Hazai levelek

29 publikációm jelent meg a Magyar Állatorvosok Lapjában, melyekben bizonyára érdembeli megfigyelések és kísérletek is voltak, mert 24 országból (többek között az USA-n és Kanadán kívül Mexikóból és még Argentínából is) 121 intézet kért azokból lenyomatot.

Tanács

Akármennyire fáradt voltam, ebbe a hivatalba élvezet volt bejönni. Itt az ember felvidult! Mintha valaminő klubhelyiségbe került volna. Elég nagy község volt ahhoz, hogy legyen saját tanácsa: elnök (vonalzóval a kezében mellettem áll a képen, sajnos arcát ki kellett takarni, mert egy rokona felismerte és ezt kérte tőlem), elnökhelyettes, titkár, hivatalsegéd. Mindegyikükkel voltam olyan jó viszonyban, hogy bármikor csatlakozzam hozzájuk. És mitől volt az irodában az a komolytalannak látszó hangulat? A munkát úgy tették élvezetessé, hogy folyton vicceket meséltek. Úgy tudtak pletykálkodni, hogy az a szervezetre üdítően hatott. Kötelező olvasmányuk a Nyugdíjasok krónikája volt, mely bizonyos részletein a hasunkat fogtuk a röhögéstől. (Egyik klasszikus hasonlat a műből a "mekegve sza*sz, mint a kecske.) Másik emlékezetes nyomtatott iromány, amiről itt hallottam először (és utoljára) egy Toldi-"átirat", mely olyan sikamlós szöveggel operált elejétől a végéig, hogy mindenkinek a fantáziájára bízva tőlem biztosan nem tudja meg senki!