Sz. János salgótarjáni Olvasónktól kaptam a levelet: „Tisztelt
Doktor úr! A napokban hallottam a televízióban, hogy Szlovákiában
megállapították a sertések egy veszélyes betegségét, a
sertéspestist. Tegnap már arról kaptunk hírt, hogy a bántalom
már Romániában is fellépett.
Sajnos
a tüneteket nem ismertették. Bár 9 éve a Kistermelők Lapja
rendszeres olvasója vagyok és össze is gyűjtöm az újságokat,
de erről a betegségről nem találtam leírást.
Ha lehetséges azt kérném, legyen szíves megírni a bántalom
tüneteit és hogy az emberre vagy más háziállatokra is
veszélyes-e ez a betegség…”
Szívesen teszek eleget Olvasónk kérésének, mert a sertéspestis
a sertések egyik nagyon veszedelmes és rendkívül ragadós, súlyos
gazdasági kárt okozó betegsége, mely valóban két szomszédos
országban is felütötte a fejét, ami számunkra is bizonyos
veszélyeztetettséget jelent.
Elöljáróban csak annyit, hogy a betegség világszerte előfordul
és jelentős gazdasági veszteségeket okoz, de iránta csak a
házisertés és a vaddisznó fogékony. A kórokozó az emberre és
a háziállatainkra veszélytelen.
A SERTÉSPESTIS
A házi és vadon élő sertés lázas, általános tünetekkel, a
hátulsó testfél gyengeségével és testszerte vérzésekkel járó,
nagy fertőzőképességű betegsége. A sertéspestis a bejelentési
kötelezettség alá tartozó fertőző állatbetegségek közé
tartozik, tehát a gazda a betegséget, vagy annak gyanúját
észlelve, azt azonnal köteles az illetékes állatorvosnak
bejelenteni.
TÖRTÉNET
A betegséget első ízben két évszázaddal ezelőtt az Amerikai
Egyesült Államokban írták le, majd innen hamarosan átjutott a
Skandináv államokba, majd Európa többi államába is. Ausztrián
keresztül hurcolták be Magyarországra 1895-ben, és nagyon súlyos
veszteségeket okozott a hazai sertésállományokban.
Már a bántalom hazai megjelenését követő két esztendő után,
az 1897-ben Bornemissza Zoltán állatorvos által kiadott magyar
nyelvű „ÁLLATGYÓGYÁSZAT” című könyv a sertésvészt (a mai
meghatározás szerint sertéspestist) a hazai sertésállomány
egyik legveszedelmesebb fertőző betegségeként említi meg. Azt
írja, hogy sokat kipusztított az ország sertésállományából,
és ahol megjelent a vész, az állatok 30-50%-a elhullott.
A szakkönyv már akkor utalt az 1888.-ik évi törvényben előírt
bejelentési kötelezettségre, valamint a beteg vagy betegségre
gyanús állatok leölését előíró rendeletre, mely során az
előbbiekért 50, az utóbbiakért pedig a becsérték 80%-át
fizette kártérítésként az államkincstár.
Ugyancsak előírta a szigorú zárlatot és a forgalomkorlátozást,
valamint a hatósági állatorvos által ellenőrzött alapos
fertőtlenítést is.
Az iparilag fejlett országok többségében az 1970-es évek
elejére, nálunk pedig 1972-re sikerült megszabadulni a
fertőzéstől. A sertésállományok létszámának és sűrűségének
a növekedésével, valamint egyéb okok miatt az 1980-as évektől
kezdődően Közép-Európa országaiban ismét megjelent a kór.
Nyugat-Európa országaiban jelentős költségekkel ugyan, de
sikerült felszámolni az újabb és újabb behurcolásokat is. Az
utóbbi esztendőkben minden hazánkkal szomszédos országban
előfordult a betegség és számos országban a vaddisznók is
fertőződtek (VARGA J.).
EGY TANULSÁGOS HAZAI ESET
Igaz hogy hazánk 1972-től mentes a sertéspestistől, néhány
esztendővel ezelőtt (1992) azonban felütötte a fejét a kór
endémiásan, a román határ mentén Békés megyében, három
gazdaságban.
Hivatalosan nem sikerült ugyan az Állategészségügyi Hatóságnak
megállapítani a kórokozó vírus behurcolásának az útját, de
az ismert volt, hogy a szomszédos Romániában már előbb is
fellépett a sertéspestis vagy akár más fertőző betegség
(baromfipestis) is, amit az ottani hatóság nem deklarált. Az pedig
tény, hogy a kóranyag többféle módon is bejuthat egy szomszédos
országba (vaddisznók, zöldhatár stb.).
Ez esetben a járványvédelmi szabályok szerint 5258 fertőzött
vagy fertőzésre gyanús sertést leöltek, és belőlük az Állati
Takarmányokat Feldolgozó Vállalat húslisztet készített, mely
során a kóranyag megsemmisült.
És vajon mi történt azzal az 1529 egészséges sertéssel, amelyek
nem voltak egy légtérben a közvetlenül fertőzött állománnyal?
Ezeket elkülönítetten levágták egy közeli vágóhídon, és
biztonsági okokból konzervet készítettek belőlük. Ily módon
tehát még ezek húsa is csak főtt állapotban kerülhetett
közfogyasztásra.
És mit jelentett a védőkörzet? Ahol a betegséget észlelik,
védőkörzetet kell kialakítani, ahonnan a további intézkedésig
tilos sertéshúst vagy húskészítményt kivinni, a sertésállomány
pedig fokozott állatorvosi ellenőrzés alá kerül.
És hogyan alakult a károsultak kártérítése? A károsultak
kaptak kártérítést, mely összege a megsemmisített állatállomány
forgalmi értékének 80%-a, érvényes termékértékesítési
szerződés esetén pedig 90%-a volt. Ez kifizetésre is került. A
járványvédelmi intézkedések sikeresnek is bizonyultak, mert a
betegség megszűnt, a járvány nem terjedt tovább.
A KÓROKOZÓ
A rendkívül ragadós és a sertés számára nagyon veszedelmes
betegséget egy parányi kórokozó, a TOGAVIRIADE család PESTIVIRUS
genusának tagja okozza.
Járványtani szempontból nagyon fontos, hogy a vírus a környezeti
hatásokkal szemben nagyon ellenálló. A húsban és a vérben
hűtőhőmérsékleten legalább 30 napig, de fagyasztva akár fél
évig is fertőzőképes marad. A pácolásnak és a füstölésnek
ugyancsak fél esztendeig ellenáll. A 60°C feletti hőmérsékleten
fél óra, 80°C-on 5 perc alatt biztosan elpusztul. Bélsárban és
vizeletben 7 nap alatt, rothadó hullában pedig már 1-2 nap alatt
inaktiválódik.
Az elmondottak ismeretének nagyon fontos gyakorlati jelentősége
van! Ezzel kapcsolatban elmondok egy tanulságos esetet, mely annak
idején egy az általam ellátott községben történt.
A fellépett sertéspestist nagyon komoly áldozatokkal sikerült
megszüntetni és a környék fertőzéstől mentessé vált. Alig
telt el azonban vagy két hónap, amikor az egyik tenyésztő
udvarában újból megállapításra került a betegség. A baj
okának megállapítására irányuló vizsgálat során kiderült,
hogy a járvány idején a gazda levágott két olyan sertést,
melyek teljesen egészségesnek látszottak, és a húst
lefagyasztotta. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy a sertés a
fertőzés után már 24 órával is ürítheti a vírust, noha az
állat még semmiféle betegségre utaló tünetet nem mutat, esetleg
csak a hőmérőzése kelthet gyanút.
Nos a baj akkor lépett fel, amikor a fagyasztott hús fogyasztásra
került, és a hulladékot tartalmazó moslék megfertőzte a
sertéseket. Az eset nagy bajt okozott a tenyésztőnek! De nem
azzal, hogy az elfogyasztók közül bárki is megbetegedett volna –
hisz a kórokozó az embert vagy a sertéstől eltérő fajú
háziállatokat nem tudja megbetegíteni, mert amint az előbbiekben
is olvashattuk, az csak a házisertésre és az európai vaddisznóra
veszélyes - hanem oly módon, hogy a moslékba került hulladék,
mely a hűtőládában elhelyezett húsban átvészelt kórokozót
tartalmazza megbetegítette a gazda sertéseit.
A fertőzött, fertőzésre gyanús (lázas) állat levágása,
konzerválása tehát ilyen veszéllyel járhat. Nem volt hiábavaló
az intézkedés, amikor járványveszély során a levágás előtt
meg kellett mérni minden vágósertés belső hőmérsékletét. A
néhány perces és semmiféle költséget nem jelentő „fáradozás”,
amint az elmondott eset is bizonyítja, egyáltalán nem hiábavaló.
Megjegyzem, hogy a sertés normális belső hőmérséklete a
végbélben mérve 38-40°C.
A KÓROKOZÓ ELPUSZTÍTÁSA
A vírus a hőhatásra érzékeny! Ez azt jelenti, hogy a 80°C-os
hőmérséklet megöli a kórokozót, de csak akkor, ha a sütés
vagy a főzés során a 75-82°C hőmérséklet legalább 5 percig a
húskészítmény belsejében is érvényesül.
Mivel a vírus a lúgos vegyhatás iránt különösen érzékeny, az
ilyen fertőtlenítőszerek a leghatásosabbak. A fertőtlenítő
anyagok közül hamarosan elpusztítja az 1-2%-os nátron vagy
kálilúg. A 25 százalékos fahamulúg különösen akkor hatékony,
ha melegen alkalmazzák.
Ugyancsak jól bevált fertőtlenítésre a 3 százalékos klórlúg
és a 3 százalékos formalin is. A korszerű fertőtlenítőszerek
közül hatékony a MULTICIDE 150. 1:200-as higításban, mely hideg
vízben is oldható, oldat formában is stabil, és minden
hőmérsékleten hatékony.
A FERTŐZŐDÉS
A fertőzés a beteg állat nyálával, vizeletével, szem- és
hörgőváladékában, esetleg a bélsárban jelen lévő bélsárban
jelen lévő kórokozó vírussal történik. A fertőző anyag
közvetítése számos formában történhet.
1. A sertéspestist terjesztheti a beteg, vagy lappangási állapotban
lévő élő, fertőzött sertés közvetlen érintkezéssel vagy a
váladékok útján szállításkor, piacokon, vásáron történt
eladáskor stb.
2. Ragályfogó tárgyak, eszközök, járművek, takarmány stb.
útján.
3. Az ember kezén, ruházatán, lábbelijén behurcolt kóranyaggal
vagy akár az oltások útján.
4. Nyers sertéshús, sertés eredetű termékekkel (fagyasztott hús,
sonka, kolbász stb.), illetve ezek nyers hulladékával (vágóhídi,
konyhai hulladékok, moslék) közvetítésével.
5. Vaddisznók útján, vagy közvetlen érintkezés során
házisertéssel, vagy a kilőtt vaddisznó húsa, bőre, zsigerei
által.
6. A környező országokból a magánforgalomban ellenőrizetlenül
bejutó nyers sertéshús vagy az ilyenekből származó termékek
árusítása során.
7. De nemcsak a hús- és húskészítmények juthatnak be ellenőrzés
nélkül az országba, de akár a zöldhatáron át, élő állatokkal
is bekerülhetnek.
KÓRFEJLŐDÉS
A többnyire szájon át felvett vírus főként a mandulákban
szaporodik el, és a fertőzést követő 24 órán belül már
megjelenik a vérben és a keringő lymphocytákban
(=nyiroksejtekben) is szaporodik.
A vérrel a vírus eljut a szervekbe, ahol a lépben, a
nyirokcsomókban, az izomzatban és a kisebb erek falában szaporodik
el. Ezzel magyarázhatók a szervi elváltozások és a vérzések.
Vemhes kocákban a vírus bejuthat a magzatokba is. A vemhesség első
felében történt fertőzést követően vetélés, életképtelen
vagy gyenge, esetenként látszólag alig károsodott, de vírusürítő
malacok születhetnek.
A vemhesség második felében fertőződött magzatok kevésbé
károsodnak, és bennük már ellenanyagok képződnek.
A sertéspestis átvészelése tartós, évekre szóló immunitás
(=védettség) kialakulásával jár. Igaz, hogy az átvészelt
állatok túlnyomó többsége a fertőzéstől megszabadul, egy
részük azonban tartós vírusürítő marad.
TÜNETEK
A betegség klinikai képe és lefolyása jórészt attól függ,
hogy mennyire virulens vírustörzsek idézték elő a bajt, valamint
hogy milyen volt a megtámadott szervezet ellenálló-képessége.
Az elmondottakra jellemző, hogy egészen kezdő állatorvos koromban
az ötvenes években olyan járvány kellős közepébe cseppentem
bele, ahol galoppozó terjedéssel, nagyszámú elhullással,
jellemző bőrvérzésekkel, emésztőszervi és idegrendszeri
tünetekkel tipikus formában jelentkezett a baj.
Néhány évtizeddel később a működési területemen, egyik
gazdaságban ugyancsak fellépett a sertéspestis, de teljesen eltérő
képben manifesztálódott. Ezúttal csak a bágyadtság,
étvágytalanság, köhécselés, a csillapíthatatlan hasmenés és
az antibiotikumokkal nem befolyásolható lázas állapot jellemezte
a kórképet. Csupán szórványosan voltak elhullások.
A betegség lappangási ideje 8-22 nap között változik, esetenként
azonban ennél hosszabb is lehet. Az állatok étvágytalanok,
lázasak (40,5-41°C között), a bőr kipirult, a füleken, a has
alján, a combok belső felületén, a gáttájon és a
nyálkahártyákon is pontszerű vérzések jelenhetnek meg.
Az állatok nem szívesen mozognak, ha azokat felzavarjuk, hátulsó
testfelükkel bizonytalanul, imbolyogva mozognak, csánkjaikat
„összefenik”. A betegek sokszor hánynak, a kezdeti
bélsárpangást hasmenés váltja fel. A bélsárhoz, vizelethez és
az orrváladékhoz vércsíkok keveredhetnek. Olykor görcsös
tünetek is kialakulhatnak. A nyálkahártyák kipirultak, a
szemrésből nyálkás váladék szivárog.
A megbetegedés aránya általában magas, az elhullási arány
10-30% között változik. A beteg sertések többnyire 1-2 hétig
tartó betegeskedés után pusztulnak el.
A vemhes kocákban vetélés, koraellés következhet be, a malacok
megszületésükkor gyengék, reszketnek, lábuk szétcsúszik,
jelentős részük élete első hetében elhullik.
Gyenge virulenciájú törzsekkel történt fertőződést követően
azonban akár tünetmentesen is átvészelhetik az állatok a bajt,
és csak a vérvizsgálat utal a fertőzöttségükre.
A betegség idült alakja ritkán fordul elő, mely a vékonyabb
bőrrészeken pörkösebb felrakódásokban, a fejlődésben
visszamaradásban, a hasmenésben, lesoványodásban nyilvánul meg.
KÓRBONCTAN
Túlheveny esetekben a bonclelet akár negatív lehet, de
ilyenkor vannak apró vérzések a savóshártyák alatt és a vesén.
Heveny lefolyás esetén testszerte vérzésekkel találkozni, a
nyirokcsomókban is. A lépben elhalások képződhetnek.
Elhúzódós esetekben a vastagbélben ún. butonok alakulhatnak ki,
melyek jellemzőek a sertéspestisre. Ezek a nyiroktüszőkből
kialakult, kiemelkedő, jól felismerhető, koncentrikus rajzolatú
diphteroid bélgombok.
Egyes hullákban vérzéses jellegű, kruppos (fibrines)
tüdőgyulladás észlelhető.
HATÓSÁGI RENDSZABÁLYOK
A betegség megállapítása és a rendszabályok foganatosítása az
Állategészségügyi Hatóság feladata.
A bántalom megelőzését illetően a legfontosabb feladat a
fertőzés megelőzése, amint erről az előbbiek során részletesen
olvashattunk.
Amikor a sertéspestis megállapításra kerül, a Hatóság
elrendeli:
1. A fertőzött államányok leölését.
2. A helyi és községi zárlatot és kijelöli a védőkörzetet.
3. Előírja és ellenőrzi a megfelelő fertőtlenítéseket.
4. Szabályozza a sertéskereskedelmet (vásárok, piacok stb.).
5.
Amennyiben szükségesnek látja, elrendeli a vakcinás védőoltást.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2005. szeptemberében.)