AUTÓS KÖRUTAZÁS JUGOSZLÁVIÁBAN (1968)
Egy kis gasztronómia
Amíg a csodás tengerparti képeket nézzük, ne feledkezzünk meg az itteni szakácsművészetről!
A tengerparti dalmát konyha jellegzetessége, hogy a zsírt olajjal, a húst pedig hallal helyettesítik. Az ételek elkészítési módja is ősi és egyszerű: sütés olajban, roston vagy nyárson.
A nálunk zöldfőzelékeknek valókat vagy csak forrázzák, majd olajjal öntik le, vagy salátaként sok olajjal, kevés borecettel, petrezselyemmel megszórva fogyasztják. A mi magyar oly gyakori rántásunk ismeretlen.
Mindenesetre azt is hozzá kell fűznöm, hogy az éttermekből kiráadó nehéz szag számomra (hogy úgy mondjam) laktató és tovaűző volt.
Az utcán forgatják nyárson a bárányt.
Annál jobban ízlett a dalmát vörösbor, amit literenként 3 dínárért kínáltak. Valóban jó zamatú, sűrű, igazán príma ital volt. Hogy hol lehetett kapni?
Először is a piacon mindenütt. A városokban pedig ott, ahol a kapu felett zöld gallyakat láttál kiakasztva. Ezek borkimérést jelentettek. És ha beléptél?
Néhány percig nem láttál semmit és senkit a nagy füstben, majd hamarosan kibontakoztak a félhomályban a lócákon zsúfoltan ülő munkásfejű emberek, akik gyakran emelgették vörös- vagy fehérborral teli, nagyhasú, "sörös" kriglijüket.
A sarokban két csapravert hatalmas hordó állt. Egyikben a fehér-, másikban a vörösborral.
Itt vételeztem én is vörösbort, amit mértékkel, nyugodtan ittam szódával az étkezés után (- és vezetés közben).
És a piacon? A nálunk is szokásos gyümölcsök mellett (szőlő, barack s a többi) tömegével árulták a fügét, a banánt, a szentjánoskenyeret is.
A cukrászdákban és a kávézókben nem presszókávét mérnek, hanem kis rézedényekben a mienknél lényegesen gyengébb törökkávét, amit turska-kafának hívnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése