2014. június 30., hétfő

Skandinávia III/2a

 SKANDINÁVIÁBAN 1999. JÚLIUS 7-13-IG
Oslóban, a fővárosban

A főváros alapterülete 450 négyzetkilométer, de mindössze 465 ezer lakosa van. Sokáig gyönyörködtünk csodálatos panorámájában.

Az imént említett két szám fővároshoz mérten szokatlan aránya nemcsak földrajzi érdekesség, hanem az élet egyik meghatározója is. A helybelieknek annyit jelent, hogy virágos, levegős, parkosított városban élnek. Hogy a családi ház nincs ellentétben a fővárosi élettel. A turistáknak pedig annyit, hogy az első napokban mindig mindenhonnan elkésnek, mert nem számolnak a hatalmas oslói távolságokkal.

A 30-35 perces városi autóút egészen természetes. Ami "egy ugrásra" volt csupán, azt is fél órát kerestük gyalog, amíg a partok, parkok, ligetek közt megtaláltuk.

Sikerült lekapnom ezt a bátor gumiembert, miközben többen is vártak még az akrobata-mutatvány bemutatására. Szinte a hátam is borsózott, míg végignéztük!

Nem tudtuk meg, hogy a sok azonos nevű király közül ugyan melyik szobra uralkodik még manapság is a városközpont díszeként!

Hamarosan bejutunk a Karl Johans gate-hoz. Itt kezdődnek a drága üzletek. Ez a sétálóutca köti össze a pályaudvart a kastéllyal. A magyar csapat is beleolvad a külföldi turisták tömegébe.

Ezúttal nem tudtam gyerekeket fényképezni, de nagyon tetszettek karakterisztikumaik: világítószőkék, vidámak, sok köztük a kopé-képű szeplős, és kevés kivétellel norvég pulóvert hordanak. Ezek a kézzel vagy éppen géppel kötött pulóverköltemények mintha ezerszínű egyenruhába öltöztetnék az ország ifjúságát.

Lépten-nyomon találkozunk ezekkel a kis torz figurákkal, a trollokkal. Éppen barátkozom az egyikkel ellenére annak, hogy külleme nem éppen megnyerő. A norvégok hite szerint a végeláthatatlan erdők mélyén élnek ezek a gonosz manók, akik időről időre kijönnek az emberek közé, hogy bosszantsák őket.

Az ország vámhivatalánál is itt van a gonosz manó! A legendák, a Sagák földje ez, melyek szerint szent Olaf király harcolt a sárkánnyal; ahonnan a vikingek hódító útjukra indultak. A Sagák az északi népeknél azok a mondák, melyek többek között az őseik történeteit, harcait, szokásaikat mesélik el.

2 megjegyzés:

  1. Szüksége van kölcsönre? Ha igen, vegye fel velünk a kapcsolatot most e-mailben a (trustbridgefinancialservice943@yahoo.com) címen. Sürgősen szüksége van kölcsönre vállalkozása finanszírozásához vagy bármilyen más célra? Engedéllyel rendelkező, legitim és nemzetközi hitelintézet vagyunk. Vállalkozásoknak, vállalatoknak és magánszemélyeknek kínálunk kölcsönöket versenyképes 3%-os kamatlábbal. Akár rövid, akár hosszú lejáratú kölcsönre van szüksége – vagy akár rossz hitelmúlttal is rendelkezik –, a kérelmét a kézhezvételt követően haladéktalanul feldolgozzuk.

    Független pénzintézet vagyunk. Az évek során kiváló hírnevet építettünk ki azzal, hogy több ezer ügyfélnek nyújtottunk különféle kölcsönöket. Bármilyen összegű kölcsönt kínálunk mind állampolgárok, mind nem állampolgárok számára. Szolgáltatásaink közé tartoznak az egyszerű személyi kölcsönök, üzleti/kereskedelmi kölcsönök, autóhitelek, berendezéslízing/finanszírozás, adósságkonszolidációs kölcsönök és lakáshitelek – amelyek mindenki számára elérhetőek, hitelképességtől függetlenül. Ha érdekli ez az ajánlat, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a (trustbridgefinancialservice943@yahoo.com) címen további részletekért; amint megkapjuk az e-mailjét, azonnal válaszolunk.

    Gyors készpénzes ajánlat Önnek ma, mindössze 3%-os kamatlábbal, hosszú és rövid lejáratú készpénz minden összegben és devizában, fedezet nélkül. Igényeljen most azonnali jóváhagyásért.

    Mindenféle hitelszolgáltatást kínálunk.

    💼 Szolgáltatások:
    🏠 Ingatlanhitelek és jelzáloghitelek közvetítése
    🚗 Személyi és autóhitelek
    💼 Üzleti és berendezéshitelek
    🌱 Zöld hitelek (elektromos járművek, napelemes és ökológiai fejlesztések)
    📊 Kereskedelmi ingatlanhitelek és önmenedzselő nyugdíjalapok (SMSF)
    🏡 Fordított jelzáloghitelek és befektetési hitelek
    🧠 Pénzügyi stratégia és támogatás
    📌 Testreszabott hitelmegoldások személyre szabott támogatással

    Vegye fel a kapcsolatot a Trustbridge Financial Service-szel, hogy hitelt kapjon WhatsApp-on: +2349124847559.

    VálaszTörlés
  2. Szüksége van kölcsönre? Ha igen, vegye fel velünk a kapcsolatot most e-mailben a (trustbridgefinancialservice943@yahoo.com) címen. Sürgősen szüksége van kölcsönre vállalkozása finanszírozásához vagy bármilyen más célra? Engedéllyel rendelkező, legitim és nemzetközi hitelintézet vagyunk. Vállalkozásoknak, vállalatoknak és magánszemélyeknek kínálunk kölcsönöket versenyképes 3%-os kamatlábbal. Akár rövid, akár hosszú lejáratú kölcsönre van szüksége – vagy akár rossz hitelmúlttal is rendelkezik –, a kérelmét a kézhezvételt követően haladéktalanul feldolgozzuk.