Bulgária IV/2b

BULGÁRIÁBA WARTBURGGAL

Neszebár, a műemlékváros

Az ősi templomot nézve szóljunk arról, hogy Neszebár (Neszeber) az ódon hangulatú, nagymúltú műemlékváros a napos parttól délre, tengerbenyúló félszigeten terül el, melyet valaha csupán egy keskeny földnyelv, ma széles autóút köt össze a szárazföldön kialakított modern neszebári településsel.

Az ősi Neszeber 300 méter széles és 850 méter hosszú, középen kissé kiszélesedő, hajóalakú félsziget. Már több mint 3 évezrede lakott hely. Első ismert lakói a trákok voltak, majd Kr. e. a IV. században görögök, dór telepesek alapították a várost. Lakói elsősorban kereskedelemmel foglalkoztak, mely virágzó életet és fejlődést biztosított számunkra.

A kisvárosban élénk kulturális élet folyt, rendszeresen tartottak színházi előadásokat is. Hajóik bejárták nemcsak a Fekete-tengert, de lejutottak a Földközi-tengeren még Egyiptomba is. A Krisztus előtti időszak virágzó építészeti emlékei közül csak a  városkapu melletti ciklopsz kövekből épült bástyafal maradt meg. A Kr. e. I. században megjelent rómaiaknak békésen behódolt, így a pusztulást elkrülte. A Római Birodalom keleti és nyugati császárságra történt szétválása után Bizánc hatáskörébe kerül. Az V-VI. században erős falakkal övezett püspöki székhely. Az első keresztény templomai is az V. században épültek.

Igen fontos stratégiai helység volt abban az időben. Innen indult Iustitiánus császár is 708-ban Tervel bolgár kán ellen a háborúba. A város a XIII-XIV. században éri el a fénykorát. Ekkor feudális urak és gazdag kereskedők lakják a várost, és mintegy 70 templomot építenek.

A XII-XIII. században épült Pantokrator templom a város főterének ékessége. A ma is meglévő templomok közül talán ez a legdíszesebb. Főhajója jellemzően kelet felé néz. A főhajó és a két mellékhajó keleti végénél az ún. szvasztika, a hinduizmus egyik legszentebb jelképe, egy horogkereszt tűnik fel.

A templom centruma felett magasodik a harangtorony. Mint más bizánci templomoknál itt is a mészkő- és a téglaberakás váltja egymást. A boltívekben ez a technika a fölötte levő zöld kerámiával a felkelő napot kívánja ábrázolni.

Az 1829-es orosz-török háborúban az orosz hadsereg rommá lövi a gyönyörű műemlékvárost, majd oszmán megszállás következik. Ebben az időben egyre többen menekülnek ide a bolgárlakta falvakból a város biztonságosabb védelme alá a fosztogató kardzsalik kegyetlenkedései elől. A tágas kereskedőházakból álló impozáns város ekkor alakul át girbe-gurba utcájú, jellegzetesen keleties kisvárossá, a halászok, az iparosok és a szőlősgazdák otthonává. A több mint 5 évszázados török uralom a csillogó és még megmaradt műemlékeket is elpusztította...