A kiskérődzők parazitózisai (paklincs, tetü, kullancs, rüh)

KISKÉRŐDZŐK (JUHOK, KECSKÉK) PARAZITÓZISAI 4. RÉSZ

Ismeretterjesztő sorozatunk előbbi részeiben ismertettük azokat a parazitákat, melyek a kiskérődzők szervezetében élősködnek, és súlyos veszélyt jelentenek az állatok egészségére, termelőképességére.

Ezúttal azokról az ektoparazitákról fogunk szót ejteni, melyek a gazdaállat bőrén, bőrében, szőrén élősködnek, és vérszívásukkal, a gazdaállat izgatásával, téteményképessége csökkentésével és az egészsége károsításával okoznak súlyos gazdasági veszteséget.

PAKLINCSOSSÁG (Melophagosis)

Hazánkban is a juhok legelterjedtebb és leggyakoribb ektoparazitózisa. Vérszívásukkal nemcsak nyugtalanítják az állatokat, de a fiatal juhok fejlődését is visszavetik, rontják a gyapjú minőségét, olykor súlyos gazdasági veszteséget okozva.

A KÓROKOZÓ

A juhpaklincs vagy juhcsimbe (Melophagus ovinus), mely kecskén és szarvasmarhán is képes megtelepedni zsákszerű, lágy potrohú, kullancsszerű, 4-6 mm hosszú, sárgás vörösbarna színű, szárnyatlan parazita (1. KÉP).

A paklincs egész fejlődése a gazdaállaton megy végbe. A nőstény által lerakott, és tapadós anyaggal körülvett lárva a gyapjúban rövid idő alatt kerekded, ovális, 3-4 mm átmérőjű, barnás színű bábbá alakul, melyeket a gyapjúszálakhoz ragaszt. Ezekből 3-5 hét alatt kikel a juhcsimbe, mely néhány nap alatt ivaréretté válik és párosodik. Egy-egy nőstény 4-5 hónapig tartó élete folyamán 10-15 utódot hoz létre.

A paklincsok a juhok gyapjúval fedett testfelületén, leginkább a mellkas és a has két oldalán, a bőr felületén élősködnek. A parazita leginkább közvetlen érintkezés útján jut át egyik állatról a másikra. A gyapjú között igen gyorsan mászkáló juhpaklincs élettartama a juh bőrén 4-5 hónap, a juhról eltávolítva azonban rövid ideig, legfeljebb 8 napig marad életben.

TÜNETEK

A súlyosan fertőzött juhok és kecskék nyugtalanok, gyakran vakaróznak, testüket nyalják, harapdálják, kiálló tárgyakhoz dörzsölik. A gyapjú vagy szőrzet nyáltól és a paklincsok ürülékétől szennyezett. A bőrön apró, olykor vérző szúrások, másodlagos sérülések nyomai láthatók. Elsősorban a bárányok és a kecskegidák lesoványodnak, vérfogyottá válnak, majd emiatt olykor elhullanak.

A paklincsosságra hívják fel a figyelmet az állandó vakaródzás, a kisebb-nagyobb gyapjúhiányos területek, a rovarok ürülékével és a vérrel szennyezett gyapjú.

Ugyanakkor, ha a bőrt alaposabban megvizsgáljuk, ott csípésre és vakaródzásra utaló nyomokat találunk, de a gyapjú között a gyapjúszálakhoz ragasztott bábok, bábhéjak, sőt a kifejlett rovarok is megtalálhatók.

ORVOSLÁS – VÉDEKEZÉS

Számos olyan rovarölő készítmény kapható (pl. NeoStomosan), melyek az állatorvos utasítása szerint alkalmazhatók. Megjegyzem, hogy a kezelést 4-6 hét múlva meg kell ismételni, mert a bábokat vegyszerrel nem lehet elpusztítani. A nyírt és nyíratlan juhokat elkülönítve kell tartani!

TETVESSÉG

A kiskérődzők szőrtetvei mintegy 1,5 mm hosszúságú, szárnyatlan, lapos testű rovarok. Fejük nagy és mindig szélesebb, mint a tor. Juhokban gyakori a Bovicola bovis (2. KÉP), kecskéken pedig a B. caprae nevű szőrtetű.

A szőrtetvek hámpikkelyekkel, hám- és szőrtörmelékkel, valamint mirigyváladékokkal táplálkoznak. A szőrtetvek állandó mozgásukkal viszketést, nyugtalanságot okoznak. Ürüléküknek, petéiknek a bőrön való felhalmozódása pedig a gazdaállat bőrének normális funkcióját zavarja.

Az erős viszketés miatt az állat állandóan vakaródzik, a szőrét, bőrét rágja, a szőr ezeken a területeken kihull, megritkul. A tartósan fennálló tetvesség kondícióromlással jár. Az élénken mozgó tetvek szabad szemmel jól láthatók a széthajtott szőrzet között. A szőrszálakon egyesével helyeződő serkék lupéval felismerhetők.

A valódi vérszívó tetvek (3. KÉP) pl. juhokon a Linoghnatus pedalis, kecskéken pedig a L. Stenopsis, ugyancsak szárnyatlan, lapos testű rovarok, szájszervük szúrásra és vérszívásra berendezett.

Kártételük kétirányú, egyrészről a tetvek előidézte viszketés és nyugtalankodás, másrészről a vérszívással előálló vérveszteség. A tetvek a szőrszálak között legtöbbször már akár szabad szemmel is felismerhetők.

Elpusztításuk a juhpaklincsok esetén alkalmazott szerekkel történhet.

KULLANCSOSSÁG

Nagytestű atkák, melyek részint vérszívásuk, részint pedig egyes betegségek okozóinak (vírus, protozoon, bakterium) átvitele révén károsítják a gazdaszervezetet.

A kullancsok számos faja az erdős, bokros helyen legelő vagy járó állatokat támadja meg. A kullancsok fejlett hátipajzzsal, nagy tapogatókkal és kifejlett korban négy pár lábbal rendelkeznek. Éhes állapotban kisebbek és laposak, míg a vérrel teleszívott nőstények az egy cm-t is meghaladják, s csaknem gömb alakúak. Juhokon, kecskéken megtapadási helyük a válltájék és a nyakél. Rendszerint a bőrbe befúródva találhatók.

A kullancsok a gazdaállatból a szájszerveiket a bőrbe fúrva szívnak vért. A nőstények egy-két hétig, a hímek és a fiatalok rövidebb ideig maradnak a gazdán. Minthogy a szájrészek visszafelé álló fogakkal rendelkeznek, a kullancsot nehéz eltávolítani. A kullancsok kórtani jelentősége kettős, egyrészt a betegségek terjesztői, másrészt pedig az állatból vért szívnak.

Juhokon gyakori a Dermacentor marginatus (4. KÉP), mely a talajra rakja a petéit, majd a kikelő lárvák apró emlősökön (egér, ürge, vakond stb.) vért szívnak, vedlenek, majd kialakul a kifejlett kullancs.

A kullancs faj az egyik terjesztője a juhok babesiosis nevű betegségének, mely lázzal, vérfogyottsággal, sárgasággal stb. járnak.

A juhokat és a kecskéket megtámadó Ixodes ricinus (5. KÉP) nevű kullancs egy nagyon súlyos betegségnek, a kullancsencephalitisnek a vektora, mely az emberben lázas általános tüneteket, olykor pedig súlyos idegrendszeri bántalmat okoz. Bár juhokban és kecskékben a klinikai tünetekkel járó megbetegedés ritka, a kórokozó vírus a kullancs csípése során a megtámadott állat tejébe is bekerülhet, és az ilyen tejet fogyasztó embert is megbetegítheti. Nemrégiben egy kecskefarmról származó fertőzött tejtől hazánkban is több ember betegedett meg.

A KULLANCSENCEPHALITIS (Agyvelőgyulladás)

A kullancsencephalitis elsősorban az ember súlyos betegsége, de a flavivírus iránt az emberen kívül a háziállatok, a vadon élő kérődzők, a rágcsálók és számos madárfaj is fogékony.

A vírus a kullancsok és az adott területen élő rágcsálók között cirkulál. Mivel a kullancs a vírus valódi, biológiai vektora, benne a vírus el is szaporodik, az utódokba is átjut és éveken keresztül fennmarad.

Juhokban és kecskékben a fertőződés a kullancsok vérszívásakor jön létre, a nyári, őszi hónapokban erdős-bokros területen való legeltetés során. A kullancscsípést követően a juhban és kecskében viraemia alakul ki, amikor a vírus bejuthat a tejbe is, és néhány napon át ürülhet. Az ember a fertőzött, nyers tej fogyasztása után betegedhet meg. A tej forralásakor a vírus megsemmisül.

TÜNETEK

A juhok és kecskék többnyire tünet nélkül átvészelnek, és az ellenanyagok megjelenésével a vírustól is megszabadulnak. Ha tünetek egyáltalán kialakulnak, a juh és a kecske a nyájtól lemarad, kényszermozgások, görcsök, reszketés mutatkozik, az állat összeesik, nyálzik, a nyál gyakran habos, az állatok görcsök között kinyújtott végtagokkal elhullanak.

A boncolás során érdemleges kórbonctani elváltozások nem láthatók, az elhullott állaton azonban nagy számban találhatók kullancsok.

Az ember megbetegedése során a főbb tünetek: influenzaszerű állapot, láz, hányás, fejfájás, szédülés, bénulás, izom- és ízületi fájdalom stb.

JUHRÜHÖSSÉG

A háziállatok közül a juhok rühösségének különösen nagy a gazdasági jelentősége az értékes gyapjúban okozott veszteség miatt. Ugyanakkor fontos tény, hogy valamely egészséges juhállományba már egyetlen megtermékenyített nőstény atkával behurcolható a rühösség akár közvetlen módon is (felszerelési tárgy, ember keze vagy ruhája, kutya szőre, alomszalma stb.), de kivételesen egerek, patkányok, sőt legyek is elszállíthatják, ha atkák másztak rájuk.

A rühösség állat-egészségügyi jelentőségére utal az a tény, hogy az érvényben levő Állat-egészségügyi Szabályzatban felsorolt bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző betegségek között szerepel a juh és a kecske Sarcoptes és Psoroptes rühatkák okozta fertőzöttsége.

A bántalom zoonózis, az emberre átkerült atkák nem képesek ugyan tartósan megtelepedni, de hólyagos bőrgyulladást és heves viszketést okoznak.

A KÓROKOZÓ

Juhokon és kecskéken a rühösségnek három formáját ismerjük, a Sarcoptes, a Psoroptes és a Chorioptes rühatkák által okozott fertőzést (6. KÉP). A rühatkák kb. 1 mm hosszúságú paraziták, melyek a környezetben kb. 16 napig képesek életben maradni.

Szaporodásuk tojásdad petékkel történik, amelyekből 2-3 nap alatt kikel a lárva, melyből vedlés után a nympha, majd még két vedlés után kifejlődik a kész atka.

A nőstény férgek csak testmelegen raknak petéket, de az embrió fejlődéséhez is a bőrfelület melegére van szükség. A bőrről lekerült peték 10-16 nap alatt elpusztulnak.

A Sarcoptes atkák a fedőszőrrel borított testrészeken élnek, itt befurakodnak a hámba, ahol fiatal hámsejtekkel és az ezek közé szivárgó nyirokkal táplálkoznak.

Ahol befurakodnak, ott apró göb, s ennek tetején kicsiny, savós hólyag keletkezik. Az atkák mozgásuk és anyagcseretermékeik révén izgatják a bőrt, és ez nemcsak az állatot készteti vakaródzásra, de pörkök keletkezésére vezet, majd a szőr kihull és idővel a bőr megvastagszik.

A Psoroptes atkák nem furakodnak be a bőrbe, hanem a bőr felszínén, továbbá azon pörkök alatt és pörkökben élnek, amelyek a szúrásuk keltette izgalom következtében a bőrön keletkeztek.

Szövetnedvet és vért szívnak. A szúrás nyomán először piros göb, majd pörköcske támad, a bőr pikkelyezik, a gyapjú kihull. Az atkák mindig a pörkök széle, tehát az ép bőr felé vándorolnak, és így terjed a rühösség mind nagyobb területre.

A Psoroptes rühatkák egyes törzsei a juhok és kecskék külső hallójáratában is képesek megtelepedni külső hallójárat-gyulladást okozva, melyre az állatok gyakori fejrázása hívja fel a figyelmet.

A Chorioptes atkák, melyek az ún. „lábrühösséget” okozzák, szintén a bőr felületén élnek, táplálékuk a még el nem szarusodott hám.

TÜNETEK

A bántalomra a vakaródzás, a gyapjú/szőrhullás és a bőrgyulladás jellemző. A Sarcoptes rühatkák a feji részen, a Chorioptesek a lábvégek, olykor a herezacskó bőrén okoznak bőrelváltozásokat, ami termékenyítési zavarokkal járhat. A Psoroptes rühatkák a gyapjúval, hosszabb szőrrel borított testrészeken telepednek meg.

A betegség azzal kezdődik, hogy a rühatka szúrása nyomán a bőrön gombostűfejnyi sárgás göb vagy pedig apró, lapos, gyöngyházfényű, savós beszűrődés támad, amelynek tetején a kilépett savó mézsárga, könnyen letörölhető, apró pörkökké szárad. Minthogy a juh a viszkető helyet rágja és nyalja, a kezdeti elváltozásokat a gyapjú nyálas, kuszált helyein, valamint ott kell keresni, ahol a bundából egyes fürtök kilógnak. Amint a folyamat terjed a háton, ágyékon, a törzs oldalain, mind nagyobb területen meglazul és kihull a gyapjú.

Az állatok nyugtalanok, a rühösség formájától függően a fejüket rázzák, testrészeiket nyalják, harapdálják, kiálló tárgyakhoz dörzsölik. A gyapjú nyáltól csapzott, majd fürtökben lóg.

Súlyos esetekben a gyapjú jóformán az egész birkáról elhull és az állat lesoványodik. A beteg bőrterület vakarására a juh az ajkait emelgeti, rágómozgásokat végez, hátulsó lábaival kapar és nekidől a vakaróeszköznek. Ahogy mondják, a juh levetkőzik, a bőr megvastagszik, ráncolt, merev, testszerte horzsolás vagy kaparás miatti felhámsérülések találhatók.

Kedvezőtlen tartási és takarmányozási körülmények hajlamosító tényezőként szerepelnek és súlyosbítják a betegség lefolyását. Főleg fiatal állatoknál gyors kondícióromlás és senyvesség következhet be.

ORVOSLÁS – VÉDEKEZÉS

Az állatok rühösség elleni kezelése gyógyszeres fürösztéssel vagy akár injekciós készítmény alkalmazásával is történhet.

Példaként említem többek között a DECTOMAX injekciót, mely egyidejűleg hatékony a tüdő- és bélférgességre is. Hatástartama a rühatkák ellen 41 nap, így a rühatkák teljes ivari ciklusát (mintegy 2 hét) lefedi. Adagja 50 ttkg-ra 1 ml állatorvosi alkalmazással.

A rühösség, ha elhatalmasodik, nagyon súlyos gazdasági veszteséget okozhat, a betegség elleni védekezés nagyon fontos feladat.

 (A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2009. nyarán.)