A JUHOK
CSÜLÖKBETEGSÉGEI
Arról már részletesen olvashattunk, hogy a juhok panaritiumát (büdös sántaság,
sársántaság) az egyik legjelentősebb juhbetegségnek tartják, mely nagyon súlyos
gazdasági veszteséggel jár.
Azt is megtudhattuk, hogy
kialakulásában a megfelelő csülökápolás elhanyagolása mellett a kedvezőtlen
higiéniai-, tartási- és takarmányozási körülmények, de olykor más fertőző
betegségek, nevezetesen a világszerte elterjedt, de hazánkban sem ismeretlen
vírusos bántalom a juhok varas szájfájása és olykor a ragadós száj- és
körömfájás is lényeges szerepet játszik. Hazai szerzők tapasztalatai szerint
(OLÁH és mtsai 1950-54) a büdössántasági esetek majdnem felében az Aynaud-vírus
– mely a varas szájfájás okozója – is szerepet játszott.
Ezúttal az Aynaud-vírus által
előidézett súlyos betegség, az úgynevezett juhok- és a kecskék varas
szájfájásának tüneteit, járványtanát, gyógyítását, a gazdasági veszteséget és a
bántalom megelőzésének lehetőségeit fogjuk ismertetni.
JUHOK
ÉS KECSKÉK VARAS SZÁJFÁJÁSA
A juhok és kecskék fertőző
hólyagos bőrgyulladása főként a bárányoknak és a kecskegidáknak a szájra és
környékére, a lábvégekre, szoptatós anyákban a csecsbimbókra és a tőgyre
kiterjedő himlőszerű, erős pörkösödéssel járó bántalma.
A betegség a XVIII. század óta
jól ismert. Vírusos eredetét AYNAUD professzor csak 1921-ben tisztázta. A
betegség világszerte mindenütt előfordul, ahol juhtenyésztés folyik. Hazánkban
is régóta ismerik a bántalmat, ugyanis TÁTRAY már 1915-ben leírta a betegség
tüneteit. (VARGA)
EGY
TANULSÁGOS TÖRTÉNET A PRAXISOMBÓL
Az eset az ötvenes években még
a pályám kezdetén történt, amikor Európában, és így hazánkban is dühöngött a
rettegett betegség, a ragadós száj- és körömfájás, mely nemcsak a
szarvasmarhákat, de a juhokat és a kecskéket is elérte.
Ekkortájt történt, hogy egy
Pécs környéki juhász kétségbeesetten keresett meg egyik nap azzal a panasszal,
hogy néhány bárány étvágyát vesztette, nyálaznak, a szájuk habzik és sántítanak
is.
Kérdésemre elmondta, hogy
nagyon egészséges és jól jövedelmező gazdaságon működő juhászatába nemrég
hozott egy felszámolás előtt álló alföldi juhászatból, ott vásárolt 50 birkát –
szinte féláron -, melyek teljesen egészségesnek látszottak, és az állatorvosi
igazolvány szerint (mely az eladáshoz szükséges volt) fertőző betegségtől
mentesek. A gondosan „zárt” telepén más állatmozgatás nem volt. Sürgős
kiszállásomat kérte.
Hirtelen legrosszabb
lehetőségként a ragadós száj- és körömfájás megjelenése jutott eszembe az elmondott
tünetek alapján, és azonnal motorkerékpárra ültem és a helyszínre rohantam.
Az alapos vizsgálódás során – a
gazda által elmondottakon kívül – néhány beteg bárányon, az ajkak bőrén, főként
a szájszegleteken találtam néhány apró hólyagot, és hasonlóakat a sántáknál a
körömhasadékban is, ami a sántaságukat okozta.
Lezárattam a telepet, és a
diagnózis biztos megállapítására kihívtam a megyei szakállatorvost és az
Állategészségügyi Intézet illetékes állatorvosát is. Néhány órába sem telt és a
kollégák a helyszínen voltak. Mindenre kiterjedő alapos vizsgálat után az
elváltozott területekről mintát vettek, és elvitték laboratóriumi vizsgálatra.
Nem szaporítom a szót,
hamarosan megjött a laboratóriumi eredmény is, mely szerint a juhok között az
Aynaud-féle juhok varas szájfájása ütötte fel a fejét.
Ekkor jöttek a gazda kérdései:
„De hiszen a vásárláskor egészségesnek látszottak az állatok, meg a vásárlási
helyen akkor nem is volt járványos betegség.” – érvelt a gazda. „Hogyan
fertőződhetett meg az állományom? – kérdezte a juhász, akinek egyébként
mezőgazdasági technikusi végzettsége volt.
A válasz egyszerű volt, ugyanis
az Állategészségügyi Hatóság időközben azt is kiderítette, hogy a felszámolt
alföldi gazdaságban hónapokkal előbb a juhászatban lezajlott egy varas
szájfájás járvány, de az állomány klinikai értelemben maradéktalanul
meggyógyult. Bár a tájékoztatásuk szerint minden szükséges intézkedést
megtettek, úgy látszik a vírus nem semmisült meg teljesen, ugyanakkor a
szállítás valamint a helyváltoztatás okozta „stressz”-hatása a juhok ellenálló
képességét megtörte, és így léphetett fel a baj súlyosabb formában. De
minderről majd a következőkben részletesebben is fogunk szólni, és mindez
bizonyára érthetőbbé válik.
A VARAS
SZÁJFÁJÁS
Amint arról már az előbbiekben
szó esett a betegség szerte a világon mindenütt előfordul, ahol
juhtenyésztéssel, kecsketartással foglalkoznak, valamint hogy a bántalom már
nagyon régóta ismert, és sok veszteséget, gondot és bosszúságot okoz a
juhászoknak.
A gazdasági veszteség főként
abból adódik, hogy a súlyosabb szájelváltozások miatt a kis állatok nem tudnak
megfelelően táplálkozni, és a fejlődésben visszamaradnak, exportra
eladhatatlanná válnak, ugyanakkor a kórokozó vírus a lábvégeken kaput nyithat a
különféle kórokozó csírák behatolására, ami számos juhászatban az egyébként is
sok gondot okozó sántaság tömeges fellépéséhez és nagyobb mérvű terjedéséhez
vezethet. Minderről azonban és a juhok csülökbetegség okozta kártételéről az
előbbi lapszámainkban részletesen beszámoltunk.
A KÓROKOZÓ
A betegséget okozó vírus a
PARAPOXYVÍRUS genusba tartozik, melyek törzsei között a megbetegítő képességet
illetően nagy különbségek vannak. A vírus ellenálló képessége a többi
himlővírushoz képest is igen nagy. Az istállóban, a porban, a berendezési
tárgyakon, a gyapjúban vagy éppenséggel a ragályfogó tárgyakra rászáradva, mint
például a szállító eszközök stb. akár évekig is életképes, fertőzőképes marad.
Ezzel magyarázható, hogy ha a
vírust valamelyik juhászatba behurcolják, bizony nagyon nehéz tőle
megszabadulni, és ott akár évekig is fennmaradhat a fertőzés.
A vírus iránt a juh, a kecske
és az ember fogékony, tehát a varas szájfájás zoonózis, vagyis az állatról
emberre terjedő betegségek közé tartozik.
A régebbi felfogással szemben
megállapították, hogy a szarvas, a zerge, a teve és a fókák parapoxvírusa
külön-külön önálló vírusok, ezek a nekik megfelelő állatfajokban a juhok és a
kecskék varas szájfájásához hasonló tüneteket idéznek elő.
HOGYAN
TÖRTÉNIK A FERTŐZÉS?
A fertőzést az állományokba
rendszerint a betegségen átesett, tünetmentes juhokkal vagy kecskékkel
hurcolják be, de a vírus nagy ellenálló képessége miatt – amint arról már szó
esett – közvetíthetik szállító eszközök, az istálló pora, az alom, a gyapjú
stb. is.
Az elléseket követően a tőgyön
és a csecsbimbókon kialakult elváltozásoktól a szopós állatok tömegesen
fertőződnek. Főleg a fiatal bárányok és gidák betegszenek meg.
Később a tünetek enyhülnek
ugyan, de a vírus az állományban, az alomban az aklok környezetében tartósan
fennmarad, ezért a betegség az odatelepített újabb állományokban is megjelenik.
Fontos tudni, hogy mivel a
betegség kiállása is csak rövid ideig tartó immunitással (védettséggel) jár,
ugyanaz az állat akár újból is megbetegedhet. Endemiásan (=körülhatárolt,
viszonylag kis területen váltakozó mértékben előforduló fertőző betegség)
fertőzött állományokban az újszülötteknek életük első néhány hetében valamelyest
passzív védettsége van. (VARGA J.)
A fertőzés helye és a betegség
klinikai megnyilvánulása szerint a bántalom többféle formáját különböztetjük
meg.
1. Labiális kórforma, mely az
ajak, nyelv, száj- és orrkörnyék, ritkán a szem vagy a torok tájékára szorítkozik.
2. Podális a csülkök közötti és
a párta környéki bőrrész elváltozása.
3. Genitális a külső nemi szervek
és a tőgy megbetegedése.
4. A
gyapjas bőrfelületek megbetegedése a legritkább, bár hazai szerzők ilyen
kórforma fellépéséről is beszámoltak. (TANYI és mtsai)
TÜNETEK
A vírus többnyire a száj
nyálkahártyáján át, ritkábban a bőr sérülésein keresztül jut be a szervezetbe.
Ezt követően az első elváltozások vagyis tünetek általában 3-9 napos lappangás
után jelennek meg az ajakon, a száj nyálkahártyáján, a lábvégeken vagy a nemi szerveken,
és csak ritkábban szorítkoznak a test gyapjúval fedett területeire. Az
elváltozások nagyon fájdalmasak.
1. Az ajkakra szorítkozó alakja
étvágytalansággal kezdődik, majd az ajkak bőrén, főként a szájszegletekben hol
csak néhány elszórt, hol sűrűn egymás mellett borsónyi nagyságú, savót
tartalmazó hólyag keletkezik, melyek később elgennyesednek, majd helyükön
kisebb-nagyobb pörkök képződnek. Olykor a szemhéjak bőrén, a fülkagylókon és az
orrszárnyon is megjelennek a pörkök.
E kórforma során többnyire
jóindulatúan zajlik a bántalom, és a pörkök már 2-3 hét alatt nyom nélkül
lehullanak.
Ha a kóros folyamat ráterjed a
száj nyálkahártyájára is, a hólyagok helyén fekélyek keletkeznek, a rágás és a
nyelés nehezítetté válik, a szájból pedig bűzös nyál csorog.
A szájbeli kóralak hosszas,
akár hetekre elhúzódó folyamat, amikor az állatok lesoványodnak, sőt nem
egyszer el is hullanak.
2. A
lábvégekre szorítkozó alak során a csülök közötti bőrön vagy a pártaszélen
keletkeznek előbb savóval, majd gennyel telt hólyagok.
Később ezek helyén fekélyek
képződnek, melyek utat nyitnak mindazon kórokozók számára, melyek a juhok
panaritiumát (büdös sántaságát) előidézik. (Lásd előbbi Lapszámunkban a
részletes leírást.)
3. A nemi
szervek megbetegedése során a nőivarú állatok hüvelyében a péraajkakon és a
szomszédos bőrön jelennek meg a hólyagok, gennyes hüvelykifolyás kíséretében. A
tőgyön és a csecsbimbókon kialakuló elváltozások miatt az anyák nem hagyják a
bárányokat vagy gidákat szopni. Az esetek túlnyomó többségében az elváltozások
4-6 hét alatt gyógyulnak, a pörkök leválnak, helyük pedig többnyire hegesedés
nélkül gyógyul.
Kosokon a tasak bőrén és a
hímvessző makkján keletkeznek hasonló elváltozások.
A bántalom során a morbiditás
(megbetegedési arány) magas, az elhullások aránya azonban rendszerint nem
haladja meg a 10%-ot. (VARGA)
ORVOSLÁS
– VÉDEKEZÉS
A szájüregre és a száj
környékére kiterjedő súlyosabb elváltozások esetén ajánlják a szájüreg enyhe
fertőtlenítőszerekkel való kiöblítését, és a szoptatást illetve az evést
akadályozó szájkörnyéki pörkök eltávolítását, majd antibiotikumot is tartalmazó
hámosító kenőcsökkel való kezelését. A gyógyszerek kiválasztásával és
alkalmazásával kapcsolatban a kezelő állatorvos vagy az állatpatika gyógyszerészének
ajánlása szerint kell eljárni.
A fertőzött állományokat
célszerű zárt állományként tartani, abból állatot eladni, még kevésbé azonban
külföldre szállítani nem szabad, mert a szállítás okozta stressz következtében
a megérkezéskor az állatok egy része már beteg lesz.
Különösen fontos, hogy alapos
„körültekintés után” mentes állományból vásároljunk juhokat, de ajánlatos a
vásárolt állatokat két hétig a saját állománytól elkülönítve megfigyelés alatt
tartani.
A bántalom megelőzésére,
leküzdésére megfelelő vakcinák, oltóanyagok állnak rendelkezésre, melyek
rendelése állatorvosi feladat.
AZ
EMBER IS MEGBETEGEDHET
Fogékony a vírus iránt az ember
is. Ismételten észleltek már megbetegedést beteg állatokkal foglalkozó egyének,
különösen kecskepásztorok és juhászok, valamint laboratóriumi szakemberek és
húsipari dolgozók között. Emberen a bántalom 2-4 napig tartó lázas állapothoz
társuló göb-, majd hólyagképződésben mutatkozik, vagy bőrön, a kezeken vagy az
alkaron, kivételesen egyebütt pl. a szemhéjakon vagy a szemöldökön. Emellett
megduzzadnak a környéki nyirokcsomók is.
A hólyagok 3-4 nap múlva
felfakadnak, és a keletkező fekélyek mintegy tíz nap alatt meggyógyulnak. Ha
azonban főleg staphylococcusok okozta gennyesedés társul az alapbajhoz, akár
3-4 hétre is elhúzódhat a gyógyulás. (MÉSZÁROS)
A JUHOK
RAGADÓS SZÁJ- ÉS KÖRÖMFÁJÁS OKOZTA CSÜLÖKBETEGSÉGE
A betegség rendszerint
szarvasmarháról vagy sertésről terjed át juhra. Felnőtt állatokban a betegség
sokszor alig észrevehető módon zajlik le. Szopós bárányokban rosszindulatú
fomában fordul elő és elhullással jár.
A felnőtt juhokon sokszor első
és egyetlen tünetként a körömfájás, a sántaság jelentkezik. A pártaszél enyhén
duzzadt, a körömhasadékban csupán egy-két köles nagyságú hólyag, majd ezek
felfakadása után hámhiány figyelhető meg.
A pártaszélen valamint a
sarokvánkosokon jóval ritkább a hólyagok megjelenése, mint szarvasmarhán és
sertésen. Hasonlóképpen a száj nyálkahártyáján is ritkák a hólyagok, illetőleg
a hámhiányok, és ilyenek a lábvégeken is gyorsan gyógyulnak, ezért a
megállapításuk nehéz.
GYÓGYKEZELÉS
A járványügyi szabályok szigorú
betartása mellett kell elvégezni a csülökszaru szabályozását, a lábvég lágy
szöveteiben előforduló elváltozásokat a sebészet szabályai szerint kezeljük,
amint az előbbiek során már olvashattuk. A lefaragott szarurészeket gondosan el
kell égetni a vírus továbbhurcolásának elkerülése érdekében. (B. KOVÁCS)
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2013-ban.)