2014. augusztus 10., vasárnap

Enteriőrök III (Ázsia)

Bepillantani mások otthonába, más kultúrák által kialakított belső terek hangulatába, mindenképpen izgalmas. Ezúttal a szerző olyan képeit válogattuk össze, melyeken "hétköznapi" emberek mindennap használatos helyiségeibe láthatunk be, s természetesen a jegyzeteket ezúttal sem hagytuk el. Ha a címként jelölt ország vagy város nevére (mely minden esetben egy linket tartalmaz) klikkel, a teljes fejezet, melyben a fénykép szerepel, megjelenik. Nem egy így megnyitott fejezet több képet és részletesebb leírást is tartalmaz a témában.

.
.

Falusi házaik finoman fogalmazva igen egyszerűek.  Ellenben nagyon barátságosak és "fényképezhetőek". Az asszonyok nem bújnak el, a gyerekek pedig kifejezetten élvezik a premier plánokat nyilván némi baksis reményében.
.
.
.
.
A stelázsi szerény és saját gyártmányú. Rajta látjuk a használatban lévő edényeket, kosarakat és egyéb konyhai eszközöket. Több diák is lakik a házban, az ő szobájukba is bekukkantottunk, és csodálkozva néztük, hogy már ide is betört az amerikai kultúra: a falakon újságok, poszterek, amerikai filmsztárok képei vannak kiaggatva.
.
.
.

.
Meghívást kaptunk egy nomád beduin család meglátogatására. Vendéglátónk családja két nagy sátorban lakott. Sajnos a feleségeivel és gyerekeivel nem találkozhattunk, mert azokat féltékenyen bezárta a másik sátorba, ő azonban nagyon barátságosan kínált kávéval, teával, sőt pitával is. A kávét előttünk - "nomád módon" - pörkölte, törte és főzte. Ezután elkészítette a lepényt, a pitát. Ott helyben dagasztotta és gyúrta majd sütötte a tűzhelyen.
.
.
.
.
Jöjjenek el velem az ország déli részében levő, geológiai csodának minősített vidékére, a Wadi Rumba! Ki hinné, hogy e nagyszerűen csodálatos sziklavilágot korábban a tenger borította? Amikor végigjártuk e sziklacsodákat, élveztük a naplementét, majd a nomádok a sátraikban megvendégeltek bennünket. Teát és gyümölcslevet kaptunk, és aki akart, jó erős törökös kávét ihatott iszonyúan megédesítve.
.
.
.
.
Hamarosan egy folyómenti faluhoz érünk. Ban Phanomnak hívják. Egy gazdag ember háza emeletes és teraszos. A kocsmárosok - úgy látszik - itt is jómódúak.
.
.
.
.
Megkérdezzük, hogy honnan szerzik be itt kőkorszakbeli életmódjukat folytatva a rajtuk levő nem éppen a természetes állatbőrből készült ruhaneműt. Közlékenyen tájékoztatnak, hogy időnként lemennek a legközelebbi útra, ahol a kamionosokkal cserekereskedelmet folytatnak. Azok ruhaneműt és különböző használati eszközöket és élelmet hoznak, ők pedig gyümölcsfélét visznek érte.
.
.
.
 .
A múlt időkből egy gazdag kereskedő házában vagyunk. Az egyedüli vendég én vagyok a fogadó szobában. A nagy kalapszerű szalmafedő a legyektől védi a kínálatban szereplő csemegéket: süteménybúra.
.
.
.
.
A paraszti munka minden szakaszát szertartások kísérik, amelyekben kiengesztelik az isteneket, és termékenységért könyörögnek, csak fohász után kezdenek dolgozni. Vendéglátóink szívesen álltak velünk a fényképre a teraszon. Körülnézhettünk a házban, campával is megkínáltak, de ezt udvariasan visszautasítottuk.
.
.
.
.
Egy középparaszt háza már takarosabb. A képen a falusi épület tornáca látható. A konyhában a tűzhely fölötti polcokon van a teljes felszerelés: kis fatányérok, lábosok, fazekak. Az evőeszköz ismeretlen Tibetben, a kést-villlát-kanalat az étkező öt ujja helyettesíti. Ehhez még hozzátartozik, hogy errefelé nemigen szoktak kezet mosni. Legfontosabb ital a tea, amit sóznak és jakvajjal ízesítenek. A teáscsészét (amit sohasem mosnak ki!) mindenki a zsákjában vagy a zsebében magánál tartja.
.
.
.
.
A hálószobában még nem volt beágyazva. A vendégszobában azonban szép rend fogadott, és sok színes szőnyeg volt előkészítve, felcsavarva, mintha csak ruhásszekrény lenne. Meghívott bennünket a házigazda egy italra, amit a kellemesen hűvös agyagkupolás házában fogyasztottunk. Csak a lábunknak volt kényelmetlen, még mindig ügyetlenül tartottuk a földön, nem tanultuk meg, hogyan kell ülni ebben a helyzetben. Ellenben a hőmérsékletet itt bent nagyon élvezi a magyar csapat, mert odakint rekkenő meleg van.
.
.
.
.
Amint látjuk, a higiénia ismeretlen a szegényesen összetákolt viskókban a külvárosban. Pedig bizony ez is a főváros!
.
.
.
.
A városban egy család meghívott vacsorára. Miután levettük a cipőinket, invitálnak, hogy üljünk le a szőnyegre. Se szék, sem pedig asztal nincsen a szobában! Nagyon kényelmetlenül érezzük magunkat, mert nem tudjuk, hová is helyezzük a lábunkat. Itallal kínálnak. És középen, a szőnyegen tálalnak! Tejfölt, túrót, apró sült húsokat kapunk. Kenyér nincsen, de mindenki helyére tesznek kanalakat és egy szelet lepényt. Nagy bajban vagyunk, mert nem tudjuk, hogy miként is fogjunk hozzá a lakomához! A lepényszeletre rátesszük a túrót meg a húsdarabkákat, ezt pedig megöntözzük tejföllel. Hoztak még uborkasalátát is, abból is mérünk rá. Azután minden csurog-csepeg! Elkerülhetetlen, hogy ügyetlenül össze ne kenjük magunkat. Már nem is a finom falatokra koncentrálunk, hanem arra, hogy miként is fogyasszuk, hogy a lehető legkevesebbet maszatoljunk. Már egymást se merjük nevetni, főként pedig fotózni a nagy igyekezetünkben. Becsületükre legyen mondva, a háziak nem lepődtek meg esetlenségünkön még csak egy mosoly erejéig sem (talán ők is így esznek?)... Hát eképpen végződött a vacsora olyan nagy malackodással, amit egy életre nem fogok elfelejteni!
.
.
.
.
Látogatást tettünk a Hanoitól 10 km-re levő, jensói téeszben, ahol a brigádvezető meghívott a lakására. Bekukkanthattunk a hálószobába, a konyhába, a kamrába és a tisztaszobába.
.
.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése