Szubjektív útinapló Romániából (1959)
Közben nagyjából összeszokott a társaság is
Kialakultak az egy asztalnál ülő vagy egy szobában alvó kis csoportok,
de megtalálták egymást a szesztestvérek is. Esténként a szállók
étkezdéjében vacsora után is lent maradtak többen, szólt a zene, az
italért sem kellett fizetni, mert maradt bőven a vacsoráról. Reggelre
ezek összehaverkodtak, összetegeződtek. Nekem nem volt időm ilyesmire,
mert mindent látni akartam, és egyetlen programot sem hagytam el, minden
kis időre szükségem volt, amit akár ismeretszerzéssel, akár pihenéssel
lehetett eltölteni. Az egész csoportban egyedül én készítettem útközben
jegyzeteket, hogy összefoglaló feljegyzéseim valóban megfeleljenek a
realitásnak. Persze nem kell csodálkozni azon sem, hogy sokan
végigaludták a buszban azokat a feledhetetlenül szép tájakat, amelyekről
még álmodni sem lehet anélkül, hogy ne lássuk.
Ha az emberek napokat töltenek el egymással, akarva-akaratlan előbukkan az álarc mögül (kivéve ha már szabadjára engedte) az igazi énje. Az orvos tanársegéd úr és orvos neje, valamint orvos papája csaknem az egész orvosdinasztia mindig együtt utaztak, étkeztek és így tovább, ami természetes is ugyan, azonban kevésbé természetes, hogy sohasem ereszkedtek le a többiekhez, a pórnéphez, s így ők alkották a csoport arisztokráciáját, noha rajtuk kívül még orvos is volt vagy 6 a csoportban.
Egy érdekesebb és asztaltársaságunkat sokkal inkább érdeklő hölgy is volt köztünk, aki vastag lábszárain erősen simuló, de csak közvetlen térden alul érő (inkább egy férfi golfnadrághoz hasonló), fekete halásznadrág utánzatot hordott szárain 4-4 halgombbal. Egyénisége hasonló volt viseletéhez! Határozottan a férfitársaságot kedvelő, erélyes, kedélyes - engedjék meg, hogy úgy nevezzem, ahogyan a többiek, Kökörcsin kisasszony.
Egy időben az én szobatársamat, a cinegevékony Kálmán urat fűzte, aki - noha az én hálótársam volt és a bevett szokás szerint az én asztaltársamnak is kellett volna lennie, kizárólag csakis Kökörcsin asztalánál tudott étkezni. Két-három nap alatt az én Kálmán barátom felére fogyott és belesápadt a nagy szimpátiába, úgyhogy minden erőnkkel igyekeztünk kivonni őt a kisasszony hatóköréből még a végösszeomlás előtt. Ezután Kálmán úr többé nem éjszakázott Kökörcsinékkel, hanem velem együtt nyugovóra tért, hogy erőt gyűjtsön a következő nap szépségeinek értékelésére. Kökörcsin ezután sem tudta megtagadni önmagát, hiszen egy 50 főből álló üzemnek, 50 férfinak a felettese volt, mint igazgatónő.
Nos, de nem érünk rá velük tovább foglalkozni, mert közben befutunk Tordára!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése