AZ ELSŐ UTAMRÓL EGYIPTOMBAN (1971)
Irány Asszuán!
A Nílus mentén
Vonatra ültünk egy hosszú, asszuáni utazásra. Ezer kilométeres út áll előttünk annak minden nyűgével, izgalmával és reményeink szerint szépségével.
Az út hosszan vezetett a Nílus mellett. Vakító napsütés árad be a kupéba és gyönyörű látványban volt részünk.
Párhuzamosan haladt a vasúttal a Nílus és a transz-szaharai betonút. Parányi arab falvak tűnnek fel pár kilométerenként.
A part közelében tevekaravánok baktatnak, fekete öltözetű asszonyok mosnak vagy hordják a fejükön méretes korsókban vizet a Nílusból haza.
Bivaly vagy szamár bekötött szemmel húzza a szakiét, a vízátemelő kereket, az öntözés fontos kellékét, mely ma is ugyanazon elven működik, mint évezredekkel előbb. De az sem ritka, hogy maga a fellah tekeri a kereket.
A Nílus-völgyben mindenütt buja növényzet található. Szembetűnő az éles határvonal, mely a folyó melletti terület és a sivatag között van. Ameddig a víz elér, virul a növényzet. Ahol nincs víz, kő, homok és végeláthatatlan pusztaság terjeszkedik.
A Nílus-menti falvak tehát gazdagabbak, mint a sivatagiak. Itt például minaret is épült.
A házakat fák árnyékába és védelmébe építik. Úgy döcögünk, mintha a vonat föld göröngyein járna sínek helyett. Néha olyan
érzésünk van, hogy kisiklunk. De nem! Légkondicionálás nincs, és itt
örökké szomjas az ember. Az étkezőkocsi étlapját nézve a sör drága meg
savanykás is, ellenben a narancs- és mangólé kiváló!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése