A baromfitífusz

A BAROMFITÍFUSZ (Typnus avium)

Lapunkban megjelent cikksorozatban ismertettünk több olyan nagy gazdasági veszteséget okozó fertőző betegséget, melyek védekezés híján súlyos kieséseket okozva veszélyeztetik a csirkenevelés eredményességét. Azt is olvashattuk, hogy ezek a betegségek időben történő oltással, vakcinázással miképpen előzhetők meg, megakadályozva a pusztító bántalmak fellépését.

Ezúttal főként a csirkék olyan világszerte előforduló és olykor pusztító mérvű kiesést okozó bántalmairól, a baromfitífuszról fogunk ismertetőt adni, ahol a kórokozó terjesztésében a legnagyobb szerepet a germinatív fertőzés játssza (a kórokozó vertikális, anyáról utódra történő fertőzése), megismerjük a kelésgyengeség fogalmát, a jelenség okát, a megelőzés lehetőségeit és a szavatossági megítélését.

A baromfitífusz

Elsősorban a csibék vérfertőzéssel járó betegsége, amely felnőtt állatokban többnyire idült formában jelentkezik elhalásos gócok képződésével.

A bántalmat egy meglehetősen nagy ellenálló képességű pálcika alakú baktérium, a Salmonella gallinarum és annak pullorum változata idézi elő.

A betegséget több mint 100 évvel ezelőtt, 1902-ben CURTICE nevezte el baromfitífusznak. Ezt követően számos országban megállapították az előfordulását, s elsősorban előbb a felnőtt tyúkok betegségének tartották – szemben a RETTGER által fiatal csibékben leírt hasmenéssel. 1912-ben véglegesen tisztázták a betegség kórtanát, majd egy évvel később már sikerült a fertőzöttség felismerésére szerológiai eljárást is kidolgozni.

Gyakorlati szempontból legnagyobb jelentőségű a tyúkfélék (házityúk, pulyka, fácán, gyöngyös) megbetegedése, de fogékony iránta számos más madárfaj (galambok, fácán, veréb, papagáj, kanári stb.), de kivételesen vízibaromfi-állományokban is előfordul.

A KÓROKOZÓ TERJESZTÉSE, A FERTŐZŐDÉS

1. Amint arról az előbbiek során már szó esett, a kórokozó terjesztésében a legnagyobb szerepet a germinatív fertőzés játssza. A baktérumhordozók tojásainak egy része tartalmazza a kórokozót, majd a fertőzött tojásokban fejlődő embrió akár befullad, akár kikel, már a keltetőgépben fertőzi a társait. Az életben maradottak bélsara, a higiéniai viszonyoktól függő mértékben további fertőzési forrást jelent az istállótársakra,.

2. Súlyos fertőzési forrásként szerepel a keltetői hulladék. A fertőzött tojások egy részében az embrió nem is indul fejlődésnek, más részében pedig a keltetés közben pusztul el. Az is előfordul, hogy a hiányosan fejlődő embrió legfeljebb a tojáshéj áttörésére képes, de a tojásból kibújni már nem tud („befulladt tojás”). A fertőzött csibe ha – olykor késve is – kikel, többnyire „kelésgyenge”, csökkent életképességű és fertőzi a társait.

3. A kórokozó nagy ellenálló képessége folytán a ragályfogó tárgyak fertőzést közvetítő szerepe is jelentős.

4. Valamely állományban állandósul a fertőzöttség, ha a naposcsibéket nem alaposan kitisztított, fertőtlenített istállókba telepítik.

5. Ritkábban fordul elő, de nem elhanyagolható az idősebb, baktériumhordozó állatok behozatalával való fertőződés.

6. Azt is tudni kell, hogy a kakasok ondójukkal is terjeszthetik a fertőzést! A fertőzött ondóval termékenyített tojók az inszeminálást követő egy hétig is üríthetik a szalmonellákat.

JÁRVÁNYTAN

1. Súlyos esetekben a keltetőgépből kikerült csirkék között már 3-5 nap múlva jelentős számú elhullás jelentkezik a kelésgyengeség miatt. Ez a járványgörbe első csúcsa.

2. A járványgörbe második csúcsa a második hét végén és a harmadik héten jelentkezik. Ez a bélsárral fertőzött csibék elhullásából adódik.

3. A fiatal csibék tömeges elhullása a negyedik hét végén megszűnik, majd a növendék- és felnőttkorban bekövetkező szórványos, idült lefolyású egyedi megbetegedések utalnak a fiatalkori átvészelésre.

TÜNETEK

1. A fertőző állomány során keltetett tojások kelési százaléka csökkenhet és „bélgyulladásokkal” is lehet számolni. A kikelt csibék között több-kevesebb a kelésgyenge, ezek köldöknyílása nem záródott, a köldöktájék vizenyősen beszűrődött. Az ilyen csibék nem esznek, fázékonyak, tolluk borzolt, testtömegük átlagon aluli.

Tapasztalat szerint az ilyen állományokban sok a gyenge, fejletlen csibe is. Ezek a tartási viszonyoktól függően akár néhány napon belül elpusztulnak.

Az inhalációs úton (pl. a keltetőgépben) fertőződött csibéken nehézlégzés figyelhető meg. Az első héten megbetegedett csibék jelentős részén a fehér hasmenés tünetei is megjelennek. Ugyancsak a 2-3. héten megbetegedő állatokon is, sőt egy részükön ízületgyulladás is kialakul, amely a láb, ritkábban a szárny ízületeinek és környékének fájdalmas duzzanatában, sántításában mutatkozik.

2. Növendék és felnőtt állatokban a betegség idült formája a gyakoribb. Ilyenkor a belső szervek megrepedése folytán nemegyszer belső elvérzés okozza az elhullást. A petetüszők megrepedése következtében hashártya-gyulladás alakulhat ki. Erre utal a jellegzetes pingvinszerű testtartás. Ezúttal is nagyon gyakori a makacs hasmenés.

3. A tojók keveset tojnak, a tojások héja vékony. Nemegyszer az állatok fokozatos lesoványodás és vérfogyottság után elpusztulnak.

Felnőtt állományokban a kórkép ritkán heveny formában is jelentkezhet vagy az eddigi idült elváltozások fellobbanásaként vagy erős külső fertőzés következtében. Az ilyen állatok lázasak, étvágytalanok, hasmenésesek.

ORVOSLÁS

Gyógykezelésre a szulfonamidok, az antibiotikumok (Tetrán stb.) vagy a fluorquinolonok használatosak az állatorvos irányításával. Tudni kell, hogy a szakszerű gyógykezelés mérsékelheti az elhullások számát, de a gyógykezelés után a leghatékonyabb gyógyszerek alkalmazása során is számolni kell fertőzött egyedek visszamaradásával, ezért a fertőzött (gyógykezelt) állományokat nem szabad tenyésztésben tartani.

VÉDEKEZÉS

A védekezés leghatékonyabb módja a baromfitífusztól mentes állományok kialakítása.

1. Hazai előírások szerint tenyésztojást csak baromfitífusztól mentes állományokból szabad keltetni.

2. Nagyon fontos a tojások héja és a keltetőgépek előzetes fertőtlenítése, a magas fokú keltetési higiénia. Ennek lehetőségére és módozatára kérjük ki a kezelő állatorvos (állatpatika) tanácsát.

3. A fertőtlenített istállókba helyezett naposcsibét gondosan óvni kell a külső fertőződéstől.

4. A fertőzöttség állományszintű vizsgálatára a helyszínen végezhető tárgylemez-agglutinációs próbát használhatjuk. A fertőzöttség egy csepp vérrel 2 percen belül elbírálható. A próbát első ízben a tojásrakás előtt néhány héttel, a másodikat a 20-25 százalékos tojásrakás idején szokás elvégezni a kezelő állatorvos irányításával.

A NAPOSCSIBE BAROMFITÍFUSZA SZÁMOTTEVŐ SZAVATOSSÁGI HIBA

Ennek az a magyarázata, hogy az elhullások száma általában meghaladja a naposcsibe felnevelés első 4 hetében általánosan elfogadott mértékét, ami 2% alatt van, másrészt a fertőzött állomány tenyésztésre nem alkalmas. A naposcsibéknek az átvétel utáni 5 napon belül megállapított baromfitífusza minden esetben visszavezethető a keltető üzemre, az eladóra. Ezért szavatossági hiba. Ha a betegséget később állapítják meg, a vevőnek már bizonyítania kell, hogy a csibék az átvétel után nem fertőződhettek.

(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2014. decemberében.)