NDK-tanulmányút VII/2

TANULMÁNYÚTON NÉMETORSZÁGBAN (1968)

Tapasztalatcsere-látogatáson a Német Demokratikus Köztársaságban a Rottmerslebeni Termelőszövetkezet meghívására

Lipcse este

Igazán romantikus volt a szálláskeresés a hatalmas bőröndökkel a városnézés után utcáról utcára vándorolva - a tájékozottság teljes hiánya miatt! Pusztán az tartotta bennünk a lelket, hogy minden saroknál azt mondták: "ez lesz az..."

Végre megtaláltuk a Stein-Gasseban a lakásunkat. Egy hangos, jókedélyű idősebb hölgy fogadott antik hatású lakásában, melyben akkora rendetlenség volt, amekkorát nálunk csak a húsvéttáji nagytakarításkor tudnak csinálni. Mondtam is neki, hogy olyan állapotok vannak itt, mint nálunk a cigányoknál.
- Magyarországon vannak a cigányok - mondta ő.
- Igen, én is az vagyok? - kérdem, aztán persze nem álltam meg, hogy folytassam - és látja, még németül is tudok valamit. Ilyenek nálunk a cigányok!
Ezután már csak tegezett és "Te, cigány"-ként szólított.

- Hol van a Toilette? - érdeklődtem.

- Ja, a klozet! - mondja. - A folyosón.

Nem volt villany a WC-ben és a sötétben fellöktem a padot, amin a kamilla száradt. Derékig lavórt, a lábmosáshoz vödröket hozott.

Este moziba akart vinni bennünket Andreas, de a vacsora a sarki kiskocsmában már 10 óra után fejeződött be, ilyen későn nem kezdődött előadás.

Megnéztük a központi áruház kirakatait, gyönyörködtünk a kivilágított városházában, az impozáns szökőkútban. Az új tanácsháza ablakai szépen ki voltak világítva, a szökőkút állatfigurái szájából pedig csobogva spriccelt a víz. Élveztük kicsit az esti Lipcsét, majd felszálltunk egy villamosra, hogy hazamenjünk.

Érdeklődésemre elmondják, hogy merőben másfelé megyünk, mint amerre a Stein-Gasse van! Nehogy ismét eltévedjünk, visszagyalogoltunk a megállóhoz, és hosszas érdeklődés és az eltévedés izgalma után végre megtaláltuk az illetékes megállót és nagy nehezen hazavergődtünk. Persze a számtalan apró utcában ez sem ment ilyen simán. Csak akkor értettem meg, hogy milyen elkeserítő is, ha az ember fáradt is, álmos is és ráadásul már éjfél körül is jár az idő és eltéved egy ilyen hatalmas, idegen városban, a nagy német éjszakában...

Természetesen a lépcsőházban nem égett a villany. Az ajtó most is csak spárgával volt kikötve. A sötétben bukdácsoltam át az egyik szobán a hálószobámig, melynek teljes szélességét kitöltötte az ágy.

Másnap délelőtt bevásároltam. Amit nagyon akartam venni, nem találtam, így megpróbáltam praktikusan elkölteni a pénzemet, aztán mégsem vettem semmi olyasmit, amire nagyon szükségem lett volna. Alig 100 márkám maradt, de ezt már sehogyan sem tudtam eltapsolni.

A déli órákban indult tovább a vonat Drezdába. Minden gyorsvonaton csak helyjeggyel lehet utazni.