KERESZTÜL-KASUL MAROKKÓN (1997-BEN)
Az Atlaszban
Korai ébresztő van, mert nagy és érdekes út áll előttünk. Átmegyünk az Atlasz-hegységen, és benézünk egy-két falusi gazdához is, ígéri vezetőnk.
Marokkó legnagyobb vonulata az Atlasz-hegység. Legkiemelkedőbb csúcsa 4165 méter magas. A lenyűgözően hatalmas hegylánc ezenkívül még két hasonló magasságú hegycsúccsal is büszkélkedhet.
A magyas Atlasz hegyormait nem borítja ugyan örökös hótakaró, de azért szeptemberben vagy októberben már mindig fehéren villognak a csúcsok. A hó nem olvad le róluk, csak késő tavasszal, olykor júliusban.
A tekintélyes magasságokba emelkedő hegyláncokon mindössze néhány hágó vezet át, ezek is általában a magasabb fekvésű helyeken találhatók. Az egyiket már el is értük.
A hegyeket túlnyomórészt erdőségek, helyenként gyönyörű cédrusfenyvesek borítják. Az erdőségekben mindmáig nagyszámú majom és leopárd tanyázik. Marokkóban régebben sok volt az oroszlán, sőt elefánt is, de ezek mára már kipusztultak. Megjegyzem, mi sem majmokkal, sem pedig leopárdokkal nem találkoztunk.
A tüskés tányérlevelű görcsös és szúrós fügekaktusz leginkább élősövényeket alkot. Az agavé büszkén mereszti magasba a tüskés pompás virágait.
Marokkó mezőgazdasági terményei közül első helyen kell megemlíteni az árpát, a búzát és a kukoricát, valamint a szőlőt.
A déli tájak jellegzetes büszkesége a datolyapálma, mely csodálatosan nagyszemű és zamatos. A narancsfa is bőven terem, és ugyancsak a mandula, mandarin, dió, barack és többek között a cseresznye is. A primőr paradicsom pedig az egyik legfontosabb kiviteli terméke.
A banánfa csak Dél-Marokkóban érik be, itt a szálloda udvarán is pusztán díszletként árválkodik.
Körülnézünk a kis hegyvidéki településen az Atlasz-hegységeben. A péküzlet nem túl látványos. Ládákon, egy fehér ruhát kiterítve, azon árusítja a tulajdonos hölgy a pékárut. Pedig lehet forgalma, mert már csak egy lepényszerű, itteni kenyér maradt eladatlanul a pultján. De az sem sokáig, mert egy honleányunk megvásárolta.
Azt hiszem, hogy nem kell kommentárt fűzni ahhoz, amit a "húsáruda soron" láttunk. A birkahús a földre van kitéve egy ponyvára. Rajta legyek sokasága lakmározik. Az érdeklődők pedig válogathatnak a kínálatból...
Másféle húst nem is láttam. A háziállatok közül is leggyakoribb a juh. Elmondják, hogy az ürüpecsenye nemzeti eledel. Marokkó 3 nagy nemzeti ünnepének egyikén Aid el Kebir lakomáján is ezt tálalják fel ősi hagyományképpen. Jó étvágyat kívánok hozzá...
Bármilyen higiénikusnak, tisztának és "európaiasnak" is látszott ez az atlaszi vendéglő, melynél útközben megpihentünk, az előbb látottak után nem volt gusztusunk kérni a menüt, mely helyi jellegzetességként birkapörköltet ajánlott. Inkább csak megittunk egy kávét. Legtöbb útitársunk fogyasztott a "nyálcsurgató" fogásból, mely állításuk szerint jóízű volt ugyan, de az erős ebéd után úgy köhögött a magyar csapat, mintha szamárköhögés járvány ütött volna ki rajtuk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése