CSEHSZLOVÁKIAI ÉS NÉMETORSZÁGI ÚTIJEGYZETEIM (1958)
Az erfurti dóm
Meissenből Erfurtba, a Virágvárosba vezetett az utunk. Útközben megcsodáltunk egy (nálunk nem látható hasonló nagyságú) viaduktot, melynek vezetőnk szerint nem is a monumentalitása az óriási jelentősége, hanem az, hogy ezt az 1857-ben épített objektumot nem robbantották fel a német SS-ek. Nagyon furcsa, de így van!
A Dóm
Mivel nagyon nagy területet bejártunk, sokat utazgattunk, lassan a társaság tagjai is összeszoktak. Az előttünk levő ülésen egy 35 év körüli barna leány ült, aki (nem tudom, hogy honnan származhatott a név, de) magát Décinek neveztette. Mellette ült Braun Miska, a szekszárdi sváb gyerek. Szomszédommal tehát mi négyen társalogtunk sokszor, ha nem is volt meg közöttünk az összhang mindannyiszor.
Miska tipikus sváb gyerek volt tehát még a filigrán emberek erőszakosságával! Érdekes, ha megbeszéltünk is együtt közös programot például a vásárlásoknál, ő lehetőleg elszaladt (meg kell hagyni, hogy nagyszerű szimattal és ízléssel mindig praktikus dolgokat vásárolt és olcsón), hogy azután a kocsiban fölényes mosollyal mutogathassa irigy társainak ügyes üzleteit. (Az irigy társak alatt elsősorban a nős férfiakat értem, akik pontos listával érkeztek otthoni megbízásból.)
Déci a kicsinyes, sértődékeny v.kisasszony noha minden pillanatot jegyzeteléssel töltött (nem hiába tudományos kutató volt a mindennapi élet kevés praktikumával), mégis a részletek között elveszett a lényeg és a végén a fényképeimen kívül még a jegyzeteimet is elkérte korrigálás céljából annak ellenére, hogy ő szabályszerű fizetést kapott a leirataiért! Igenis fizetést, mégpedig azonnal elvásárolható jó márkában! Egy 60 éves öregúr mezőgazdász 10 márka készpénzt fizetett ki Décikének egy otthonról majdan elküldendő, letisztázott jegyzetmásolatért. A kínált és kapott összegért éppen egy karórát vásárolt a Déci, mint látható tehát az öregúr gálánt volt... Péterrel, az én utazó társammal viszont sehogyan sem tudott kijönni a v.kisasszony.
Péterrel, a jólszituált úrigyerekkel együtt jártam annak idején az egyetemre. Ott ő egy másik kaszthoz, a szórakozó, pénzes gyerekek közé tartozott, s így abból az időből közelebbi baráti szálak nem fűztek egymáshoz, itt azonban örültünk a viszontlátásnak, mellém ült, és nemcsak étkező, de szobatársak is voltunk végig az úton.
Nos, Péter még nem rázta le magáról a mindent szabad gyerekkori attitűdöt, amit én már nem vettem fel tőle, de bizony a Déci! Sőt, néha még Miska is vérig sértődött. A sok malacságot, amit útközben összebeszélt nem vetem papírra, de a többi beszédtémája sem idevaló. Egyszer udvarlásképpen a legközvetlenebb hangon mondta a Décinek:
- Tudja, Déci, nem csúnya lány maga, csak egy kicsit már öreg! - De ilyen volt ő mindenkihez... A vásárlásain nagyon sokat mulattam, mert németül ugyan nem tudott, de a legnagyobb flegmasággal vásárolt. Amit kinézett, arra rábökött a mutatóujjával, és azt mondta:
- Ich bitte das! - ezzel némettudása már ki is merült.
Persze minden rendben lett volna, csak az éjszakai horkoláskoncertjeit nem tudom neki megbocsátani! Hálás lettem volna, ha még egyhangon teszi azt. De nem! Állandóan a skála legkülönbözőbb hangjait váltogatva produkálta magát...
Ami a társaság összességét illeti, mindenki jegyzetelt, mindenki tegeződött, így az érintkezési mód meglehetősen közvetlen volt. Ha már itt tartunk, meg kell említeni, hogy IBUSZ-vezetőnk a 30 és 40 év közötti Hajnalka hivatásával ellentétben egyáltalán nem segítette elő tanulás- és látnivágyásunkat. A kirándulások ütemét is mindig fékezni igyekezett (persze voltak támogatói is e téren, elsősorban azok közül, aki folyton időt akartak nyerni kereskedelmi ügyleteik lebonyolításához). Sajnos mint tolmács sem volt megfelelő, mert a konyhanyelvet ismerte
csak, és például a Zwingerben, ahol a képi ismertetéseknél a fordításhoz
már egy kis intelligenciára is szükség lett volna a festészet és
mitológia köréből, elakadt, nagyon zavarba jött, és megkért közülünk egy
kollégát a fordításra.
A programot a köztünk levő professzor beszélte meg a némettel kívánságaink szerint, tehát az idegenvezetőnk kizárólag a szobaelosztás súlyos és nehéz problematikájával foglalkozott - csak ha éppen másik városban találtunk megszállni. No de legalább ezt csinálta volna tudatában hivatása magaslatának! Még ezt sem tette, mert a szobaelosztás is a közelébe férkőzött udvartartása szerinti megkülönböztetéssel történt a minőség szempontjából... Azt pedig, hogy az IBUSZ nem talál-e, vagy nem is keres rátermett, intelligens vezetőket, már én nem tudhatom...
Talán elnézik nekem, hogy amíg messziről szemléltük a Dómot, addig mindezeket az utazáskor cseppet sem mellékes körülményeket elmeséltem. Erfurt 742-ben létesült, szláv alapítású, nagyon szép, 188 ezer lakosú település. Előbb kereskedő város volt, ma virágváros. Nem ritka itt az ezer embert foglalkoztató kertészet sem! Mindenekelőtt megnéztük a székesegyházat, ahol 70 lépcsőn kellett felmennünk, míg a bejárathoz jutottunk. A fényképezéssel elmaradtam egy kicsit, és már a többiek bent voltak, mikor az ajtóhoz értem, amit éppen be akartak zárni az orrom előtt.
A bejárat egy nagyszerű bőrajtó: jobb- és baloldalon fent 6-6 szűz látható. Az egyik oldalon boldog ábrázatú szüzek, akik még kezükben tartják az olajat, a másik oldalon pedig gyötrelmes arcúak, akik már kifogytak abból.
Órákig el lehetne nézni az oltárt és a padok gyönyörű faragásait, melyen 20 évig dolgoztak a legjobb mesterek!
A dómot 750-ben alapították, majd leégett és újraépítették. Stílusa román-gót.
Az egyik mellékoltáron látjuk Kranach egyik 1529-ből származó festményét, mely Katalin eljegyzését ábrázolja.1949-ben még nem tudták pótolni az ablakokat, és azon keresztül ellopták a képet, majd elvitték Berlinbe egy kereskedőhöz. Az mindjárt felismerte, hgoy egy óriási vagyont érő dologról van szó, nem tett tehát árajánlatot, hanem másnapra kérte be a tolvajt, miközben értesítette a rendőrséget. A feledhetetlenül szép dóm megtekintése után elmentünk városnézésre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése