2013. szeptember 7., szombat

Mi okozza a házinyúl hasmenését?


MI OKOZZA A HÁZINYÚL HASMENÉSÉT?
A mindennapos állatorvosi gyakorlatom során lépten-nyomon találkoztam a házinyulak hasmenéses bántalmaival, de a házinyúl-tenyésztéssel foglalkozó Olvasóink is igen gyakran olykor elkeseredetten panaszkodnak, hogy a nyulak sokszor csillapíthatatlan hasmenésben megbetegszenek, étvágytalanná válnak, lesoványodnak és elhullanak. Minderre figyelemmel következő Lapszámainkban a nyulak emésztőszervi betegségeivel kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat, a leggyakrabban előforduló hasmenéses bántalmakat, azok tüneteit és orvoslását, valamint a megelőzés lehetőségeit fogjuk ismertetni cikksorozatunkban.
MIT ÉRTÜNK BÉLGYULLADÁS ALATT?
Olyan heveny vagy idülten lefolyó, összetett oktanú bántalmat, mely a betegségre utaló általános tüneteken kívül hasmenéssel és olykor akár a megbetegedett állomány felének elhullásával is járhat.
A hasmenéses bántalmak nagyfokú elterjedtségére utal, hogy se szeri se száma azoknak a közleményeknek, vizsgálatoknak és megfigyeléseknek, melyek a házinyúl emésztőszervi megbetegedéseivel foglalkoznak.
A hasmenéses bántalmakat szokásos csoportosítani (a gyakorlat igényeinek megfelelően) az előidéző kórokok alapján, de sokszor akár az érintett nyulak kora szerint is. Csupán példaként említem meg, hogy a 3-4 napos szopós nyulaknál meglehetősen gyakori sárga hasmenést a Coli, a 3-14 naposok esetében többnyire a staphylococcusok okozzák.
A NÖVENDÉK, 6-12 hetes korú nyulak ún. TYZZER-betegségét, mely súlyos hasmenéssel és csaknem mindig elhullással jár, a B.piliformis idézi elő.
Főleg az IDŐSEBB állatok betegsége az ún. NYÁLKÁS BÉLGYULLADÁS és így tovább. Ezt a néhány gyakoribb hasmenéses betegséget korok szerint csak példaként soroltam fel.
MI OKOZHAT HASMENÉST?
A hasmenés megjelenésének számos oka lehet, melyek közül ezúttal főként a gyakoribbakról ejtünk szót.
1. Hasmenéssel járó bántalmat okozhatnak mindenekelőtt a takarmányozási ártalmak. A földdel, kémiai anyagokkal, műtrágyával, növényvédő szerrel permetezett, a fagyott vagy romlott takarmány, a megfagyott vagy földdel erősen szennyezett sárgarépa, takarmányrépa, csicsókagumó, burgonyahéj, a rothadásnak indult zöld- és gyökgumós takarmányok, a penészes széna vagy a nagy nedvességtartalmú kenyérhéj. Ugyancsak a kellő átmenet nélkül, egyszerre nagy mennyiségű friss zöldlucerna etetése, a szennyezett hideg víz itatása, a hirtelen bekövetkező takarmány-változtatás stb.
2. Szintén itt kell megemlíteni a rostban szegény takarmány etetését, sőt a savbázis egyensúly zavarait is. Emésztési bántalmakat, következésképpen hasmenést okozhat a nagyobb mérvű ásványianyag-, vitamin- vagy fehérjehiány is.
3. Hasmenés jelentkezhet akkor is, amikor a bélben a baktériumflóra normális összetétele megváltozik. Erre jó példa többek között a szopásról a takarmányra való áttérés.
4. Amint arról már szó esett, gyakran okoznak hasmenést egyes baktériumok. Hogy csak néhányat említsek: az E.coli, staphylococcusok, Bacillus pisiformis, mely az ún. Tyzzer-betegséget, a corynebactériumok, melyek a Ribbert-féle betegséget okozzák és így tovább.
5. Hasmenést okozhatnak különféle vírusok (parvovírus, adeno-, reo és rotavírus stb.).
6. Sokszor bizonyos toxinok felelősek a hasmenés fellépéséért. Itt nemcsak a bektériumok által termelt toxinokra kell gondolni, hanem a különféle gombák által termelt mérgező anyagokra is. A nyúl nagyon érzékeny a gombák által termelt ún. mikotoxinok iránt. Étvágytalanságot, meddőséget és hasmenést okozhatnak például a fuzáriumok által termelt méreganyagok, a toxinok. Hasmenés és veseelfajulás keletkezik a Penicillium és Aspergillus fajok termelte citricin gombatoxin hatására.
7. A házinyúl leggyakoribb és legtöbb veszteséget okozó parazitás bántalma a kokcidiózis, melynek okozói a hámszövetekben élősködő és a hámsejtek belsejében szaporodó apró, mikroszkópikus nagyságú véglények. A betegséget a különféle Eimeriafajok idézik elő.
MIT KELL TENNI A HASMENÉS FELLÉPÉSEKOR?
1. Az előbbiekben elmondottak alapján mindenekelőtt meg kell keresni alapos körültekintéssel, hogy mi okozhatta a hasmenést, és az előidéző okát meg kell szüntetni. Amennyiben szükségét látjuk, minél előbb kérni kell az állatorvos segítségét.
2. Amennyiben valaminő kórokozó idézte elő a bajt, minél előbb meg kell kezdeni a gyógyszeres kezelést a kórokozó megsemmisítésére. A gyógyszeres kezelés során figyelemmel kell lenni arra, hogy a szájon át adott antibiotikumok, kemoterapeutikumok, kokcidiosztatikumok adásával ne gyérítsük azokat a hasznos baktériumfajokat is az emésztőcsatornában, melyek hozzátartoznak a bél normális flórájához! És amelyek antivitaminokat és amilázt termelnek.
Ezért nagyon fontos az antibiotikumos készítmények alkalmazása során probiotikumokat adni, melyek nem receptkötelesek és a gyógyszerész tájékoztatása vagy a mellékelt utasítás szerint kell alkalmazni. Hsonlóan kedvező hatást érhetünk el házi szerek használatával is, mint például a joghurt vagy kefir stb. ilyenkor fokozott figyelmet kell fordítani a nyulak megfelelő vitaminellátására. A PROBIOS vitaminos vízoldékony por 100 g-os kiszerelésben kapható, és 10 állatnak naponta 1-2 kávéskanállal adható. A JOLOVIT oldatból, mely számos vitaminféleséget tartalmaz, és 100 ml-es kiszerelésben van forgalomban, 4 ml mennyiséget kell adni naponta 100 állatra számítva 5 napig.
3. A bélben felgyülemlett toxikus anyagok megkötésére kedvező hatással adhatunk orvosi szenet és nagy rosttartalmú takarmányt, pl. kamillaszénát is tartalmazó gyógytápot. Az orvosi szén, Corbo-Vet por AUV. 100 g-os kiszerelésben kapható.
4. Ugyancsak lényeges, hogy a hasmenés folytán fellépő folyadékveszteséget pótoljuk. Szükség esetén injekciós formában is ajánlatos fiziológiás konyhasó-oldatot vagy elektrolit glukózt applikálni a beteg állatnak.
5. Nagyon jó hatású a beteg állat diétáztatása, mely enyhébb esetekben egymagában is elegendő lehet a hasmenés megszüntetésére. Milyen diétás takarmányt adhatunk? Nagyon kedvező hatású a kamillatea, a takarmánylisztből készült leves, a csirizessé főtt burgonya stb.
6. A vérkeringés támogatására hasznos lehet a koffein adagolása.
7. Amint arról már szó esett, a beteg állat fokozottan igényli a megfelelő vitaminellátást, mindenekelőtt az A-, B-, C-, D- és E-vitaminra kell gondolni. Ezeket a vitaminokat tartalmazza a Jolovit, melynek megfelelő alkalmazásáról az előbbiekben már olvashattunk.
8. Ismételten hangsúlyozni kell, hogy hasmenés esetén mindig gondolni kell a bélkokcidiózis lehetőségére, mely nagyon gyakori és nagyon súlyos veszteséggel járó és – ha a klinikai tünetek már megjelentek – nagyon gyors beavatkozást igénylő bántalom.
Ha figyelembe vesszük, hogy 4-6 hetes korra szinte minden nyúl bélsarában megtalálhatók a fertőzött nyulak által ürített oociszták, és azt is tudjuk, hogy a betegség fellobbanása számos hajlamosító tényezővel függ össze, a higiéniai és gyógyszeres megelőzést is ajánlatos még időben foganatosítani. De a következő Lapszámainkban erről is részletes tájékoztatást fogunk adni.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2013. májusában. Egy sorozat egyik darabja az írás. A következő részért kattintson ide!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése