Az itt megjelentetett anyagok a szerző saját tulajdonát képező szellemi termékek, melyek nyilvános felhasználásához (pl. oktatási, kulturális, publicisztikai célokra stb.) a szerző írásbeli engedélye szükséges. (1. rész: http://drradnaiistvan.blogspot.hu/)
2014. december 30., kedd
2014. december 29., hétfő
Tartalom Jugoszláviában
Tartalomjegyzék a ROKONLÁTOGATÁSON JUGOSZLÁVIÁBAN 1971-BEN című bejegyzésekhez
I. ELŐHANG
II. ESZÉK
IV. BLED
VI. OPATIJA
VI/2 A tengerpart
VIII. PLITVICEI-TAVAK
(Ha a fejezetcímekre, ún. linkre ráklikkel, a fejezet megjelenik, olvashatóvá lesz.)
2014. december 28., vasárnap
Jugoszláviában VIII/4
ROKONLÁTOGATÁSON JUGOSZLÁVIÁBAN 1971-BEN
Hazaindulunk
Hazaindulunk
A Plitvicei-tavak mesés környezetében szokás volt minden évben, hogy fiatal házasulandók százai mondtak boldogító igent egymásnak egy esküvői szertartás keretében.
Nem kulisszatitok már az sem, hogy ezen a helyen forgatták Karl May Az ezüst tó kincse című regényének filmváltozatát. Itt kötött örök barátságot Old Shatterhand és Winnetou, az apacs.
És ha már a szokásoknál tartunk, nem esett szó a konyhájukról, mely ételeivel ugyan utunk során csak ritkán éltünk, s nem is barangoltuk be a teljes országot, csak egy-két helyet látogattunk meg. Az ételek elkészítési módja tehát nagyon egyszerű: sütés - olajban, roston vagy nyárson. Főzeléket rántással nem találtunk.
Zsír helyett olajat, hús helyett halat tálalnak és fogyasztanak. A különböző halfajtákat sokféle módon készítik el. Mennyire más a hal, amelyet túlszárítva vagy tikadttá lágyulva tesznek az asztalra, mint olajban frissen sütve, aranysárgára pirítva , amelyet közvetlenül a tepsiből tesz elénk a pincér.

Azért meg kell hagyni, hogy Zágráb környékének gasztronómiája sok közös vonást mutat a mienkkel - például a pulyka és a vad elkészítési módját tekintve.
Sokan sátrakban töltötték az éjszakát a tavak mellett. Este pillanatok alatt kiürült a tálból a sós, ropogós halacska, a foszlós fehér kenyér mellett jól csúszott a dalmát vörösbor.
És sajnos eljött az idő, hogy búcsút intsünk a feledhetetlen élményt nyújtó fenséges vidéknek.
Szerencsésen visszaérkeztünk Eszékre.
"Összeszedtük" édesanyámat és Szidikét, és azon az úton ahogy jöttünk, indultunk vissza is. Az autóban szinte egymás szavába vágva meséltük-beszéltük meg az élményeinket.
Jugoszlávia területe alapján a 10. az európai országok sorában. Nagyobb Angliánál, NSZK-nál. Feleakkora mint Francia- vagy Spanyolország. Méretétől függetlenül azonban különleges helyet foglal el Európa térképén, nevezetesen Nyugat szívét köti össze Kelet kapujával!
2014. december 27., szombat
Jugoszláviában VIII/3
ROKONLÁTOGATÁSON JUGOSZLÁVIÁBAN 1971-BEN
A tavakat festői erdők szegélyezik
Fenyőkkel, luc-, erdei és vörösfenyővel és nyírrel vegyes bükkösök árnyalják-színezik a tájat. Ott végződnek, ahol a víz kezdődik.
A turbánliliom és a ciklámen színes virágai tűnnek elő az erdő gazdag aljnövényzetében.
A tőzegmoha zöldes-barnás foltjai emelkednek ki a partokat itt-ott szegélyező mocsaras réteken.
A kereklevelű harmatfű és a vidrafű nő itt. Előbbi érdekessége, hogy húsevő növény, neve a leveleken található fonalszerű mirigyszőrök által kiválasztott ragadós nedvre utal. A mirigyszőrök hozzátapadnak, ráhajolnak az odatévedt rovarra, hogy aztán az egész levéllemez rácsavarodjon és megeméssze azt. A vidrafű gyógynövény, gyomorbajok kezelésére használják.
A sekélyebb részeken nád és sás található, ez biztosít fészkelő helyet a legszívesebben a tavon úszkáló tőkésrécéknek.
Az alpesi gőte májusban párzik a tiszta vizű hegyi patakokban. A magasabban fekvő, kevésbé meleg helyeket kedveli.
Gyakran kígyónak nézik a rézvörös csillogású, kékesfekete hasú lábatlan gyíkot, ám mozgása a kígyóénál lassúbb és nagyobb ívű. Sok az ellensége, ezért rejtett életmódot folytat.
Több helyen látni amint reggel a vízparton vagy a vízből kiemelkedő ágakon lustán napoznak a mocsári teknősök. Félénkek, ha nem kellő óvatossággal, csendben közelítünk, azon nyomban vízbe ugranak.
Az árnyas, páradús erdők alján élnek a vidám külsejű, foltos szalamandrák. Azt mondják, nincs két azonos színfoltú egyed.
A fecskefarkú lepke és a szivárványos pisztráng kihagyhatatlan ebből a felsorolásból.
2014. december 26., péntek
2014. december 25., csütörtök
Jugoszláviában VIII/2
ROKONLÁTOGATÁSON JUGOSZLÁVIÁBAN 1971-BEN
Plitvicei zuhatagok
Plitvicei zuhatagok
Szertenyúló ágakkal, zuhatagokkal surrannak, dübörögnek a tóvilágot tápláló Bijela Rijeka és a Crna Rijeka száz színben változó vizei.
Csak itt-ott egy-egy nagyobb tóvá kerekedve simul ki a tükrük...
...hogy 636 méter tengerszinti magasságról indulva a 8 km hosszú tólépcsőzeten áthaladva 133 méterrel alacsonyabban a Korana folyócska sziklás medrében kanyarogva induljanak messzi vándorútra a Fekete-tenger felé.
A Plitvicei tórendszer Felső- és Alsó-tavakra oszlik.
A Felső-tavak 12 tóból állnak és Plitvicki Leskovac falucskánál egyesülő két patak vize először a fenyőerdőkkel körülvett sok kis öböllel cakkozott parton Prosec-tavon halad át.
A Kozjak-tavon túl sorakoznak kopárabb, karsztosabb környezetben az Alsó-tavak.
A Brodba zuhogó ágak, vízesések északra, a Korana csodás vízeséseiben...
...nyugatra pedig a Plitvice vízesésben folytatódnak.
Az Alsó-tavak külön látnivalói a karsztbarlangok.
Majd mindegyik tó mellett ásít egy-egy barlang szája változatosságot nyújtva a tóparti sétányon.
2014. december 24., szerda
Jugoszláviában VIII/1
ROKONLÁTOGATÁSON JUGOSZLÁVIÁBAN 1971-BEN
Utazásunk utolsó állomása a Plitvicei tavak
Senj és Plitvica között hatalmas, kopár hegységen vezetett keresztül a keskeny és félelmetesen kanyargó betonút. orkánszerű szélvihar kerekedett, ami a kihalt vidéket még félelmetesebbé tette. Néhány kilométerre a vízesések előtt végre megfelelő hálóhelyet találtunk.
A tórendszer és vízesések megtekintésére itt a bejárat. A belépőjegy dinárban fizetendő és nem olcsó.
Hogy úgy mondjam, más utat választottunk, igazi alpinisták módjára egy meredélyen ereszkedtünk le a fák gyökereibe kapaszkodva - volt ahol a biztonság kedvéért négykézláb.
Jugoszlávia legnépszerűbb látnivalójaként tartják nyilván a Plitvicei vízi csodát.
A híres természeti ritkaság, a zuhatagos festői tavakból egybekovácsolódó jelenség, ahol a Zágráb-Senj városok között a térképen húzott vonal találkozik: dél-északi irányban 16 tó sorakozik.
Jelzett utak kalauzolnak a tavak körüli sétákon és mintegy két nap kell ahhoz, hogy nagy körsétával bejárjuk, megkerüljük a csodálatos plitvicei tóvilágot.
A sétákon közel 20 ezer hektáros a 1951 óta Nemzeti Parkká nyilvánított rezervátum.
Területén több védett állatfaj él, többek között az erdei fülesbagoly, a farkas, a medve és a vidra.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)














































