2015. január 15., csütörtök

A KUTYA LEPTOSPIRÓZISA




A Kistermelők Lapja előbbi számaiban az ember és a háziállatok egészségét súlyosan veszélyeztető mikroorganizmusokról, a leptospirákról szóló cikksorozatunkban olvashattuk, hogy ezek a sűrű csavarulatokkal bíró, élénken mozgó apró kórokozó képletek miként támadják meg az ember és háziállataink egészségét, hogyan történik a fertőzés, milyen tünetek mutatkoznak, és miként lehet az általuk okozott betegséget orvosolni, valamint hogyan lehet védekezni a betegség ellen.
Részletesen és konkrétan tárgyaltuk az ember fertőződését, megbetegedését, a sertések elvetélésével és szaporodásbiológiai problémáival okozott súlyos veszteséget.
Ugyancsak a növendék szarvasmarhák és borjak lázas betegségét, és a tehenek elapasztásával és a tej kóros megváltoztatásával, valamint az állatok elvetélésével járó súlyos gazdasági veszteséget előidéző kórképet.
A bántalom zoonózis, tehát állatról emberre terjedő betegség, mely közvetítésében a háziállatok mellett főként a rágcsálók és mindenekelőtt a patkányok játszanak jelentős szerepet.
Ezúttal a kedvelt és a közvetlen közelünkben élő társállatok, a kutyák leptospirózisát fogjuk ismertetni. A betegség jelentőségét fokozza, hogy hazánkban az állatok fertőzöttsége meglehetősen gyakori! Ezt bizonyítja, hogy egy régebbi felmérés szerint a budapesti ebek 17,2%-a , a vidékieknek pedig 40%-a volt a szerológiai vizsgálatok szerint fertőzött (MÉSZÁROS) és bár igaz, hogy az idősebb állatok gyakran tünetmentesen vészelik át a fertőzöttséget, a fiatal ebeken súlyos klinikai tüneteket és gyakran a kiskutyák elhullását is okozhatja. Mindemellett a közvetlen környezetében levő embert is megfertőzheti.
A betegség ellen megfelelő vakcinás oltással jól lehet védekezni, de erről, valamint a fertőződésről, a betegség tüneteiről és orvoslásáról a továbbiakban fogunk szót ejteni.
A betegség jelentkezésekor a gazdák rendszerint megkérdezik, hogy vajon a macska megkaphatja-e a betegséget. Előrebocsátom, hogy a macska nem fogékony a leptospirák iránt, ezért járványtanában a leptospirák nem játszanak szerepet.

A KUTYA FERTŐZÖTTSÉGÉRŐL

A leptospirák igen változatos szerotípusai főként a meleg és a mérsékelt égövön világszerte előfordulnak. Egyes szerotípusok vadon élő rágcsálókban vagy háziállatokban tartósan is megtelepedhetnek és természetes járványgócokat képeznek. A Spirochaetak rendjébe tartozó Leptospira nemzetségben több mint 130 szerotípust különítettek el, ezek közül kutyában a Leptospira icteronaemorrhagiae és a Leptospira canicola okoz leggyakrabban betegséget, de jóval ritkábban más szerotípusok is megbetegíthetik az ebeket. Szerológiai felmérésekkel a kutyákban mintegy 20 szerotípussal szemben mutattak ki ellenanyagokat (HORVÁTH).
Kutyában az első leptospirózisos bántalmat 1852-ben HOFER írta le, és ebtyphusnak (ebtífusz) nevezte el a bántalmat, majd Stuttgarti ebjárványként írták le. Csak emlékeztetőül jegyzem meg, hogy emberben először WEIL állapította meg a betegséget 1886-ban.

A KÓROKOZÓ

A leptospirákról előbbi cikkeinkben részletesen olvashattunk, ezért emlékeztetőül csak a legfontosabbakat jegyezzük meg.
Az igen vékony kórokozók (leptos=cérna) sűrű csavarulatokat mutatnak. A külvilágban a leptospirák csak nedves, meleg, enyhén lúgos környezetben képesek életben maradni 2-3 hétig. A hőre érzékenyek, mert az 56°C-ra való hevítés percek alatt elpusztítja őket és a fagynak sem tudnak ellenállni. Érzékenyek a savanyú vegyhatásnak és a kiszáradás iránt is. A környezetbe ürült leptospirák ellen a szokásos fertőtlenítők hatásosak.

JÁRVÁNYTAN

Amint arról már az előbbiekben is olvashattunk a természetes gócokban az egyes Leptospira-szerotípusok fennmaradásáért meghatározott gazdafajok felelősek.
A Leptopsira CANICOLA gazdaállatfaja maga a kutya, ezért ez a szerotípus városokban, kutyatenyészetekben és olyan körülmények között fordul elő gyakrabban, ahol a kutyák intenzíven érintkeznek egymással.
A Leptospira icterohaemorrhagiae fenntartó gazdája a patkány, ezért ott fordul elő gyakran, ahol jelentős a patkányinvázió (szennyvíz-csatornák, elhanyagolt települések, állattartótelepek stb.).
Egész sor más Leptospira-szerotípus (pl. L.sejroe, L.grippotyphosa stb.) – amelyek ritkábban fordulnak elő kutyában – fenntartó gazdái apró rágcsálók. A Leptospira pomonát sertések közvetíthetik kutyára. A leptospirák terjesztésében a fenntartó gazdafaj vizelete játssza a döntő szerepet, mert a leptospirák a fertőzött állatokban idült vesegyulladást tartanak fenn.

KÓRFEJLŐDÉS

A leptospirák többnyire szájon át, ritkábban a bőr fellazult hámrétegén, esetleg vízben, a kötőhártyán át jutnak a szervezetbe. A behatolást követően a véráramba törnek, és mindaddig a keringésben maradnak (leptospiraemia), amíg a szervezet immunológiai áthangolódása révén a vérpályában az ellenanyagok megjelennek.
Ezek hatására a kórokozók egy-két hét alatt kitakarodnak a vérből, de továbbra is megmaradhatnak egyes szervekben – főként a vesékben, ahol idült glomerulonephritist (a vesében levő érgomolyokból kiinduló vesegyulladást) okozva a vizelettel tartósan ürülhetnek. A leptospirák kóros hatásukat különféle toxinok és enzimek termelése révén fejtik ki, amelyek a vérerek és a szervezet egyéb sejtjeit károsítják. A vérfertőzés idején a leptospirák a méhen belül a magzatba is bejuthatnak. Idült esetekben a vese súlyos károsodása miatt uraemia (húgyvérűség, a szervezetben visszamaradó vizeletanyagok okozta toxikózis, mérgezés) fejlődik ki.

A BETEGSÉG TÜNETEI

Amint arról már szó esett, a fertőzés az esetek nagy részében tünetmenetes marad. Megkülönböztetjük a bántalom heveny formáját, mely főként az 1-2 évnél fiatalabb kutyákban fordul elő, és e betegség idült formáját, mely a felnőtt állatokban lép fel. A betegség lappangási ideje (fertőzéstől a klinikai tünetek megjelenéséig eltelt idő) 1-3 hét.
1. A HEVENY forma. Fiatal kutyákban a fertőzést főként a Leptospira icteronaemorrhagiae okozza. A belső hőmérséklet lázas magasságúra emelkedik, majd hamarosan a normális alá csökken, az állat étvágytalan, bágyadt, levert, a környezete iránt nem érdeklődik. A néhány napig tartó magas lázas állapotot követően a kötőhártya és a száj nyálkahártyája, valamint a has alján és a combok belső felületén a bőr sárgásra festődik. A vizelet az epefestéktől barnás színűvé válik. Tapintásra a máj és a vesetájék fájdalmas.
Súlyosabb esetekben az állatok hánynak, hasmenés jelentkezik, a bélsárhoz vércsíkok keveredhetnek. Ritkábban az agyburok megbetegedése miatt idegrendszeri tünetek is kialakulhatnak.
Ha nem történik időben beavatkozás, a néhány hónapos kölykök a betegség heveny szakában elhullhatnak, vagy a betegség idült alakba megy át.
2. Az IDÜLT kórkép főként az idősebb kutyákban jelentkezik. A bántalmat többnyire a Leptospira canicola idézi elő. Ez is leginkább rövid lázas szakasszal kezdődik, és csakhamar teljes étvágytalanságban és aluszékonyságig fokozódó levertségben manifesztálódik. Az idült vesegyulladás miatt kialakult uraemia áll a kórkép előterében.
Nem ritka az ismételt hányás és csillapíthatatlan hasmenés. A bőr feltűnően rugalmatlan, a szemrésben nyálkás váladék mutatkozik. Az állatok púposított háttal, feszesen járnak, a vesetájék fájdalmas, a betegek sokat isznak. A látható nyálkahártyák szennyes-vörösek vagy barnás színűek.
A pofák belső felületén, a nyelv szélén kimaródások jöhetnek létre, és a beteg állat lehelete feltűnően bűzös. Megjegyzem, hogy az ilyen tünetekben megbetegedő kutyák nagy része egy-két héten belül elhullik. Egyébként az idülten lefolyó bántalom hetekre is elhúzódhat.

MIT LÁTUNK A BONCOLÁSKOR?

A heveny kórkép esetén a sárgaság mellett vérzéseket látunk a savóshártyák alatt. A hasüregben vörhenyes savó gyűlik össze. A vékonybél nyálkahártyája egész hosszában kipirult, vérzéseket tartalmaz. A máj savósan duzzadt, az epehólyag feszülésig telt.
Az idült esetekben a parenchymás szervek és a nyirokcsomók duzzadtak, vérzéseket tartalmaznak.




KÓRFEJLŐDÉS (A BETEGSÉG MEGÁLLAPÍTÁSA)

A kutyák heveny leptospirózisának oktani kórjelzése nem könnyű feladat. A fiatal veseelégtelenség tüneteit mutató kutya (hányás, rugalmatlan bőr, gyengeség, sok fehérje a vizeletben) még ha előzőleg vakcinázva volt is leptopsirózis ellen, gyanús a betegségre.
A klinikai tünetek tehát csupán csak utalnak a betegségre. Oktani kórjelzéshez a leptospiráknak a vérből, vizeletből, szövetekből való kimutatásával, illetve a vérben emelkedő titerben megjelenő ellenanyagoknak a kimutatásával juthatunk.
Megjegyzem, hogy megkísérelhető a kórokozó leptospirák kimutatása sötét látóteres mikroszkópos vizsgálattal a betegek vizeletének centrifugált üledékében.
Ezt megkönnyíti, ha a vizelet nyerését megelőző napon 15 g szódabikarbónát adunk a kutyának, hogy vizeletének pH-értékét lúgos irányba eltoljuk.
Gyakorlatiasabb a laboratóriumban végzett szerológiai vizsgálat. A fertőződést követő egy hét elteltével ugyanis ellenanyagok mutathatók ki a kutya vérsavójában. Beteg kutyák vérsavója 1:400-as titert meghaladó, többnyire tízezres titereket mutat (HORVÁTH).
Az elkülönítő kórjelzés szempontjából főként egyes, vírusok okozta betegségek (szopornyica, fertőző májgyulladás), továbbá baktériumos és parazitás eredetű vesegyulladások jöhetnek szóba.
A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy a rókák farmokon, ezüstróka-tenyészetekben súlyos formában, tömegesen megbetegedhetnek pomona- illetve icetrohaemorrhagiae-leptospirózisban. Mindkét leptospirózis rosszindulatú, heveny tünetekkel járó sárgaság kialakulásához vezet. A rókák rendszerint leptospirózisban (vérfesték-vizelésben) elpusztult borjak húsának elfogyasztásával fertőződhetnek (MÉSZÁROS). A Közel-Keleten a sakálok L.canicolával fertőződnek, a vizeletükkel nagy tömegben ürítik a leptospirákat, így az ottani canicola-leptospirózis legfontosabb terjesztői.

GYÓGYKEZELÉS

A heveny esetekben a 3-5 napig tartó antibiotikumos kezelés penicillinekkel, streptomycinnel, tetraciklinekkel stb. rendszerint eredményre vezet. Példaként említem, hogy pl. Tardomyocel 3ml/kutya 2-3 napon át, sztreptomicin 10 mg/ttkg naponta 2xi.m., Tetran 25-50 mg/ttkg stb. A gyógyszeres terápiát a kezelő állatorvos utasítása szerint és az akkor forgalomban levő gyógyszerekkel a mellékelt utasítás szerint kell elvégezni. Lényeges az egyidejű tüneti kezelés, a hányás és hasmenés csillapítása és a szívműködés támogatása.
Hozzáteszem az uraemiás tüneteket mutató kutyák a veseelégtelenség miatt az antibiotikumos és a tüneti kezelés ellenére is többnyire néhány hét alatt elhullanak.

VÉDEKEZÉS

A megelőzés legfontosabb módja a vakcinázás. Erre a célra alumíniumgélhez adszorbeált elölt Leptopsira icterohaemorrhagiaet és L.canicolát, valamint különböző élő vagy elölt vírusokat (szopornyica, fertőző májgyulladás, kutyaparvovírust és esetleg veszettségvírust stb. is) tartalmazó kombinált oltóanyagok állnak rendelkezésre.
Az immunizálás célszerű időpontja kölyökkutyákban a 9-12. hét vagy 3 hónapos kor után bármely időpontban egymás után kétszer, majd a Leptospira komponenssel való immunizálást kétéves korig célszerű félévente egyszer, ezt követően pedig évente egy alkalommal megismételni.
Ne feledjük, hogy csak egészséges állatok olthatók, és a kutyák tartási viszonyaiban figyelmet kell szentelni a higiéniai szempontoknak és a rágcsálóirtásnak!
Az oltóanyag kiválasztása és alkalmazása a kezelő állatorvos feladata, ezúttal csak példaként említünk meg néhány forgalomban levő oltóanyagot és azok alkalmazását.

NOVIBAC LEPTO VAKCINA A.U.V.

Célállat faj: kutya. Aktív immunizálásra (8 hetes kortól) a Leptospira interrogans Canicola és Icterohaemorrhagiae szerocsoportja által okozott leptospirózis ellen. A védettség négy hét alatt alakul ki.
A Canicola és az Icterohaemorrhagiae szerocsoporttal szemben egy évig áll fenn a védettség.
Adagolás: sc. 1 ml/állat.
Alapimmunizálás: a korábban nem vakcinázott kutyákat 2-4 hetes időközzel kétszer kell oltani. A kölykök az első vakcinázáskor legalább 8 hetesek legyenek! Emlékeztető oltás: évente.
Kiszerelés: 10x1, 1x10 adag.

NOVIBAC RL VAKCINA A.U.V.

Javallat: inaktivált vakcina kutyák veszettsége és leptospirózisa ellen. Vemhesség ideje alatt is alkalmazható.
Adagolás: sc. 1 ml/állat.
Részletesebb tájékoztatás a mellékelt utasítás és az állatorvos ajánlása szerint.

VANGUARD PLUS 7VAKCINA A.U.V.

Kutya aktív immunizálására 5 hetes kortól.
Javallat: egészséges kutyák aktív immunizálására a kutya parvovírus okozta bélgyulladása, szopornyicája, fertőző májgyulladása, fertőző laringotracheitise, parainfluenzája és leptospirózisa (canicola és icterohaeorrhagiae) elleni kombinált vakcina.
Részletes tájékoztatást a melléklet nyújt, illetve a kezelő állatorvos ad.
Egyéb oltóanyagok is vannak forgalomban, ezeket a vakcinákat csak példaként említettük meg.

AZ OLTÁSI IGAZOLÁSOK JELMAGYARÁZATA

Több Olvasónk is érdeklődött, hogy az oltási könyvbe az állatorvos által beragasztott „bélyegeken” az oltást igazoló rövidített jelek mely betegségekre vonatkoznak. A fontos jelmagyarázatot az alábbi táblázat tartalmazza:

D
Distemper
Szopornyica
H
Hepatitis
Fertőző májgyulladás (Rubarth kór)
L
Leptospirosis
Leptospirózis
P
Parvo
Parvo vírus fertőzés
Pi
Parainfluenza
Parainfluenzua vírus fertőzés (Kennel köhögés)
R
Rabies
Veszettség



(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2014. decemberében.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése