NDK-tanulmányút I/1

TANULMÁNYÚTON NÉMETORSZÁGBAN (1968)

Tapasztalatcsere-látogatáson a Német Demokratikus Köztársaságban a Rottmerslebeni Termelőszövetkezet meghívására

ELŐSZÓ

1967-ben a Belvárdgyulai Termelőszövetkezet meghívta az NDK-ból a Rottmerslebeni Termelőszövetkezet delegációját annak tanulmányozására, hogy milyen egy hasonló nagyságú és termelési profilú magyar téesz, hogyan gazdálkodik, hogyan élnek a tagjai, milyen az életszínvonal Magyarországon. A házigazdák nemcsak vendégül látták a németeket, de bemutatták a fővárost, a Balatont meg sok más nevezetességet is. Azt is meg kell mondanom, hogy a németek érdeklődését fokozta az is, hogy a belvárdgyulai téesz tagsága részben sváb, német ajkú, és a társalgás közvetlenül és meghittebben zajlott, mert nyelvi problémák nem adódtak. Tehát több legyet egy csapásra: megismerni egy csipetnyit Magyarországból, közben pedig kikapcsolódni. Megjegyzem, hogy az egész kirándulás mindennemű költségét teljességében a Belvárdgyulai Tsz viselte, a vendégfogadás pedig nagyon szívélyes volt.

A következő esztendőben, 1968-ban ezt a vendéglátást viszonozta Rottmersleben. Az útra 16-an jelentkeztünk. Részünkről a csoport vezetője hivatalosan Baumgartner József főállattenyésztő volt, aki sváb származású és anyanyelvén beszélt "németül". De meg kell mondani, hogy a szakmai irányítást, a hivatalos megbeszéléseket és tolmácsolást, az üdvözlő beszédek és "tósztok" perfektuálását én végeztem, mint a látogató téesz vendégállatorvosa.

Szerencsére középiskolai tanulmányaim, majd a Németországban eltöltött néhány hónap miatt magam is jól beszéltem németül. Szokásomhoz híven pedig igyekeztem mindent feljegyezni és lefényképezni, amit érdekesnek tartottam.

1968. június 8-án reggel 4 órakor indultunk a Wartburggal, Pécsről, hogy Budapestről 8 óra után induló berlini Pannónia expresszt elérhessük. A vonatfülkébe beszorulva töltöttünk másfél napot! Hogy miért nem mentünk a mintegy másfél órás utat igénylő repülővel? Azért, mert P.E. Hásságyról (aki egyébként később meggondolva magát nem is jött velünk) azzal érvelt, hogy ő nem ül repülőre! Este 22:43-kor befutott a vonatunk a berlini pályaudvarra.

Berlinig gondoltunk is P.E-re többször nyomdafestéket nem igen tűrő körítéssel, amikor testileg-lelkileg összetörve, a melegtől izzadtan, a hosszú vonatozástól pedig "piszkosan" kiszálltunk a ketrecünkből. Hogy mit csináltunk 19 óra hosszáig? először élveztük, hogy külföldre megyünk, azután gyönyörködtünk a tájban, közben keveset olvasgattunk, keveset römiztünk és próbáltunk beszélgetni - ám mindezt néhány óra alatt meguntuk! És ezek után? Izzadtunk és szidtuk P.E.-t, hogy megvétózta a repülőt, ingajáratot nyitottunk a folyosóra és az étkezőkocsiba, hogy a hőséget hideg sörrel csillapítsuk, majd ennek következtében máshová folytattuk az ingázást.

Egy pszichológus akár tanulmányt is írhatott volna "Az emberi agy élénkségének csökkenése a teljes letargiáig" címmel, ha ezt az illető pszichológ végig tudta volna csinálni anélkül, hogy is ne essen letargiába! Amikor a magyar csoport megérkezett Berlinbe, viharvertsége nagyon hasonlíthatott az Augsburgnál pórul járt őseihez. A bal szélen áll Baumgartner úr, mellette a panyókára vetett kabátban én, mellettem pedig a német téesz megbízottja.

Igaz, hogy a peronon nem várt senki, de hamarosan megérkeztek a német vendéglátóink, akik az ismerősökkel összeölelkeztek, de minket, ismeretleneket is barátságosan invitáltak az értünk érkezett autóbuszhoz, mely még két órás utazást ígért.

Berlin határában egy bisztróban hideg sörrel kínáltak vendéglátóink.

Amikor megérkeztünk Rottmerslebenbe, "megosztoztak" rajtunk.