Moszkva 10.

  IRÁNY MOSZKVA! (1960)

A Lomonoszov Egyetem és színházak

Megnéztük a Lenin-hegyen a világhírű Lomonoszov Egyetemet (Московского государственного университета имени М.В.Ломоносова - МГУ). A 200 méter magasan fekvő hegy tulajdonképpen inkább csak emelkedést jelent, mint tényleges hegyet. Az egyetem épülete egy gyönyörű parkban fekszik. 32 emeletes, 270 méter magas. A folyosók hossza 9 kilométer. A tetején levő csillag 125 mázsa tömegű, a két oldalszárnyon látható óra pedig egyenként 9 méter átmérőjű. A központi épületben 22 ezer szoba van. Az egyetemnek 14 fakultása van 14 ezer diákkal, 33 olvasóteremmel és 2500 előadóval, melyek közül 567 akadémikus.

Az épület nemcsak óriási, de nagyon modern is. A professzor rajzol a táblára, majd megnyom egy gombot, kialszik a fény, és a tábla helyén egy vetítővászon jelenik meg. Ugyancsak gombnyomásra nyílnak és záródnak az ablakok, futószalagon jönnek a könyvek. A diákszobák 2 ágyasak, három traktusra oszlanak, ahol a fiúk, lányok és a házasok laknak. Említette a vezetőnk, hogy a középiskolákban a tudományok alapjainak az oktatása mezőgazdasági vagy műhelymunkával van összekötve, így a középiskola az érettségi mellett szakképzettséget is nyújt.

Erről jutott eszembe Móra Ferencnek egy kis írása, melyben leírja, hogy egy amerikai újságíró közölt egy cikket a Ju Pi San Franciscoban élő kínai extrónörökösről, aki kovácsmesterséget folytat, és kijelentette, hogy akkor sem menne császárnak, hogyha hívnák, mert minek legyen a saját hatalma rabszolgája, mikor a maga gazdája is lehet.. Miután idézi a tudósítást, Móra azt írja, hogy ő is el tudja képzelni, hogy valaki, akinek szakképzettsége a kovácsmesterség, és jólmenő kovácsüzlete van, nem kívánkozik császárnak. De mit csináljanak az orosz nagyhercegek és trónkövetelők európaszerte, akiket nem tanítottak fiatal korukban kenyérkereső mesterségre? Muszáj nekik összeesküvéseket, puccsokat csinálni szegényeknek, ha élni akarnak!

A Panoráma moziban tömve van az óriási előcsarnok, nagyon sok a külföldi. A Drága föld című darab kerül előadásra. Elsötétül a nézőtér, és megjelenik az első táj aranysárgán hullámzó búzatáblával. Hirtelem úgy érzem magam, hogy autóban vagyok, előttem a sofőr, mellette egy csinos lány, én pedig közvetlenül mögöttük ülök. A hölgy haja lobog a szélben - szinte összébb húzom a kabátom -, a motor egyenletesen zúgva nyeli a kilométereket. Mellettünk autók suhannak el, mi pedig óriási sebességgel száguldunk egy sziklás hegyoldalba vágott szerpentinen. Izgalom fojtogatja a torkomat a félelemtől, hogy összeütközünk valamivel ilyen óriási vágtával haladva ezen a veszélyes úton. De most még gyorsabban előzünk egy másik személykocsit - érzem a szelét, mikor elsuhanunk mellette. Végigkocsizunk Moszkván, Leningrádon (persze most már lassabban hajt a sofőrünk, hogy kicsit körül is tudjunk nézni). Fürgén fut a jármű az óriási forgalomban. A gyönyörű Szocsiban motoroscsónakra ülünk át, hogy kirándulást tegyünk a hullámzó tengeren. Igen, a víz hullámzik, a csónakunk pedig billeg. Kezd kavarogni a gyomrom. A mellettem ülő hölgy hullafehér, hányingere van, verítékes homlokát törölgeti. Töfi bácsi is rosszul lett, ő fel is kel és kimegy, de úgy látom, többen tesznek így.

A moszkvai Nagy Színház ( Большой театр)

Annyira élethű az egész filmszínházi jelenet, hogy mikor kicsit nekem is kavarog a gyomrom, megpróbálok kikapcsolódni úgy, hogy nem nézem a hatalmas, félkörben kihúzott vetítővásznat, hanem oldalt fordulok a tömeg felé, de ez sem ér semmit, nem lehet még percekre sem lazítani. Ilyenkor ugyanis úgy érzem, az egész tömeg velem imbolyog a tengeren... Szocsiban repülőgépbe ülünk, és egészen alacsonyan leereszkedve most már tényleg élvezhetjük a Kárpátok fenségesen szép panorámáját. Milyen érdekes, hogy mikor tényleg repülőgépben ültünk a 9 ezer méteres magasságból semmit sem láttunk. El kellett tehát jönnünk ide, a moziba, hogy valóban átélhessük a repülőnyújtotta nagyszerű látványt! Ugyan milyen technikával sikerült ezt a páratlan élményt elővarázsolni? 

Zenés Gyermekszínház (Московский детский музыкальный театр)

Szerencsés voltam, a hátam mögött német mérnökök ültek, akik az előadás megkezdése előtt éppen erről beszélgettek. Sajnos hivatalos tájékoztatást nem kaptunk, csak az élményt a filmszínházban, így a tőlük hallottakat kellett feljegyeznem. A mozit 1958. koratavaszán nyitották meg. Lépcsőzetesen emelkedő üléssorú, körlakú nézőtere van, ahol 1226 személy tud elhelyezkedni. A nézőtér előtt a világ legnagyobb fehér panoráma vászna van félkörben kifeszítve, mely 31 méter széles és 11 és fél méter magas. A természetes plasztikust hatást az adja, hogy háromfelől vetítenek három filmet egyszerre, a hangot pedig különleges szinkron berendezéssel magnetofonszalagról adják. A meghökkentően természetes hanghatást úgy kapjuk, hogy 120 hangszóró közvetíti a hangot. Így válik lehetségessé, hogy ami balra van, azt balról, ami jobbra vagy alul van, azt jobbról vagy alulról hallhatjuk. Feledhetetlen élményt nyújtott ez a Panoráma mozi, és szinte furcsa volt, ahogy kiléptünk egyszerre a sötét, moszkvai éjszakába, mikor ezelőtt néhány perccel a verőfényes napsütésben kocsikáztunk ugyanitt. Mire még egyszer kijutok Moszkvába, már talán illatozó és tapintható film is lesz itt...