A sertés csülökbetegségei III. (A lábvég betegségei)

A sertés csülökbetegségeit ismertető előbbi bejegyzéseinkben (A sertés csülökbetegségei I., A sertés csülökbetegségei II.) olvashattuk, hogy a lábvégbetegségekkel terhelt, sántikáló sertés hizlalása komoly ráfizetéssel jár, de az ilyen tenyészkoca sem képes az elvárható eredménnyel felnevelni a malacait, sőt gyakran idő előtt selejtezésre is kerül.

Azt is olvashattuk, hogy miként kell a csülökbetegségeket megelőzni, ha pedig már bekövetkezett a baj, hogyan lehet azt orvosolni. Sorozatunk befejezéseként a legtöbb veszteséget okozó panaritiumot, a csülökízület gennyes gyulladását és a ragadós száj- és körömfájás lábvégeken megjelenő tüneteit, ezeknek a betegségeknek a megjelenési formáit és megelőzésük lehetőségeit, valamint a gyógykezelésüket fogjuk ismertetni.

PANARITIUM

A sertés panaritiumán a párta és a csülök közötti területek bőrének és a bőr alatti kötőszövetének gennyes gyulladását, valamint az ahhoz társult szövődményeket értjük.

Ez a sertések legnagyobb gazdasági veszteséget okozó csülökbetegsége, mely a nagyüzemi gazdaságokban a kocaselejtezések egyik fő oka. Gyakorisága számos körülménytől függ, melyek közül mindenekelőtt a padozat minőségét, az almozást, a tartási higiéniát, az állatsűrűség körülményeit és nem utolsósorban a fajta igényességét, tehát az alkati szilárdságot kell megemlíteni.

MI OKOZZA?

A kóros folyamatot minden esetben a pártatájék meggyengült ellenálló képességű bőrének kisebb-nagyobb sérülésein át bejutott kórokozók indítják meg.

A bántalom előidézésében újabb ismereteink szerint többnyire a Corynebacterium pyogenes és a Fusobacterium necrophorum vesz részt – kevert fertőzés formájában. A bántalom egyes állományokban tömegesen fordul elő, és nem ritka a kistermelők állományaiban sem. A kórokozók behurcolására nincs szükség, mert ezek a mikroorganizmusok az állatok környezetében (többek között az állatok köztakaróján) kisebb-nagyobb számban mindig előfordulnak.

Kimutatták, hogy a Corynebacterium pyogenes két hetes kortól emelkedő tendenciával, idősebb korban pedig már majdnem 100 százalékban kimutatható az állatok mandulájából és az orrváladékkal valamint a bélsárral egyaránt ürül a külvilágba. Az említett kórokozók által kiváltott gyulladásos, gennyes folyamat ráterjedhet más, a szomszédos képletekre, így az ínhüvelyekre, nyáltömlőkre, inakra, szalagokra, ízületekre, a csonthártyára és a csontokra is, nem egyszer pedig testszerte gennyes áttétek is képződhetnek.

A FERTŐTLENÍTÉS JELENTŐSÉGE

Komoly figyelmet érdemel az a tény, hogy a lábvégek szövetében elszaporodott baktériumok onnan tömegesen visszakerülnek a szállások padozatára, az alomba vagy mindazon helyekre, ahol tartózkodnak az állatok. Még masszívabban fertőződik az állatok környezete (padozat, alom és berendezési tárgyak), ha a keletkezett tályogok feltörnek vagy a tályogokat az állatok tartózkodási helyén felnyitják, illetve az elhalt szöveteket itt távolítják el.

Több állat együtt tartása, főként a zsúfolt elhelyezés és tülekedés jó alkalmat szolgáltat arra, hogy az állatok akár egymás bőrébe dörzsöljék az odajutott, sőt az elmondottakat figyelembe véve sokszorosan feldúsult kórokozó csírákat.

Mindezek arra intenek, hogy a kórokozók elpusztításának, a fertőzési lánc megszakításának nagyon fontos feltétele az alapos fertőtlenítés, melyre kitűnő készítmények állank rendelkezésre (pl. MULTICIDE, VIRKON stb.).

Az állatok maradéktalan elszállítása után tehát az alapos takarítás és fertőtlenítés a panaritium megelőzése terén is alapvető feladat.

MILYEN SZÖVŐDMÉNYEKKEL LEHET SZÁMOLNI?

1. A szövődmények sorába tartozik a csülökirha felületes vagy mély gennyes gyulladása.

2. A gyulladás olykor ráterjedhet a csülökcsontra is.

3. A csülökízület gennyes gyulladása sem ritka szövődmény.

4. nem egyszer az ujjhajlító inak és azok ínhüvelyeinek elváltozásai is bekövetkezhetnek.

KIVÁLTÓ ÉS ELŐSEGÍTŐ TÉNYEZŐK

1. Különösen az alommentes tartás nyújt kedvező körülményeket a kórokozó baktériumok behatolására, melyek a bőrsérüléseken keresztül jutnak a szövetek mélyébe. Az alommentes tartás során a bántalom kiváltásában elsődleges szerepet játszik a kemény, érdes, töredezett, gödrös padozat, a hasonló minőségű járdák és etetőhelyek, az ezek feltöredezésével keletkezett érdes szélek.

2. Megjegyzem, hogy többnyire az érdes padozat tehető felelőssé a szopós malacok lábtő tájékán keletkezett elváltozásokért is, melyek szopás közben keletkeznek, amikor a malacok a „térdükre” támaszkodnak.

3. Ugyancsak hajlamosak a sérülésekre és a baktériumok elszaporodására a pártaszélen és az ízületek kidomborodó részein keletkezett felfekvések.

4. Elősegítik a baktériumok behatolását a higiénia hiányosságai, a nedvesség, a trágya, a trágyalé és a sár azzal a hatásával, hogy fellazítja a sértetlen bőrt, vagy helyi bőrgyulladást okoz sekélyebb vagy mélyebb repedésekkel.

5. Hajlamosít a csülökszaru túlnövése vagy éppenséggel túlzott kopása, melyekről előbbi lapszámunkban részletesen szó esett.

6. A takarmányozási hibák, főként a kalcium- és foszfátellátás zavarai ugyancsak hajlamosító okként szerepelnek.

7. A csülökszaru kiszáradása a sarokvánkosi irha gyulladását és szarurepedések keletkezését segítik elő utat nyitva a kórokozók behatolására.

8. A hibás lábállások, a puha csüd szintén hajlamosít a panaritium fellépésére.

9. De ugyancsak hajlamosít az állatok elnehezedése, a rendszeres mozgás hiánya. Ezt látszik igazolni, hogy leggyakrabban a tenyészkocák, ritkábban a 70-75 kg-os testsúly elérése után a hízók és a tenyészkanok, legritkábban pedig malacok betegednek meg.

A GAZDASÁGI VESZTESÉG

A bántalom okozta jelentős gazdasági veszteségek ezúttal elsősorban nem az elhullásokból adódik, hanem egyéb veszteségekből.

1. A hízók rossz takarmány-értékesítéséből, következésképpen a drága takarmány pazarlásából.

2. Ugyancsak a hízósertések gyenge, egyenlőtlen fejlődéséből, a falkák ún. szétnövéséből.

3. Különösen kényszervágások esetén, de olykor a kész hízók vágása során is, az oly gyakori áttétek miatt a hús és egyes szervek elkobzása folytán, melyek emberi fogyasztásra alkalmatlanná válnak.

4. A tenyészállatok esetében pedig a szoptatós kocák nem kielégítő tejtermeléséből.

5. A beteg koca kevéssé törődik a malacaival, gyakori a malacok megnyomása.

6. A tenyészkocák szaporodási zavaraiból (ivarzás, fogamzás stb.).

7. Nem utolsósorban a tenyészkocák korai, idő előtti selejtezéséből.

8. Végül pedig meg kell jegyezni, hogy idült esetekben a lábvég ízületeiben és az ízületek szalagjainak a tapadási helyén olyan elváltozások (pl. csontosodó ízület és ízület körüli gyulladás, összenövések stb.) is kialakulhatnak, melyek miatt a heveny gyulladás a gennyes folyamat vagy az elhalás megszűnése ellenére az állatok tartósan sánták maradnak, és következményesen a csülökszaru deformálódik.

TÜNETEK

A panaritiumra a helyi tünetek, továbbá a súlyos sántaság és az állat általános állapotában bekövetkező károsodás a jellemzők.

Heveny esetben a pártaszél körkörösen vagy körülírtan duzzadt, a duzzanat hőmérséklete a környezeténél melegebb. Az elváltozott terület tésztatapintású és tapintáskor fájdalmas. A csülkök egymástól távol állnak.

A pigment nélküli bőr kivörösödött, esetleg cianotikus, a szőrszálak nem simulnak a lábvégre, hanem borzoltak. A beteg lábvég különböző mértékben deformálódott. Olykor a pártaszélen vagy a sarokvánkos tájékán az elvált szaru alól bűzös váladék szivárog. A közben képződött szaru repedezett, majd később deformált és túlnőtt.

A betegség előrehaladása során tályogképződés vagy már feltört tályogok helyei figyelhetők meg. A tályogok feltörésekor gennyes váladék ürül, és a bőr nagyobb területeken ellökődhet. Az így keletkezett sebek alapjáról és az elvált szarutok alatti irhából túlsarjadzások indulnak ki és gyakori a lábvégek tetemes megnagyobbodása. Külső vizsgálattal a mélyebben helyeződő tályogok nem ismerhetők fel, ezeket csak a boncolás vagy sokszor csak a húsvizsgálat során lehet megtalálni.

A súlyosabb fokú Corynebacterium pyogenes okozta fertőzések során gyakran találhatók testszerte is kisebb-nagyobb tályogok.

A beteg állatok bágyadtak, étvágytalanok, gyakran lázasak és különböző mértékben sántítanak. Sokat fekszenek, nehezen bírhatók mozgásra. Beteg lábukat óvatosan vagy nem terhelik. A hátulsó lábak megbetegedése esetén gyakran tartósan kutya módra „ülnek”.

Súlygyarapodásuk kevesebb a szokásosnál vagy éppenséggel nagyon leromlanak. Amint arról már szó esett, a szoptatós kocák tejtermelése és ivarzása is kisebb-nagyobb mértékben zavart szenved.

A beszűrődött szövetekben képződött tályogok feltörése után a sántaság csökken, az általános állapot javul, de néha a pártaszélen kiterjedt elhalás alakul ki. A bántalom megfelelő kezelés hatására, de némelykor spontán is gyógyulhat, ám gyakran szövődmények is kialakulhatnak, melyekről az előbbiek során már szó esett.

MI A TEENDŐ?

1. A megfelelő padozaton, a száraz, tiszta almon és a kedvező higiénikus körülmények megteremtése mellett gondoskodni kell a rendszeres fertőtlenítésről.

2. A beteg végtagra meleg fertőtlenítő fürösztést vagy párakötést kell alkalmazni.

3. A helyi kezelést széleskörű antibiotikum alkalmazásával kell kiegészíteni, helyileg esetleg parenterálisan is applikálva.

4. A gennyes tályogokat meg kell nyitni, és az elhalt részeket ki kell metszeni.

5. A lábvégeket kötéssel védjük az újabb fertőzéstől, és bőséges, rendszeresen takarított „szalmaágyat” kell alkalmazni.

A CSÜLÖKÍZÜLET GENNYES GYULLADÁSA

Gyakori betegség minden olyan gazdaságban, ahol elhanyagolják a higiénia alapvető szabályait. A betegséget elsősorban gennyesztő mikrobák okozzák, melyek bejuthatnak az ízület üregébe. Leggyakoribb kórokozó a Staphylococcus pyogenes aureus, albus, továbbá a B.pyogenes suis. Ezeken kívül természetesen más gennykeltői is előfordulhatnak (B. KOVÁCS).

KÓRFEJLŐDÉS

A baktériumok többféle módon is bejuthatnak az ízület üregébe:

1. Mindenekelőtt a pártaszéli sérüléseken keresztül.

2. A csülkök közötti sértetlen kipállott bőrön át.

3. A szarurepedésen át. A szarurepedés kialakulásáról előbbi lapszámunkban részletesen beszámoltunk.

4. A panaritium szövődményeként.

5. nem ritka az áttétek útján keletkezett gennyes csülökirha-gyulladás sem.

A fertőzés következtében az ízületi tok gennyes gyulladása gyorsan átterjedhet az ízületi porcra, illetve a csontokra is, gyakori a tályogképződés és a sipolyok kialakulása.

TÜNETEI

A betegségre kezdettől fogva a nagyfokú, megterhelési típusú sántaság a jellemző. Előfordulhat olyan eset, amikor helyileg még semmi elváltozás nem látszik, hanem csak az étvágytalanság, elesettség, a hőmérséklet emelkedése és a sántaság jelzi a betegséget. A külső sérülés vagy a lábvégen előforduló más gennyes folyamat szövődményeként kialakuló gennyes csülökízület-gyulladás esetén már kezdettől fogva megállapíthatók helyi elváltozások is.

A feltörés előtt álló tályog esetén a csüdízület felett körkörös duzzanat észlelhető, mely jelentősen elődomborodik. A feltörések esetén pedig a csülökízület-gyulladás fennforgásakor synoviával kevert bőséges, gennyes váladék ürül a külvilágra.

ORVOSLÁS

Meleg fertőtlenítő borogatás, fürösztés, mellyel demarkálhatjuk a folyamatot, majd a tályog megnyitása. Úgy helyileg, mint parantarálisan antibiotikumokat kell alkalmazni és bőséges „szalmaágyat” biztosítani. A higiéniai és fertőtlenítési szabályokat a panaritium során leírtak szerint kell alkalmazni.

A RAGADÓS SZÁJ- ÉS KÖRÖMFÁJÁS

Járványok idején előfordul, hogy adott gazdaságban a betegség előbb sertéseken jelentkezik, és ezekről terjed át a szarvasmarhákra.

TÜNETEK

A betegség első tünete a jelentős mozgászavar. Az állatok kötötten járnak, tipegnek, gyakran az elülső lábtőre támaszkodnak. Ha a beteg sertéseket kemény talajon meghajtják, a sántaság fokozódik. Helyi vizsgálattal a betegség korai időszakában a fájdalmasságon kívül más elváltozás nem látható. Egyidejűleg az ormányon és a száj nyálkahártyáján megjelenő apró hólyagok és hámhiányok biztosan utalhatnak a veszedelmes járványos betegségre.

A mozgászavar keletkezése után 1-2 nappal a pártaszél és az interdigitális hasadék bőrén, továbbá a fattyúcsülkök körüli bőrön borsó nagyságú hólyagok és azok felfakadása után cafatolt szélű hámhiányok figyelhetők meg. Hazánkban és külföldön is ismeretesek olyan járványok, amikor az állományok egyedeinek csülkéről 30-50 százalékban teljesen leválik a szaru.

A betegség vagy gyanújának megjelenésekor azt azonnal jelezni kell az állatorvosnak, aki a további eljárásról intézkedik.