2015. március 19., csütörtök

Tetanusz


A CLOSTRIDIUMOK OKOZTA BETEGSÉGEK VIII.
Lapunk előbbi számában olvashattuk, hogy a Cl. tetani nevű pálcika alakú csillós baktérium, mely a talaj felületes rétegeiben – különösen a jól trágyázott talajban – majdnem mindenütt előfordul, amikor megfelelő oxigénmentes körülmények közé, így például zúzott, szúrt, szakított sebekbe kerül, egy nagyon hatékony mérget termel, mely az ember vagy állat izomzatának „görcsös” állapotát váltja ki, és sokszor szinte elviselhetetlen fájdalmak között a fertőzött ember vagy állat halálát okozza.
Részletesen megismerhettük a lovak megbetegedését, a bántalom tüneteit, az orvoslás és védekezés lehetőségeit.
A továbbiakban a sertés, a szarvasmarha, a kiskérődzők és a húsevők (kutya, macska) fertőzését, az orvoslás és védekezés lehetőségeit valamint az ember megbetegedését fogjuk ismertetni.
Sorozatunk befejezéseként pedig egy olyan Clostridium-fajról, nevezetesen a Cl. novy B típusáról fogunk szót ejteni, mely toxinja a kocák minden előzmény nélküli hirtelen elhullását okozza.
TETANUSZ (A sertés megbetegedése)
A tetanusztoxin okozta izomgörcs (merevgörcs, farkasgörcs, szarvasbetegség) a sertés esetében általában sebfertőzésre vezethető vissza.
Amint arról az előbbiekben már szó esett, a kórokozó Clostridium tetani kevéssé ellenálló anaerob baktérium (anaerob mikroorganizmus, mely csak oxigénmentes környezetben képes szaporodni), mely főleg spórás formában a talaj felületes rétegeiben majdnem mindenütt megtalálható. Különösen ott gyakori, ahová az emlősállatok bélsarával vagy szerves trágyával kerülhet.
HOGYAN TÖRTÉNIK A SERTÉS FERTŐZŐDÉSE?
A fertőződés többnyire olyan sebzésekhez társul, amelyek könnyen jutnak a földdel és trágyával érintkezésbe.
A sertések fertőződésére a harapott sebek, az ivartalanításkor, a farokcsonkításkor, a fülcsipkézéskor vagy a fülgombozáskor, a szegletfogak lecsípésekor keletkezett sebek szolgáltatnak alkalmat.
Újszülött malacokban a köldökzsinór csonkja, nehéz elléskor, ha szennyezett kézzel avatkoznak be, a hüvely és a méh nyálkahártyájának a sérülése képezhet bemeneti kaput. A nem fertőtlenített bőrfelületekrő la fecskendő tűjével is kerülhet spóra az állatok szöveteinek a mélyébe.
A Cl. tetani általában csak a fertőzés kapujában szaporodik el és itt „mérgező” toxinokat termel, melyek részben a nyirokárammal, részben a vérárammal is főleg az idegpályák mentén jutnak a központi idegrendszerbe, és ott a mozgatóidegek fokozott ingerlékenységét idézik elő. Az idegrendszerben egyre nagyobb mennyiségben felhalmozódott toxin mind nagyobb területen betegíti meg a mozgatóideg-sejteket, majd ezáltal a kezdetben csak egyes izmokra, izomcsoportokra szorítkozó görcsös állapot általánossá válik, és végül megbénul a légzőközpont (SZABÓ I.).
TÜNETEK
A betegség első tünete a rágóizmok merevgörcse, és némelykor csak erre korlátozódik, a görcs azonban többnyire az egész testre kiterjed és a gerincoszlop fel- vagy lefelé görbül.
Tehát a csontvázizmok merevgörcse a rágóizmokban, általában a fej izmaiban jelentkezik, és lassan terjed tovább a többi izomra. Ennek megfelelően először a szájzár alakul ki. Ha pedig a görcs az egész testre kiterjed, a mozgás feszessége, majd fűrészbakszerű állás, merev fej- és testtartás figyelhető meg.
Súlyos esetben az állatok előre- illetve hátrafelé nyújtott lábakkal hason fekszenek. a fülkagylók függőlegesen és mereven állnak. A faroktartás is merev és nyújtott. A hasizmok görcse a has fel- illetve behúzódását okozza. A hasprés és a borda közötti izmok görcse miatt a lélegzés szapora és felületes.
A fokozott reflexingerlékenység következtében a legcsekélyebb ingerek a görcsös állapot súlyosbodását váltják ki.
Az esetek nagy része elhullással végződik, amely néhány napos megbetegedés után következik be. Az elhullás közvetlen oka szívbénulás illetve fulladás és kimerülés. Az elhullott állatok felboncolása során nem találunk jellemző elváltozásokat.
ORVOSLÁS
A betegség gyógykezelésére a gyakorlatban ritkán kerül sor. Ilyenkor a fertőzés bemeneti kapuját a sebkezelés általános szabályai szerint kell ellátni, az elhalt szöveteket el kell távolítani és alaposan fertőtleníteni. Tüneti kezelést lehet alkalmazni görcsoldó szerek applikálásával, esetleg tetanusz-antitoxin tartalmú vérsavó és a tetanusz-bacilusokra hatékony antibiotikumok alkalmazásával, de ez már állatorvosi feladat.
VÉDEKEZÉS
Sokkal járhatóbb út a betegség megelőzése! Legfontosabb feladat az előbbiekben már felsorolt sebészeti és szülészeti beavatkozások alkalmával az aszepszis szabályainak a betartása, sérülések esetén pedig a sebek gondos ellátása.
A passzív és aktív védettség kialakítására egyaránt megvan a lehetőség. Ha valamilyen műtéti beavatkozás vagy sérülés ezt indokolná, a passzív védettség 1500-5000 NE antitoxin mennyiség bőr alá fecskendezésével érhető el.
Az aktív védettség is kialakítható Tetanus-vakcina alkalmazásával,mely során kétszeri oltás kb. egy esztendeig tartó védettséget ad. A vakcina kiválasztása és alkalmazása állatorvosi feladat.
ELFOGYASZTHATÓ-E A TETANUSZOS ÁLLAT HÚSA?
A tetanusz sebfertőzéses bántalom. A tetanuszos állatok húsa az ember egészségét nem veszélyezteti, a toxinok a gyomor emésztőnedveinek a hatására tönkremennek, mások szerint a gyomor nyálkahártyáján át nem szívódnak fel, hanem az epe és a pankreasz (hasnyálmirigy) váladéka teszi a toxinokat hatástalanná (CSISZÁR).
Miután azonban gyakori a hiányos elvérzés, esetleg gennyes folyamatok is csatlakoznak (amint arról már asz előbbiekben szó esett a tetanusz-bacilus különösképpen a gennykeltő csírák társaságában találja meg a szaporodásának a feltételeit) a tetanuszos állat levágása során mindenképpen ajánlatos állatorvosi vizsgálatot kérni a hús fogyaszthatóságának az elbírálására.
A SZARVASMARHA TETANUSZOS MEGBETEGEDÉSE
Szarvasmarhában a sérüléseken kívül az előgyomrokat sértő idegentestek is okozhatják a fertőzést, legtöbbször azonban az ellés után a szülőúti sérülésekből, borjakon a köldökcsonk fertőzéséből indul ki.
A betegség emésztési zavarral kezdődik, a kérődzés leáll, a bélsár- és vizeletürítés is szünetelhet. Felhívja a bajra a figyelmet a pislogóhártya előesése és a szemgolyó kidülledése.
Olykor a fej- és nyaktartás merev, a nyakizomzat deszakakemény, a nyak oldalra nem hajlítható. ugyancsak jellemző a fűrészbakállás szétterpesztett lábakkal, a merev járás és a merev faroktartás. A tejtermelés csökken.
A betegség elleni védekezés, a gyógykezelés, a szérumos gyógyító vagy a vakcinás megelőző oltás ugyanúgy történhet, ugyanolyan adagolásban, mint azt a lovak esetében megismerhettük, természetesen a kezelő állatorvos utasítása szerint.
A JUHOK MEGBETEGEDÉSE
A lovak után a kiskérődzők a legérzékenyebbek a tetanuszra.
Egyik alkalommal Lothárd községből telefonált egy gazda, hogy néhány napja megnyírták a juhait, és két állat nem eszik, nem kérődzik és nem mozog. Segítséget kér.
A helyszínre érve nem nagyon kellett vizsgálódnom, mert az előzmények is tetanuszra utaltak. ugyanis a beteg állatok a környezetük iránt egyáltalán nem érdeklődve, lábaikat fűrészbakszerűen szétterpesztve mereven álltak, fejüket kissé előrenyújtották, füleik pedig mereven elálltak.
Csak fokozott ösztökélésre voltak hajlandók megmozdulni, amikor végtagjaikat nagyon nehézkesen, feszesen vitték előre. Bár elmondtam, hogy a kórjóslat nagyon kedvezőtlen, a gazda kérte, hogy kíséreljük meg a gyógykezelést. Adtam az állatoknak tetanusz elleni szérumot, antibiotikumot, megkíséreltük a sérüléseket megkeresni, és azokat sebészileg ellátni.
Sajnos mindkét állat elhullott két nap múlva. Felvetődik a kérdés, hogy mikor jelentkezik a juhoknál leggyakrabban a tetanusz? A herélés, a farokcsonkítás, nyírás és ellési sebek kapcsán. Az újszülött bárányokban a köldökfertőzés következtében akár istállójárvány formájában is jelentkezhet a bántalom.
A tünetek és a gyógyítás az előbbiekben elmondottak szerint történhet. A betegség megelőzésére tetanusz vakcinák vannak forgalomban (pl. Equilis tetanusz vakcina, mely adagja egy ml izomba és 10x1ml kiszerelésben kapható), melyek alkalmazása az állatorvos utasítása szerint történhet.
Kecskéken a juhokéhoz hasonló tünetekben lép fel a tetanusz.
MILYEN TÜNETEK MUTATKOZNAK KUTYÁKON?
Kutyában többnyire a végtagok sérülései, de nem egyszer a fogváltással kapcsolatos nyálkahártya-sérülések, műtéti sebek fertőződése okozza a tetanuszt.
A beteg kutyákban először többnyire a fejen észleljük az izmok merevgörcsét. A homlokon hosszanti ráncok képződnek, a szájszeglet hátrahúzódik, és az állat arckifejezése nevetéshez hasonlít („rókamosoly”). A fülek rendellenesen mereven felfelé állnak, majd a nyak-, a bordaközi és a végtagizmok is megmerevednek. Az állatok fűrészbakszerűen állnak vagy mereven eldőlnek.
Kezdetben a tekintet merev, a szem kidülled, széttérő kancsalság és szájzár jelentkezhet. A pislogóhártya gyakran előesik. Az állat szétterpesztett lábakkal mereven áll és jár. Előrehaladottabb esetben a kutya nem tud lábra állni, merevgörcsben, hátrahajlított nyak- és fejtartásban fekszik. A halál 1-2 héten belül bekövetkezik.
A kezelés kilátásai általában kedvezőtlenek. A sebzéseknek gyakran kitett kutyák megelőzés céljából 6-8 hetes időközben 2 alkalommal tetanusz-anatoxin befecskendezésével immunizálhatók.
A TETANUSZ TÜNETEI EMBEREN
A betegség gyógykezelése, megelőzése orvosi feladat, ezért csak a tüneteket ismertetjük röviden, tájékoztatásképpen. Az állatokhoz hasonlóan a tetanuszt az emberen is a seb mélyéből felszívódó ugyanolyan toxin okozza, mely a perifériás mozgatóidegek mentén vagy a véráram útján jut el a központi idegrendszerbe.
TÜNETEK
A lappangási idő 2-50 (általában 5-10) nap. A leggyakoribb tünet az állkapocs merevsége. Emellett észlelhető még nyelészavar, nyugtalanság, ingerlékenység, tarkókötöttség, fokozott izomtónus a végtagokban, fejfájás, láz, torokfájás, borzongás, tónusos (=izomfeszülés) görcsök.
Amint a betegség előrehalad, a végtag-, nyak- és törzsizmok rigidek (merevek), spaztikusak (görcsös) lesznek, a beteg nem tudja a nagyfokú tónusfokozódás következtében a száját kinyitni (szájzár), kezét a szájához emelni. Ez még fokozódik, ha inni vagy enni akar.
Az arcizmok tónusos görcse jellemző arckifejezést ad, széthúzott szájzuggal, fölhúzott szemöldökkel. a záróizmok görcse vizeletretentiót és székrekedést okoz.
A jellegzetes, kiterjedt verejtékezéssel járó, fájdalmas generalizált (általános) tónusos spasmust (görcs) csekély ingerek, pl. huzat, zaj vagy akár az ágy meglökése is kiválthatják. A generalizált spasmusok során a mellkasfal izmainak a merevsége miatt a beteg nem tud beszélni, kiáltani. Ilyenkor a légzés is akadályozott. Az öntudat – beszűkülve – megmarad a rohamok alatt is.
A CLOSTRIDIUM NOVY FERTŐZÉS, A KOCÁK HIRTELEN ELHULLÁSA
Csak nagyon kevés olyan hirtelen elhullást okozó sertésbetegség van, melyek során az állat – az elhullás előtt pár órával – még normálisan viselkedik, azon semmiféle betegségre utaló tünet nem látható. A Clostridium novy heveny fertőzése épp egy ilyen kórkép, mely leginkább az idősebb hízókat valamint a tenyészállományt – elsősorban a kocákat – érinti. A hirtelen elhullás tavasszal és nyáron gyakrabban jelentkezik, és elsősorban a négynél többször ellett, jó kondícióban levő kocáknál fordul elő. A bántalomról első ízben BATTY és munkatársai számoltak be 1964-ben egy 12 sertést érintő hirtelen elhullás kapcsán.
A KÓROKOZÓ
A Clostridium novy egy anaerob, spórás, pálcika alakú GRAM-pozitív baktérium, mely a sertésekben talált Clostridiumok közül általában a legnagyobb. A Clostridium novy elsősorban a bélben fordul elő és normális esetben a test halál utáni gyors lebomlásáért felelős. A baktérium igen hatékony „méreganyagot”, exotoxinokat termel.
A kocák hirtelen elhullása során a mikroorganizmus az epevezetéken keresztül jut a májba, ahol elszaporodik, majd az általa termelt igen erős toxinokkal tönkreteszi a májat, és ezzel elpusztítja a sertést.
A baktérium kizárólag anaerob körülmények között szaporodik, így minden egyes fertőzés, melynek során csökken az oxigén szintje a májban, elősegítheti a Clostridium novy elszaporodását! Ilyen fertőzés lehet akár egy egyszerűbb tüdő vagy bélgyulladás is.
A BETEGSÉG MEGÁLLAPÍTÁSA
A Clostridium novy pontos diagnózisának megállapítása a sertésben azért nehéz, mert az esetek egyből elhullással kezdődnek, és általában több-kevesebb idő eltelik a tetem boncolásáig a kórisme megállapítására. A felnőtt sertésekben különösen meleg időben a baktériumok nagyon gyorsan elszaporodnak, következésképpen nagyon alapos vizsgálatra van szükség, hogy az egyéb lehetséges elhullási okokat kizárjuk.
MIKOR VAN GYANÚ A BÁNTALOM KÓRKÉPÉRE?
A máj metszéslapján előtűnő gázbuborékok – az egyébként friss hulla esetében – különösen fontos jellemzői a kórképnek. Továbbá az elhullott állatok teste elszíneződött, felpuffadt, a nyaki és lágyéki tájékokra kiterjedő ödéma jellemző, ugyancsak az orrnyílásokból ürülő habos váladék. A gyors szövetszétesés miatt az elhullott állat órákon belül elszíneződik (zöldtől liláig), a bőr alatt gáz termelődik, mely a testet felfújja, eltorzítja.
HOGYAN CSÖKKENTHETŐ A BETEGSÉG ELŐFORDULÁSA?
Előre kell bocsátani, hogy esetenként járványszerű kitörése előfordulhat hízókban is, különösen ha azokat nagyobb csoportokban szalmaalmon tartják. A betegség előfordulása csökkenthető a tüdő- és méhgyulladások visszaszorításával valamint a kocák vakcinázásával. A környezet spórákkal való szennyeződése – az állati hullák megfelelő megsemmisítésével – szintén nagymértékben csökkenthető.
VÉDEKEZÉS
Amennyiben az elhullások a tenyészállományban csak szórványosan jelentkeznek, úgy a kocákat vakcinázhatjuk. E célra alkalmazható a COLISUIN CL vakcina, mely egyúttal az újszülött malacok coli hasmenése és fertőző elhalásos bélgyulladása valamint a hízó sertések ödéma betegsége ellen is hatásos többek között. Alkalmazásáról a kezelő állatorvos tanácsát kell kikérni.



Tetanusz: Általános merevgörcs sertésen



Tetanusz: Merev testtartás, a nyak- és a törzs izmai kirajzolódnak

(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2012. augusztusában.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése