Ezúttal (ismét a teljesség igénye nélkül) néhány nem mindennapi közlekedési eszközt válogattunk össze a szerző
saját készítésű fotóiból, melyek mellől természetesen a képhez tartozó jegyzetek sem maradnak el. Ha az
ország, táj, város
nevére (mely minden esetben egy linket tartalmaz) klikkel, a teljes
fejezet, melyben a fotó szerepel, megjelenik.
.
.
.
A vámvizsgálatig még bőven volt időnk, és addig is nézegettük a már bent
álló, óriási gépmadarakat, amint a hatalmas tartálykocsik benzinjét
percek alatt kiszippantották. Maradék filléreinken (pénzünket a
vámvizsgálatkor le kellett adnunk) megittunk egy feketét, amellyel
leöblítettük jó barátom által hozott "tengeribetegség elleni"
tablettákat, és most már bátran szálltunk be egy négymotoros IL-18
mintájú óriásgépbe. A gép belülről olyan volt, mint egy szép, nagy, tiszta szoba dönthető
támlájú fotelokkal, olyan kis kerek ablakokkal, mint aminőket a hajók
kajütjein lehet látni. Azzal a reménnyel, hogy majd a tájat nézegetjük, a szárnyak felett, ablakhoz ültünk.
.
.
.
Amikor
az ember a nagy magasságban lebeg, önkéntelenül is azt hiszi, hogy igen
veszélyes utazáson vesz részt! A statisztika azonban azt mutatja, hogy a
gyalogjárás után azonnal a lanovka a legkevésbé veszélyes jármű.
.
.
.
.
A drótkötélpálya indóházánál sorba kellett állnunk, mielőtt fel tudtunk
ülni egy kabinra, mely a csúcs felé indul a magasban. A tartóállvány
ugyancsak monstrum építmény. Alattunk a táj fenséges látványa tárul elénk. Fenyőerdő felett suhanunk
el és magunkba szívjuk a csodálatosan bódító illatot. Előtűnnek a
havasok is, mely a mai kirándulásunk végcélja. A Havasok az örök hó világa. Elkápráztató. Eláll a lélegzetünk... Nem
mondom, hogy nincs tériszonyom, de nagyon élvezem az alattam elterülő
lenyűgöző táj látványát.
.
.
.
.
.
Mi
is beszállunk a drótkötélpálya kabinjába. Félelmetes kilátás nyílik a
fülkéből, ha lenézünk a mélybe, de csodálatos, ha a horizontra
tekintünk. Villanymotor hajtja, csupa fém és üveg a kabinja, mely
tetejére az erős fénytől védő, átlátszó színes műanyaglapot
építettek. A bokszba szerelt magnetofon 3 nyelven tájékoztatja az
utasokat a látnivalókról. Egy perc alatt már 200 méter magasan vagyunk
az első kilátóponton. Csodálatos a kilátás, a festői környezet! Ezen a
szinten számos kis üzlet kínál hűsítőket, emléktárgyakat, de még
játszótér is van a megállóban. Átszállunk, és újabb 5 perc alatt máris
feljutunk a Cukorsüveg tetejére.
.
.
.
.
.
Függővasútra
ülünk, és ezen megyünk fel a városközeli hegy tetejére, ahol egy
kiskápolna van, ahová vasárnaponként 30 ezer hívő jön fel a templomba
misét hallgatni. No meg 1000 tolvaj - a hívők megvámolására. Itt
víkendeznek a bogotaiak, mert a misehallgatás után egy kis szórakozásra
üzletek, étkezdék csábítják el a hívő-kiránduló városlakókat, akik
többnyire itt is töltik a pihenőnapot.
.
.
.
.
.
Disneyland Kalandországából a Kísértetkastélyba mentünk. Amikor az ajtó nesztelenül
bezárult mögöttünk, a kastély urának vérfagyasztó kacaja hallatszott,
aki hamarosan síri hangon közölte is, hogy a kezébe kerültünk. És ebben a
pillanatban előtűnik a fejünk felett a felakasztott teteme. Egyszerre
csak süllyedni kezd a padló alattunk, és máris a kísértetházban találjuk
magunkat. Földöntúli, torz muzsika hallik, mely folyton erősödik. A
bálteremben szörnyű látvány tárul elénk! A régen elhaltak zöldessárga
arcú kísérteteinek táncmulatságába csöppentünk. Egy iszonyatos arcú,
halott férfi odalép az egyik társnőnkhöz és táncra kéri! Óriási sikoly a
válasz. Mit tagadjam, megkönnyebbültem, amikor a kísértetkastélyból
kilépve otthagyhattam a sok táncoló, hörgő, vicsorgó hullát... Teljesen
más élményt nyújtott a Csipkerózsika vára. Kívülről olyan aranyos
Liliputi-várhoz hasonlított. Jobbról és balról 80 nemzet fiai és lányai
összefogózva táncoltak - mindegyik a maga nemzetének
viseletében - és énekeltek. A hang természetesen teljes élethűséggel nem
külső hangszóróból jött, hanem minden egyes figura torkából. Persze egy
magyar tánccsoport is volt köztük.
.
.
.
.
Amikor
űrhajónk begyújtja a hajtóműveit, az ülések megreszketnek és érezzük
amint hajónk emelkedik a földtől. Lenn a nagy ablakon egyszersmind
látjuk is, ahogy elemelkedünk a talajtól, és ahogy a föld mindinkább
zsugorodik, úgy növekszik előttünk a hold,
amelyen leszáll a rakétánk. Közben előtűnnek a csillagok és a
csillagrendszerek. A holdat megközelítve érezzük, amint fékez az űrhajó,
majd egy pillanatra leszállunk az égitesten, de máris indul vissza az
űrhajónk. Aki nem járt ott, el sem tudja képzelni, mennyire élethű volt
ez az utazás. És őszinte legyek? Bizony félelmetes is!
.
.
.
.
.
Egy
speciális járművel indultunk neki a mocsárvilágnak. A terület a XIX.
század közepéig teljesen érintetlen volt, akkor is csak bujkáló
indiánokat kereső katonák háborgatták a békében élő állatokat. Mi is
beszállunk a speciális vízi járműbe, mely bevisz
az ősmocsárba, olyanba, mely pedig nem trópusi övezetben fekszik. Jókor
jöttünk, mert a téli hónapok a legmegfelelőbbek az Everglades
megismeréséhez, hiszen a száraz időszakban a víz visszavonul, ilyenkor
azután az állatok összesereglenek a hátramaradt kisebb tavak és tócsák
körül. A növényzet szinte áthatolhatatlanul sűrű.
.
.
.
.
.
A parton nemcsak ezeket a színes közlekedési eszközöket, de csónakot is lehetett volna bérelni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése