ÉVENTE
KÉT-HÁROM MILLIÁRD FORINT VESZTESÉGET OKOZ HAZÁNKBAN A
SZARVASMARHA FERTŐZŐ RHINOTRACHEITISE (IBR)
A bántalmat herpeszvírusok okozzák, melyek az egész világon
széles körben elterjedtek. A háziállatfajoknak és az embernek
többnyire szigorúan fajspecifikus herpeszvírusai vannak, ez alól
csak az Aujeszky-féle betegség vírusa a kivétel.
A szarvasmarha fertőző rhinotracheitise (Infectious Bovine
Rhinotracheitis, IBR) lázas általános tünetekkel, orrfolyással,
kötőhártya-gyulladással, a légutak, esetenként az agyvelő
gyulladásával, vetéléssel, illetve a nemi szervek
nyálkahártyájának a gyulladásával járó betegség.
A bántalom jelentőségét a nagyszámú légúti megbetegedésből,
a tej- és a testtömeg-veszteségből, a szaporodási adatok
romlásából, vetélésekből és az elhullásokból adódó
veszteség adja, ami OZSVÁRI doktor vizsgálatai szeriont egy 1000
férőhelyes tehenészeti telepen 8754 forintot tett ki évente
tehenenként.
De a fertőzés terjedési tendenciája is veszélyes jelzést mutat.
Amíg Magyarországon a hetvenes években 8,9%-os fertőzöttséget
regisztráltak, addig az 1990-es évek végére ez az arány
79-80%-ra emelkedett.
Pontosítva, idehaza a legutóbbi szerológiai vizsgálatok alapján
a nagyüzemi szarvasmarha-állományok 79,3%-át, a kistermelői
udvaroknak pedig 13,5%-át találták fertőzöttnek (TANYI, TEKES).
A KÓROKOZÓ
A betegséget herpeszvírus okozza (herpes=csúszómászó), mely
köbös szimmetriájú, burkos vírus. A herpeszvírusok
ellenálló-képessége nem nagy, 60°C-on és fertőtlenítőszerek
hatására perceken belül elpusztulnak. A váladékokban néhány
naptól néhány hétig maradnak életképesek.
Amint arról már szó esett kevés kivételtől eltekintve
fajspecifikusak, tehát csak a nekik megfelelő gazdafajokat, illetve
szoros rokonaikat betegítik meg.
Igaz, hogy az IBR iránt a szarvasmarha és szoros rokonai
fogékonyak, megtelepedhet azonban a vírus vadon élő kérődzőkben
és a kecskében is, de ezeknek a fajoknak nincs gyakorlati szerepük
a fertőzés terjesztésében. Ugyanúgy, mint ahogy az embert sem
betegítik meg. Az embernek is számos egyéb fajspecifikus
herpesvírusa van (pl. ajakherpesz, nemi szervi herpesz stb.).
A szarvasmarha fertőző rhinotracheitisét az USA-ban már 1954-ben
leírták, a kórokozó vírust azonban csak 1956-ban izolálták
MADIN és mtsai.
Mivel a vírus az egész világon széles körben elterjedt és
jelentős károkat okozott, az utóbbi években az európai
országokban komoly mentesítési programokba kezdtek, mely
eredményeként Svájc, Ausztria, Dánia, Svédország és Finnország
már mentesítette a szarvasmarha-állományát.
Hazánkban 2002-ben jelent meg a 19/2002/III.8. FVM számú
miniszteri rendelet, amely szabályozta a szarvasmarhák
rhinotracheitis elleni mentesítését. Ennek módjáról és
lehetőségeiről a későbbiekben még szót ejtünk.
HOGYAN TÖRTÉNHET A FERTŐZŐDÉS?
A kórokozót fertőzött szarvasmarhával hurcolják be valamely
állományba. Egy állományon belül a közvetlen fertőzésnek van
a legnagyobb szerepe. A kórokozó egy állományon belül vagy
közvetlen érintkezéssel, vagy aerogén (belégzés) úton terjed.
Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy a vírus ott lehet a beteg
állatok különféle váladékaiban, így mindenekelőtt a tejben és
az ondóban is.
Bár nem játszik lényeges szerepet, de meg kell említeni, hogy a
fertőzést közvetíthetik éppenséggel élő (pl. rovarok) vagy
nem élő vektorok (=átvivő) a vírussal kontaminált tárgyak is.
Nagyon fontos megemlíteni viszont, hogy a tünetmentes bikák akár
hónapokig is üríthetik a vírust az ondójukkal.
Egy állományon belül a kórokozó viszonylag lassan terjed! A
mentesítés szempontjából jó tudni, hogy az azonos telepen, de
külön istállóban tartott állatok, ha nincs közöttük közvetlen
kapcsolat (pl. legeltetéskor, kihajtáskor stb.) megóvhatók a
fertőződéstől.
KÓRFEJLŐDÉS
A fertőződést követően viraemia (= a vírus megjelenik a keringő
vérben) alakul ki, majd a vírus elszaporodik a különféle
szervekben. A légutak nyálkahártyájára került vírus ott
elszaporodva azok gyulladását okozza.
Borjakban a vírus vérkeringés útján az orrüregből az idegek
mentén bejuthat az agyvelőbe és agyvelőgyulladást is előidézhet.
A nemi szervi forma vírusa a nemi szervek nyálkahártyájának a
hámsejtjeiben elfajulást okoz. A fertőzés helyén göbök
képződnek, amelyek feltörnek, és a tartalmuk kiürül. Az
elváltozások nyom nélkül gyógyulnak.
Frissen fertőződött vemhes tehenekben vetélés alakulhat ki.
Az egyes vírustörzsek virulenciája (= fertőző-képessége)
között jelentős különbségek vannak.
Az is előfordulhat, hogy a fertőzött állományban klinikai
tünetek egyáltalán nem vagy csak nagyon enyhe formában
jelentkeznek. Ilyenkor a fertőzöttségre csak a szeropozitivitás
utal, ami a laboratóriumban a vérvizsgálat, esetleg a tej
vizsgálata során mutatható ki.
Máskor azonban főleg a tömeges állattartás körülményei között
nagyszámú állat megbetegedésével járó járványok alakulhatnak
ki.
Bár a légúti tünetekben megnyilvánuló és a nemi szervi forma
nem szokott ugyanabban az állományban egyidejűleg előfordulni,
már ilyen esetről is beszámoltak.
A légzőszervi tünetekhez gyakran csatlakozik vagy éppenséggel
azokat követően alakul ki a kötőhártya-gyulladásos, vetéléses
és az agyvelő-gyulladásos kórforma.
A nemi szerveket érintő kórkép teheneken a vulvovaginitis, IPV (7
a hüvely és a szeméremajkak együttes gyulladása), illetve a
bikákon a balanoposthitis, IBP (= a hímvessző és a tasak
gyulladása) során a vírus a természetes fedeztetés útján a
nyálkahártyák közvetlen érintkezésével, illetve az ondón
keresztül terjed.
SAJÁT ESETEK
Úgy gondolom, hogy mielőtt a betegség tüneteit részletesen
ismertetném nagyon tanulságos és szemléltető lesz, ha röviden
leírom z általam ellátott tehenészet borjúnevelőjében anno
lezajlott esetet.
Ez még akkor történt, amikor a betegség hazai megállapítása,
úgyszintén a bántalmat megelőző vagy a veszteségeket
megakadályozó vakcinás oltás a hazai tapasztalatok hiányában
még „súlyos problémát” jelentett.
A B-i mgtsz szarvasmarha telepén a 200-as saját nevelésű
tehénállományban született borjakat 10 napos korukig
profilaktóriumban, majd viszonylag jó körülmények között
üzemelő borjúnevelőben helyeztük el.
1968. márciusban az itteni 90 borjú között először a 3
hónaposok csoportjában 40,5 – 42°C-ú hőmérséklet-emelkedéssel
járó, heveny légzőszervi betegség jelentkezett, amely két hét
leforgása alatt az egy hónaposnál fiatalabbak kivételével minden
korcsoportra átterjedt.
Az egy-hat hónapos korú borjaknak 80%-a betegedett meg szemmel
láthatóan. A hőmérséklet-emelkedésen kívül kezdetben
elesettséget, étvágytalanságot, savós orrfolyást, a szutyak és
az orr kipirosodását, majd egyes állatoknál habos nyálzást és
enyhe hasmenést lehetett észlelni.
A beteg állatok gyorsítottan és nehezítetten lélegeztek,
nyugalmi állapotban ritkán, megmozgatás után gyakran fájdalmas,
száraz köhögést hallattak. A hőmérséklet 3-4 nap után
normálissá vált, a savós orrfolyás é a légzőszervi tünetek
megszűntek, a szutyak hámja pedig pergamenszerű lemez formájában
levált. A nehezített légzés és a köhögés viszont az
állatoknak mintegy harmadában továbbra is megmaradt.
Ezeknél a savós orrfolyás nyálkássá, majd gennyessé alakult
át, a légzési nehézségek még súlyosabbá váltak, majd egy
részük 1-4 hét eltelte után hurutos-gennyes tüdőgyulladás
tünetei között elpusztult vagy kényszervágásra került.
A hurutos-gennyes tüdőgyulladás miatt két hónap alatt 19 borjú
pusztult el és egy állat került kényszervágásra.
A betegség borjakban fellépő légúti formája mostanság is
ugyanilyen klinikai tünetekben mutatkozik, de ma már a betegség
oltással megelőzhető, ha pedig fellépett a baj, vakcinázással a
betegség okozta veszteségek is csökkenthetők.
A BETEGSÉG TÜNETEI
A betegség lappangási ideje 2-5 nap. A bántalmat előidéző
herpesvírus a fertőzést követően egyedi, szórványos vagy
tömeges, klinikailag jól feltűnő ún. apparens megbetegedést,
vagy gyakrabban klinikai jelekben nem vagy alig megnyilvánuló ún.
inapparens fertőzöttséget okoz. Mindkét lehetőség után azonban
hosszú, akár egy életre szóló vírushordozás alakulhat ki. A
kórokozó erőteljes élettani vagy kóros hatásokra bármikor
aktiválódni képes.
Leggyakrabban a fiatal, 1-6 hónapos borjak betegszenek meg olyan
lázas, általános és légzőszervi tünetekben, amint azt a saját
eset leírása során olvashattuk.
Átvészelt állományban az újszülött borjak a föcstejjel
ellenanyagokat vesznek fel, ezért csak ezek kiürülése után, 6-8
hetes kortól kezdődően és általában enyhébben betegszenek meg.
1. A légúti forma. A 6 hónaposnál idősebb növendékmarhák
és fiatal tehenek is a vírus hatására rendszerint a felső
légutakra korlátozódó kórformában betegszenek meg.
A lázas hőemelkedés közben a légzés ritmusa felgyorsul, a
szutyak és az orr nyálkahártyája kipirul, az orrból savós
váladék szivárog.
Később kötőhártya- és szemhéjgyulladás is kialakul, és az
állatok nedvesen köhögnek. Egyes esetekben hasmenés is társul a
légzőszervi tünetekhez, a tejelő tehenek tejelválasztása
csökken.
A betegség általában jóindulatú lefolyású, a gyulladásos
folyamatok meggyógyulnak miközben a szutyak felületesen elhalt
hámrétege a rászáradt váladékkal és hozzátapadt
takarmányrészekkel együtt leválik.
Súlyosabb esetekben az orr nyálkahártyája kölesnyi, lencsényi
területeken elhal, és felületén álhártyával fedett fekélyek
képződnek. Ilyenkor az orrváladék gennyes jelleget ölt.
A tisztán vírusos bántalom esetén a morbiditás (= megbetegedés)
aránya általában 20-50%, de egyes adatok szerint a 100%-ot is
elérheti, a mortalitás (= elhullás) pedig nem haladja meg az
5%-ot.
Gyakori azonban, hogy kedvezőtlen környezeti hatások esetén a
vírusos folyamathoz valaminő baktériumos szövődmény társul és
tüdőgyulladás alakul ki, és az elhullás akár a 12%-ot is
elérheti.
2. Az agyvelőgyulladásos forma általában az 5 hónaposnál
fiatalabb borjaknál fordul elő. Az állatok lázasak, szutyakjuk
kipirult, szájukból habos nyál szivárog.
Ezt követik az idegrendszeri tünetek, mely során a beteg borjú
összerendezetlen mozgást, izomrángást, gyengeséget mutat, majd
elfekszik és úszómozgások jelentkeznek. Az állat súlyos
bódulatba esik, majd opistotonusban (= a gerincoszlop nyújtó
izmainak merev görcse) elhullik. Megjegyzem, hogy a leírt B-i eset
során az egyik borjúnevelői dolgozó háztáji borja is ilyen
tünetek között hullott el.
3. Vetéléses forma többnyire a légzőszervi tünetekhez
társulva jelentkezik. A vetélés általában az utolsó harmadban
történik. Az elvetélt magzat miatti veszteség mellett a gazdasági
kár növeléséhez a nagy fokban lecsökkent tejtermelés is
hozzájárul. A rossz termékenyülési index és a két ellés
közötti idő megnövekedése további gazdasági veszteséget okoz.
4. A nemi szervi forma vulvoganitis (IPV) illetve a bikáknál
balanopostitis (IBP) formájában nyilvánul meg. A hüvely illetve a
tasak nyálkahártyája duzzadt, kipirult, erezetesen belövellt. A
nyálkahártya ráncainak élén kölesnyi, szürkés-sárgás göbök
jelennek meg. A göbök feltörnek, tartalmuk kiürül, és helyükön
kimaródások jelentkeznek, melyek gyorsan behámosodnak. A göbök
feltörésekor a hüvelyből 1-2 napig nyálkás váladék ürül.
MEGELŐZÉS – VÉDEKEZÉS
A tünetek alapján legfeljebb a típusos rhinotracheitis és a nemi
szervekre korlátozódó kórforma ismerhető fel. A betegség biztos
kórjelzésére a laboratóriumi vizsgálatot kell igénybe venni
valaminő váladék beküldésével, de ez már állatorvosi feladat.
Gyógykezelésre általában nincs szükség, a légúti tünetek
megjelenése esetén azonban a baktériumos szövődmények
megelőzésére ajánlatos széles spektrumú antibiotikumokat adni.
A kórokozó terjedésének megakadályozására az általános
járványvédelmi előírásokat (zárlat stb.) szigorúan be kell
tartani az állatorvos előírásai szeriont.
Ott, ahol a betegség klinikai formájában is megjelenik,
mindenképpen célszerű az állatok vakcinás oltását elvégezni.
Ezzel nemcsak a betegség terjedését akadályozzuk meg, de a
bántalom elfojtását, következésképpen a veszteségek
csökkentését is elérhetjük.
Az immunitás 6-8 nap elteltével alakul ki, de a védettség
legfeljebb 4-6 hónapig tart. A vakcinázás után 2 hét múlva az
állományban a tapasztalatok szerint az IPV tünetei megszűnnek.
Fontos tudni, hogy a vakcinák csak a klinikai tünetek ellen adnak
védelmet, a vírus a vakcinázott állatok légútjaiban
megtelepedhet.
A VAKCINÁZÁSRÓL
A tenyész üszőket a vemhesítésük, a vemhes teheneket pedig
ellésük előtt 3 és 6 héttel célszerű vakcinázni.
A borjakat a kolosztrális immunitás lejártakor 8-12 hetes korban
kell oltani ugyancsak két ízben.
A MENTESÍTÉSRŐL
A betegség elleni védekezésben az igazi megoldást az állományok
mentesítése jelenti. A 30/2001.III.3. sz Korm. rendelet értelmében
a kis létszámú állatállományok mentesítése állami
támogatással történhet!
Miért kell mentesíteni? 1. Ily módon lehet a mindinkább
terjedő betegségtől teljesen megszabadulni. 2. Az EU-n belül az
állatok és termékeik (pl. ondó) forgalmazása csak mentes
állományokból történhet!
Hogyan történhet a mentesítés? Fertőzött állományokban
valamennyi 3 hónaposnál idősebb egyed 3-4 hetes időközzel
végzett kétszeri, majd ezt követő 4-6 hónaponkénti ismételt
vakcinázásával a vírusürítés jelentősen csökkenthető. Az
így vakcinázott tehenek borjait 3 napos korukban elválasztva, majd
tejpótló szerekkel izoláltan nevelve mentes állományokhoz
juthatunk (generációváltás).
Mikor tekinthető fertőzéstől mentesnek egy állomány?
Akkor, ha valamennyi egyede a 3-6 hetes időközzel megismételt
kétszeri szerológiai vizsgálatokban negatív eredményt adott.
A szeropozitív tehenektől származó borjakat legkorábban 4-6
hónapos kortól célszerű vizsgálni. Mentes állományba csak
mentes állományból származó állatot szabad bevinni! Csak
fertőzéstől mentes tenyészállat kerülhet nemzetközi
forgalomba!
A betegség okozta jelentős károk enyhítésének szükségessége,
illetve a korlátozásoktól mentes élőállat, sperma stb.
exportjából származó előnyök szükségessége teszik – az
európai gyakorlathoz hasonlóan- a hazai állatok mentesítését.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2007. nyarán.)