AZ OLVASÓ KÉRDEZ – AZ ÁLLATORVOS VÁLASZOL
A SZARVASMARHA LEPTOSPIRÓZISA (2.)
Az egyik előbbi bejegyzésben olvashattuk, hogy a
leptospirák, ezek a spirochaeták rendjébe tartozó, sűrű
csavarulatokkal bíró, élénken mozgó, apró képletek milyen
súlyosan megbetegítik az embert és számos állatfajt. Zoonózisok,
tehát állatról emberre terjedő megbetegedést okoznak.
Megismertük az emberi fertőzés módját, az ember megbetegedésének
tüneteit, a védekezés és gyógykezelés lehetőségeit.
Ugyancsak szót ejtettünk a sertések fertőződéséről, a
bántalom okozta vetélésekről, az orvoslás, a védekezés,
valamint az állományok betegségtől való mentesítésének
lehetőségeiről.
A betegség értékmérő jelentőségére utal, hogy a
sertésállományok minősítését jelző, úgynevezett négyes
mentesség (brucellózis-leptospirózis-PRRS-Aujeszky-féle betegség)
egyik feltételét képező, a fertőző sertésbetegségek között
fontos szerepet játszik.
A következőkben ugyancsak egy komoly, sok veszteséget okozó
bántalomról, a szarvasmarhák leptospirózisáról, a fertőzésről,
a tünetekről, az orvoslás és védekezés lehetőségeiről fogunk
ismertetést adni.
A SZARVASMARHA MEGBETEGEDÉSE
A szarvasmarha-leptospirózis világszerte előfordul mind extenzív,
legelőtartási, mind pedig intenzív, istállózási viszonyok
között. Nálunk az 1950-es évek eleje óta ismert. Az ország
három keleti megyéjében 1983 és 1990 között a
szarvasmarha-állományok 67 %-ában találtak egy vagy több
Leptospira-szerotípus elleni szeropozitivitást, míg az állományok
33 %-ában minden minta negatív volt (VARGA).
A KÓROKOZÓ
Szarvasmarhában nálunk leggyakrabban a L.pomona, a L.grippotyphosa
és az L.hardjo fordul elő, szórványosan azonban egyéb
szerotípusok is megbetegíthetik a fogékony állatokat.
EGY ESET A GYAKORLATBÓL
Hosszas állatorvosi gyakorlatom során előfordult, hogy – főként
a legelőre járó tehenek esetében – találkoztam a
leptospirózisos fertőzöttséggel, amikor a tej minőségének a
megváltozása vagy hirtelen elapadása, vagy gyakran a „véres”
(vérfestéket tartalmazó) vizelet, olykor pedig a tehén elvetélése
hívta fel a figyelmet a fertőzésre. Ilyen esetekről gyakran
olvashatunk a hazai és világirodalomban.
A borjaknál a láz, sárgaság, elszíneződött vizelet többek
között a jellegzetes tünet. Esetükben csak ritkán fordult elő,
hogy a leptospirák által kiválasztott súlyosabb idegrendszeri,
„agyi eredetű” tünetek uralták volna a kórképet – nagyon
megnehezítve a bántalom diagnosztizálását.
Tanulságként egy ilyen esetemet fogom ismertetni, mely bizony nekem
is tanulságul szolgált.
Egy gazda azzal a panasszal hívott, hogy a növendék üszője
bágyadt, étvágytalan, nem kérődzik, kissé felfúvódott. A
Dráva közelében levő legelőn nem követte a társait, elfeküdt.
Talán valamit evett, ami megártott neki, mondta a gazda.
Már az istállóban volt az állat, amikor megvizsgáltam. Igaz,
hogy bágyadt és étvágytalan volt, de lázas nem. Azonban a
bendője atoniás volt. Más kórosnak tekinthető elváltozást nem
láttam rajta. Bendőmozgatót adtam és írtam fel receptre
(Ruminogen), és vitamin-injekciókat kapott az állat és
istállózást javasoltam.
Két nap múlva – nem kis meglepetésemre – nagyon sürgősen
hívott a tulajdonos azzal a panasszal, hogy jószága „besárgult,
véreset vizel”, furcsa idegrendszeri tünetek látszanak rajta:
„tántorog, majd elfekszik, olykor a fogait csikorgatja”.
Azonnal a helyszínre siettem. A gazda által elmondottakon kívül
az állat láza is felszökött 41°C fölé. Ekkor már gyanakodtam
a leptospirózisra, de lehetett akár valaminő mérgezés is, amit
felszedett a legelőn. Már adtam az üszőnek antibiotikumot,
nyugtatókat, szíverősítőt (természetesen infúzióban), tehát
tüneti kezelést is alkalmaztam.
Sajnos az állat másnapra elhullott. Mivel a gazdának volt
állatbiztosítása, mely kifizetésének feltétele a diagnózis
megállapítása, az állatot felboncoltam, ezen felül küldtem
vizsgálati anyagot az illetékes Állategészségügyi Intézetbe.
Megállapították, hogy „az állat megbetegedését és elhullását
a Leptospira pomona nevű kórokozó idézte elő. A kórokozó által
előidézett agyburokgyulladás heveny esetben akár néhány nap
alatt elhullásra vezethet.”
Sokáig kísértett a gondolat, hogy a baj azonnali felismerése és
nyomban nagy adag antibiotikum applikálása talán megmenthette
volna a beteget. Az eset tanulságos nemcsak nekem, de – úgy
gondolom – tenyésztőtársaim számára is, ezért tartottam
fontosnak közreadni.
JÁRVÁNYTAN
A szarvasmarha-leptospirózis terjedése évszakonként ingadozik.
1. A csapadékos, nyári meleg, az öntözött legelők használata
kedvez a fertőzés terjedésének.
2. Gyakori fertőzési forrás a más fajú Leptospira-ürítő
állatokkal való érintkezés. A szarvasmarhák a L.pomonával
rendszerint a sertésektől fertőződnek. Nem egy helyen láttam,
hogy szarvasmarhák és sertések is voltak azonos légtérben,
egyazon istállóban elhelyezve.
3. Itt kell megemlíteni a sertések és szarvasmarhák közös
legelőjének használatát.
4. A L.pomonát főként sertésekkel, a L.grippotophosát pedig
mezei pockokkal való érintkezés, illetve azok vizeletével
szennyezett takarmány és ivóvíz felvétele terjeszti. A víz
gyakran játszik közvetítő szerepet akár pocsolyás itatók, akár
olyan kisebb folyóvizek, amelyek fertőzött állatok vizeletével
szennyeződnek. Ez a fertőzési mód azért is jelentősebb, mert
fertőzött szarvasmarhák hónapokig is üríthetik vizeletükkel a
leptospirákat.
5. A fertőzöttség megakadályozása céljából a szarvasmarháktól
távol kell tartani a sertéseket, a kutyákat és a patkányokat is.
6. A rágcsálók, az egér, a patkány, a pocok, hörcsög stb.
többféle Leptospira-fajjal is megfertőzhetik a szarvasmarhákat
esős nyári időben a legelőn, ősszel pedig amikor a rágcsálók
ellepik az istállókat vagy környéküket.
7., A L.hardjo természetes gazdája a szarvasmarha és a juh. Ez a
szerotípus ezekben a fajokban önálló, más állatfajoktól
független fertőzési ciklusban marad fenn.
KÓRFEJLŐDÉS
A fertőződés rendszerint szájon át a vizeletből, a vetéléskor
ürülő váladékból vagy gyakrabban ivóvíz, esetleg takarmány
felvételével történik, de bekövetkezhet a felázott vagy sérült
bőrön át, sőt ritkán a természetes fedeztetés során is.
A leptospirák aktív mozgásul következtében gyorsan bejutnak a
véráramba, majd szétszóródnak és megtelepednek a különböző
szervekben. A fertőződést követő 8-10 nap között a leptospirák
már tömegesen jelen vannak a vérpályában, majd ezt követően
megtelepednek a májban, lépben, az agyburokban és más szervekben
is. Mindennek következménye a vérfesték-vizelés, a sárgaság, a
vérszegénység.
A fertőzést követő 7-8 naptól kezdődően a szervezet
ellenanyagokat termel, mely során a leptospirák ezekről a
helyekről eltűnnek ugyan, de életben maradnak az olyan helyeken,
ahol az ellenanyagok nem érik el őket. Így például a vesék
kanyarulatos csatornácskáiban, a vemhes méhben, illetve a
magzatokban, amelynek vetélés vagy fertőzött, gyenge
életképességű utódok születése a következménye.
A leptospirák iránt a fiatal állatok általában érzékenyebbek,
mint az idősebbek, a felnőtt állatokban a fertőzöttség nem
egyszer akár tünetmentes is marad.
TÜNETEK
A betegség lappangási ideje, tehát a fertőződéstől a klinikai
tünetek megjelenéséig eltelt idő, 3-14 nap.
A klinikai tünetek a kórokozó Leptospira-törzs virulenciájának
(=a kórokozó mikroorganizmusok aktivitása, támadókészsége,
fertőzőképessége), az állat korának és ellenálló
képességének függvényében igen változóak.
A fiatal állatok (amennyiben nincsenek kolosztrális ellenanyagaik)
különösen érzékenyek, a felnőtt állatok azonban gyakran
tünetmentesen vészelik át a fertőzést, és ezzel tartós
védettséget szereznek.
1. Tejelő tehenekben főként nyáron, legelőn történő
fertőzés következményeként bármely Leptospira-szerotípus
okozhat lázas, általános tüneteket elesettséggel,
szőrborzoltsággal, étvágytalansággal és tőgygyulladással stb.
Olykor a betegség egyedüli és nagy gazdasági veszteséget okozó
tünete a tejhozam hirtelen csökkenése, máskor teljes elapasztása.
Nem egyszer előfordul, hogy mindössze ez a jelenség hívja fel a
fertőzöttségre a figyelmet. Sokszor a tej minősége is
megváltozik, forraláskor összemegy, savószerűvé válik, apró
pelyhes üledéket tartalmaz, majd sűrűvé, sárgás árnyalatúvá
válik, kolosztrumszerű lesz.
Vemhes tehenekben bármelyik szerotípus, de mégis leggyakrabban a
Leptospira hardjo okozhat vetélést, halva születést, nem ritkán
gyenge, életképtelen borjak ellését. A L.hardjo fertőzés
egyébként gyakran tünetmentes marad. A vetélések szórványosak.
A vetélés a vemhesség utolsó harmadában következik be. A halva
született borjak általában 6-10 kilogrammal könnyebbek mint a
hasonló korú, nem fertőzött egyedek.
A magzatburkok vértelenek, ödémásak (=vizenyő). A savós
testüregek a leptospirák haemotoxinjai (=vérsejtoldó
baktériumtoxin) okozta haemolisis (vérsejtoldás) miatt vörhenyes
színű folyadékkal teltek, a máj duzzadt, sárgásbarna vagy
okkersárga.
2. Borjakban és növendékekben a leptospirák (főként a
L.pomona és a L.grippotyphosa) heveny tüneteket okozhatnak. Az
állatok lázasak, étvágytalanok, vizeletük vérfestéket
tartalmaz (véresnek látszik), érverésük szapora és légzési
nehézségek közepette egy-két nap alatt elhullanak.
Elhúzódó esetekben fokozatosan vérfogyottság alakul ki, a
nyálkahártyák porcelánfehérek, majd sárgaság jelentkezik, és
az állatok súlyos gyengeség tünetei között elhullanak.
Egyes borjakban főként L.grippotyphosa-fertőzéskor az agyburok
gyulladására utaló idegrendszeri tünetek, kényszermozgás,
fogcsikorgatás is kialakulhat.
Más egyedek enyhébb megbetegedést követően maguktól
meggyógyulnak, de a veséjükben megtelepedett kórokozót több
hónapig üríthetik.
ORVOSLÁS
A penicillinek, a streptomycin, a tetraciklinek és más
kemoterapeutikumok jól alkalmazhatók a bántalom gyógyítására.
A gyógyszeres kezelést lehetőleg még a sárgaság (májkárosodás)
tüneteinek megjelenése előtt kell alkalmazni három napon át a
kezelő állatorvos utasítása szerint meghatározott adagolásban.
A gyógyszeres kezelés során a leptospirák elpusztulnak, így ez
nemcsak a betegek gyógyítására alkalmas, hanem a fertőzött,
tünetmentes állatok mentesítésére is, mivel a
vesecsatornácskákban megbúvó kórokozókat is megsemmisíti.
Az így gyógykezelt állatok, amíg nem fertőződnek újra (pl.
rágcsálóktól stb.), mentesek maradnak a fertőzéstől és 3-6
hónap alatt szeronegatívvá válnak.
VÉDEKEZÉS – MEGELŐZÉS
A bántalom megelőzéséről mindenekelőtt a járványvédelmi
szabályok maradéktalan betartásával kell gondoskodni.
1. Az általános higiéniai szabályok betartása mellett az
állományok korcsoportonkénti izolált tartása
2. Más fajú állatoktól, sertéstől, kutyától, lótól való
elkülönítése
3. Rágcsálóirtás az istálló körül és a legelőkön is
4. Tiszta ivóvíz biztosítása
A fertőzöttség megállapítására a vér szerológiai vizsgálata
vehető igénybe. A továbbiakról a kezelő állatorvos utasítását
kell kikérni.
.jpg)
A víztócsákból nem szabad itatni
A KISKÉRŐDZŐK LEPTOPIRÓZISA
Juhokban és kecskékben szórványosan hazánkban is megállapították
a klinikai tünetekben manifesztálódott leptospirózist (BOKORI,
KEMENES, HAJTÓS és mtsai).
A juhokban és kecskékben a leptospirózis nem gyakori bántalom, de
amellett, hogy a vemhes állatok vetélése veszteséget okoz, nem
szabad elfeledni, hogy azok a juhok és kecskék, melyek a
leptospirózis vérfertőzéses stádiumában vannak, tejükkel
átmenetileg üríthetik a kórokozót és terjeszthetik a fertőzést.
A KÓROKOZÓ
A juhok leptospirózisát leggyakrabban a L.pomona, L.grippotophosa
és L.hardjo okozza. A juhok többnyire a társaiktól, a
szarvasmarhától, a sertéstől és a rágcsálóktól fertőződnek.
TÜNETEK
Főként a fiatal 2-4 hónapos juhokban mutatkoznak súlyosabb
tünetek. A heveny vérfertőzéses formát láz, haemolytikus
anaemia (a vérfogyottságnak az a csoportja, mely a vörösvérsejtek
feloldása által fejlődik ki), haemoglobinuria (vérfestékvizelés),
sárgaság, gyengeség jellemzi.
Felnőttekben többnyire halva ellés a leptospirózis egyetlen
tünete. A kecskék leptospirózisa során sárgaságot és
vetéléseket észleltek.
A kórjelzés, az orvoslás és a védekezés szabályai azonosak
azzal, amit a szarvasmarhák leptospirózisa során olvashattunk.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2014. októberében.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése