Románia I/2

Szubjektív útinapló Romániából (1959)

Határátlépés

A beszállásra várunk. Ez a légkondicionált busz visz végig egész utunkon. Az egymást nem ismerő utasokkal a román határ felé Budapesttől Biharkeresztesig az egyhangú és unalmas úton megkezdtük az egyelőre akadozó ismerkedést. Egyesek kíváncsian vizsgálgatták csak a társakat szótlanul, de voltak olyanok is, akik tudomást sem vettek a többiekről.

Ezek legkiemelkedőbb alakja is egy szőke, alacsony fiatalember volt, aki - egyébként olvasmányaiba merülve - csak néha-néha tekintett ki fölényesen az ablakon, lehet, hogy csak akkor, amikor cigarettája parazsát elnyomta, de akkor is a jelentőségük tudatában levő nagy emberek tekintetével. Magamban azonnal Napóleonra gondoltam, melynek rövidített Leó nevű változata a köztudatba is átment, és a végén már mindenki így hívta fenti barátunkat.

Valamennyien kissé szorult kebellel érkeztünk a határhoz. Ki azért, mert feszült kíváncsisággal tekintett a romantikus ország sokatígérő  élményei elé, ki azért, mert először lépi át a magyar határt, mások a rokonaikat óhajtották meglátogatni, de úgy látszik (ki hitte volna!) volt olyan is, aki éppen most akart meggazdagodni. Őt már a határsorompónál éppen a vámőr megpillantásakor fogta el ezen szorongó érzés, de akkora intenzitással, hogy a mellékhelyiség után is érdeklődni kezdett - itt újabb bonyodalom adódott, mert a határőrök nem tudtak magyarul - miközben percnyi nyugta nem volt, föl-alájárkálva a vámvizsgálati csarnokban.

A román vámvizsgálatot egy nagyon rossz külsejű nő végezte a legnagyobb lelkiismeretességgel. Már átestem néhányszor ezen a procedúrán, de nem emlékszem, hogy csak egyetlen esetben is belenyúlt volna maga a vámőr az utasok csomagjába, akár a cseh, jugoszláv vagy német határon mentünk is keresztül.

Szóval a vámőrnő alaposan megturkált minden poggyászt. Akinek papírba volt valamilyen holmija csomagolva, azt menthetetlenül, durván feltépte az ezek után széthulló tárgyakkal mit sem törődve. Kissé meglepett a dolog, de aztán eszembe jutott egy szókapcsolat: balkáni állapotok, melynek jelentésével eddig tapasztalatilag nem voltam tisztában.

A Tata, akit először ismert meg hivatalosan is a csoport, utoljára maradt a vizsgálatnál, mint valami szemfényvesztő varázsolta elő az esőköpenyeket, női gyöngysorokat, no meg valami 10-15 pakli kártyát különböző zsebeiből, sőt (horribile visu) még a nadrágszárából is! Ott is hagyta mindezt egy jegyzőkönyv ellenében a határon a román vámőrségnek ajándékba, minket pedig legalább két óráig megvárakoztatott mutatványai miatt a társaság nem nagy örömére. Így ismertük meg a havi 3500-at kereső pesti főkönyvelőt, a Tatát.

A határt átlépve sokkal élénkebb lett a csoportunk! Hamarosan befutottunk utunk első állomására, Nagyváradra.