A szarvasmarha fertőző rhinotracheitise (IBR)

ÉVENTE KÉT-HÁROM MILLIÁRD FORINT VESZTESÉGET OKOZ HAZÁNKBAN A SZARVASMARHA FERTŐZŐ RHINOTRACHEITISE (IBR)

A bántalmat herpeszvírusok okozzák, melyek az egész világon széles körben elterjedtek. A háziállatfajoknak és az embernek többnyire szigorúan fajspecifikus herpeszvírusai vannak, ez alól csak az Aujeszky-féle betegség vírusa a kivétel.

A szarvasmarha fertőző rhinotracheitise (Infectious Bovine Rhinotracheitis, IBR) lázas általános tünetekkel, orrfolyással, kötőhártya-gyulladással, a légutak, esetenként az agyvelő gyulladásával, vetéléssel, illetve a nemi szervek nyálkahártyájának a gyulladásával járó betegség.

A bántalom jelentőségét a nagyszámú légúti megbetegedésből, a tej- és a testtömeg-veszteségből, a szaporodási adatok romlásából, vetélésekből és az elhullásokból adódó veszteség adja, ami OZSVÁRI doktor vizsgálatai szeriont egy 1000 férőhelyes tehenészeti telepen 8754 forintot tett ki évente tehenenként.

De a fertőzés terjedési tendenciája is veszélyes jelzést mutat. Amíg Magyarországon a hetvenes években 8,9%-os fertőzöttséget regisztráltak, addig az 1990-es évek végére ez az arány 79-80%-ra emelkedett.

Pontosítva, idehaza a legutóbbi szerológiai vizsgálatok alapján a nagyüzemi szarvasmarha-állományok 79,3%-át, a kistermelői udvaroknak pedig 13,5%-át találták fertőzöttnek (TANYI, TEKES).

A KÓROKOZÓ

A betegséget herpeszvírus okozza (herpes=csúszómászó), mely köbös szimmetriájú, burkos vírus. A herpeszvírusok ellenálló-képessége nem nagy, 60°C-on és fertőtlenítőszerek hatására perceken belül elpusztulnak. A váladékokban néhány naptól néhány hétig maradnak életképesek.

Amint arról már szó esett kevés kivételtől eltekintve fajspecifikusak, tehát csak a nekik megfelelő gazdafajokat, illetve szoros rokonaikat betegítik meg.

Igaz, hogy az IBR iránt a szarvasmarha és szoros rokonai fogékonyak, megtelepedhet azonban a vírus vadon élő kérődzőkben és a kecskében is, de ezeknek a fajoknak nincs gyakorlati szerepük a fertőzés terjesztésében. Ugyanúgy, mint ahogy az embert sem betegítik meg. Az embernek is számos egyéb fajspecifikus herpesvírusa van (pl. ajakherpesz, nemi szervi herpesz stb.).

A szarvasmarha fertőző rhinotracheitisét az USA-ban már 1954-ben leírták, a kórokozó vírust azonban csak 1956-ban izolálták MADIN és mtsai.

Mivel a vírus az egész világon széles körben elterjedt és jelentős károkat okozott, az utóbbi években az európai országokban komoly mentesítési programokba kezdtek, mely eredményeként Svájc, Ausztria, Dánia, Svédország és Finnország már mentesítette a szarvasmarha-állományát.

Hazánkban 2002-ben jelent meg a 19/2002/III.8. FVM számú miniszteri rendelet, amely szabályozta a szarvasmarhák rhinotracheitis elleni mentesítését. Ennek módjáról és lehetőségeiről a későbbiekben még szót ejtünk.

HOGYAN TÖRTÉNHET A FERTŐZŐDÉS?

A kórokozót fertőzött szarvasmarhával hurcolják be valamely állományba. Egy állományon belül a közvetlen fertőzésnek van a legnagyobb szerepe. A kórokozó egy állományon belül vagy közvetlen érintkezéssel, vagy aerogén (belégzés) úton terjed. Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy a vírus ott lehet a beteg állatok különféle váladékaiban, így mindenekelőtt a tejben és az ondóban is.

Bár nem játszik lényeges szerepet, de meg kell említeni, hogy a fertőzést közvetíthetik éppenséggel élő (pl. rovarok) vagy nem élő vektorok (=átvivő) a vírussal kontaminált tárgyak is.

Nagyon fontos megemlíteni viszont, hogy a tünetmentes bikák akár hónapokig is üríthetik a vírust az ondójukkal.

Egy állományon belül a kórokozó viszonylag lassan terjed! A mentesítés szempontjából jó tudni, hogy az azonos telepen, de külön istállóban tartott állatok, ha nincs közöttük közvetlen kapcsolat (pl. legeltetéskor, kihajtáskor stb.) megóvhatók a fertőződéstől.

KÓRFEJLŐDÉS

A fertőződést követően viraemia (= a vírus megjelenik a keringő vérben) alakul ki, majd a vírus elszaporodik a különféle szervekben. A légutak nyálkahártyájára került vírus ott elszaporodva azok gyulladását okozza.

Borjakban a vírus vérkeringés útján az orrüregből az idegek mentén bejuthat az agyvelőbe és agyvelőgyulladást is előidézhet.

A nemi szervi forma vírusa a nemi szervek nyálkahártyájának a hámsejtjeiben elfajulást okoz. A fertőzés helyén göbök képződnek, amelyek feltörnek, és a tartalmuk kiürül. Az elváltozások nyom nélkül gyógyulnak.

Frissen fertőződött vemhes tehenekben vetélés alakulhat ki.

Az egyes vírustörzsek virulenciája (= fertőző-képessége) között jelentős különbségek vannak.

Az is előfordulhat, hogy a fertőzött állományban klinikai tünetek egyáltalán nem vagy csak nagyon enyhe formában jelentkeznek. Ilyenkor a fertőzöttségre csak a szeropozitivitás utal, ami a laboratóriumban a vérvizsgálat, esetleg a tej vizsgálata során mutatható ki.

Máskor azonban főleg a tömeges állattartás körülményei között nagyszámú állat megbetegedésével járó járványok alakulhatnak ki.

Bár a légúti tünetekben megnyilvánuló és a nemi szervi forma nem szokott ugyanabban az állományban egyidejűleg előfordulni, már ilyen esetről is beszámoltak.

A légzőszervi tünetekhez gyakran csatlakozik vagy éppenséggel azokat követően alakul ki a kötőhártya-gyulladásos, vetéléses és az agyvelő-gyulladásos kórforma.

A nemi szerveket érintő kórkép teheneken a vulvovaginitis, IPV (7 a hüvely és a szeméremajkak együttes gyulladása), illetve a bikákon a balanoposthitis, IBP (= a hímvessző és a tasak gyulladása) során a vírus a természetes fedeztetés útján a nyálkahártyák közvetlen érintkezésével, illetve az ondón keresztül terjed.

SAJÁT ESETEK

Úgy gondolom, hogy mielőtt a betegség tüneteit részletesen ismertetném nagyon tanulságos és szemléltető lesz, ha röviden leírom z általam ellátott tehenészet borjúnevelőjében anno lezajlott esetet.

Ez még akkor történt, amikor a betegség hazai megállapítása, úgyszintén a bántalmat megelőző vagy a veszteségeket megakadályozó vakcinás oltás a hazai tapasztalatok hiányában még „súlyos problémát” jelentett.

A B-i mgtsz szarvasmarha telepén a 200-as saját nevelésű tehénállományban született borjakat 10 napos korukig profilaktóriumban, majd viszonylag jó körülmények között üzemelő borjúnevelőben helyeztük el.

1968. márciusban az itteni 90 borjú között először a 3 hónaposok csoportjában 40,5 – 42°C-ú hőmérséklet-emelkedéssel járó, heveny légzőszervi betegség jelentkezett, amely két hét leforgása alatt az egy hónaposnál fiatalabbak kivételével minden korcsoportra átterjedt.

Az egy-hat hónapos korú borjaknak 80%-a betegedett meg szemmel láthatóan. A hőmérséklet-emelkedésen kívül kezdetben elesettséget, étvágytalanságot, savós orrfolyást, a szutyak és az orr kipirosodását, majd egyes állatoknál habos nyálzást és enyhe hasmenést lehetett észlelni.

A beteg állatok gyorsítottan és nehezítetten lélegeztek, nyugalmi állapotban ritkán, megmozgatás után gyakran fájdalmas, száraz köhögést hallattak. A hőmérséklet 3-4 nap után normálissá vált, a savós orrfolyás é a légzőszervi tünetek megszűntek, a szutyak hámja pedig pergamenszerű lemez formájában levált. A nehezített légzés és a köhögés viszont az állatoknak mintegy harmadában továbbra is megmaradt.

Ezeknél a savós orrfolyás nyálkássá, majd gennyessé alakult át, a légzési nehézségek még súlyosabbá váltak, majd egy részük 1-4 hét eltelte után hurutos-gennyes tüdőgyulladás tünetei között elpusztult vagy kényszervágásra került.

A hurutos-gennyes tüdőgyulladás miatt két hónap alatt 19 borjú pusztult el és egy állat került kényszervágásra.

A betegség borjakban fellépő légúti formája mostanság is ugyanilyen klinikai tünetekben mutatkozik, de ma már a betegség oltással megelőzhető, ha pedig fellépett a baj, vakcinázással a betegség okozta veszteségek is csökkenthetők.

A BETEGSÉG TÜNETEI

A betegség lappangási ideje 2-5 nap. A bántalmat előidéző herpesvírus a fertőzést követően egyedi, szórványos vagy tömeges, klinikailag jól feltűnő ún. apparens megbetegedést, vagy gyakrabban klinikai jelekben nem vagy alig megnyilvánuló ún. inapparens fertőzöttséget okoz. Mindkét lehetőség után azonban hosszú, akár egy életre szóló vírushordozás alakulhat ki. A kórokozó erőteljes élettani vagy kóros hatásokra bármikor aktiválódni képes.

Leggyakrabban a fiatal, 1-6 hónapos borjak betegszenek meg olyan lázas, általános és légzőszervi tünetekben, amint azt a saját eset leírása során olvashattuk.

Átvészelt állományban az újszülött borjak a föcstejjel ellenanyagokat vesznek fel, ezért csak ezek kiürülése után, 6-8 hetes kortól kezdődően és általában enyhébben betegszenek meg.

1. A légúti forma. A 6 hónaposnál idősebb növendékmarhák és fiatal tehenek is a vírus hatására rendszerint a felső légutakra korlátozódó kórformában betegszenek meg.

A lázas hőemelkedés közben a légzés ritmusa felgyorsul, a szutyak és az orr nyálkahártyája kipirul, az orrból savós váladék szivárog.

Később kötőhártya- és szemhéjgyulladás is kialakul, és az állatok nedvesen köhögnek. Egyes esetekben hasmenés is társul a légzőszervi tünetekhez, a tejelő tehenek tejelválasztása csökken.

A betegség általában jóindulatú lefolyású, a gyulladásos folyamatok meggyógyulnak miközben a szutyak felületesen elhalt hámrétege a rászáradt váladékkal és hozzátapadt takarmányrészekkel együtt leválik.

Súlyosabb esetekben az orr nyálkahártyája kölesnyi, lencsényi területeken elhal, és felületén álhártyával fedett fekélyek képződnek. Ilyenkor az orrváladék gennyes jelleget ölt.

A tisztán vírusos bántalom esetén a morbiditás (= megbetegedés) aránya általában 20-50%, de egyes adatok szerint a 100%-ot is elérheti, a mortalitás (= elhullás) pedig nem haladja meg az 5%-ot.

Gyakori azonban, hogy kedvezőtlen környezeti hatások esetén a vírusos folyamathoz valaminő baktériumos szövődmény társul és tüdőgyulladás alakul ki, és az elhullás akár a 12%-ot is elérheti.

2. Az agyvelőgyulladásos forma általában az 5 hónaposnál fiatalabb borjaknál fordul elő. Az állatok lázasak, szutyakjuk kipirult, szájukból habos nyál szivárog.

Ezt követik az idegrendszeri tünetek, mely során a beteg borjú összerendezetlen mozgást, izomrángást, gyengeséget mutat, majd elfekszik és úszómozgások jelentkeznek. Az állat súlyos bódulatba esik, majd opistotonusban (= a gerincoszlop nyújtó izmainak merev görcse) elhullik. Megjegyzem, hogy a leírt B-i eset során az egyik borjúnevelői dolgozó háztáji borja is ilyen tünetek között hullott el.

3. Vetéléses forma többnyire a légzőszervi tünetekhez társulva jelentkezik. A vetélés általában az utolsó harmadban történik. Az elvetélt magzat miatti veszteség mellett a gazdasági kár növeléséhez a nagy fokban lecsökkent tejtermelés is hozzájárul. A rossz termékenyülési index és a két ellés közötti idő megnövekedése további gazdasági veszteséget okoz.

4. A nemi szervi forma vulvoganitis (IPV) illetve a bikáknál balanopostitis (IBP) formájában nyilvánul meg. A hüvely illetve a tasak nyálkahártyája duzzadt, kipirult, erezetesen belövellt. A nyálkahártya ráncainak élén kölesnyi, szürkés-sárgás göbök jelennek meg. A göbök feltörnek, tartalmuk kiürül, és helyükön kimaródások jelentkeznek, melyek gyorsan behámosodnak. A göbök feltörésekor a hüvelyből 1-2 napig nyálkás váladék ürül.

MEGELŐZÉS – VÉDEKEZÉS

A tünetek alapján legfeljebb a típusos rhinotracheitis és a nemi szervekre korlátozódó kórforma ismerhető fel. A betegség biztos kórjelzésére a laboratóriumi vizsgálatot kell igénybe venni valaminő váladék beküldésével, de ez már állatorvosi feladat.

Gyógykezelésre általában nincs szükség, a légúti tünetek megjelenése esetén azonban a baktériumos szövődmények megelőzésére ajánlatos széles spektrumú antibiotikumokat adni.

A kórokozó terjedésének megakadályozására az általános járványvédelmi előírásokat (zárlat stb.) szigorúan be kell tartani az állatorvos előírásai szeriont.

Ott, ahol a betegség klinikai formájában is megjelenik, mindenképpen célszerű az állatok vakcinás oltását elvégezni. Ezzel nemcsak a betegség terjedését akadályozzuk meg, de a bántalom elfojtását, következésképpen a veszteségek csökkentését is elérhetjük.

Az immunitás 6-8 nap elteltével alakul ki, de a védettség legfeljebb 4-6 hónapig tart. A vakcinázás után 2 hét múlva az állományban a tapasztalatok szerint az IPV tünetei megszűnnek. Fontos tudni, hogy a vakcinák csak a klinikai tünetek ellen adnak védelmet, a vírus a vakcinázott állatok légútjaiban megtelepedhet.

A VAKCINÁZÁSRÓL

A tenyész üszőket a vemhesítésük, a vemhes teheneket pedig ellésük előtt 3 és 6 héttel célszerű vakcinázni.

A borjakat a kolosztrális immunitás lejártakor 8-12 hetes korban kell oltani ugyancsak két ízben.

A MENTESÍTÉSRŐL

A betegség elleni védekezésben az igazi megoldást az állományok mentesítése jelenti. A 30/2001.III.3. sz Korm. rendelet értelmében a kis létszámú állatállományok mentesítése állami támogatással történhet!

Miért kell mentesíteni? 1. Ily módon lehet a mindinkább terjedő betegségtől teljesen megszabadulni. 2. Az EU-n belül az állatok és termékeik (pl. ondó) forgalmazása csak mentes állományokból történhet!

Hogyan történhet a mentesítés? Fertőzött állományokban valamennyi 3 hónaposnál idősebb egyed 3-4 hetes időközzel végzett kétszeri, majd ezt követő 4-6 hónaponkénti ismételt vakcinázásával a vírusürítés jelentősen csökkenthető. Az így vakcinázott tehenek borjait 3 napos korukban elválasztva, majd tejpótló szerekkel izoláltan nevelve mentes állományokhoz juthatunk (generációváltás).

Mikor tekinthető fertőzéstől mentesnek egy állomány? Akkor, ha valamennyi egyede a 3-6 hetes időközzel megismételt kétszeri szerológiai vizsgálatokban negatív eredményt adott.

A szeropozitív tehenektől származó borjakat legkorábban 4-6 hónapos kortól célszerű vizsgálni. Mentes állományba csak mentes állományból származó állatot szabad bevinni! Csak fertőzéstől mentes tenyészállat kerülhet nemzetközi forgalomba!

A betegség okozta jelentős károk enyhítésének szükségessége, illetve a korlátozásoktól mentes élőállat, sperma stb. exportjából származó előnyök szükségessége teszik – az európai gyakorlathoz hasonlóan- a hazai állatok mentesítését.

(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2007. nyarán.)