Tátra I/1

Felvidéki barangolás - Magas-Tátra

Losonc

1966. augusztus 20-a 6 óra 45 perc - mondja az autórádió...

Különösebb felkészülés nélkül, de nem kis izgalommal indultam el Szergejjel, a moszkvicsommal 13.273 km óraállás mellett, hogy mint turista bebarangoljam a jó öreg Magas-Tátra szlovák és lengyel oldalát, és megmásszam a fenségesen kiemelkedő, impozáns szépségű lomnici csúcsot.

Balatonföldváron tankoltam, majd hatalmas kocsioszlopokkal szembe haladva, szakadó esőben értem el Budapestet. Földváron az előbukkanó Nap még bearanyozta visszaverődő sugaraival a tó vizét; úgy látszik, a külföldi és magyar renszámú autós tömeg is a pesti eső elől menekülhetett, mert a főváros felé mindinkább szomorodott az idő, a fővárosban pedig már szakadó zuhatagban tombolta ki magát. Ez nem volt éppen egy biztatóan jó jel, ennek ellenére lelkes bizakodással haladtam tovább.

A váci útelágazásnál kicsit tájékozódni kellett az óriási mindenki térképén...

Erre kell továbbmenni! Délután 3 órakor Balassagyarmatnál elértem a határt. 13.547 - mutatja a kilométerszámláló. Egy órát kellett várakozni a szakadó esőben a benzinkútnál, mert áramszünet volt, miközben egy csehvel előlegként össze is különböztem német nyelven, mert a trabantjával szemtelenül elém furakodott. Ha már itt is ilyen pimaszak, mi lesz később?

A határsorompónál a formaságok gyors rendezése után hamarosan továbbengedtek, és cseh területen folytattam az utat Losonc felé. Az országváltozás gyakorlatilag igazán nem sokat jelentett! A téesz-istállók körüli rendetlenség, a szanaszét ágazó gépek látványa a hazai viszonyokat juttatta eszembe. Busince előtt hatalmas répatáblák, melyekben csak mikroszkóppal lehet répát találni a hatalmas gazban. Az emberek zömmel magyarul beszélnek, és az üzleteken is kétnyelvű felirat látható: obuv-cipő például.

Igaz, hogy országos főútvonalon haladok, de ez csak annak számozásából tűnik ki, semmi esetre sem a minőségéből. Víztócsás gödrök, sáros, kavicsos szakaszokkal váltakoznak, és időnként egészen le kell lassítani, hogy elkerülhessem a tengelytörést.

Az eső időközben elállt, bár a hatalmas hegyek még mindig felhőbe burkolóztak, a déli tájon pedig megjelent a szivárvány, mely mindig örömmel tölti el mindazt, aki csak észre veszi. Mulán egy nagyon szép és érdekes, furcsa építésű kis templom mellett haladtam el. Mivel nyitva volt, betértem. Egy paraszt is bejött utánam, és elmesélte, hogy ez tiszta magyarlakta vidék. Mindenki téesz-tag és 17 koronát ér.

Délután 6 órakor már Losoncra vagy - ha úgy tetszik - Lucenecre értem. Mint a képek is mutatják, egy rendezett kisváros ez, az üzletei felett kétnyelvű felirattal. Az egész városban nem találtam piszoárt, így kénytelen voltam kisétálni a külvárosba is. Megdöbbentett az itt látott nyomortanya a lakattal zárt faviskóival.

Érdekesen jellemző, hogy míg 1919-ben Losoncnak 16467 lakosa volt, addig 1959-ben a nagyfokú fejlődés ellenére csak 15785. Már az első világháború előtt is több gyára, üzeme volt: bádogedény, zománc, mezőgazdasági gép, pósztógyár, gőzmalom és szeszfinomító, ezüstmű és ötvösgyár, ma textilgyár és teherautó-gyártás is folyik itt.

A történelem sok keserű napot tartogatott ennek a szép magyar kisvárosnak. Már a középkorban meg kellett erősíteni a csehek betörései ellen, majd 1622-ben a kurucok sarcolták meg,  1719-ben pedig a pestis tizedelte. 1849. augusztus 7-én éjjel a kozákok ütöttek rajta a városon, a lakossággal kegyetlenkedtek, a helységet kirabolták, majd felgyújtották. 500 ház közül csak 40 maradt meg, 40 és fél ezer lakosból pedig mindössze 1400 élte túl.

Szergejt leállítva sétálgattam a losonci főutcán. Másfél órás városnézés után Rimaszombat felé indultam.

Pincina elhagyásakor már annyira szürkült, hogy szállásról kellett gondoskodni, a Csillag Szállóban találtunk helyet...

Az úttól balra egy fenyőbokrokkal tüzdelt liget szolgált hát szállásunkul. Az elszórt konzerves dobozok nemzetisége és az újságpapír hulladékok arra engedtek következtetni, hogy a csehek is "ilyesfélére" használhatták ezt a helyet, mely útmenti de mégis "exclusive". Szergej megfelelő átalakítása után igen jót aludtam az önkiszolgáló hotelben és reggel az autórádió ropogós zenéjére mosakodhattam a jó hideg magaslati vízben. A hajnali tiszta, hegyi levegő, a bokrokban javában csivitelő madársereg feledhetetlenül kedves élményként szolgált a korai ébredéskor.