AZ ELSŐ UTAMRÓL EGYIPTOMBAN (1971)
Kikötünk egy szigeten
Kikötünk egy szigeten
Rövid időre kikötöttünk egy Nílus-menti faluban. Núbia történelme az emberiség hajnaláig nyúlik vissza. Számos civilizáció hagyott nyomot a nagy folyó partjain. 1960-ban az UNESCO nemzetközi mozgalmat indított azért, hogy az ősi emlékeket (erődöket, piramisokat, templomokat és egyéb építészeti remekeket) a víz ne pusztítsa el. Magasabb helyre kellett telepíteni azokat.
Óvatosan kikerültük a hatalmas sziklákat, melyek a Nílus csendes folyását torlaszolták helyenként. A termőföld mindössze 3% a sivatag közepén - az is a Nílus jóvoltából. Itt viszont bőségesen terem minden, és háromszor is aratnak.
Szélesen hömpölyög a Nílus. Utunk közben idegenvezetőnk azzal szórakoztat bennünket, hogy elmeséli, hogyan kell krokodilra vadászni. Első lépésben olyan mély gödröt kell ásni, amiből kizárólag a puskacső és a vadász feje van kint. Ki kell várni a pirkadatot, mert a krokodil akkor jön ki a vízből, ha már látni lehet valamit. Számos szabály betartásával érhetünk el sikert.
Messziről ne lőj, az hatástalan! Ne engedd magadhoz túl közel a krokodilt, a fejed bánhatja! Kemény, pikkelyes testéről lepattan a lövedék, ezért amikor a vadállat kitátja az állkapcsát, a torka közepébe célozz egyet, egy másikat pedig a hasa alá, a lágy részekbe, hogy ne tudjon továbbmenni. Kérdés, hogy a hasa alatt van-e lágy rész. S ha mindez volt, ahogy írva, akkor van esély, hogy túléled a gödörharcot, és lesz egy krokodilod.
A pénzesebbek luxus-jachtra fizettek be.
Mi pedig élvezve a napfény erejét az ezerfejű sziklákon pózoltunk és fényképeztük egymást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése