A sertés csülökbetegségei II.

Előbbi Lapszámunkban olvashattuk (A sertés csülökbetegségei I.), hogy a csülökbetegségben szenvedő, sántikáló hízók (többek között) pocsékolják a takarmányt és elhúzódik a hizlalási idő, a tenyészkocák nem tudják az elvárható eredménnyel felnevelni a malacaikat, idő előtt selejtezésre kerülnek stb. Összefoglalásként a lábvég-betegségek komolyan veszélyeztetik a sertéshizlalás és -tenyésztés eredményességét.

Ugyancsak részletesen ismertettük két kóros elváltozás, a szarurepedés és a csülökszaru hiányos kopása által okozott bántalmak tüneteit, megelőzésének és orvoslásának a lehetőségeit.

A továbbiakban néhány egyéb súlyos sántasággal járó kórformáról: a csülökszaru túlzott kopásáról és a rongyostalpúságról fogunk szót ejteni.

A SERTÉS CSÜLÖKSZARUJÁNAK TÚLZOTT KOPÁSA

Előző Lapszámunkban tájékozódhattunk arról, hogy a csülökszaru hiányos kopása az ujj állásának a megváltoztatásával, az ujjízületek rendellenes terhelésével nemcsak az ízületi bántalmak kialakulására, de szeptikus folyamatok fellépésére, következésképpen súlyos sántaság kialakulására is vezethet. Legfőbb oka a nem megfelelő istállópadozat és a jártatás hiánya.

Szintén komoly sántaság léphet fel azonban a sertés csülökszarujának túlzott kopása során is. Ilyen esetekben a rendkívül kemény, érdes felületű padozat a felelős elsősorban a bántalom kialakulásáért. Az ilyen padozat a csülökszarut annyira gyorsan és olyan nagymértékben koptatja, hogy az elvékonyodott szaru nem képes az irhát a mechanikai hatásoktól megvédeni. Így az irhában kezdetben heveny savós, később gennyes gyulladás alakul ki. Mert mi is a sertésistállók különböző anyagokból készült tömör pihenőtéri padlójának a három fő jellemzője? A koptató hatás, a kopásállóság és a csúszósság.

A BÁNTALOM KIALAKULÁSA

A túlzottan kemény anyagból készült és érdes felületű padozat a csülökszarut gyorsan és nagymértékben koptatja (KÉP).

1. A bántalom járás közben úgy jön létre, hogy a hordozószél, a talpi felület, valamint a sarokvánkosok és a fattyúcsülkök csiszolódnak.

2. Nagyon gyakran lehet találkozni olyan esetekkel, hogy a puha vagy medvecsülkű állatokon annyira elkopik a sarokél, hogy annak hordoszéli része majdnem vagy teljesen eléri a pártaszélt.

3. Amikor az ujjtengely meredek, a hegyi fal nagyobb mértékben kopik, ilyenkor a hegyfal és a sarokfal magassága megközelítően azonos lesz.

4. Gyakori jelenség, hogy a fekvő sertés a lábaival kaszáló mozgást végez. A kóros elváltozás ennek során is létrejöhet, ugyanis az érdes felületű padozat az alul lévő külső csülkök oldalfalát fokozottan koptatja.

5. Felálláskor pedig az oldalirányban sokszor kicsúszó végtag talpi felülete súrlódik az érdes padozathoz. A sarokvánkosi szaru túlzott kopása fekély keletkezéséhez vezethet. Esetenként a fattyúcsülök is tövig lekopik. Mindezen jelenségeket a gazdának is figyelemmel kell kísérni.

TÜNTETEK

A szaru elvékonyodása miatt, ha az irhát traumás behatások érik, abban vérzés, a szaruban vérfolt és repedés, majd utóbb heveny savós irhagyulladás alakul ki. Ez fájdalmat okoz, és az állat sántít.

A betegek sokat fekszenek, olykor csak segítséggel képesek lábra állni. Tipegnek, nehezen indulnak el, hátulsó lábaikat annyira a hasuk alá helyezik, hogy minden lépés után csaknem a farukra esnek.

Súlyosabb esetben a betegek lázasak (a sertés normális testhőmérséklete 40 °C alatt van!), sokat fekszenek, rajtuk dekubitusok (= felfekvés, a lágy szövetek tartós nyomás következtében létrejött elhalása) keletkeznek. Az állat sokszor még az evéshez sem áll fel, ami jelentős kondícióromláshoz vezet.

Ha a szarun anyaghiány is keletkezik, a szabaddá vált irhába gennykeltő kórokozók juthatnak be, és gennyes csülökirha-gyulladás alakul ki. Ilyenkor a sántaság jelentősen fokozódik, és a betegség szepszis révén akár elhullást is okozhat.

A GAZDA TEENDŐI

Amennyiben az elmondott tünetek, elváltozások közül bármelyiket észleljük, mindenekelőtt a kiváltó okot kell megszüntetni. A túlzottan koptató hatású padlót kell kicserélni vagy szalmás almozást bevezetni! Ha van rá lehetőség, a sertéseket más padozatú ólba kell áthelyezni. Ezzel nemcsak azt érhetjük el, hogy újabb állatok nem betegszenek meg, hanem azt is, hogy a nem szeptikus eredetű elváltozások spontán, különösebb kezelés nélkül meggyógyuljanak.

Azokban az esetekben azonban, melyek során már súlyos gennyes folyamatok is kialakultak (mély irhagyulladás, csülökcsont-gyulladás, csülökízület-gyulladás stb.), a betegek egyedi sebészeti ellátása és antibiotikumok alkalmazása is szükségessé válik.

A bántalom mielőbbi felismerése és az előbbiekben elmondottak szerint az előidéző okok sürgős megszüntetése a védekezés legfontosabb feladata. A több lábon is komoly szövődményes elváltozást mutató sertéseket célszerű selejtezni.

A SERTÉS RONGOYTALPÚSÁGA (Talpfekély, talprothadás)

Eléggé elterjedt bántalom, lényege az, hogy a sarokvánkosokon súlyos, egymással összefüggő vagy egymástól független, zegzugos szélű szaruhiányok, cafatolt szarurészek találhatók. A kisebb-nagyobb szakadozott szarurészek az irhától elválnak, a repedések mélyén gyulladásos irha és rendszerint kevés váladék található. (TAMÁS)

Két formája ismeretes: az ún. rongyostalpúság, amely a süldőkön olykor tömegesen jelentkezik; a másik formája pedig főleg idősebb, elnehezedett tenyészállatokon fordul elő, amelyre jellemző, hogy a sarokszaruja hyperkeratosisosan (=kóros elszarusodás) elfajul, mely eredményeként a sarokvánkos tojás-, ökölnagyságúra domborodik elő. Ezt a kórformát „bunkóstalpúságnak” is nevezik (KÉP).

Hosszas állatorvosi praxisom során a gazdák legtöbbször azzal a panasszal kerestek fel, hogy a sertés sántít, étvágytalan, már az etetéshez, a vályúhoz is némi ösztökélés után sántítva megy, ott pedig sokszor az elülső lábtőre támaszkodva fogyasztja el a takarmányt. Mivel a lábvégeken az elváltozás nem látszik, csontlágyulásra gondolva már kiegészítették Futorral, vitaminokkal stb. az egyébként kifogástalan takarmányt, de a sántaság nem javul. Olyan gazda is akadt, aki az étvágy javítására Acibetet (emésztést javító), cukrot is kevert a takarmányba, sőt megpróbálta élesztősíteni stb., de az étvágy nem javult. De olyan Olvasónk is volt, aki elmondta, hogy nemrégen építtetett a régi, szűkös faólat elbontva egy jól takarítható, tágas, új sertésszállást, ám a baj még jobban fokozódott. Talán a cement padozattól?

Sok esetben ha a beteg állat talpát is szemügyre veszi a gazda, egykönnyen kiderült volna a baj oka, ugyanis a rongyostalpúság súlyos tünetekkel jár ugyan, de csak a talp, a sarokvánkosok körültekintő vizsgálata során ismerhető fel a bántalom.

A betegség elsősorban a tartási, elhelyezési körülmények megváltoztatásával, a sertés igényének megfelelő padozatú sertésszállások létesítésével, kialakításával orvosolható, vagy ami még fontosabb, ilyen módon lehet azt megelőzni. De minderről részletesebben olvashatunk a következőkben.

MELYEK A BÁNTALMAT KIVÁLTÓ, ELŐSEGÍTŐ TÉNYEZŐK?

Amint arról már szó esett, a bántalmat legtöbbször a sarokvánkosok zúzódása, sérülése váltja ki. Az elősegítő körülmények az alábbiak:

1. Leggyakrabban az érdes, kitöredezett, gödrös padozat okozza a sarokvánkosok zúzódását, sérülését. Nagyon lényeges megjegyezni, hogy a betontalpazat különösen hajlamosít a betegségre. Számos helyen tapasztaltam, hogy valóban tetszetős sertésszállást építenek betonalapzattal, mely gyakran kiváltja a bántalmat. Sajnos annak idején egy olyan nagyüzemmel is találkoztam, ahol hasonlóképpen történt az építkezés, és csak a tömeges sántaság fellépése, majd okának egyértelmű felderítése után át kellett építeni, cserélni kellett a padozatot.

2. Fagyos, göröngyös úton történő jártatás, mely következtében savós, gyulladásos folyamat indul meg.

3. Amikor a csülökszaru hegyfali részének túlnövése során a sarokvánkosok egyenetlen és fokozott terhelésnek vannak kitéve.

4. Hasonlóan kedvezőtlen hatással számolhatunk a padozatnak 3 százaléknál nagyobb lejtése esetén is!

5. A hiányos mozgási lehetőség.

6. Az állandóan nedves padozat, a kedvezőtlen higiéniás körülmények ugyancsak súlyosbítják a kórképet.

7. A traumás behatást nemcsak az egyenetlen, kitöredezett, kemény padló okozhatja, hanem a kitöredezett és túl széles trágyarács is.

Számos hazai eset is bizonyítja, hogy az érdes és állandóan nedves padozaton tartott sertések között súlyos gazdasági veszteséget okozva olykor állománybetegségként lép fel a bántalom.

8. A takarmányozási hibák, az anyagforgalmi betegségek oly módon szerepelhetnek az elősegítő tényezők, a prediszponáló faktorok között, hogy csökkentik a sarokvánkos szarujának az ellenálló képességét.

A TÜNETEK

Heveny esetben mindenekelőtt a végtag nagyfokú fájdalmassága miatt bekövetkezett sántaság a legszembetűnőbb.

Ami a helyi tüneteket illet, ha alaposabban szemügyre vesszük a beteg lábvéget, a sarokvánkos tapintata érezhetően melegebb és fájdalmas, súlyosabb esetekben pedig vérfolt mutatkozik a bevérzés jelenként. Amikor pedig a folytonossági hiányokon gennyesztő csírák is behatoltak, gennyes irhagyulladás is felléphet.

A legjellemzőbb tünet azonban az egész sarokvánkosra kiterjedő, alávájt szélű, szarucafatokkal borított elváltozás az ún. rongyostalpúság. Mivel a szaru normális képződését a gyulladásos irha lehetetlenné teszi, ezért SÜLDŐKÖN a szaru lekopása után az irha elhalásos, vérzékeny, rajta pedig nehezen gyógyuló fekélyek alakulnak ki.

Az érdes és állandóan nedves padozaton tartott sertések között olykor állománybetegségként jelentkezik ez az elváltozás!

A több végtagon egyszerre fellépő rongyostalpúság, illetve a vele járó irhagyulladás miatt a betegek állás közben tipegnek, sokszor az elülső lábtövükre támaszkodva fogyasztják el a takarmányukat. Az állatok étvágya csökken, a kondíció romlik. Az állatok lassan és kötötten mozognak. Mindezért gondolja sokszor a gazda, hogy csontlágyulásról lehet szó.

AZ IDÜLT IRHAGYULLADÁS (ún. bunkóstalpúság)

Idős, elnehezedett és szűk helyen, kemény talajon tartott tenyészállatokon a sarokvánkosok irhájának idült gyulladása alakul ki. Ennek következménye a sarokvánkosok szarujának hyperketózisa. A szaru megvastagszik, az egész sarokvánkos pedig megnagyobbodva tojás-, sőt ökölnagyságot is elérhet, ez az ún. bunkóstalpúság, mely akár mind a négy végtagon kialakulhat.

Ez esetben a sarokvánkosok megnagyobbodnak ugyan, de a környezetüknél alig melegebbek, ám nyomásra fájdalmasak. A bántalomra jellemző a tipegő állás és a kötött mozgás. A sertések csak fokozottabb ösztökélésre hajlandók felkelni, nehézkesen mozognak, az elülső lábtőre támaszkodva esznek.

A szarupikkelyek között mély repedések keletkeznek, majd a szennyeződés és a trágya bejutása következtében előbb-utóbb gennyes gyulladás fejlődik ki.

A sarokvánkosok szarujának hyperkeratózisa csaknem kizárólag idős, elnehezedett tenyészállatokon fordul elő. Előidéző okként mikrotraumák szerepelnek, főleg a szűk elhelyezés és a betonalapzat. A bántalom hosszú idő alatt szinte észrevétlenül fejlődik ki, leginkább az elülső két lábon, de akár mind a négy végtagon is jelentkezhet.

A sarokvánkosok idült gyulladása miatt az állatok a nap nagy részében fekszenek, csak enni kelnek fel. Evés közben tipegnek, majd evés után csak nehezen és lassan járnak. Eleinte a sarokvánkosok még nem nagyobbodnak meg, de a sarokvánkos szarujában a véres beivódások már már felismerhetők.

A gyulladásos irha által fokozottan termelt szaru egy idő múlva jelentős vastagságot érhet el, ami a sarokvánkost tojás- vagy ökölnagyságúvá teszi, és kialakul az ún. bunkóstalpúság (KÉP).

Ebben az állapotban az állat még többet fekszik, még nehezebben kelthető fel. Ennivalóját ritkán fogyasztja el egyszerre, és többnyire a lábtőre támaszkodva eszik. A sok fekvés és kevés mozgás miatt a csülökszaru hegyfali része túlnő, ami a terhelési viszonyt tovább súlyosbítja.

MEGELŐZÉS

1. A betegség megelőzésének alapvető feltétele a normális, rugalmas padozat.

2. Nagyon fontos a tágas és rugalmas talajú kifutó is a sertések számára. A megelőzés és kezelés terén egyaránt jó hatású, ha az állatokat puha, homokos talajon rendszeresen jártatjuk.

Az állatok megfelelő mozgatása azért fontos, mert csak kellő mozgási lehetőség mellett lesz a csülök ép, hiszen ez biztosítja a csülökirha normális vérkeringését és a csülökszaru szabályos kopását.

3. A csülökszaru hiányos mozgás miatt túlnőtt hegyfali részét a szarufaragás szabályai szerint kell rövidíteni.

ORVOSLÁS

A heveny vagy nagyszámú megbetegedés esetén az állatokat 3 %-os formalinoldaton kell lassan áthajtani. Fagyos időben kevés denaturált szesznek az oldathoz keverésével megakadályozható az oldat megfagyása. A beteg állatokat három egymást követő napon fém- vagy fatálcába, illetve betonteknőbe öntött 10 cm magasságú formalinoldaton kell áthajtani. Általában a sántaság már az első kezelés után megszűnik. (B. KOVÁCS, TAMÁS) Fontos a nyugalom, a puha, száraz alom.

Sokkal nagyobb feladatot jelent az idülten fejlődő és sokszor súlyos formát öltő elváltozások kezelése.

1. Mindenekelőtt a roncsolódott, fekélyes sarokvánkosi részeket a trágyától, szennyeződéstől gondosan meg kell tisztítani, majd a roncsolódott szarut, az életképtelen szövetdarabokat ollóval eltávolítani.

2. A folytonossági hiányt fertőtlenítő, antibiotikumos gyógyszerrel kezeljük (Pl. Betadine; Szalicisavból (50 %), bórsavból (30 %) és karbolsavból (20 %) készített kenőcs ugyancsak jó hatású.)

3. Amennyiben szükséges, a szaru megfelelő kifaragását is el kell végezni.

4. Hangsúlyozom, a 3 %-os lábfürdő ez esetben is kedvező lehet.

Következő számunkban a panaritiumról és a csülökízület gennyes gyulladásáról fogunk írni.

 Kemény padozat okozta sérülés a pártaszélen. Az elvékonyodott szarun vérfolt.

A csülök sarokvánkosának szaruja  hyperkeratosisosan megvastagodott („bunkóstalpúság”).

Folytatásként a panaritiumról és a csülökízület gennyes gyulladásáról fogunk írni.
(A sertés csülökbetegségei III.)

(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2013. tavaszán.)