Mexikó II/3

 A MEXIKÓI EGYESÜLT ÁLLAMOK A FÖLD LEGNÉPESEBB SPANYOL NYELVŰ ORSZÁGA

A Nemzeti Múzeumban

Képek, festmények és az ásatások során előkerült sok-sok emléktárgy bemutatásával ismertették Mexikó történetét, az elődök, az indián népek életmódját, szokásait, meghódításukat, históriájukat. Természetesen mindezt aligha tudnám itt leírni, inkább néhány fontos eseményt szeretnék kiemelni. Hozzáteszem még, hogy odabent tilos fényképezni.

Már a belépés előtt esőisten szobra köszönti a sápadtarcú látogató csoportot. Őróla a továbbiak során még szót ejtek. De hallgassuk az indián idegenvezetőt:

- Az azték vagy másképpen mexika törzs 200 éves vándorlás után 1325 táján érkezett a Mexikói-medencébe. A Texcoco partján élő törzsek, melyek már előbb letelepedtek itt, hol szövetségben, hol harcban álltak egymással, de nem nézték jó szemmel az érkezőket. Az aztékok - főpapi javaslat alapján - 1345 körül letelepedtek és megalapították a Texoco-tó szigetén városukat, Teochtitlánt.

A vezető szerep rövidesen a kezükbe került, és a harcias aztékok szövetségeseik segítségével 1440-ben már az egész Mexikói-medencét uralták. Az aztékokról a krónikások, történészek és írók különféleképpen ítélkeztek. Vannak, akik Közép-Amerika legmagasabb szintű kultúrnépének tartják őket, mások a birodalomalapítási- és fenntartási erejüket csodálják, ismét mások viszont elítélik vérengző emberáldozataikat.

Bizony sokkoló hatással voltak ránk az élő szíveket kitépő obszidiánkések, az embervért felfogó edények, a rettenetes halálra váró ezrek kifeszített testét tartó áldozati kövek, az égő szíveket valamikor elhamvasztó urnák, a szívek raktározására szolgáló faragott kőládikák, a rituális emberhús-evésnél a kitüntetett részeket összegyűjtő művészi kivitelű kelyhek és tálak. Elhitték, hogy az aztékok valamennyi más nép meghódítására hivatottak, és ezt Huithilopochtli segítségével el is érhetik. Tulajdonképpen ez a hit hajszolta véget nem érő háborúskodásba és tömeges emberáldozatokba az aztékokat. De kétségtelen, hogy uralmuk felvirágzása és Tenochitlan példátlan jóléte is ennek köszönhető.

Az ebből adódó kettősség, a bátorság és félelem volt az azték kultúra alapvető ellentmondása és az emberáldozatok legfőbb magyarázata. Szemléletük alapja, hogy az ember és az isten egymástól kölcsönösen függenek. Az emberáldozás általában nem büntetésből történt. Halálbüntetéssel járó legfőbb vétek az isteneknek járó kötelezettség elmulasztása, a kukorica és a vallásos tárgyak, eszközök ellopása, valamint az asszonyi hűtlenség volt. Fontos szertartásokon nem a halálra ítélt bűnösöket, hanem a legtisztábbakat, legszebbeket, legártatlanabbakat áldozták fel.

Ezek a szertartások nem ártó szándékú kegyetlenkedések voltak, nem bosszú vagy megleckéztetés sugallta őket. Az áldozat más, több volt ennél. A Naphoz és az istenekhez beszéltek általa, kapcsolatot teremtettek az ember és az istenek között - hitük szerint. Rabszolgákat vagy bűnösöket csak kisebb rituálékon, ártatlan nőket és gyermekeket pedig igen ritkán áldoztak fel - leginkább csak a jó terméshozam, a termékenység érdekében.

Az aztékok óriási aranykincseket halmoztak fel. 1519. november 10. Három nappal előtte vonult be Cortez csapataival Tenochtitlán fővárosába. II. Moctezuma azték császár (rémületében vagy vendégszeretetében) átengedte nekik elhunyt apja uralkodói palotáját. Itt akartak kápolnát építeni a spanyolok. De a vendégek folyton kincsek után szimatoltak a termekben, és valóban találtak is egy befalazott ajtót. A katonák nem sokat teketóriáztak, kivágták az ajtót, és csaknem kővé meredtek a látványtól: a delelő napnál is szemkápráztatóbb csillogástól, mely elébük tárult. Moctezuma és apja magán-kincsestára és a szomszédos Texoco Köztársaság elzálogosított állami kincseire bukkantak.

Tüstént odahívták Cortezt, aki lehúnyja a szemét, nehogy megvakítsa a fényözön. És ezúttal nem esik neki mohón a leletnek. Újból befalaztatja a rést és a legszigorúbb hallgatást parancsolja. Ezt azért teszi, mert semmi ajándékot nem kérhetne Moctezumától, ha az rájönne, hogy az aranykincsre már rátette a kezét. Csak amikor Cortez áthurcoltatta a császárt a palotájából a magáéba, mint túszt, újból felnyitják a kincstárat. Két spanyol kaptona septében el is lop két aranyhelyhet azzal, hogy nincsen ivópoharuk. Példás büntetést kapnak. Ekkor az elfogott azték császárt arra kényszerítik, hogy minden állami bevételről lemondjon, és a madridi felség javára valamennyi kincsét önként felajánlja. Cortez a kincseket a trónterembe viteti. A hatalmas, nyitott teremben egyetlen nagy halomban jobban tündökölnek a drágaságok, mint a résen át. Aztán három kupacba rakatja azokat: az egyik csak aranyszemcse, a másik csupa aranyrúd, a harmadik pedig kizárólag csodálatos műtárgy.

A katonák morognak, amikor látják, hogy a zsákmány 3/5-e kicsúszik a kezükből. s amikor a negyedik ötödrészt is félreteszik, haragjuk dührohammá fokozódik. Ezt rézben Veracruzba kell küldeni a hátramaradtaknak, részben a tisztek között kell szétosztani. Csak az utolsó ötödrész kerül kiporciózásra a legénység között, ez pedig mindössze 100 aranypezó fejenként. Kitör a lázadás, mígnem Cortez közbelép! Vonakodva, mégis engednek és szolgálatba állnak. És mi történik ezután? Tombol az ivászat és a kártyajáték vadabbul, mint bármikor ezelőtt. A holdfénynél legtöbbjük elveszíti a napfénynél kapott aranyakat. Ezzel fejezi be a történetet kísérőnk, és véget is ér a látogatásunk, miközben a sok-sok érdekes és olykor nagyszerű relikviát is megnézhettük.