A szarvasmarhák parazitás betegségei 3. (Kampósférgesség)

A SZARVASMARHA KAMPÓSFÉRGESSÉGE (Bunostomosis)

Azokban az esetekben, amikor a fiatal szarvasmarhák – különösen a legeltetési időszak végén – súlyukban, fejlődésükben feltűnően visszamaradnak, kötőhártyáik sápadtak, hasmenés is mutatkozik, gondolni kell a kampósférgességre is. A kórokozó a vékonybélben tartózkodó Bunostomum phlebotomum nevű, 15-28 mm hosszúságú, durva cérnaszál vastagságú fonálféreg. A parazita szürkésfehér színűm főleg vérszívott állapotában pedig kissé pirosas, a feji vége hajlott.

A FERTŐZŐDÉS

A fertőzés az állatok bélsarával külvilágra jutott petékből kikerülő ébrényeknek kétszeri vedlése után keletkező, fertőzésre alkalmas, érett lárvákkal történik. A fertőzés kétféle módon történhet, nevezetesen a szájon át és a bőrön keresztül.

A lárvák egy része az ivóvízzel (pocsolyák, állóvizek, szennyes vályúk) vagy pedig a lárvákkal fertőzött takarmánnyal, máskor az alom felszedése útján jut a szervezetbe. Amikor az állat a fertőző lárvát lenyeli, az egyenesen a vékonybélbe jut, ahol megtelepszik.

A lárvák más része a bőrön át hatol be a szervezetbe, a sáros, nedves talajon való taposás, a sárnak bőrre freccsenése stb. útján. Ezúttal a bőrbe került lárvák a vér- és nyirokárammal a tüdőbe jutnak, onnan pedig a légcsövön a torokba, majd pedig a nyelőcsövön át a vékonybélbe, ahol megtelepedve ivarérettekké válnak, és megkezdik káros tevékenységüket. A férgek a teljes ivarérettségüket kb. 10 hét alatt érik el.

KÓRFEJLŐDÉS

A kampósférgek oly módon okoznak sérüléseket a bél nyálkahártyáján, hogy a szájtokjukban szívják a nyálkahártya egy részét, azt megemésztik, majd lenyelik. A paraziták kifejezetten vérszívók is. A féreg a szájtokba foglalt nyálkahártyarészlet elfogyasztása után más helyen tapad meg, és ott folytatja a hám evését.

A károsodás egyrészt a vérszívás folytán előálló vérveszteségből adódik (újabb és újabb helyen megtapadva apró, vérző sebeket okoznak), ugyanakkor az általuk megsértett nyálkahártyán keresztül baktériumok is könnyebben tudnak a szövetek mélyére hatolni.

KLINIKAI TÜNETEK

Ha nem súlyos a fertőzés, a növendékmarhák bágyadtak, rosszul fejlődnek, a takarmányozáshoz képest rosszabb kondícióban vannak, szőrük borzas. A kötőhártyáik a rendesnél sápadtabbak.

Ha a fertőzés súlyosabb, hosszas betegség után az állatok toroktáján, esetleg a lebernyeg alján vagy a lábak végén is hűvös vizenyős beszűrődéseket lehet látni és tapintani.

A fertőzött állatokon hasmenés mutatkozik, mely súlyos esetekben véressé válik, a szemek mélyen beesettek, a kötőhártyák egészen porcelánfehérek. A súlyosan fertőzött állatok akár pár hét alatt elhullanak.

Igen fontos megemlíteni, hogy aránylag enyhe fertőzés is súlyosabb következményekkel jár akkor, ha az állatok egyidejűleg más parazitákkal (májmétely, tüdőférgesség stb.) is fertőzve vannak, vagy ha a takarmányozás nagyon gyenge.

KÓRJELZÉS

Miután az elmondott tünetek számos egyéb betegség esetén is hasonló képben mutatkozhatnak, a biztos diagnózis vagy bélsárvizsgálat vagy pedig boncolás útján történet. A bélsár mikroszkópos vizsgálatával az elég nagy számban ürített jellegzetes peték kimutathatók.

Boncolás esetén az epésbél kezdeti szakaszában olykor jelentős számban megtalálhatók a szabadszemmel is jól észrevehető durva cérnaszál vastagságú, rendszerint a feji végükkel a nyálkahártya mélyében megtapadt szürkésfehér, esetleg a vértől vöröses, feji végükön kampószerűen begörbült férgek.

VÉDEKEZÉS – ORVOSLÁS

1. Gondoskodni kell arról, hogy sem a takarmány, sem az ivóvíz ne szennyeződhessék bélsárral, a hasmenéses állatokat el kell különíteni.

2. A takarmány keveréséhez és hordásához használt villát ne használjuk trágyaszedésre.

3. Az itatás mindig kifogástalan, tiszta kútvízből, ne a legelőn levő tócsák vagy árkok vizéből történjen.

4. Gyanú esetén mikroszkópos bélsárvizsgálattal minél előbb tisztázni kell az esetleges fertőzöttség tényét, és ha szükséges, a fertőzött állatokat féregteleníteni kell – az állatorvos utasítása szerint.

Példaként megemlítem, hogy az IVERGEN nemcsak a bagócslárva-fertőzöttség, a tüdőférgesség, de a kampósférgesség esetén is hatásosan alkalmazható az előbbiek során leírt módon.

 (A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2010. áprilisában.)

A szarvasmarhák parazitás betegségei 3. (Tüdőférgesség)

A SZARVASMARHA TÜDŐFÉRGESSÉGE

A bántalom azon parazitózisok közé tartozik, mely a legrégebben, több mint 200 esztendővel ezelőtt ismertté vált, és a nagyon csapadékos esztendőkben (pl. negyvenes évek, hatvanas évek eleje stb.) országszerte járványszerűen lépett fel, és súlyos veszteségeket okozott. Mégis a ritkábban felismert parazitózisok közé tartozott (KOTLÁN prof.). Ennek oka azzal magyarázható, hogy a betegségre jellemző szindróma (köhögés, nehéz légzés, emphysema, hurutos tüdőgyulladás stb.) számos egyéb okból is felléphet (megfázás, baktériumok, vírusok okozta bántalom stb.), és a légúti tünetek jelentkezése során a szakemberek elsősorban ezekre a betegségekre gondolnak. Pedig ha a fertőzés lehetőségeinek körülményei gyanút kelthetnek a bántalom fellépésére, bizony gondolni kell a tüdőférgességre is.

Régebben a bántalom gyógykezelése sokszor nagyon bonyolult volt, mert a gyógyszerek légcsőbe fecskendezésével történt, ugyanakkor a hajlamosító vagy súlyosbító körülményekként jelentkező egyéb parazitózisokat is vizsgálni kellett (coccidiosis, májmételykór, gyomor-bélférgesség stb.). Nagy könnyebbség, hogy ma már olyan széles hatósugarú gyógyszerekkel rendelkezünk, melyek egyúttal ezeket a parazitákat is elpusztítják a szervezetben.

A KÓROKOZÓ

A szarvasmarhában csak egy tüdőféreg-faj él: a Dictyocaulus viviparus. Fehér színű, a hím 35-40, a nőstény 50-70 mm hosszú. A légcsőben és a hörgőkben él.

A tüdőben megtelepedett ivarérett nőstényférgek petéket raknak, amelyekben kialakult lárva vagy még a légutakban vagy pedig a petéknek az emésztőcsövön való keresztülhaladása közben elhagyja a peteburkot.

A petét vagy a már az abból kikelt lárvát a gazdaállat felköhögi és lenyeli. Így kerülnek a lárvák a bélcsatornába, ahonnan a bélsárral ürülnek a külvilágra. A D.viviparus l. Lárvái a talajon közvetlen fejlődéssel kétszeri vedlés útján fertőzésre alkalmas lárvákká alakulnak.

A lárvák nedves legelőkön a rájuk nézve kedvező viszonyok között akár 4-5 hónapig is életben maradhatnak. A kiszáradást, a napfényt és a téli fagyokat nem jól bírják – bár egyes lárvák áttelelhetnek – az állomány fertőzöttségét nem a legelő, hanem a féreghordozó szarvasmarhák tartják fenn.

A BETEGSÉG FELLÉPÉSÉNEK LEFOLYÁSA SÚLYOSSÁGÁT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK

1. Hiányos takarmányozás.

2. Egyéb parazitás fertőzöttség (mételykór, kokcidiózis, bunostomosis).

3. Megfázás, az állatok életkora.

4. Öröklött tényezők, és mindaz, ami a szervezet ellenálló képességét csökkenti.

TÜNETEK

A növendékállatokban enyhe fertőzöttség (kb. 10-15 lárva) tünetmentes marad, erősebb fertőzés azonban jellemző klinikai tünetekkel jár. Nem súlyos fertőzés enyhe hörghurutban mutatkozik, az állatok időnként, de néha rohamokban köhögnek, a mellkas felett sípoló, búgó zörejeket lehet hallani.

Súlyosabb fertőzés esetén hurutos tüdőgyulladás léphet fel, ami gyakori köhögésben, lázas hőemelkedésben nyilvánulhat meg. Az állatok kondíciója leromlik, a lélegzés feltűnően nehezített, némelykor a beteg állat szétterpesztett lábakkal, előrenyújtott fejjel és nyakkal áll, tüdőtágulat is jelentkezhet. Az ilyen tünetek pár nap alatt halálra vezethetnek.

VÉDEKEZÉS – ORVOSLÁS

A lappangóan fertőzött állatok kiiktatása, a fertőzöttség megszüntetése a borjakat az idős állatoktól elkülönítve kell tartani a legelőn.

GYÓGYKEZELÉSRE jól alkalmazható az előbbiekben már megismert IVERGEN PREMIUM L.A. injekció, az ott leírt módon alkalmazva.

 (A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2010. áprilisában.)

A szarvasmarhák parazitás betegségei 3. (Bőrlárva-betegség)

A SZARVASMARHÁK PARAZITÁS BETEGSÉGEI 3.

Az előbbi lapszámainkban leírtuk, hogy a szarvasmarhák különféle szerveiben számos olyan parazita, élősködő képes megtelepedni, mely az állatok súlyos, olykor halálos megbetegedését, a termelésük, téteményképességük nagyfokú csökkenését okozhatják. Olykor a fertőzött vágóállatok húsa emberi fogyasztásra alkalmatlanná, a bőr feldolgozása pedig lehetetlenné válik.

Megismertük a főleg borjakban fellépő és súlyos veszteségeket okozó kokcidiózis, orsóférgesség és cryptosporiozis kóroktanát, tüneteit és az orvoslás lehetőségeit, majd a zoonózisként számon tartott borsókakórról és a májmételykór veszélyéről ejtettünk szót.

Ezúttal néhány további, gyakoribb parazitózist, nevezetesen a bőrbagócslárva-betegséget, a tüdőférgességet, azok megelőzését, tüneteit és a korszerű gyógyításuk lehetőségeit fogjuk megismerni.

A SZARVASMARHA BŐRLÁRVA-BETEGSÉGE (Hypodermatosis)

A szarvasmarhák hátán szembetűnő duzzanatok alakjában jelentkező bántalom. A betegséget az egyes vidékeken nagyobb számban, másutt még szórványosan sem található Hypoderma-legyek (vargalegyek) lárvái okozzák. Minthogy a legyek csak a szabadban tartózkodnak, csak a legelőre járó vagy a szabadban tartott állatok betegednek meg.

AMIT A VARGA-LEGYEKRŐL TUDNI KELL

A Hypoderma-legyek egy pár szárnnyal és nagy szemmel rendelkeznek, sok ízből álló csápjaik és 5 ízből álló lábaik vannak (KÉP). A Hypoderma bovis kb. 16 mm hosszú légy, torának elülső része sárgásfehér, világossárga, a hátulsó rész pedig fekete, potroha dúsan borított sárga színű szőrzettel.

A kifejlett legyek nem folytatnak élősködő életmódot. Főleg a nyári hónapokban, júniusban és júliusban peterakás céljából a legelőn vagy a szabadban tartózkodó szarvasmarhák körül rajzanak. A rajzási idő egyébként májustól egészen augusztusig tarthat.

A Hypoderma bovis a petéit egyenként rakja a szarvasmarha szőrszálára, gyakran a végtagszőrökre, a vékony bőrrel fedett testrészek szőrére (főleg a hátsó végtagok belső felületén, továbbá a has alján lévő szőrökre). A peterakás sohasem röptében, hanem a szőrzetre rászállva történik.

A peték egy mm hosszúak, világos szalmasárgák, hátulsó végükön szürkés tapadókészülékkel. A peterakó legyek közeledése nem ritkán nyugtalanságot okoz a legelő állatok közt, jóllehet az ember által alig észrevehetően közelítik meg az áldozataikat. A peterakás rendszerint a nyári napos időben történik – és csak kevésbé borús napokon. Megjegyzem, hogy a H.bovis ritkán más állatfajra pl. ló, lerakja a petéit.

KÓRFEJLŐDÉS

A petékből 3-4 nap alatt kelnek ki a lárvák, majd szájszerveik (horgok és tőrszerű fúrótüske) segítségével a bőrbe, majd a bőralatti kötőszövetbe hatolnak. A bőralatti kötőszövetből az idegek körüli szövetben haladnak a gerinccsatorna epidurális szövetébe és onnan a hátkereszt- és ágyéktáj bőralatti kötőszövetébe.

A lárvák vándorlási időtartama a hát bőralatti kötőszövetében részben attól függ, hogy hol történt a peterakás, de részben attól is, hogy fiatalabb vagy idősebb állatban történik-e a vándorlás. Utóbbiban ez jóval lassúbb és az egyes lárvák jelentős része nem is ér célhoz. A H.bovis lárvák leghosszabb vándorlási időtartama mintegy 6 hónap.

A lárvák – miután a háttájék bőralatti kötőszövetébe jutottak – a bőrön részint mechanikailag, részben szövetoldó váladék segítségével lélegző nyílást fúrnak, és további vedlés után érettekké válnak.

Az érett lárvák általuk a tartózkodási helyük felett készített nyíláson át jutnak a külvilágra.

Kijutásuk részben a tartózkodási helyükön felgyülemlő gennyes váladék okozta szövetfeszülés, részben az állatok mozgásával (fekvő helyzetből való felkelés stb.) járó izomfeszülés eredménye.

A talajra leeső lárvák kedvező körülmények között (pl. nedves laza talaj stb.) bebábozódnak, és 3-6 hét múlva a bábból kirepül a légy. Az egész fejlődési kör időtartama 8-10 hónap.

TÜNETEK

Mialatt a bőr hátalatti kötőszövetében tartózkodnak kb. diónyi duzzanatok keletkeznek a szervezetben meginduló gyulladásos folyamat eredményeképpen. A kezdetben alig gombostűfejnyi duzzanatok január hó elejétől láthatók, de rendszerint február-március, tömegesebben pedig március hó végén és április hónap elején kezdenek mutatkozni.

Egyidőben kisebb-nagyobb duzzanatok fordulhatnak elő, közülük egyesek csak kitapintással érzékelhetők, mások azonban szabad szemmel is láthatók, mint mogyorónyi részben lapos, részben félgömbszerű duzzanatok. A duzzanat középen lévő lárvák fúrta nyílás a lárva növekedésével arányosan bővül, a nyílást általában szennyes, sárgásbarna, beszárad váladék (apró dugó) fedi.

Amint arról már szó esett, tavasz végén a lárvák kiszorulnak, a földre hullanak, és a bábból kirepül a légy, mely az elmondottak szerint lerakja az állatra a petéit.

Ha sok duzzanat van az állat bőrén (kb. 100 lárva), a szarvasmarha lesoványodik, tejhozama csökken.

A GAZDASÁGI VESZTESÉG

1. Csökken az állatok téteményképessége, tejhozama, testtömeg-gyarapodása.

2. Ugyancsak csökken a hús értéke.

3. A bőr minősége romlik, ipari felhasználásra alkalmatlanná válik. A lárváknak a bőrben tartózkodása alatt levágott állatok bőrének éppen a legértékesebb része lyukas, és emiatt nagy darab hasznavehetetlen. Ha pedig az állatot a bagócslárva csomók begyógyulása után vágták le, a hegesen gyógyult részek a bőr kikészítésekor vagy kiesnek, vagy pedig az elvékonyodott vagy hegesen csomós rész használat közben szakad vagy kitörik.

VÉDEKEZÉS, ORVOSLÁS

A bántalom fellépését azonnal jelenteni kell az állatorvosnak, aki megteszi az akkor hatályos intézkedéseket. A legelőre csak bagócslárváktól mentes vagy a kihajtás előtt legalább 4 nappal hatékony gyógyszerrel kezelt szarvasmarha hajtható ki.

Megjegyzem, hogy egyéb parazitózisok megszüntetése mellett a bagócslárva fertőzöttség (Hypodermatosis) esetén is alkalmazható korszerű gyógyszer az Ivergen premium L.A. injekció, bőr alá applikálva 1 ml/50 ttkg adagolásban a kezelő állatorvos rendelése szerint.

(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2010. áprilisában.)

A szarvasmarhák parazitás betegségei 2. (A májmételykór)

A MÁJMÉTELYKÓR

A már több mint két évszázada megjelent ÁLLATGYÓGYÁSZAT könyvekben (1968. Eisenmayer, 1897. Bornemissza stb.) olvashatjuk, hogy a májmételykór nagyon elterjedt, és nagyon jelentős gazdasági veszteséget okozó betegség. „Orvosság nincs ellene, a métely ellen hirdetett csalhatatlan szerek mit sem érnek, nincs olyan szerünk, mely a szívós életű mételyférgeket megölné. Igen erős szerekkel megölhetnénk ugyan, csakhogy azáltal az állat is eldöglene.”

Azt javasolják, ha a körülményeket (vizes részek megszüntetése stb.) nem sikerül megjavítani, ott a marhák és juhok tartását meg kell szüntetni.

Az 1950-es és 60-as években – emlékszem – ugyancsak súlyos járvány zajlott Baranyában is, házról-házra jártunk a szarvasmarha-bélsarat gyűjteni a fertőzöttség megállapítására. Magam is több száz készítményt vizsgáltam mikroszkóp alatt. Majd beoltottuk a fertőzött vagy egyáltalán legelőre járó szarvasmarhákat.

A járványt akkor sikerült leküzdeni, persze szórványos esetek ezután is adódtak. Nagy meglepetésre azonban alig több, mint egy évtizeddel ezelőtt Szigetközben újra fellobbant a járvány, amikor a szarvasok 90 százalékát találták májmétellyel fertőzöttnek. Hogy csak a nagyságrendet lássuk elmondom, hogy az akkori statisztikai adatok szerint hazánkban a parazitás bántalmak folytán évente 800 millió forint (akkori értékben) veszteség érte a népgazdaságot, és ebből a legnagyobb kárt, mintegy 400 millió forintot a szarvasmarhák májmételykórja okozta. Megjegyzem, hogy az akkori Szovjetunióban és Kubában jelentős emberi megbetegedés is történt.

Mindez azt bizonyítja, hogy a szarvasmarhák májmételykórja igen jelentős parazitás bántalom. A továbbiakban a fertőzés okozójáról, a fertőzés menetéről, a bántalom megelőzéséről és orvoslásáról fogunk szót ejteni.

A MÁJMÉTELY

A bántalom okozója a közönséges májmétely, a Fasciola hepatica, amely 2-3 cm hosszú és kb. 1 cm széles, lapos, pikkelyszerű tüskékkel fedett hímnős szívóféreg (KÉP).

Egy-egy májmétely naponta akár 20 ezer petét is termelhet. Kifejlett egyedei az epeerekben és az epehólyagban találhatók, de előfordulhat, hogy a vándorlás során a vérerekbe hatolt fiatal mételyek a vérárammal elsodortatva „eltévednek”, és kivételesen egyéb szervekben, többnyire a tüdőben és a lépben telepednek meg. Itt azonban hamarosan elpusztulnak.

MILYEN FAJÚ ÁLLATOKBAN TUD MEGTELEPEDNI?

Legfőbb gazdája a juh és a kecske valamint a szarvasmarha továbbá az őz, a muflon, a nyúl, a tengerimalac és a teve.

Patens fertőzöttség az emberben, a lóban, a sertésben is előfordulhat, de megtalálhatók az egérben, a patkányban és a hörcsögben is.

FEJLŐDÉS MENETE

A mételypete a fertőzött állat bélsarával jut ki a külvilágra, majd abból elegendő meleg és nedvesség esetén 2-3 hét alatt kel ki a csillangós lárva, a miracidium, amely a petéből szabaddá válva a vízben úszkál, és ily módon keresi fel a köztigazdáját, a csigát.

Hazai viszonyok között a törpe iszapcsiga (Limnea truncatula) a májmétely köztigazdája. E csigafaj kicsiny vizek lakója, tócsákban, rétek árkaiban, árterületeken és az árkok mentén található (KÉP).

Az iszapos vagy agyagos talajú sekély patakok, csermelyek, erek oxigéndús forrásai és ezek környéke különösen kedvező feltételeket teremt az elterjedésének.

Mikor behatolt a csigába, abban többféle lárvanemzedékké szaporodik. Mintegy 6-10 hét kell ahhoz, hogy az első lárvából (miracidium) a csigában 80-160 aktív mozgásra képes, ebihal alakú ún. cercaria fejlődjön ki.

Ezek a cercariák miután kirajzanak a csigából, rövidesen megtapadnak a növények, füvek levelein, sőt a csiga házán is. Itt néhány óra alatt betokolódnak, és a homokszemhez hasonló fehér színű metacercariává alakulnak át. Most már csak azt várják, hogy egy fogékony állat lelegelje őket.

A FERTŐZÉS MENETE

Legeléskor vagy az istállóban a frissen kaszált fűvel olykor a széna, esetleg a fertőzött víz elfogyasztása után a fertőzőképes lárvák bejutnak a fogékony állatba vagy a fertőzött vízzel az ember bélcsatornájába, itt az emésztőnedvek hatására már néhány órán belül elhagyják a burkukat, és szabaddá válnak, majd 4-6 hetes vándorlás után a kifejlett férgek az epeerekben helyezkednek el. Itt ivaréretté válnak, és megkezdik a peteürítésüket.

A mételyekkel fertőzött gazdaállat tömérdek petét tartalmazó bélsarával fertőzi meg a környezetét, a legelőt.

MILYEN TÜNETEK MUTATKOZNAK?

A májmétely mechanikai vagy mérgező, toxikus hatása folytán valamint vérszívásával károsítja a gazdaszervezetet. A bántalom heveny, félheveny vagy idült formában jelentkezhet.

1. A heveny formával akkor kell számolni, ha rövid idő alatt nagyon sok, mintegy 20-30 ezer mételylárva támadta meg az állatot.

A masszív fertőzés után 2-3 hét múlva jelennek meg a tünetek: étvágytalanság, lázas hőemelkedés, hirtelen súlycsökkenés. A májtájék fájdalmas, és gyakori a hasvízkór. A fertőződés utáni negyedik-ötödik héten már tömeges elhullások is bekövetkezhetnek.

2. A félheveny formával akkor kell számolni, amikor masszív, de elhúzódó fertőzés következik be. Ilyenkor az előbb elmondott tünetek mellett a mindinkább súlyosbodó vérfogyottság a jellemző.

3. A bántalom leggyakoribb formája az idült mételykór. Akkor kell a formával számolni, ha a májat legalább 250 métely támadta meg. Nagyon gyakori a hasmenés, a feltűnő kondícióromlás, a tejtermelés csökkenése. Jól szembetűnik a vérfogyottság és feltűnő a sárgaság. Olykor vizenyős beszűrődések keletkeznek a lebernyeg legmélyebb pontján. A vemhes állat elvetél, utóbb az állatok csontbőrré lesoványodnak.

VÉDEKEZÉS

Legfontosabb feladat a legelő fertőzéstől való mentesítése, ez oly módon oldható meg, hogy csak fertőzéstől mentes (gyógykezelt) állatok kerülhessenek a legelőre. A kezelést a legelőre hajtás előtt 30-60 nappal kell elvégezni.

A csigák irtása bonyolult feladat volna, viszont az életterüknek a megszüntetését a legelőszabályozással, a vízállásos helyek megszüntetésével kell megoldani. Ily módon megszakíthatjuk a fertőzési láncot.

ORVOSLÁS

A szarvasmarhák preventív vagy gyógyítás céljából végzett kezelését az állatorvos utasítása szerint kell elvégezni. Jól bevált gyógyszer például az IVOMEC SUPER injekció, mely egyidejűleg számos más parazitától is mentesíti az állatot. Adagja 1 ml/50 ttkg állatorvosi ellenőrzéssel. 

Májmétely szarvasmarhából

A májmétely köztigazdája a törpe iszapcsiga

(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2010. márciusában.)

A szarvasmarhák parazitás betegségei 2. (Borsókakór)

  Előbbi bejegyzésünkben arról írtunk, hogy a szarvasmarhákat megtámadó paraziták milyen súlyos betegséget, akár elhullást, de a téteménycsökkenés miatt mindig jelentős gazdasági veszteséget okoznak.

Szót ejtettünk néhány olyan parazitáról, melyek főleg a borjak hasmenésének fellépésében (orsóférgesség, coccidiosis, cryptosporidiosis) játszanak szerepet. Ezúttal két súlyos férgesség okozta fertőzést (a szarvasmarha borsókakórja és a májmételykór), azok megelőzésének lehetőségét és a bántalmak orvoslását fogjuk ismertetni.

A SZARVASMARHA BORSÓKAKÓRJA

Nemrégiben arról panaszkodott egy gazda, hogy a vágóhídra küldött tehenei közül az egyik borsókakórosnak minősült, de a többit egészségesnek találták. Ő ezen sem vette észre, hogy beteg lett volna.

Az eddig leadott vágómarhái és borjak esetében ezt a betegséget még sohasem állapították meg az állományában a vágás során. Több kérdést is felvetett, nevezetesen, hogy mi okozza, és hogyan lehet élő állaton megállapítani a borsókakórt, miként lehet megelőzni vagy orvosolni, és a többi szarvasmarhákra is jelent-e ez fertőzésveszélyt.

A továbbiakban ezt az állatra és emberre is súlyos veszélyt jelentő (zoonózis!) parazitás bántalmat ismertetjük, mintegy megválaszolva gazdatársunk kérdéseit is.

HOGYAN ALAKUL KI A SZARVASMARHA-BORSÓKA?

A szarvasmarha-borsóka (Cysticercus bovis) az ember Taenia saginata nevű galandféreg lárvális alakja borsószerű hólyagok formájában. A fertőzés az ember bélsarával szennyezett takarmány vagy fű (árokparton stb.), esetleg ivóvíz stb. felvétele során történik.

Tehát oly módon következik be a fertőzés, hogy a szarvasmarha felveszi a galandférges ember székletével szétszóródott petéket, melyek bejutnak az állat bélcsatornájába, majd a petéből szabaddá váló lárvaforma vándorolni kezd a szervezetben. Ha eközben olyan helyre kerül, ami neki megfelel (leggyakrabban a rágóizmokban, a nyelvben, a gégeizmokban, a szívizomban), megtelepszik, és jellegzetes 6-7 mm hosszú ovális hólyaggá, borsókává fejlődik. Így jön létre a szarvasmarha-borsóka (borsókakór).

Bár a borsókák kedvenc megtelepedési helyei az izmok, megtelepedhetnek az agyvelőben, de akár a szemben is.

Amikor az ember a borsókás húst elfogyasztja megfelelő sütés-főzés stb. nélkül, bélcsatornájában a borsókából kifejlődik a galandféreg, és ez adja meg a borsókakórnak a fontos közegészségügyi jelentőségét.

ELTERJEDTSÉGE

Egy régebbi felmérés szerint a 80-as években a lakosság fertőzöttsége igen jelentős. Franciaországban például 1 százalékos, az akkori NDK-ban ugyanennyi, Jugoszláviában pedig 3,2 százalékos volt.

Ami pedig a hazai húsvizsgálati adatokat jelenti pl. 1974-ben a vágóhídi vizsgálatok szerint minden 146. szarvasmarha borsókával volt fertőzött.

A BORSÓKÁKRÓL

Amint arról már szó esett a borsóka az ember bélcsatornájában élősködő galandféreg a Taenia saginata szarvasmarhában kifejlődő lárvaformája. Ezek az izmokban, olykor a zsigerekben kisebb-nagyobb mennyiségben előforduló lárvák, általában gömbölyűek vagy oválisak, amint a képen is jól láthatjuk. A kifejlett lárvák átmérője 6-9 mm, de egyes példányok akár 15 mm hosszúságúak is lehetnek.

Az életképes borsóka fala áttetsző, a hólyag folyadéka vízszerű, a betüremkedett skolex (=az abból kifejlődő galandféreg feje) benne jól látható. A szarvasmarha borsókakórjának kifejlődéséhez kb. 8-10 hét szükséges.

A borsókás hús emberi fogyasztásra csak megfelelő hőkezeléssel tehető alkalmassá. Ennek során a húst legalább 80 °C-ra fel kell melegíteni, hogy a borsókák elveszítsék a fertőzőképességüket. A tapasztalatok szerint nemcsak a hús sütésével, főzésével lehet elpusztítani a borsókákat, de oly módon is, ha azokat kéthetes időtartamra mínusz 10 °C-os hőmérsékletnek tesszük ki.

HOGYAN ÁLLAPÍTHATÓ MEG A FERTŐZÖTTSÉG?

A kórhatározás élő állat esetében nem lehetséges, ugyanis a fertőzött állat nem mutat klinikai tüneteket. A fertőzöttség megállapítása csak húsvizsgálattal vagy az állat boncolása során történhet. Ennek során főként a már említett predilekciós helyeken megtalálhatók a 4-9-szer 3-4 mm nagyságú borsókák a mikroszkópos vizsgálat során.

Miután pedig a borsókakór megállapítása élő állaton nem lehetséges, az állat gyógykezelésére sincsen lehetőség. A fertőzés módjából pedig azt is láthatjuk, hogy egyik állat a másiktól nem kaphatja el a fertőzést, hiszen ahhoz, hogy a borsókák a szarvasmarhában kifejlődhessenek, az állatnak fel kell vennie a galandférgekkel fertőzött ember bélsarával ürülő petéket.

VÉDEKEZÉS

A bántalom elleni védekezés során a legfontosabb, hogy a szarvasmarhák ne férhessenek hozzá emberi ürülékkel szennyezett takarmányhoz, ivóvízhez, fűféléhez stb.

A borsókakórt és ezzel kapcsolatban az emberi galandférgességet az általános higiéniai viszonyok javításával, a gondos vágóhídi húsvizsgálattal, illetve a borsókakórra gyanús húsok megfelelő hőkezelésével lehet megelőzni. Adott kérdés kapcsán megjegyzem, hogy a húsdaráló 1,5 mm-es nyílásain egyes skolexek még épségben átpréselődhetnek.

AZ EMBER SIMAFEJŰ GALANDFÉRGE

A féreg rendszerint 3-4 m hosszú, de olykor elérheti akár a 15 m hosszúságot is. Ezernél is több ízből áll. A petékkel telt szelvények kb. 2x1,5 cm méretűek, s mintegy 60-80 ezer petét tartalmaznak. A naponta képződő 5-9 proglotisszal (=a szalagféreg íze) egyetlen féregből 400-700 ezer pete jut a külvilágba.

A petéket, ha felveszi a szarvasmarha, benne kb. 8-12 hét alatt fejlődnek ki a borsókák. A borsókákat tartalmazó hús vagy húskészítmények nyersen való elfogyasztásával történik az ember fertőződése.

MILYEN TÜNETEKET OKOZ?

Az ember bélcsatornájában élősködő, akár több méter hosszúságú galandférgek a szervezetet a táplálékelvonás miatt gyengítik, és vérszegénységet idézhetnek elő. Jellegtelen tünetekkel járó időszakok válthatják egymást. A fertőzött egyének sokszor csak enyhe hasi panaszokat éreznek. Az étvágy csökken, máskor meg éppenséggel fokozott, hasmenés vagy székrekedés, olykor ideges állapot is bekövetkezhet stb.

A galandférges fertőzöttség megállapítása a féreg ízeknek vagy a petéknek a székletből való kimutatásával történik. A féregtelenítés galandféreg elleni szerek alkalmazásával történhet az orvos utasítása szerint.

Biztos védelmet csak a főtt vagy sült húsételek fogyasztása nyújthat. Nagyon fontos a higiénikus székletürítés feltételeinek a megteremtése, a vadkempingezés megszüntetése stb.

 

Az ember galandférgének, a Taenia saginatának az életciklusa 

Borsóka a szarvasmarha nyelvizomzatában

(A májmételykór ismertetését következő bejegyzésünkben olvashatják.)

(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2010. márciusában.)

A szarvasmarhák parazitás betegségei I.

A paraziták a szarvasmarhák szerveiben (bélcsatorna, tüdő, máj stb.) vagy éppenséggel a köztakarójában (pl. bőrbagócs) megtelepedve nagyon súlyos gazdasági veszteségeket okoznak.

A borjak visszamaradnak a fejlődésben, súlyos esetekben pedig az elhullásukat is előidézhetik (orsóférgesség, kokcidiózis, cryptosporidiosis stb.).

Az epeutakban megtelepedett mételyek az állatok kondícióromlását, téteményképességének a nagyfokú csökkenését (hús-, tejtermelés) okozzák, amíg pedig nem találtak hatékony gyógyszert évtizedeken keresztül a szarvasmarhák tömeges elhullását is előidézhetik.

A szarvasmarha borsókáit tartalmazó hús vagy húskészítmények megfelelő hőkezelés nélküli elfogyasztása az ember fertőzését okozza, tehát az állatról emberre terjedő bántalmak, zoonózisok közé sorolandó.

A szarvasmarhák hátán szembetűnő duzzanatok alakjában jelentkező bőrbagócs-fertőzés súlyos esetben az állat lesoványodását, tejtermelésének csökkenését, a hát bőrének – tehát a legértékesebb részének átlyuggatása folytán a bőr elértéktelenedését okozzák. De még tovább folytathatnám a sort a férgek okozta súlyos kártételekről.

A továbbiakban a szarvasmarhák gyakoribb parazitás fertőzéseiről, azok megelőzéséről és korszerű gyógykezeléséről fogunk szót ejteni.

A szarvasmarhák parazitózisai nagyon súlyos gazdasági veszteséget okoznak, nem egyszer veszélyeztetik az állattartás, tenyésztés eredményességét. A fertőzések elleni védekezés, azok felismerése, és fellépésük esetén a bántalmak mielőbbi orvoslása, az eredményes termelés érdekében a legfontosabb tennivalók közé tartozik. A továbbiakban ehhez kívánunk megfelelő tájékoztatást nyújtani.

A BORJAK HASMENÉSSEL JÁRÓ PARAZITÓZISAI

A fiatal borjak hasmenésének számos oka lehet (baktérium, vírus, takarmányártalom stb.), mely az állatok fejlődésének elmaradásával, étvágytalansággal, súlyosabb esetekben elhullással is járhat. De nagyon sok esetben éppen a szervezetben élősködő paraziták okozzák a súlyos veszteséget.

Amikor a bántalom a szokásos pl. antibiotikumos gyógykezelésre sem reagál, mindig gondolni kell a parazitás fertőzöttség lehetőségére is, hogy a mielőbbi hatékony védekezéssel (orvoslással elejét vehessük a baj elhatalmasodásának és a súlyosabb veszteségnek.

A hasmenéses borjú étvágytalan, bágyadt, lesoványodott

Gyógyszer beadása borjúnak

A SZARVASMARHA ORSÓFÉRGESSÉGE

Nem egyszer azzal a panasszal keresi fel a gazda az állatorvost, hogy a borjú nem fejlődik, a születéskor olyan jól fejlett állat visszaesett a fejlődésben, súlyos, makacs hasmenése van. Többnyire adnak a hasmenéses állatnak valaminő gyógyszert (pl. legtöbbször NeoTesol pulvist), de az nem használ.

Amikor az elmondott tünetegyüttes lép fel, nagyon sokszor az orsóférgesség okozta a bajt.

A KÓROKOZÓ

E nem csekély veszteséget okozó bántalmat a vékonybélben élősködő, halvány rózsaszínű, hengeres testű, mintegy 15-32 cm hosszúságú, jellegzetesen aceton szagú orsóféregfaj, a Neoascaris (Toxacara) vitulorum okozza.

A borjak orsóférgekkel való fertőződése teljesen eltér a sertésnél, baromfinál vagy egyéb állatfajoknál megismert formától. A borjú ugyanis a szájon át felvett orsóféregpetéktől sohasem fertőződik meg, sőt oly módon sem lehetett megfertőzni azokat, ha milliószám etették a borjúkkal a petéket.

A fertőződés egyedül a méhen keresztül történhet. Ez azt jelenti, hogy az anya elfogyasztja a petéket, majd a belőlük kikelt és vándorló lárvák bejutnak a véráramba, a vérrel pedig a magzatba. Mindezek következtében előfordulhat, hogy a kis állatnak már születése pillanatában vannak orsóférgek a vékonybelében.

TÜNETEK – ORVOSLÁS

A betegség főként a 3-4 hónapnál fiatalabb borjakban lép fel. A legjellemzőbb tünet a fiatal állat hasmenése, mely többnyire 1-2 hétig tart. A bélsár általában híg vagy pépes, szürkésbarna színű, esetenként nyálkát, olykor pedig ép vagy szétesőben levő férgeket tartalmazhat.

Gyakran megfigyelhető viszont, hogy a megfelelő fejlettséggel és testtömeggel született, orsóférgekkel fertőzött borjak már a klinikai megbetegedés előtt sem fejlődtek eléggé, és nem mutatják a megszokott, joggal elvárható testtömeg-gyarapodást.

A fertőzött borjaknak jellegzetes, édeskés, acetonra emlékeztető lehelletük van. Az orsóférges borjak ellenálló-képessége is csökkent, és hajlamosabbá válnak a legkülönfélébb fertőző és nemfertőző betegségek iránt. Ugyanakkor a kényszervágott borjú húsa – annak rendellenes szaga miatt – emberi fogyasztásra alkalmatlanná válik.

A fertőzöttség gyógykezelésére többek között jól bevált a VERMITAN szuszpenzió, amit szájon át kell adagolni a mellékelt utasítás szerint, vagy az IVOMEC injekció, mely alkalmazása során 50 testtömegkilogrammonként 1 ml mennyiséget kell a bőr alá fecskendezni. Alkalmazása állatorvosi feladat.

A SZARVASMARHA KOKCIDIÓZISA

Elterjedtsége és a betegség által okozott súlyos gazdasági veszteség miatt a szarvasmarhák egyik nagyon jelentős parazitás bántalmaként tartják számon. Világszerte elterjedt. A mintegy két évtizeddel ezelőtt megjelent felmérés szerint is világszerte 700 millió dollárra becsülték – akkori értékben – a fertőzöttség által okozott gazdasági veszteséget.

Egy hazai felmérés során, amikor véletlenszerűen kiválasztott hazai szarvasmarha telepeken vizsgálatokat végeztek, a kokcidiózisos fertőzöttség felmérésére, a telepek 74%-ában találtak Eimeria oocisztákat.

A patogén (tehát betegséget okozó) Eimeria bovis és Eimeria zuerni fajok közül, legalább egyikük jelen volt minden vizsgált telepen, és az állatok 48,2%-ának bélsarából kimutatható volt.

De megemlíthetek egy közelmúltban fellépett hazai esetet is, amikor egy csaknem másfél ezer egyedből álló hazai szarvasmarha állományban lépett fel a baj, és a betegség felismeréséig, valamint a hatékony gyógyszer gyógyító és megelőző alkalmazásáig súlyos gazdasági veszteséget okozott a fertőzöttség.

Az említett gazdaságban a borjak a fejlődésben elmaradtak, étvágytalanná váltak, súlyos hasmenés lépett fel, és elhullások is voltak. Miután számos olyan betegség van, amely hasonló tünetekben mutatkozhat, és ezek között is messzemenően a leggyakoribb a kóli-fertőzés okozta hasmenés, antibiotikumos kezelést alkalmaztak.

Miután azonban az antibiotikumok alkalmazása semmiféle eredménnyel nem járt, a kezelő állatorvos elvégeztette a kokcidiumos fertőzöttség megállapítására irányuló laboratóriumi vizsgálatot.

Ennek során derült ki, hogy a súlyos betegséget és veszteséget a patogén kokcidiumok idézték elő.

A diagnózis, a betegség megállapítása után a kezelő állatorvos az egész állományt kezelés alá vette egy nemrégiben forgalmazásra került hatékony gyógyszerrel (Baycox), mellyel nemcsak azt érte el, hogy a klinikai tüneteket mutató állatok meggyógyultak, de megszűnt az elhullás, és ami gazdasági szempontból ugyancsak rendkívül fontos, a súlygyarapodás is az elvárható, kívánt mértékűr emelkedett. A gyógyszerelés után a súlygyarapodást illetően 163 gramm volt naponta az előny, ami jelentős eredménynek számít!

Talán az is lényeges adat – a kolléga szóbeli közlése szerint –, hogy a kezelés időpontjában a gyógyszerköltség borjanként átlagosan 1939 Ft-ot tett ki.

MIT KELL TUDNI A KOKCIDIUMOKRÓL?

A kokcidiumok apró, spórás véglények, melyek a háziállatok belének, epeutainak és veséjének hámjában élősködnek. A kokcidiumos fertőzés igen gyakori, alig van juh, sertés, szarvasmarha, házi- és vadnyúl vagy baromfi, amelynek bélsarában – legalábbis elvétve – ne lehetne néhány oocisztát találni. Súlyosabb megbetegedések leginkább csak fiatal állatok között és bizonyos segítő körülmények behatására jelentkeznek.

Gyakorlati szempontból talán elegendő lesz annyit elmondani, hogy a kokcidiumok fejlődésében az ivaros és az ivartalan szaporodás váltakozik. A fertőzés e folyamatok során képződött oocisztákkal („peték”) történik.

A KÓROKOZÓ

A szarvasmarhákban található Eimeria fajok közül a legnagyobb kórokozó-képességgel rendelkező legfontosabb fajok az Eimeria zuerni és az Eimeria bovis, melyek az egyévesnél fiatalabb szarvasmarhákat betegítik meg.

A parazita fertőzőképes alakja az oociszta („pete”), amely a beteg és a fertőzést tünetmentesen hordozó szarvasmarhák bélsarával kerül a külvilágra.

Az oociszta rendkívül nagy ellenálló-képességgel rendelkezik, nedves és hűvös helyeken hosszú ideig is fertőzőképes maradhat. Miután a borjú szájon át felvette az oocisztát, bélcsatornájában 3-5 nap alatt sporozoiták (a kokcidiumok fejlődési alakja) szabadulnak fel, melyek azután behatolnak a gazdasejtbe, és számos alkalommal ivartalanul osztódnak. Eközben minden utód egy másik bélhámsejtbe jut. Ez a ciklus többször is megismétlődik. A parazita stádiumok megsokszorozódása miatt nagyszámú bélhámsejt elpusztul.

Oociszták ezrei ürülhetnek egy-egy fertőzött állat bélsarával, melyek mindegyike érett állapotban 8 fertőzőképes sporozoitát tartalmaz.

A FERTŐZŐDÉS

A fogékony állatok a sporulált oocisztákkal szennyezett takarmány vagy ivóvíz elfogyasztása során, vagy a borjúnevelő berendezési tárgyainak nyaldosása folytán, esetleg legelés közben fertőződnek.

Az istállófertőzés bekövetkezhet oly módon is, hogy a hasmenéses állatok mögött szétfröccsenő bélsár szennyezi az almot, és a szomszédságban lévő takarmányt, de úgy is, ha a trágyahordásra használt vellával takarmányoznak.

TÜNETEK

A bántalom súlyossága több tényezőtől is függ. Ezek közé tartozik a borjak által felvett oociszták száma, az állat életkora (3 hetestől 12 hónapos korig), valamint hogy melyik kokcidiumfaj támadta meg az állatot.

A bántalom tünetei: bágyadtság, étvágytalanság, fokozott vízfogyasztás, lázas állapot. Jellemző tünet a hasmenés, melynek súlyossága változó, a híg bélsár ürítésétől a véres hasmenésig terjedhet. A bélsár bűzös, a bélsárban gyakran vércsíkos, véres-nyálkás cafatok ürülése látható, mely szennyezi a farok és a far bőrét is.

A beteg állatok gyakran görcsösen erőlködve próbálnak bélsarat üríteni, miközben néha végbélelőesés és elhullás is bekövetkezhet, de akár kiszáradás és kachexia (=senyvesség) is.

A túlélő állatok testsúlya – a tapasztalatok szerint – akár 22-27 kg-mal is kevesebb lehet egészséges társainál.

A betegség rontja a felnőtt állatok későbbi reprodukciós teljesítményét és tejhozamát is. A bélben előidézett károsodás pedig utat nyithat a másodlagos baktériumos fertőződésnek.

Igaz, hogy a kokcidiózis enyhe eseteiben csak kisebb fokú hasmenés mutatkozik, de az ilyen esetekben jelentkező étvágytalanság kondícióromláshoz és növekedésbeli visszamaradáshoz vezethet.

ORVOSLÁS – VÉDEKEZÉS

A betegség gyógyítására és megelőzésére újabban egy nagyon hatásos készítmény áll a rendelkezésünkre, a BAYCOX BOVIS, mely 3 ml/10 ttkg mennyiségben szájon át adagolva csökkenti az oociszták ürülését és a hasmenéses gondokat. Megszakítja a kokcidiumok fejlődési ciklusát, és elősegíti a betegek felépülését. A praepatens időszak alatt végzett kezelés pedig meggátolja a klinikai tünetek megjelenését.

De melyik praepatens időszak? A nyilvánvalóvá válást megelőző szakasz, vagyis az az időszak, amelyben az élősködők érése, fejlődése folyik, és amely befejeztével a fertőzés, esetünkben az oociszták kimutathatóvá válnak, majd a bántalom is nyilvánvalóvá válik, megjelennek a klinikai tünetek. Ez az Eimeria bovis esetében 17-22, az E. zuerni során pedig 16-19 nap.

Ajánlatos egy csoport minden egyes állatát egyidejűleg kezelni, és feltétlenül biztosítani kell az igényeknek megfelelő takarmányozást és vitaminellátást. Különösen fontos a jó higiéniás körülmények biztosítása (takarítás, fertőtlenítés stb.) és a zsúfoltság megszüntetése.

A véres hasmenés csillapítására kiegészítő kezelést lehet alkalmazni (adstringensek stb.) a kokcidiumok kimutatása a bélsárból történik az állatorvos útmutatása szerint.

A SZARVASMARHA CRYPTOSPORIDIOSISA

A Cryptosporidium parvum egy világszerte előforduló kokcidiumszerű bélélősködő, mely hazánkban is honos, és a fertőzött állományokban általában az 1-3 hetes borjakban súlyos hasmenést, a fejlődésben elmaradást, olykor elhullást okoz.

Ugyanakkor fontos tény, hogy a zoonózisok, tehát az állatról emberre terjedő betegségek közé tartozik. Az ember fertőződésekor súlyos profúz vizes hasmenést, görcsös hasi fájdalmakat stb. okoz.

Amióta egy évszázaddal ezelőtt Tyzzer egerekből kimutatott egy Cryptosporidium-fajt több mint 18 gazdafajban, ember-, emlősök-, és madarakban is megtalálták a véglényt, mely összetett fejlődési ciklusa a vékonybél hámsejtjeiben zajlik. Hazánkban elsők között állapították meg borjakban a kórokozót.

A FERTŐZÉS MENETE

A fertőzött felnőtt állatok bélsarukkal ürítik a parazita oocisztáit anélkül, hogy ezek a kórokozót hordozó állatok klinikai tüneteket mutatnának. Miután a borjú megfertőződik a parazitával a véglény gyorsan elszaporodik a bél falában és súlyos károsodást okoz.

A borjak az első fertőződés után 4 napon belül már nagyszámú oocisztát kezdenek üríteni a környezetbe, mely a többi borjú fertőzését idézi elő.

TÜNETEK

Leggyakrabban az 1-3 hetes borjakban hasmenés jelentkezik. Az állatok étvágytalanok, a fejlődésben visszamaradnak. A bélsár híg, pasztaszerű, néha bűzös, kenőcsös, vércsíkokat vagy nyálkacafatokat tartalmaz. Kedvező esetben 2-4 nap múlva a bélsár normálissá válik, más esetekben viszont kiújul vagy éppenséggel hosszabb időn át tart, és a borjak kiszáradásához, és olykor elhullásához vezet.

ORVOSLÁS – VÉDEKEZÉS

Az oociszták csaknem minden antibiotikummal és kokcidiumellenes szerrel, valamint a legtöbb fertőtlenítőszerrel szemben is rezisztensek, és vastag faluknak köszönhetően életben maradnak a környezetben.

Legfontosabb teendő úgy a kezelés, mint a megelőzés szempontjából, a környezet oocisztákkal való szennyezettségének a csökkentése. Különös gondot kell fordítani az ellés körüli időszak higiéniájára, az újszülött borjak megfelelő tartására, takarmányozására. Gondoskodni kell a beteg állatok részére a folyadék és az elektrolitok pótlásáról. Ott, ahol a kórokozó jelen van, az általa előidézett hasmenés enyhítésére, illetve megelőzésére alkalmazható az újszülött borjak esetében a HALOCUR oldat, mely csökkenti az oociszták ürítését. A gyógyszer az állatorvos utasítása szerint alkalmazható.

A kórokozó kimutatása laboratóriumban a bélsárból, vagy a bélnyálkahártyájáról vett kaparékból történhet.

(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2010. februárjában.)

A kutya bűzmirigy-gyulladása

A kérdést telefonon kaptam. Olvasónk elmondta, hogy egy 7 éves kankutyája, mely nagyon vakaródzik. Rühösségre vagy bolhaekcémára gondolva NeoStomosan-os oldattal megfürösztötte, majd miután nem javult, hozott Adventix rácseppentő oldatot, de az állat továbbra is vakaródzik. Most már az étvágya is csökkent, a hátsó lábaira is sántít kicsit, és az utóbbi időben kellemetlen szaga van. Azt kérdezte, hogy mi lehet a makacs viszketés oka és a baj súlyosbodása.

 

A KUTYA BŰZMIRIGY-GYULLADÁSA, MEGELŐZÉSE, ORVOSLÁSA

A kutya bőrviszketése számos okból bekövetkezhet (paraziták, tápallergia, bolhaekcéma stb.), de amikor ezek kiiktatása ellenére sem csillapodik, sőt étvágytalanság, a hátulsó lábak gyengesége és bűzös szag stb. is társul hozzá, mindig gondolni kell a bűzmirigy eltömülésére, gyulladására.

A kutya végbelében és végbélnyílása körül, valamint a végbélnyílás mellett számos nyiroktüsző, faggyúmirigy található. Ezek zúzódása és fertőzés következtében gyakran betegszenek meg gennyes gyulladásban és alakulnak gennyes tályoggá, vagy éppenséggel elzáródva törmelékes, bűzös anyaggal telt duzzanatot képeznek.

A végbélnyílás két oldalán, ahol a nyálkahártya a bőrbe megy át, gombostűfej nagyságú nyílásokkal nyílik kétoldalt a végbélzacskó.

E zacskók borsónyi, kisbabnyi képletek, melyek tartalmukat a bélsárürítés közben a bélsár felületére ürítik. Ha kicsiny járataik eltömődnek, tartalmuk pang és a baktériumok bennük elszaporodnak. Ekkor a térfogatuk megnövekszik és a faluk gyulladásos állapotba kerül.

Idősebb kutyákon – amikor a rugalmas rostok elveszítik a feszességüket – gyakoribb a kóros jelenség, de akkor is, amikor a gyulladás miatt a kivezető cső elzáródott és a váladék besűrűsödik, megkeményedik.

TÜNETEK

Amikor a végbélzacskók váladékkal töltődnek fel és a végbélnyílás elődomborodik, annak izgalma a kutyák „szánkózásra”, a végbéltájék dörzsölésére készteti.

Ez viszont tovább növeli a fertőzés lehetőségét. Az állat a végbél tájékát nyalogatja, az elődomborodó végbélnyílás tapintására az eb nagyfokú fájdalmat jelez, és az őt vizsgáló keze felé kap.

Olykor a kutya a hátulsó lábait nehézkesen, kissé mereven viszi előre, a bélsárürítés nehézkes és fájdalmasnak tűnik. Az állat bágyadt, étvágytalan, sokszor szinte szünet nélkül vakaródzik, hátrafelé tekintget, és a végbél környékén igen kellemetlen, bűzös szag terjeng.

HOL TAPINTHATÓ A BŰZMIRIGY?

A végbélzacskók a végbélnyílás alsó-oldalsó részén találhatók, melyek feltöltődésük során kisebb-nagyobb, akár mogyoró- vagy diónagyságúra is megnőtt fájdalmas duzzanatként tapinthatók. Nyomásra a bűzmirigyekből nagy tömegű híg vagy kenőcsszerű, rendkívül bűzös váladék préselhető ki.

A GAZDI TEENDŐI

A végbélzacskók teltségének ellenőrzését vagy azok kiürítését házilag is elvégezhetjük, vagy időnként az állatorvossal elvégeztethetjük. Amennyiben otthon kívánjuk megoldani, a következőképpen kell eljárni:

Gumikesztyűs kézzel, valaminő közömbös kenőccsel sikamlóssá tett mutatóujjunkat a végbélbe vezetjük, és a külvilágon maradó hüvelykujjal nyomjuk össze a végbél körüli zacskókat, mintegy kipréselve azokból a pangó váladékot.

Természetesen nemcsak akkor kell ezt a műveletet elvégezni, amikor a kóros tünetek már megjelentek, de ily módon tudjuk időnként ellenőrizni a végbélzacskók állapotát, és megelőzni vagy megakadályozni azok kóros feltöltődését, majd ennek következtében a gyulladás fellépését.

Amikor azonban a gyulladás súlyosabb tünetei is mutatkoznak, ajánlatos állatorvoshoz fordulni, aki a kóros váladék szakszerű eltávolítása mellett a gyulladás csillapítása és az esetleges szövődmények megelőzésére megfelelő gyógyszereket is alkalmaz.

Elhanyagolt esetekben kialakulhat a bántalom súlyos formája, amikor a gennyes gyulladás kapcsán a végbélnyílás mellett fájdalmas gyulladásos beszűrődés alakul ki. Ilyenkor gyakran tályog képződik, mely sokszor magától feltör. A feltörései nyílás begyógyulhat ugyan, de helyén néha sipoly marad vissza. Ezek az esetek már komplikáltabbak, állatorvosi beavatkozást igényelnek.

A kutya bűzmirigy-gyulladása nemcsak komoly szenvedést okoz kedvenceinknek, de ha elhanyagoljuk, súlyos következményekkel is járhat! A bajt az elmondottak alapján meg kell előzni!

 (Az írás megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2010. májusában.)