, a vemhes méhben, illetve a magzatokban, amelynek vetélés vagy fertőzött, gyenge életképességű utódok születése a következménye.

A leptospirák iránt a fiatal állatok általában érzékenyebbek, mint az idősebbek, a felnőtt állatokban a fertőzöttség nem egyszer akár tünetmentes is marad.

TÜNETEK

A betegség lappangási ideje, tehát a fertőződéstől a klinikai tünetek megjelenéséig eltelt idő, 3-14 nap.

A klinikai tünetek a kórokozó Leptospira-törzs virulenciájának (=a kórokozó mikroorganizmusok aktivitása, támadókészsége, fertőzőképessége), az állat korának és ellenálló képességének függvényében igen változóak.

A fiatal állatok (amennyiben nincsenek kolosztrális ellenanyagaik) különösen érzékenyek, a felnőtt állatok azonban gyakran tünetmentesen vészelik át a fertőzést, és ezzel tartós védettséget szereznek.

1. Tejelő tehenekben főként nyáron, legelőn történő fertőzés következményeként bármely Leptospira-szerotípus okozhat lázas, általános tüneteket elesettséggel, szőrborzoltsággal, étvágytalansággal és tőgygyulladással stb.

Olykor a betegség egyedüli és nagy gazdasági veszteséget okozó tünete a tejhozam hirtelen csökkenése, máskor teljes elapasztása. Nem egyszer előfordul, hogy mindössze ez a jelenség hívja fel a fertőzöttségre a figyelmet. Sokszor a tej minősége is megváltozik, forraláskor összemegy, savószerűvé válik, apró pelyhes üledéket tartalmaz, majd sűrűvé, sárgás árnyalatúvá válik, kolosztrumszerű lesz.

Vemhes tehenekben bármelyik szerotípus, de mégis leggyakrabban a Leptospira hardjo okozhat vetélést, halva születést, nem ritkán gyenge, életképtelen borjak ellését. A L.hardjo fertőzés egyébként gyakran tünetmentes marad. A vetélések szórványosak. A vetélés a vemhesség utolsó harmadában következik be. A halva született borjak általában 6-10 kilogrammal könnyebbek mint a hasonló korú, nem fertőzött egyedek.

A magzatburkok vértelenek, ödémásak (=vizenyő). A savós testüregek a leptospirák haemotoxinjai (=vérsejtoldó baktériumtoxin) okozta haemolisis (vérsejtoldás) miatt vörhenyes színű folyadékkal teltek, a máj duzzadt, sárgásbarna vagy okkersárga.

2. Borjakban és növendékekben a leptospirák (főként a L.pomona és a L.grippotyphosa) heveny tüneteket okozhatnak. Az állatok lázasak, étvágytalanok, vizeletük vérfestéket tartalmaz (véresnek látszik), érverésük szapora és légzési nehézségek közepette egy-két nap alatt elhullanak.

Elhúzódó esetekben fokozatosan vérfogyottság alakul ki, a nyálkahártyák porcelánfehérek, majd sárgaság jelentkezik, és az állatok súlyos gyengeség tünetei között elhullanak.

Egyes borjakban főként L.grippotyphosa-fertőzéskor az agyburok gyulladására utaló idegrendszeri tünetek, kényszermozgás, fogcsikorgatás is kialakulhat.

Más egyedek enyhébb megbetegedést követően maguktól meggyógyulnak, de a veséjükben megtelepedett kórokozót több hónapig üríthetik.

ORVOSLÁS

A penicillinek, a streptomycin, a tetraciklinek és más kemoterapeutikumok jól alkalmazhatók a bántalom gyógyítására.

A gyógyszeres kezelést lehetőleg még a sárgaság (májkárosodás) tüneteinek megjelenése előtt kell alkalmazni három napon át a kezelő állatorvos utasítása szerint meghatározott adagolásban.

A gyógyszeres kezelés során a leptospirák elpusztulnak, így ez nemcsak a betegek gyógyítására alkalmas, hanem a fertőzött, tünetmentes állatok mentesítésére is, mivel a vesecsatornácskákban megbúvó kórokozókat is megsemmisíti.

Az így gyógykezelt állatok, amíg nem fertőződnek újra (pl. rágcsálóktól stb.), mentesek maradnak a fertőzéstől és 3-6 hónap alatt szeronegatívvá válnak.

VÉDEKEZÉS – MEGELŐZÉS

A bántalom megelőzéséről mindenekelőtt a járványvédelmi szabályok maradéktalan betartásával kell gondoskodni.

1. Az általános higiéniai szabályok betartása mellett az állományok korcsoportonkénti izolált tartása

2. Más fajú állatoktól, sertéstől, kutyától, lótól való elkülönítése

3. Rágcsálóirtás az istálló körül és a legelőkön is

4. Tiszta ivóvíz biztosítása

A fertőzöttség megállapítására a vér szerológiai vizsgálata vehető igénybe. A továbbiakról a kezelő állatorvos utasítását kell kikérni.

A víztócsákból nem szabad itatni

A KISKÉRŐDZŐK LEPTOPIRÓZISA

Juhokban és kecskékben szórványosan hazánkban is megállapították a klinikai tünetekben manifesztálódott leptospirózist (BOKORI, KEMENES, HAJTÓS és mtsai).

A juhokban és kecskékben a leptospirózis nem gyakori bántalom, de amellett, hogy a vemhes állatok vetélése veszteséget okoz, nem szabad elfeledni, hogy azok a juhok és kecskék, melyek a leptospirózis vérfertőzéses stádiumában vannak, tejükkel átmenetileg üríthetik a kórokozót és terjeszthetik a fertőzést.

A KÓROKOZÓ

A juhok leptospirózisát leggyakrabban a L.pomona, L.grippotophosa és L.hardjo okozza. A juhok többnyire a társaiktól, a szarvasmarhától, a sertéstől és a rágcsálóktól fertőződnek.

TÜNETEK

Főként a fiatal 2-4 hónapos juhokban mutatkoznak súlyosabb tünetek. A heveny vérfertőzéses formát láz, haemolytikus anaemia (a vérfogyottságnak az a csoportja, mely a vörösvérsejtek feloldása által fejlődik ki), haemoglobinuria (vérfestékvizelés), sárgaság, gyengeség jellemzi.

Felnőttekben többnyire halva ellés a leptospirózis egyetlen tünete. A kecskék leptospirózisa során sárgaságot és vetéléseket észleltek.

A kórjelzés, az orvoslás és a védekezés szabályai azonosak azzal, amit a szarvasmarhák leptospirózisa során olvashattunk.

(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2014. októberében.)